Az orwelli világ – az 1984 rémisztő valóságai

George Orwell 1984 című disztopikus víziójáról annak is vannak ismeretei, aki még sosem olvasta a regényt. 1984-ben nagysikerű filmet készítettek belőle John Hurt és Richard Burton főszereplésével, így még szélesebb körben válhatott ismertté. Az alapjául szolgáló mű – ha nem is a szokványos értelemben – de kultuszkönyvvé vált, s olyan fogalmak forognak közszájon az általa megalkotott világból, mint a Gondolatrendőrség, a 101-es szoba vagy a Nagy Testvér, aki minduntalan „figyel téged”.

Orwell könyve nem csupán a totalitárius diktatúrák – elsősorban a bolsevik-típusú kommunizmus – húsba vágó kritikája, hanem az egyén és az állam viszonyának örök kérdéseit boncolgató alkotás, mely minden eddig létrejött politikai rendszer elé képes görbe tükröt állítani. Ahogy mondani szokás: orwelli világban élünk.


George Orwell. Forrás: Wikipedia.org

Az 1984 a szerző másik közismert művével, az Állatfarmmal ellentétben nem a diktatórikus módszerek létrejöttét és a totális állam felépülését mutatja be, hanem a már megvalósult rémálom világába kalauzolja az olvasót. Néhány utalásból azonban rekonstruálható a rendszer kialakulása és működése. Jelen cikk az orwelli jövőkép világát mutatja be a regény alapján.

Nagy Testvér az az álarc, amelyben a Párt a világ számára megmutatkozik.”

A cím megadja ugyan a regény idejét, de már a naplóját író főszereplő – Winston – sem biztos benne, hogy valóban 1984. április 4-e van-e. A jövő világában három, egymással tisztázatlan, de valószínűsíthetően háborús viszonyban álló szuperhatalom jött létre: Eurázsia és Kelet-Ázsia és Óceánia. Mindháromban az állam egyén fölötti korlátlan hatalmának kiteljesedése valósult meg, s utóbbiban játszódik maga a cselekmény.


Forrás: Wikipedia.org

Óceánia a Nagy Testvér uralma alatt áll. Senki sem tudja már, mióta vezeti ő a Pártot, honnét kormányozza országát, de mindenütt jelen lévő arcmása elől nem lehet kitérni – bárhová menjen az ember, mindenütt a vezér szúrós tekintetével találkozik. „A Nagy Testvér figyel téged.” – hirdeti a felirat. Bár értelmezhető egyszerre pozitív (ügyel rád) és negatív (megfigyel) jelentésében, ám a jövő nagy találmánya, a telekép nem hagy kétséget afelől, hogy inkább az utóbbival van dolgunk. A politikai propagandát sulykoló készülék nem csupán adó, hanem vevő is – segítségével még a privát szféra is megfigyelhető, hiszen minden lakás minden egyes szobájában található egy ilyen szerkezet. Kikapcsolni természetesen nem lehet, s a hangerőt sem lehet szabályozni. „A múltban egyetlen kormánynak sem állt mód­jában polgárait állandó felügyelet alatt tartani. A nyomtatás feltalálása azonban megkönnyí­tette a közvélemény befolyásolását, s a film és a rádió tovább fejlesztette ezt a folyamatot. A televízió felfedezésével, s azzal, hogy a technika haladása lehetővé tette, hogy ugyanazon a készüléken egyidejűleg adni és venni lehessen, vége lett a magánéletnek.”  – olvashatjuk Orwell művében. A különféle totalitárius diktatúrák titkosszolgálatait és besúgórendszerét ismerjük, de az 1984 világa termékeny táptalaj a modern demokráciák kritikusainak is – elég, ha az összeesküvés-elméletek hívei rámutatnak a minket körülvevő világ mindent látó térfigyelő kameráira vagy a minden zsebben ott lapuló vevőkészülékekre, a mobiltelefonokra.

Hierarchikus társadalom csak a sze­génységre és tudatlanságra épülhet…”

Óceánia népe elképesztő szegénységben él. Noha a Bőség-minisztériuma fennen hirdeti gazdasági eredményeit, valójában a legalapvetőbb fogyasztási cikkek sem érhetők el a lakosság számára. A szintetikus élelmiszer épphogy kielégíti a létszükségleti igényeket, de olyan nélkülözhetetlen dolgokból van hiány, mint a cipő, a borotvapenge vagy éppen a kávé.

Óceánia népének gondolkodását a politikai propagandát folyamatosan árasztó teleképen kívül egy bizarr szertartás keretében terelik a Párt számára kedvező irányba: ez a „két perc gyűlölet”.


Forrás: pyxurz.blogspot.hu/

Az összegyűlt embereknek megmutatják Emmanuel Goldsteint, aki a történet szerint a párt alapítói közé tartozott, ám aztán elárulta az angol szocializmus – Angszoc – ügyét, s azóta titkos társaságok, szabotázsakciók és terrorista merényletek szervezésével próbálja romba dönteni a fennálló rendszert. (Goldsteinben nem nehéz ráismerni Sztálin ideológiai ellenfelére, Trockijra, akinek eredeti neve Bronstein volt. Egy híressé vált felvételről, amelyen a bolsevik hatalomátvétel idején beszédet tartó Lenin szónoki emelvénye mellett látható Kamenyev társaságában, a harmincas években leretusálták Sztálin utasítására. Az eredeti felvételt Grigorijv Petrovics Goldstein készítette.)

Az olvasó számára nem derül ki egyértelműen, vajon valóban létezik-e a belső ellenség, mindenesetre a főhős, Winston kezébe kerül Goldstein könyve, Az oligarchikus kollektivizmus elmélete és gyakorlata című munka. Az 1984 több tucat oldalon keresztül idézi szövegét, s azért különösen izgalmas ez a rész, mert az olvasónak itt van egyedül lehetősége arra, hogy megismerje az Angszoc ideológiájának és gyakorlatának létrejöttét. Megjegyzendő azonban, hogy miután a regény főhőse, Winston a Gondolatrendőrség kezére kerül, a párt egyik belső tagja elárulja neki, hogy valójában a könyvet nem Goldstein írta, hanem ő – legalábbis részt vett benne. („Egy könyvet sem írhat egyetlen ember.” – Szarkasztikus utalás a Kommunista kiáltványra.) Ilyen módon lehetséges, hogy Goldstein már nem is él, esetleg soha nem is élt, s pusztán a Párt által kreált ellenség fizikai megtestesítője; a bűnbakképzés ősrégi logikájának mentén. Megtörténhet persze, hogy a vallatótiszt hazudik, s Goldstein a szöveg szerzője. A Nagy Testvér létezését Winston szintén kétségbe vonja.

A fent említett munka, a regény betétszövege az Angszoc óceániai létrejöttének történetével is foglalkozik. Goldstein szerint az emberi történelemben alapvetően minden társadalom három részre tagolódott: felül, középen és alul lévőkre. Az első két csoport szüntelenül küzd egymással a hatalom megragadásáért, az alsó csoport célja azonban az, hogy valamennyi különbséget eltöröljenek, szétzúzzák a fennálló rendszert és megteremtsék az egyenlőséget.

A huszadik század nagy háborúi, forradalmai és ellenforradalmai után azonban létrejött egy olyan állapot, amikor kivételes módon a felső osztály meg tudta tartani hatalmát, s tudatosan egy új típusú berendezkedést hozott létre. Mindezt a technikai fejlettség, a mindent megfigyelő telekép tette lehetővé. Az Angszoc legfontosabb alapelvei a következők: belső párt létrehozása (élcsapat); folyamatos háború (és ehhez kapcsolódó hisztéria) folytatása; az életszínvonal szándékos alacsony szinten tartása; a kultúra és mindennemű önkifejezés teljes elpusztítása; erőszakszervezet fenntartása; az egyén totális kontroll alatt tartása; s végül személyiségének teljes felőrlése és az uniformizálás. Orwell jövőképében még a dalokat is bárgyú gépek rakják össze, a regényeket pedig véletlenszerű elemekből generálja egy program.

A háború merő szemfényvesztés”

Óceánia hosszú idő óta vív háborút hol Kelet-Ázsiával, hol Eurázsiával. Olykor, mikor békét köt valamelyikkel, hogy aztán a másikra támadjon, az Igazság-minisztérium dolgozóinak segítségével átírják a múltat, azaz a korábbi újságcikkeket egészen egyszerűen meghamisítják a Párt új irányvonalának megfelelően, majd minden eredeti példányt megsemmisítenek. „Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.” – hirdetik az Angszoc hívei. Kísértetiesen csengenek fülünkben az Internacionálé sorai: „A múltat végképp eltörölni…” A Párt azonban nem elégszik meg azzal, hogy a feketéről a politikai széljárás változását követően mindenki azt állítsa, hogy fehér – a célja az, hogy követői valóban elhiggyék az újraírt történelmet. Winston vallatótisztje elmondja a férfinak, hogy a múlt nélküli ember manipulálható, sőt, tulajdonképpen nem is létezik. A múlt Párt számára megfelelően való alakításáról Orwellnek lehettek fogalmai, s ma már mindenki számára közismertek azok a fotók, amelyekbe a szovjet típusú kommunista diktatúra a maga számára kedvező módon nyúlt bele. Emlékezhetünk itt Trockij és más vezető párttagok eltüntetésére a „nagy októberi szocialista forradalom” képeiről, de magyar vonatkozása is volt a „kommunista Photoshopnak” – Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjáról készült fényképfelvételeken később szinte a teljes garnitúrát lecserélték a pártvezér körül, hiszen nagy részük kegyvesztett lett, más szóval politikai vagy valóságos hulla. Orwell műve kiterjeszthető más diktatúrákra is a szovjet modellen kívül: a maoista Kínában éppúgy meghamisították a Nagy Kormányos életrajzát, s Hitler „hivatalos” életrajzában is számos elhallgatás, csúsztatás vagy épp hazugság volt található.


Forrás: Wikipedia.org

Óceánia lakói már maguk sem tudják, mióta tart az öldöklő háború, a politikai propaganda azonban folyamatosan azt szajkózza, hogy a végső győzelem már egyáltalán nincs messze. Elképesztő – nyilvánvalóan hamis – számadatokat hoznak nyilvánosságra az ellenség soraiból ejtett hadifoglyok számára vonatkozóan. Goldstein könyve lerántja a leplet a háború irányításával foglalkozó (paradox módon Béke-minisztérium nevet viselő) szervezetről: „A háború lényege a pusztítás – nem feltétlenül emberi életeké, hanem az emberi munka eredményeié. A háború lehetővé teszi, hogy darabokra törjük, a sztratoszférába röpítsük vagy a tenger mélyére süllyesszük azokat az anyagokat, amelyekkel, ha másképpen használnák fel őket, a tömegeket sokkal jobban ellátottá s ennek következtében, nagyobb távlatban, sokkal műveltebbé lehetne tenni.” Azaz a permanens katonai konfliktus nem konkrét célért folyik a három nagyhatalom között – amúgy sem tudnák legyőzni egymást. A háborúnak egyetlen célja maga a háború, valamint az, hogy megsemmisítse mindazt, amelyet az ember létrehozott, s így a fennálló életszínvonalon és gazdasági fejlettségen tartsa a Párt alattvalóit, s megakadályozza a társadalom további átrendeződését, egy esetleges forradalmat. A hegeli dialektikán alapuló marxizmus dogmája tehát révbe ér az orwelli világban: a történelem ingája többé nem mozdul, s a fennálló társadalmi-politikai berendezkedés immáron öröknek és véglegesnek tekinthető. „A történelem ciklikus moz­gása érthető lett, vagy annak tűnt; s ha érthető, akkor megváltoztatható.” – Írja Goldstein.

A háború ráadásul állandó hivatkozási alap, amikor a mindennapok nélkülözéseire kell magyarázatot találni – azért nincsen bőség és jólét, mert az ellenség folyamatos szabotázsakciói meggyengítették Óceánia gazdaságát. „Még a legegyszerűbb párttagtól is elvárják, hogy serény, tevékeny, sőt: szűk határokon belül értelmes legyen, ugyanakkor azon­ban hiszékeny és tudatlan fanatikusnak is kell lennie, akinek uralkodó érzelmei a félelem, a gyűlölet, a hízelgés és a győzelmi mámor. Más szavakkal: a háborús állapotnak megfelelő mentalitása kell hogy legyen. Nem az a lényeg, hogy valóban van-e háború, s mivel döntő győzelem úgysem lehetséges, nem is az, hogy a háború jól megy-e vagy rosszul. Csak arra van szükség, hogy háborús állapot legyen.”

A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy”

A Párt az orwelli világban elengedhetetlenül fontosnak tartja egy hozzá minden körülmények között hűséges embertípus létrehozását. Ennek feltétele, hogy ne töprengjen azon, mi a helyes nézet vagy az óhajtott reakció egy adott pillanatban. Bonyolult szellemi tréning alkalmazásával igyekeznek elérni, hogy az ember bizonyos dolgokról egyszerűen képtelen legyen elgondolkodni, s a magától értetődő ellentmondásokra még véletlenül se figyeljen fel. Ennek érdekében megalkották azt a képességet, hogy a párttagok ne értsenek meg összefüggéseket, ne vegyenek észre logikai tévedéseket, értsék félre a legegyszerűbb érveket is, s űzzenek el maguktól minden olyan gondolatsort, amely eretnekség felé vezethet. Ennek az „oltalmazó butaságnak” az eszköze a nyelvi program, melynek legfőbb eredménye az „újbeszél” nyelv megalkotása volt. Ebben minden olyan szót és kifejezést igyekeztek kivetni a nyelvből, amely az elhajló gondolatokhoz vezet. Az új nyelv végletekig leegyszerűsített, nem teszi lehetővé bonyolultabb politikai gondolatok megfogalmazását, összefüggések átlátását. Jellemző módon azonban még ez sem sikerülhetett elsőre – 1984-ben már a hetedik (és egyben az addigi legrövidebb) újbeszél-szótárat adták ki, nyilván a korábbiak nem teljesítették be maradéktalanul feladatukat s a kitűzött tervet. Orwell jövőképe nem is állt messze már a megírás évtizedében sem a valóságtól. A totalitárius államok igyekeztek a nyelv feletti uralmat is megszerezni, s így uralni a közbeszéd világán keresztül az emberi elmét. Elég, ha felelevenítjük a nemzetiszocialisták biologizáló nyelvezetét, amely az ellenséget elpusztítandó élősködőnek tartotta, amelyet „különleges bánásmódban kell részesíteni”. De a nyelvi háború a kommunista diktatúrákat is jellemezte: Sztálin a tengelyhatalmakat egyöntetűen fasisztáknak bélyegezte, s magát népi demokráciának nevezte a legvadabb Rákosi-rezsim (ilyen módon az ellenfeleik antidemokratákká váltak), amely elkötelezett híve volt a „békeharcnak”.


Forrás: Wikipedia.org

A nyelv alapvetően határozza meg gondolkodásunkat. Az 1984 Óceániájában a Párt valamennyi tagjától elvárja a duplagondol ösztönös alkalmazását. Ez annak a képességét jelenti, hogy valaki két, egymásnak ellenmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja – a pártértelmiség (a Belső Párt) parancsára hol az egyik, hol a másik tényállást fogadja el valóságosnak, s mindeközben a bűntudat szikrája sem lehet benne. „Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a fele­désből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a dupla­gondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkal­mazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig: a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik. Végeredményben a Párt a duplagondol segítségével vált képessé arra – s mint tudjuk, évezredekig képes lehet rá -, hogy megállítsa a történelem folyamát.” A Nagy Testvér állama négy szervezeten nyugszik, melyek nevei önmagukban is ellentmondásosak, hiszen a Béke-minisztérium foglalkozik a háborúval, az Igazság-minisztérium a hazugságok gyártásával és a múlt meghamisításával, a Szeretet-minisztérium az ellenállók és másként gondolkodók megtörésével-kínzásával, a Bőség-minisztérium pedig annak az élelemmennyiségnek a biztosításával, amelytől Óceánia lakója talán még épp nem veszik éhen. Az elnevezések szándékosak, és a legfontosabb duplagondol-gyakorlatnak szánja őket a Párt, hiszen a hatalmuk csak úgy fenntartható, ha az ellentmondásokat mindenki magában egyezteti össze (s veti el), hiszen még a Gondolatrendőrség sem lehet ott mindenütt.

Te nem létezel”

Miután Winston, a regény főhőse elolvassa Goldstein könyvét, rövidesen a Gondolatrendőrség kezére kerül. Kínvallatásnak vetik alá, a 101-es szobában szembesítik legnagyobb félelmével, állati szintre süllyesztik, megfosztják akaratától, kimossák az agyát s feltöltik a Pártnak tetsző gondolatokkal. Vallatója, O’Brien elmondja neki, hogy a középkori inkvizíció ott követte el a hibát, hogy az eretnekek kipusztítását nyilvánosan végezte. A lobogó máglyákon nyilvánosan megégetett ellenségek nem bántak meg semmit, s a szemlélők azt látták, hogy bátran halnak meg a hitükért. Minden dicsőség az áldozaté volt, s minden szégyen az inkvizítoroké. O’Brien szerint az orosz kommunisták tanultak a múlt hibáiból, s tudták azt, hogy nem szabad vértanúkat csinálniuk. „Mielőtt áldozataikat nyilvános tárgyalásra kiállították, óvatosságból nekiláttak elpusztítani méltóságukat. Kínzás­sal és magán­zár­kával addig gyötörték őket, míg megvetendő, alázatos férgekké váltak, akik bármit be­vallot­tak, amit a szájukba adtak, önmagukat gyalázták, egymást vádolták, egymásra hárították bűneiket, s kegyelemért könyörögtek. S alig néhány év múlva mégis megismét­lődött ugyanaz.”

Angszoc Szeretet-minisztériuma megkínozza áldozatát, s lealjasítva nyilvános önkritikára készteti. A telekép közvetíti a nyilvános vezeklést, de ezután minden eltűnik az illetőről – minden korábbi szolgálata, melyet a Pártért tett, a semmibe veszik. A múlt rekonstrukciójával, a fényképek meghamisításával az egyént elfeledik, kitörlik a valóságból. Winston kínzója baljósan ecseteli az elkerülhetetlent: „Az utókor sohasem fog hallani rólad. Kiemelünk a történelem folyamatából. Gázzá változtatunk, és kibocsátunk a sztratoszférába. Semmi sem marad belőled: még egy nyilvántartásban szereplő név sem, még egy élő agyban lévő emlék sem. Megsemmisítünk a múltban éppúgy, mint a jövőben. Sohasem létezett leszel.”

Lehangoló világot tár elénk Orwell 1948-ban keletkezett regényében. Az egyén teljes dehumanizációjára törő totalitárius állam és a sorsáért bátran küzdő, de végül elbukó hős szomorú példázatos történetét követhetjük nyomon. Hiába vágja kínzója arcába Winston, hogy egyszer minden rendszer elbukik, egyszer meg fogják dönteni az Angszoc rendszerét is – a precízen kidolgozott „lealjasítási folyamat” végén az örök ember szükségképpen elbukik – a kettő meg kettő így lehet három vagy éppen öt is. A főhőst az egyetlen mentsvárától is megfosztják, mikor arra kényszerítik őt szerelmével együtt, hogy kölcsönösen elárulják egymást. Winston aztán az önkritika tetőpontján kijelenti, hogy „szereti a Nagy Testvért.”


Forrás: newspeakdictionary.com

A regény elbeszélője pengeéles kritikát mond ezerkilencszáznyolcvannégy emberiségéről. Orwell maga alkotta disztopikus világát megfosztja az emberiességtől és a reménytől, s jóformán a vegetatív lét szintjére zülleszti a Párt alattvalóit. Az Angszoc számos vonása emlékezteti az olvasót a sztálini Szovjetunióra, mégsem lehet csupán ahhoz kötni a regényvilág minden elemét. A totális állam mindent uralni akaró hatalomittasságáról, az emberi méltóságot maga alá gyűrő államról és az örök emberi értékek eltűnéséről szól ez a könyv, s bár talán épp így, a maga teljességében sosem valósult meg az orwelli fantazmagória (bár bizonyos rezsimek megdöbbentően közel kerültek hozzá), de örök mementóul áll azért, hogy a zsarnokság sose gyűrhesse maga alá az emberi szabadságot.

A regényből vett idézeteket Szijgyártó László fordította.

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

Capet Margitról az emlékezetnek íródott krónikás források elbeszélései fontos adalékul szolgálnak III. Béla király második felesége életének vizsgálatához. Az Árpád-kori