Az Országház és Ferenc József – egy szabálytalan kapcsolat másik oldala

Az Országház a magyar törvényhozás otthona és egyúttal millenniumi nemzeti emlékmű is volt. Hogyan viszonyult hozzá Ferenc József? Egy nemrég e rovatban közzétett írás megpróbált a kérdésre válaszolni. És hogyan viszonyultak Ferenc Józsefhez az Országház alkotói? Most megkíséreljük erre megadni a választ. 

Bár Ferenc József tartózkodóan viszonyult az Országház épületéhez, annak alkotói politikai és reprezentációs megfontolásokból másként jártak el. Az uralkodót a megfelelő összefüggésben képzőművészeti alkotásokkal kívánták szerepeltetni, falképeken és szobor formájában egyaránt.

Az Országház Építési Végrehajtó Bizottsága 1895. május 4-i ülésen összegezte az előkészületeket a falfestményekkel kapcsolatosan. Ekkora állították össze a festmények részére rendelkezésre álló területek számát és nagyságát, határozták meg a feldolgozandó témákat, megalkotva ezzel az Országház falképeinek – utóbb több módosításon és bővítésen átesett – programját. A főbb vonulatok közül az egyik az „alkotmányos rend helyreállítása”, vagyis a kiegyezés volt. A magyarok számára oly fontos esemény szimbolikus aktusát Ferenc József 1867. június 8-án lezajlott koronázása jelentette, melynek több jelenetét tervezték az épületben megörökíteni. Ez értelemszerűen az uralkodó személyét a legszorosabban érintette, anélkül azonban, hogy alakját külön, önmagában ábrázolták volna.

Dudits Andor: Kardvágás. Falkép a delegációs teremben (Fotó: Országgyűlés Hivatala)

A tervezet szerint az ún. delegációs teremben – ahol az osztrák és a magyar delegációk vitatják meg majd a monarchia közös ügyeit – a rendelkezésre álló 7×15,5 méteres falfelületre a koronázás egyik jelenete, az ország védelmét szimbolizáló kardvágás kerül. Az étteremben (a későbbi ún. Vadászteremben) lenne a legtöbb kép: „az ablakkal szemközti három (összesen 35,00 m hosszú és 6 m magas) nagy kép középsője az 1867-iki, a kir. várpalotában megtartott koronázási »királyi ebédet«, az egyik oldalkép a király Ő Felsége által a Vigadóban adott nagy ünnepi ebédet tüntesse elő, amelyen a Fölséges Pár is megjelent, míg a másik oldalképen a vérmezői »Népünnep« volna megörökítendő.” A tematikában a hely szelleméhez híven tehát az evés-ivás állt volna a középpontban, úgy, hogy a három jelenet közül kettőn Ferenc József, illetve a királyi pár is szerepel. A témákat, sőt a konkrét előképeket mindkét teremhez kétséget kizárólag az 1867-ben megjelent Koronázási emlékkönyvből vették, amely a ceremoniális eseménysorozat jeleneteit metszetes ábrák során mutatta be. A szóban forgó emlékkönyv, melyet Falk Miksa és Dux Adolf jegyzett, alapműnek számított; egy példányát az építési irodán is őrizték, az Országház alkotói többször fordultak hozzá. A benne található ábrázolásokat kellett (volna) a festőknek monumentális léptékbe átültetni.

1895. június 25-én „festőművészeti pályázatot” írtak ki falképekre. Az esemény elvileg rendkívüli lehetőséget kínált a magyar művészeknek, akik azonban általában nem voltak elégedettek: „Az adott tárgyak egy része régi, egy része megfesthetetlen”, vélték többen. Tisza Lajos, a Végrehajtó Bizottság elnöke 1896. június 29-én jelentette a pályázat eredményét a miniszterelnöknek. Eszerint összesen 18 színvázlat futott be, de köztük csak egy az étterem hosszfalához, melyet Jantyik Mátyás nyújtott be, és egy sem a Kardvágáshoz. A bírálóbizottság megállapította, hogy az étterem hosszfalára szánt falfestmény vázlatára nem adható ki pályadíj, vagyis a művészek előzetes figyelmeztetése a témával kapcsolatban jogosnak bizonyult.

Vajda Zsigmond: Az 1867-es koronázás. Falkép a képviselőházi ülésteremben (Fotó
Országgyűlés Hivatala)

Mivel az első pályázat felemás eredményt hozott, a Végrehajtó Bizottság úgy döntött, hogy a hiányzó képekre egy újabb, második pályázatot ír ki. Ezt 1897. április 2-án hirdették meg, és a kiírás ismét egyebek mellett a delegációs terem és az étterem hosszanti falának képére szólt. Az első pályázattal szemben a különbség az étterem falképénél abban jelentkezett, hogy ezt már nem egyetlen felületként, hanem három különálló képként kezelték. A színvázlatok beadásának határidejét 1898. január 5-re tűzték ki. A millenniumi év után felszabadult kapacitások és a hosszabb határidő megtette a magáét: a Végrehajtó Bizottság elnöke büszkén mutathatta be a beérkezett színvázlatok lajstromát. Eszerint a Népünnepély – Királyi ebéd – Ünnepi ebéd című képegyüttesre Csók István, Szirmai Antal, a Kardvágás című képre Dudits Andor, Hegedűs László, Krenner Viktor, Kriesch Aladár, Pataky László, Torma László pályázott.

A zsűri 1898. április 6-án ülésezett, és ennek nyomán a Végrehajtó Bizottság április 22-én döntött a díjakról. A Népünnepély–Királyi ebéd–Ünnepi ebéd című képegyüttesre benyújtott vázlatokat – hiába a sok jeles pályázó művész – a bírálóbizottság nem találta megfelelőnek. Azt javasolták, hogy a Végrehajtó Bizottság elnöksége válasszon helyette új témát. Ezzel az étteremből Ferenc József alakja el is tűnt, ide utóbb várábrázolások kerültek. A delegációs terem Kardvágás jelenetének megfestésére Dudits Andor kapott megbízást.  A hatalmas falkép 1901-re készült el, és – a Koronázási emlékkönyv és más kortárs ábrázolások előképként történő felhasználása ellenére – művészileg sikerült, komoly grafikai kvalitásokkal rendelkező alkotásnak bizonyult. A sokszereplős jelenet közepén látható Ferenc József, amint a koronázási dombra fellovagolva a világ négy égtája felé megteszi négy ceremoniális kardvágását. Valószínűleg az osztrák delegátusok felé jelzésértékű volt az esemény ilyen impozáns formában történt szerepeltetése. Ez lett Ferenc József legmonumentálisabb ábrázolása az Országház épületében.

A képviselőház üléstermébe – ahova eredetileg Munkácsy Mihály Honfoglalás című képét szánták, de annak elhelyezését Steindl Imre, az Országház építésze megakadályozta – szintén bekerült az uralkodó ábrázolása. Az elnöki emelvény két oldalán lévő hosszúkás mezők egyikébe ugyanis az 1867-es koronázás jelenetét festtették meg. Elkészítésével 1900-ban Vajda Zsigmondot bízták meg, azzal a kikötéssel, hogy a művész „Erzsébet dicsőült királyné alakját a kép keretébe okvetlenül belefoglalja”. A kép a művészi invenció helyett a pontos, riportszerű megörökítés színtere kellett, hogy legyen, aminek a frízszerűen hosszú, sokalakos festmény teljesen megfelelt. Itt megint csak rendelkezésre álltak előképként használandó ábrák, elsősorban a Koronázási emlékkönyv megfelelő metszete. Ezen nem szerepel Erzsébet királyné, emiatt hagyhatta el Vajda előzetes színvázlatáról. A megvalósult falfestmény rajztechnikailag ügyesen megoldott, ám színvilágában visszafogott munka és ténylegesen belesimul az ülésterem összképébe.

Steindl Imre és Foerk Ernő: A királyi pár szobrával ékes főlépcsőház vázlata. ( BTM Kiscell
Múzeum Építészeti Gyűjtemény: 56.12.1.)

A képi ábrázolásokon túl szobornak is meg kellett (volna) örökítenie Ferenc Józsefet, sőt ezt szánták az ilyen irányú reprezentáció legjelentősebb darabjának. A Végrehajtó Bizottság 1893. július 15-i ülésén a leendő monumentumról leszögezte: „nem mint díszítés, hanem mint önálló művészeti becsű alkotás az épület egyik legelőkelőbb helyére helyeztessék”. A témában írt felterjesztés a miniszterelnök, illetve a minisztertanács elé került, amely haladéktalanul tárgyalta az ügyet. Itt a Végrehajtó Bizottság véleménye nyomán a szobor jelentőségét a következőképpen határozták meg:

„Hogy a jelen valóban méltóan s a történelmi s a nemzet lelkesülete érzelmeit is kifejező módon legyen képviselve s a honfi kegyelet is kifejezést nyerhessen, még szükség van a most dicsőségesen uralkodó királyunknak és a királyné Ő felségének mint a nemzet nagyasszonyának márványszobor csoportjára, mely az országház belsejében, a legdíszesebb helyen elhelyezve egyrészt a nemzet szeretetének és hódolatának a záloga leend, másrészt megfelelő allegóriai mellékalakjaival kifejezni volna hivatva azt a történeti s hazánk egész jövőjére kiható, minden időkre elmúlhatatlan fontosságú tényt, amelyen Magyarország jelenlegi alkotmánya nyugszik s melynek alapján az épülő országház létesülhetett.”

Ezzel megindult a szoborcsoport létrehozásának zökkenőktől és improvizálásoktól terhelt, és végül kudarcba torkolló története.  

Először is az, hogy melyik az Országház „legdíszesebb helye”, nem volt egyértelmű. Steindl előbb a díszlépcső és a kupolacsarnok előtere között sorakozó pillérek középnyílását jelölte meg, itt azonban a szoborcsoport erősen zavarta volna a közlekedést. Felmerült a kupolacsarnok közepén történő felállítás is. Steindl és munkatársa, Foerk (Förk) Ernő 1895. április 4-i datálású vázlatán a szobormű a főlépcsőház másik oldalán, a delegációs folyosó két pillére között látható; a teljes teret bemutató rajzukon az emlékmű körvonalai egyértelműen kivehetők, annak egy fajta előterve. Nem véletlen, hogy utóbb valami ilyesmi valósult meg. Végül az a döntés született, hogy a leendő szoborművet nagy súlya miatt ne a díszlépcsőházba, hanem a kupolacsarnok hátsó részébe, a középső ív alá helyezzék.

Az emlékművet pályázat útján kívánták elkészíttetni. A folyamat több menetben, több éven keresztül zajlott; ennek során a függetlenebb alkotásra törekvő szobrászok összecsaptak Steindl Imrével, amiből nem meglepő módon az építész került ki győztesen. A pályázati fordulók eredményeként három szobrász, Köllő Miklós, Szécsi Antal és Mayer Ede munkáját fogadták el – további pályázásra. Gipszmintáikat bemutatták az Ezredéves Kiállításon, a jelek szerint nem nagy sikerrel. Immár a negyedik pályázati körben tartottak, amikor 1898. december 1-re két szobrász, Szécsi Antal és Mayer Ede elkészítette gipszmintáját. A kettő közül Szécsiét fogadták el. 1903-ban elkészült a valós méretű nagy agyagminta, majd a nagy gipszminta. Ez utóbbi szerepel a kupolacsarnok fényképébe montírozva a díszalbumban, amely az Országházról 1906-ban látott napvilágot. A szobor valójában nem ihletett művészeti alkotás volt, sokkal inkább – Steindl ízlését tükrözve – hiperrealista életkép. A főszereplők igen hasonlatosak a Koronázási emlékkönyvben található ábrázolásokhoz, Ferenc József esetében szinte teljes az egyezés. A két mellékfigura zsánerszerű: az egyik a nemzet bölcs kormányzásáért az uralkodónak a babért nyújtja, a másik az áldoztakész magyar nemzetet képviseli, akit a királyné a király figyelmébe ajánl.

Ferenc József. Illusztráció Falk Miksa és Dux Adolf Koronázási emlékkönyvéből, 1867.

A carrarai fehér márvány főalakok és a gyűdi sárgásvörös márvány talapzat kifaragása 1907-re elkészült. Az óvatos Wekerle Sándor miniszterelnök ekkor úgy rendelkezett, hogy ezeket a legfőbb hivatalos szakmai fórum, az Országos Magyar Képzőművészeti Tanács bírálja meg. A tanács tagjai a helyszínre kiszálltak, majd rövid, ám velős javaslatot tettek: „ezen szoborcsoport ne állíttassék fel az országházban.” Ez alaposan meglepte az érintetteket, akik a szakértőktől részletesebb véleményt kértek. Ők nem szűkölködött az elitélő szavakkal: „monumentális silányság”, „megbotránkoztató”, „valóságos karikatúra”. A fejleményekről az időközben elhunyt Szécsi Antal nem tehetett, mint ahogy a kifaragásra szóló szerződés is érvényben maradt. A munkát tehát folytatták, amig az emlékmű egésze 1908-ra el nem készült. Első lépésként a szoborcsoport a Képzőművészeti Főiskola mesteriskolájába került. Itt Várdai Szilárd igazgató-tanár kimondta a valóságot: a szobrokat ténylegesen „néhai Steindl Imre műépítész-tanár terve alapján” mintázták. A fenntartások ellenére a szoborművet 1910-ben a Műegyetem központi könyvtárában felállították. Az 1950-es években visszaszállították a főiskolára, ahogy nagyját anyagában felhasználták, illetve szétvésték. Csak Erzsébet királyné szobrát kímélték meg.

Szécsi Antal: A királyi pár, gipszminta a kupolacsarnokban. Fotómontázs. (Pilisi Ney Béla: A
magyar Országház. Steindl Imre alkotása. Budapest, é. n. [1906.] 10. tábla)

Szobrászati alkotás – bár szerény és díszítő jellegű – Ferenc Józsefről mégis készült. A főrendiház üléstermében az elnöki emelvénytől jobba és balra található egy-egy kisebb ajtó lunettáját Árpád vezér, illetve Ferenc József domborműves ábrázolásával töltötték ki. A két személyiség összekapcsolása, amely a jogfolytonosság politikai ívét rajzolta fel, az adott időszakban különös aktualitással bírt: ekkortájt derítettek fényt a történészek a Habsburg uralkodó Árpád-házi vérségi gyökereire, aminek nagy jelentőséget tulajdonítottak.

Végeredményben Ferenc József és a magyar Országház között a kapcsolat aszimmetrikus volt. Míg Ferenc József igyekezett ignorálni az Országházat, az Országház politikai és protokolláris megfontolásokból számos ponton szerepeltette őt. Azonban épp a csúcspont, a nagy emlékmű elmaradt. Lehetett ebben valami sorsszerű, de talán így is volt ez jól.

Sisa József

Árpád és Ferenc József. Lunetta domborművek a főrendiházi ülésteremben (Fotó Országgyűlés Hivatala)

A cikket a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében közöljük

Az írás Sisa Józsefnek az Ars Hungarica 2018. évi 1. számában megjelent tanulmányán alapul.

 

Ezt olvastad?

A balatoni vízisportok – úszás, vitorlásversenyek – szép múltjából sok részletet ismerünk már, de a tó mellett rendezett különféle, múltbeli