Az „úri Magyarország” és a „felvidéki szellem” találkozása

Oszd meg másokkal is:

Beszámoló

Simon Attila, a somorjai Fórum Intézet igazgatója Az „úri Magyarország” és a „felvidéki szellem” találkozása az első bécsi döntés után címmel tartott előadást a BTK Történettudományi Intézetben 2015. április 14-én.

Az előadót Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, a TTI igazgatója köszöntötte és mutatta be. Simon Attila a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar nyelv és irodalom – történelem szakos tanári oklevelet (1989). Tanári munkássága után 2001-től a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet tudományos munkatársa, majd 2014-től az intézet igazgatója lett. 2005-ben a Pécsi Tudományegyetem multidiszciplináris doktori iskolájában PhD fokozatot szerzett, ugyanitt habilitált 2011-ben. 2005-től a Selye János Egyetem Tanárképző Kara Történelem Tanszékének a tanszékvezetője. Szakmai érdeklődésének középpontjában elsősorban a szlovákiai magyarok két világháború közötti története áll, kutatásainak eredményeit eddig öt monográfiában adta közre. Fodor Pál hangsúlyozta, hogy az MTA BTK egyik kiemelt célja, hogy a határon túli magyar tudományos intézményekkel együttműködési kapcsolatokat alakítson ki, és ebben a folyamatban (amelynek része az erdélyi magyar történeti intézetekkel kialakított kapcsolat, ezekről itt lehet olvasni) nagy szerepe van a felvidéki magyar intézményekkel kiépülő együttműködésnek is, részben éppen Simon Attila személyében. A múlt évben elindított Korridor című közös magyar–szlovák folyóirat is ennek az együttműködésnek köszönheti létét (erről itt lehet olvasni).


Fodor Pál és Simon Attila. Forrás: www.tti.hu

Simon Attila Magyar Idők a Felvidéken (1938–1945). Az első bécsi döntés és következményei című könyvében legújabb kutatási eredményeit tette közzé. A revízió eredményeként visszacsatolt területek története, kutatása csak 1989 után jelent meg, mindeddig részeredményeket mutatva (az MTA BTK TTI Horthy-kori témacsoportjának ezzel foglalkozó megbeszéléséről itt lehet olvasni). Simon hangsúlyozta, hogy a visszacsatolt területek története Magyarország históriájának része, a magyar viszonyokat tükrözte, de némiképpen más megvilágításban. Az első bécsi döntés nagy örömet jelentett az anyaországban és a visszacsatolt területek magyar népessége körében, ugyanakkor számos problémát is felvetett ez a helyzet. Az előadás a problémákat mutatta be, elsősorban a felvidéki magyarság szemszögéből. Ezek egyik része abból adódott, hogy a magyarországi és a felvidéki társadalom nem ismerte egymást, a Trianon óta eltelt 20 évben máshogy szocializálódtak.


Forrás: www.tti.hu

Az előadás teljes beszámolója Farkas Ildikó – az MTA BTK TTI honlapján megjelent – írásában olvasható, ide kattintva.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket