Az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó vezérkari főnöke – Artur Arz von Straussenburg élete

Hiánypótló kötetet jelentetett meg 2019-ben a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó Előre, Arz! – A Monarchia Vezérkarának utolsó főnöke, báró Artur Arz von Straussenburg cs. és kir. vezérezredes élete és pályafutása címmel Ligeti Dávid tollából.

Az igényes kivitelezésű, keményborítós könyv a szerző 2013-ban, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskolájában benyújtott értekezésén alapul. Fő változásnak az számít a disszertációhoz képest, hogy a szerző – a könnyebb olvashatóságra törekedve – a zömében német nyelvű forrásszövegeket magyarra fordította, illetve az eredeti értekezésben mellékletként szereplő képek és térképek nem kerültek be a nyomtatott kötetbe. Utóbbit kifejezetten sajnálom, de – tudva, hogy ennek számos gyakorlati oka lehet – nem rovom fel sem a szerzőnek, sem a kiadónak. A Kriterion Könyvkiadó egyébként nemcsak a külcsín tekintetében végzett kiváló munkát, hanem a belbecsében is – a kötetben ugyanis nem találtam egyetlen elgépelést sem.

Ligeti Dávid tekintélyes mennyiségű forrást mozgatott meg kutatómunkája során. Megvizsgálta Arz saját műveit, hagyatékát, a róla és tevékenységéről szóló szakirodalmat, a napi sajtót, alapos levéltári kutatást végzett Bécsben (Őfelsége Katonai Irodája, Osztrák Állami Levéltár – Házi Udvari és Állami Levéltár, Osztrák Állami Levéltár – Hadilevéltár, Bécs városi levéltára) Berlinben (Külügyi Hivatal Politikai Levéltára), Budapesten (Hadtörténeti Intézet és Múzeum – Hadtörténelmi Levéltár, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Nagyszebenben (a Brukenthal Gimnázium iratai, Friedrich Teutsch Archiv, Nagyszeben Városi Levéltára), továbbá Arz még életben lévő rokonaival is beszélt. A kutatásai nyomán összeálló kötet öt részre tagolódik: alapos bevezető (5–8.) után külön tárgyalja Arz „boldog békeidőkbeli” (amelyen belül a historiográfia is helyet kapott (9–39.), első világháború alatti (41–167.), végül első világháború utáni életútját, utóbbit szellemi hagyatékával együtt vizsgálva, a könyvből levonható következtetéseket is kifejtve (169–201.) A kötetet az irodalomjegyzéket és névmutatót tartalmazó függelék zárja (203–217.)

Arthur Arz von Straussenburg. Forrás: Wikimedia Commons

A kötet hiányt pótol, mert – ahogy a kérdés historiográfiáját feldolgozó alfejezetben a szerző maga is rámutat – „Arz életéről és működéséről eddig egyetlen monográfia készült, amelyet Oskar Regele írt 1968-ban”. (9.) Regele könyve ráadásul nem teljes életrajz, mivel szerzője főként az 1918-as évre összpontosít munkájában. Mindez meglehetősen furcsa annak a tükrében, hogy Arz Artur Albert (1857–1935) császári és királyi vezérezredes komoly katonai karriert futott be. Már a „boldog békeidőkben” gyorsan emelkedett a ranglétrán, majd az első világháború kitörése után 1914 szeptembere és 1916 júliusa között a VI. (kassai) hadtestet irányította. Komoly szerepet töltött be a limanowai csatában, a gorlicei áttörésben, az Erdélybe betörő román hadsereg legyőzésében és Breszt-Litovszk elfoglalásában. Persze neki sem bizonyult minden manővere sikeresnek. Kivette a maga részét az 1914-es mozgósítási káoszból, továbbá a Bruszilov-offenzíva ellen is harcolt – eredménytelenül. E fiaskók ellenére mégis az első világháború egyik legsikeresebb császári és királyi hadvezéréről beszélhetünk, aki IV. Károly bizalmasa lett, és az uralkodó 1917 márciusában kinevezte az Osztrák–Magyar Monarchia (végül utolsó) vezérkari főnökévé, s e tisztséget 1918. november 3-ig töltötte be, amikor a Birodalom haderejének főparancsnoka lett. Vezérkari főnökségének szintén több fontos mérföldköve volt, például a tizedik és a tizenegyedik isonzói csatát, a Kerenszkij-offenzíva hárítását vagy a caporettói áttörést feltétlenül meg kell említeni tevékenységének ismertetésekor.

Vajon miért nem született Arz életéről korábban átfogó monográfia, ha ilyen karriert mondhatott magáénak, és sikeres első világháborús hadvezérnek számított, akit a német szövetséges is több alkalommal kitüntetett? A szerző úgy látja, hogy ez több tényezőre vezethető vissza. Egyrészt Arz reputációja a VI. hadtest magas veszteségei miatt rosszul alakult, emiatt őt is – hasonlóan a többi osztrák tábornokhoz – tehetségtelen, dilettáns alakként ábrázolták Magyarországon. Másrészt hiába bizonyult Arz kiváló hadtestparancsnoknak, vezérkari főnökként már olyan képességekre lett volna szüksége, amelyek nem voltak adottak számára: nem volt átlag feletti stratéga, a politikai arénában pedig egyáltalán nem szerzett korábban jártasságot, pedig ebben a pozícióban erre nagy szükség lett volna. Ligeti Dávid szerint azonban „Arz igazi tragédiája IV. Károly fátumához hasonlítható: az uralkodó maga is olyan helyzetbe került, amikor egy jóval tehetségesebb és dörzsöltebb karakter esetében is erősen kérdéses, vajon képes lett volna-e megmenteni a birodalmat az összeomlástól. 1917 elején Arznak hirtelen kellett volna egyszerre dörzsölt politikusnak, lángeszű katonai géniusznak, leleményes diplomatának, kiváló gazdasági szakembernek és kifogástalanul mérlegelő uralkodói tanácsadónak lennie, hogy a kibontakozó katasztrófát meggátolhassa.” (197.) Ahogy a könyvből kiderül, Arz próbált megfelelni ezeknek a követelményeknek, de arra, ami a végeredmény lett, nem volt – és nem is lehetett – felkészülve. Katonai teljesítménye – más osztrák–magyar tábornokokhoz hasonlóan – a vesztes háború miatt nemcsak feledésbe merült, hanem erőfeszítései egyenesen „az értelmetlenség szinonimájává értékelődtek le”. (200.)

IV. Károly és Arthur Arz von Straussenburg. Forrás: Wikimedia Commons

Arzot 1918. december 1-jén, a Monarchia teljes tábornoki körével együtt nyugdíjazták. Járadékát kezdetben a Magyar Királyság, majd Románia biztosította. Utóbbi 1923-ban megvonta nyugdíját, s Magyarországról csak 1925-ben biztosítottak újra járadékot számára. A köztes időben katonatársai alapot hoztak létre, amelyen keresztül megkapta a megélhetéséhez szükséges jövedelmet. 1931-ben nyugdíjának folyósítását budapesti lakcímhez kötötték, az addig Bécsben élő Arz így kénytelen volt minden hónapban néhány napot a magyar fővárosban is eltölteni. A halál is itt érte utol 1935. július 1-jén.

A 20. századi magyar történelem sajátságos velejárója, hogy Arz megpróbáltatásai „a halál után sem értek teljesen véget: sok más síremlékhez hasonlóan Budapest 1944/45. évi ostromakor a vezérezredes obeliszkje is megsínylette a harcokat; néhány golyónyom ma is megfigyelhető. És ha mindez nem lett volna elég, az 1950-es évek elején lefolytatott temetőrendezéskor a bolsevik rezsim méltatlannak ítélte Arzot, hogy a nemzeti sírkertben nyugodjék, ezért exhumálás után az Új Köztemető 84-es parcellája lett a vezérezredes utolsó – és remélhetőleg most már végső – nyughelye.” (179.)

Arthur Arz von Straussenburg síremléke az Új Köztemetőben. Fotó: Wikimedia Commons / Varga József

A tábornok nemcsak katonai karrierje miatt érdekes az utókor számára, hanem azért is, mert írásbeli hagyatékát tekintve a Monarchia legtermékenyebb tábornokai közé tartozik. 1924-ben jelentette meg első memoárkötetét, 1935-ben a másodikat. Utóbbiban egyúttal legfontosabb cikkeit is újraközölte, ugyanis rendszeresen publikált kisebb-nagyobb írásokat különböző folyóiratokban. Emellett élénk levelezést folytatott volt tábornoktársaival és az erdélyi szász értelmiséggel. Közölük különösen fontosnak bizonyultak Franz Herfurth brassói evangélikus lelkésznek írt levelei, amelyekben kifejtette saját Mitteleuropa-elképzeléseit. Okfejtését – a történelem viharai miatt – csak 1975-ben, erősen tömörítve és válogatva jelenttették meg a Német Szövetségi Köztársaságban.

Ligeti Dávid könyve alapos, nagy tényanyagot vonultat fel, egyúttal jó tollal megírt olvasmány is. Jó szívvel ajánlom akár az első világháború története, akár az egyéni életutak, akár az eszmetörténet iránt érdeklődő olvasók számára.

Az ismertetett kötet adatai: Ligeti Dávid: Előre, Arz! – A Monarchia Vezérkarának utolsó főnöke, báró Artur Arz von Straussenburg cs. és kir. vezérezredes élete és pályafutása. Kolozsvár, Kriterion, 2019. 220 oldal.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket