Az Országház ismeretlen arca

Sokak számára a Parlament a méltóságot sugalló neogótikus épületével és a XX. századi magyar történelem viharait túlélő gyönyörű művészeti alkotásaival az állandóság szimbólumának tűnik. Kevesek tudnak arról részletekbe menően, hogy miképp és hogyan formálták az épület belső térelosztását és díszítését az egymást váltó politikai rendszerek, noha ezen változtatások nyomait máig magán viseli az Országgyűlés. Ebből a szempontból különösen érdekes kérdés, hogy miképp alakította át saját céljaira a kiépülő sztálinista diktatúra az épület belső térelosztását, és hogyan próbálta önnön arcára formálni azt a belső díszítést, amely minden részletében a dualista korszak múltszemléletét tükrözi.

Az Országgyűlés Hivatala egyedi programlehetőséget kínált a sajtó képviselőinek 2017. november 9-én, lehetőséget adva arra, hogy a résztvevők szakmai vezetés mellett megismerhessék a Parlament épületének koalíciós és Rákosi-korszakbéli történetét. Mivel magát a programot a november 24-én megrendezésre kerülő Sztálin árnyékában – a szovjet modell exportja Kelet-Közép-Európában konferenciához kötődően hirdették meg, ezért a vezetés is elsősorban a sztálinizáció időszakára összpontosított, azzal a céllal, hogy bemutassa az épületben lezajlott átalakításokat és a korszak fontosabb eseményeihez illetve figuráihoz köthető helyszíneket.

A parlamenti sétát hárman vezették: Feitl Írisz, az Országgyűlési Múzeum történész-múzeológusa, és Mitrovits Miklós, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, valamint Samu-Nagy Dániel történész, az Országgyűlés Hivatalának Képviselői Információs Szolgálatának kutató munkatársa.

A túra elején elsőként a XVII. kapu történetének egy érdekes, mára már mulatságosnak ható részletét mutatták be. Ennél a kapunál várakozott 1947. december 6-án Dinnyés Lajos miniszterelnök a Budapestre diplomáciai látogatásra érkező Josip Broz Tito jugoszláv államfőre. Azonban egy félreértésnek köszönhetően Tito az I. kapun keresztül jutott be az Országházba, és liftezett fel, mígnem egy országházi dolgozó riasztotta a várakozó magyar miniszterelnököt. Így Dinnyésnek már csak jelentősen megkésve, az épületben tudta üdvözölni Titót.

A séta második állomása az Országgyűlés emeleti folyosója volt, ahol korábban, 1904-től az Országgyűlés dolgozóinak lakásai voltak. Azonban a második világháborút követő időszakban folyamatosan beköltöző Miniszterelnökség helyigénye miatt a lakásokat megszüntették, és az 1953-54-ben lezajlott átalakítás keretében pedig a folyosókat beépítették, kisebb szobákat hozva ezzel létre. Arra a helyre például, ahol 1945 előtt a felsőház gyorsírói dolgoztak, a B-lista bizottságok költöztek be. Mitrovits kiemelte, hogy a B-listák magyar sajátosságot képeznek, mivel az újjáalakuló Lengyelországban és Csehszlovákiában spontánabb módon zajlott le a régi hivatali réteg lecserélése, míg Magyarországon nagyobb volt a kontinualitás.

“Sztálin árnyékában”, Történész konferencia, Sajtóbejárás (Fotó: Bencze-Kovács György)

A túra következő állomása a ma Nagy Imréről elnevezett terem volt, melyben fontos diplomáciai esemény zajlott le 1947 decemberében, ugyanis itt írták alá a magyar-jugoszláv barátsági szerződést. Az aláírás kapcsán egy, a korszakról sokatmondó részletet osztott meg Samu-Nagy. Az eseményre dekorációs céllal kölcsönzött növények elszáradtak, mire megérkezett a jugoszláv vezető. A kertészek viszont azzal védekeztek, hogy nem engedték be őket, így nem tudták öntözni a növényeket. Mitrovits kiemelte, hogy 1947 végén Tito személye rendkívül népszerű volt Magyarországon, ezenfelül magának a szerződésnek is nagy jelentősége volt. Azonban nem sokkal később, 1948 nyarán már a Kominform ítélte el Titót.

Ezután a Törvényalkotási Bizottság terme következett, melynek kapcsán a séta vezetői elmondták, hogy a terem 1952-53-ban Rákosi Mátyás miniszterelnöki dolgozószobája volt. Mivel a helyiségből rálátás nyílt egy amerikai tulajdonú épületre, az életét féltő Rákosi golyóálló üveget helyeztetett az ablakokba.

Ezt követően a ma Gobelin-terem néven ismert egykori főrendiházi társalgó következett, amely egy ideig a Független Kisgazdapárt értekezleti terme volt, azonkívül pedig sajtótájékoztatókra és protokolláris rendezvények lebonyolítására használták.

“Sztálin árnyékában”, Történész konferencia, Sajtóbejárás (Fotó: Bencze-Kovács György)

A túra során a Kupolaterem egyik érdekes emléktáblájának történetét is megismerhették a résztvevők. Magát az emléktáblát II. Rákóczi Ferenc fejedelem halálának 300. évfordulójára állíttatták. Eredeti felirata szerint „vitéz nagybányai Horthy Miklós országlásának 17-ik esztendejében” vésték márványba. A Horthy Miklós személyére utaló részt nem meglepő módon később levakarták, azonban vélhetően nem végeztek túl hatékony munkát, mivel az egyik visszaemlékezés szerint bizonyos szögből nézve még így is olvasható maradt a felirat.

“Sztálin árnyékában”, Történész konferencia, Sajtóbejárás (Fotó: Bencze-Kovács György)

A koalíciós időszak parlamenti történetének érdekes állomása volt a séta során a Szacsvay-terem, melynek helyén ruhatár volt, majd az FMDP párthelysége. Érdekes kérdés, hogy miért kaphatott a Független Magyar Demokrata Párt (FMDP) párthelységet akkor, amikor nagyobb pártok nem jutottak párthelyiséghez az Országgyűlésen belül. Feitl Írisz feltételezése szerint elképzelhető, hogy a pártot vezető Balogh István és Rákosi Mátyás közötti jó viszony miatt lehetett kivételezett helyzetben az FMDP.

A Tisza Kálmán terem története mintegy keresztmetszetet ad a parlamenti helyiségeket érintő huszadik századi változásokról: a terem 1945 előtt kormányülések helyszíne volt, később pedig a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) tanácskozóterme lett, ma pedig a dualista kor egyik legfontosabb kormányfőjének nevét viseli, és bizottsági ülések helyszíne.

“Sztálin árnyékában”, Történész konferencia, Sajtóbejárás (Fotó: Bencze-Kovács György)

A túra egyik csúcspontja a nemrégiben felújított Delegációs terem volt.  Ebben a helyiségben tartotta üléseit 1946-ban a Népbíróságok Országos Tanácsa. Ezen fellebbviteli bíróságként működő szerv jellegzetessége volt, hogy ellentétben az első fokú tárgyalásokat lefolytató népbíróságokkal, ez már jogvégzett személyekből állt, akik általában mérsékelték az első fokon meghozott ítéleteket. Ezért is rájuk ragadt a NOT, azaz Nem Olyan Tragikus elnevezés. Ebben a helyiségben zajlott Rajniss Ferenc, Sztójay Döme, valamint Hóman Bálint pere is. Magát a Delegációs termet csak korabeli, nyilvánosan sosem publikált fotók segítségével sikerült nemrég az eredeti állapotába helyreállítani.

Az V. kapu kapcsán Feitl bemutatta a Gerő Ernőre vonatkozó speciális biztonsági intézkedéseket. Meglepő módon Gerő még Rákosinál is jobban féltette az életét, ezért csak szigorú biztonsági intézkedések sorát kellett végrehajtani, amikor megérkezett az Országgyűlés épületébe.

Az országházi vezetés utolsó állomása a parlamenti ülésterem volt, melynek történeti témájú festményeit, köztük a Ferenc József koronázását ábrázoló képet is vörös drapériával fedték le a korszakban. Samu-Nagy Dániel elmondta, hogy az ötvenes évek elejétől egyre kevesebb ülésnapot tartottak az Országházban, ami mutatta, hogy az épület fokozatosan egyre jelentéktelenebbé, egyfajta díszletté vált.

Teleki András

Ezt olvastad?

2017. december 7–8-án immár harmadik alkalommal rendezett első világháborús hétköznapokkal foglalkozó tudományos konferenciát a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint