Az utolsó rendi országgyűlés fordulópontjai

Az utolsó rendi országgyűlésként elhíresült 1847–48-i diétát nagy várakozások előzték meg: mindenki tisztában volt vele, hogy az 1847 novemberére összehívott gyűlés döntő fontosságú lesz. Vajon az ellenzék vagy a kormány agitációja volt sikeresebb az elmúlt három évben? Sikerül-e végre véghezvinni az évek óta áhított reformokat? Ám, mint utóbb kiderült, 1848 nem csak Magyarország történelmében volt döntő jelentőségű. Az év elején forradalmak rázták meg az évtizedek óta stabilnak tűnő európai rendszert, ami Magyarországon sem maradhatott következmények nélkül.

Cikkemben igyekszem röviden áttekinteni az utolsó rendi országgyűlés legmeghatározóbb mozzanatait, illetve bemutatom, milyen hatással voltak az európai események az országgyűlés menetére, és hogyan reagált rájuk a liberális ellenzék vezetősége.

A Karok és Rendek ülése Pozsonyban, 1836-ban. A. J. Groitsch rézmetszete saját rajza után. (Wikipedia)

Az 1843–44-i országgyűlés megoldatlan reformkérdései után sem az ellenzék, sem a közvélemény nem hitt többé a kormány reformhajlandóságában. A liberális ellenzék új lehetőségek irányába fordult: társadalmi csoportosulások révén kívánt bázist kialakítani a kormány által megtestesített elnyomó rendszer ellenében – ebben a szellemben alakult meg a Védegylet, az Iparegyesület, a Gyáralapító Társaság és a Kereskedelmi Társaság is.

Korábbi cikkünket az 1843-44-i országgyűlésről lásd:

Gróf Pálffy József és az 1843–44. évi országgyűlés

Ez a szervezkedés 1847-ben új fázisba lépett, amikor 1847. március 15-én megalakult az Ellenzéki Párt, majd az ellenzék vezetői hosszú egyeztetések sora után megfogalmaztak egy egységes programot Ellenzéki Nyilatkozat néven. A nyilatkozatban lefektették a párt alapvető célját: a kormány tevékenységének ellenőrzését. Ezen felül olvasható benne a parlamentáris kormány igénye, a sajtó- és gyülekezési szabadság kívánalma, valamint a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség és az úrbéri viszonyok megszüntetésének követelése. A szervezőmunka ezután sem állt meg; Kossuth Lajos fogalmazásában megszületett az alsótábla zászlóshajójának számító Pest vármegye követutasítása, mely a leendő országgyűlésen irányt mutatott az ellenzéki vármegyék és követeik számára.

Kossuth Lajos követté választása 1847-ben (Walzel A. F. kiadásában, 1847-ben Pesten megjelent kőrajz alapján készült képeslap; Zempléni Múzeum, 86602. sz. képeslap/Hungaricana)

Az országgyűlést – mely, mint utóbb kiderült, az utolsó rendi alapon összehívott volt – 1847. november 7-én nyitotta meg V. Ferdinánd magyar király, a Habsburgok uralma alatt először és egyedülálló módon magyar nyelven. A magyar szavaknak szimbolikus jelentőségük volt, a kormány – vélt vagy valós – reformhajlandóságát igyekezték kifejezni.

Az ellenzékhez hasonlóan a kormány is mindent megtett a két országgyűlés között, hogy növelje hívei számát. 1846-ban megalakult a kormánnyal erősen rokonszenvező Konzervatív Párt. Programjukban jelentős pontok nem szerepeltek, céljuk a nemesség kiváltságainak megőrzése volt, melyet a részleges közteherviselés és jobbágyfelszabadítás elvi támogatása egészített ki. Az ország jövőjét mindenféleképpen a Habsburg Monarchián belül képzelték el – ez egyébként a liberálisoknál sem volt másképp.  A vesztegetéseknek, a megfélemlítéseknek, és az 1845 tavaszán bevezetett adminisztrátori rendszernek – melynek alapján királyi biztosokat, úgynevezett adminisztrátorokat neveztek ki az ispánok mellé vagy helyére – köszönhetően pedig az ellenzéki többség korántsem volt biztosítva az alsótáblán. A felsőtábla ellenzéke viszont jelentősen megerősödött az előző diétához képest.

Az országgyűlés munkáját elindító királyi propozíciók olyan kérdéseket is érintettek, melyek megoldását éppen a kormány akadályozta meg 1843–44-ben. Így a két párt közötti áthidalhatatlan szakadék hamar felszínre került. Az elhúzódó válaszfelirati vitában végül minimális többséggel, de Kossuth kormánypolitikát bíráló javaslata győzedelmeskedett. Ezután egyértelmű volt, hogy – többek között Deák Ferenc és Eötvös József távolmaradása miatt is – Kossuth diktálja az országgyűlés tempóját.

V. Ferdinánd (Wikipedia)

Az ellenzék kibontakozó kettős taktikája értelmében egymással párhuzamosan igyekezték megoldani a polgári átalakulás nagy kérdéseit, illetve próbáltak érvényt szerezni Magyarország alkotmányban rögzített nemzeti függetlenségének. Előbbihez tartozott például a közteherviselés és a jobbágyfelszabadítás kérdése, míg utóbbihoz a „Részek” visszacsatolásának kívánalma.

Bár a maroknyi centralista csoport – mely Eötvös köré szerveződött és birtokolta a Pesti Hirlapot – mindig is más elvi alapokon állt, mint a Kossuth vezette ellenzéki szárny, a Vukovár és Fiume közötti vonalról szóló vasút-vitát leszámítva az országgyűlés elején nem kerültek felszínre az ellentétek. A kezdeti ellenzéki sikerek után azonban a kormányrendszer támadásba ment át, ami jelentősen megingatta az ellenzék egységét. Apponyi György főkancellár a válaszfelirati vita kudarca után nem engedhetett meg magának még egy vereséget, így Széchenyi István segítségével kísérletet tett egy középpárt megalakítására. A Kossuth ellen fellépő ellenzékiek beleegyeztek, hogy a konzervatívokkal együtt kedvezően fogadnak egy, az adminisztrátori rendszert védelmébe vevő királyi leiratot, cserébe pedig a kormány hozzájárul a városi kérdés rendezéséhez Szentkirályi Móric elképzelései alapján.

A királyi leirat kedvező fogadtatása elmaradt, a válaszfelirat viszont Lónyay Menyhért javaslata alapján került elfogadásra Kossuth indítványa ellenében 1848. február 5-én. A két párt közötti kompromisszum lehetősége ezután végleg lehetetlenné vált. Mindezek után kezdődött el a városi reform kérdésének tárgyalása, ám mind az ország politikai vezetősége, mind az ellenzéki vezetők ekkor fél szemmel már az európai eseményekre figyeltek.

A nápolyi forradalom és a szicíliai alkotmány híre február elején érte el Magyarországot, így Kossuth már az adminisztrátori válaszfelirat vitájában felhasználhatta arra az európai történéseket – elsősorban az itáliai forradalmi megmozdulásokat –, hogy maga mellé állítsa az ingadozókat. A svájci és itáliai eseményeket az ellenzéki képviselők örömmel fogadták, az eszmék terjedésétől az ország helyzetének javulását remélték; az ellenzék két szárnya azonban eltérő módon próbált előnyt kovácsolni az itáliai zavargásokból.

A dél-itáliai megmozdulások után félő volt, hogy a Habsburg Birodalom kénytelen lesz beavatkozni a félsziget belügyeibe – mindenáron meg akarták akadályozni, hogy a forradalmi megmozdulások a fennhatóságuk alatt lévő területekre is átterjedjenek. Kossuth az országgyűlés kezdetétől tudta, hogy a kormánnyal való összefogásra nincs lehetőség, ezért a lombardiai helyzet romlásával párhuzamosan egyre keményebb hangot ütött meg az ország vezetésével szemben. Ezt bizonyítja a február 20-i ellenzéki körlevél is, amely felszólította a megyéket: csak akkor ajánljanak újoncokat a királynak, miután az adminisztrátori rendszer eltörlésre került. Kossuth támadótaktikájának újabb bizonyítéka, hogy már február végén tervezett egy feliratot, mely alkotmányt kért volna a birodalom nyugati felének. Az ellenzéki párton belül azonban ekkor még többségben voltak a mérsékeltek, akik az itáliai események dacára sem szánták rá magukat radikális lépésekre.

Eötvös József, a liberális ellenzék centralista csoportosulásának vezéralakja óvatosabb következtetéseket vont le a zűrzavaros európai hírekből. Az országgyűléstől ő sem várt komoly eredményt, megelégedett volna az ellenzéki program egy töredékének teljesítésével is, az ellenzéki sérelmi politikát pedig elítélte. Ő maga nem vett részt a diétán, így az ott történtekről csak másodkézből szerezhetett tudomást. Elsőszámú levelezőtársa Széchenyi volt; kettejük levelezéséből egyértelműen leszűrhető, hogy Kossuth politikájával Eötvös egyáltalán nem volt kibékülve, a személye elleni nyílt támadást azonban elvetette. A vasút-vitában is Széchenyi mellé állt, sőt hajlandó lett volna a Pesti Hirlapról is lemondani. Ez utóbbira azért szánta rá magát, mert az ellenzéki kompromisszum értelmében a centralista eszmék nyílt propagálására és Kossuth politikájának bírálatára nem volt mód a lapban.

Eötvös József 1848-ban. (MEK)

Az itáliai hírek hatására úgy vélte, a parlamentáris kormány kivívható a rendszer megváltoztatásával. Ezt azonban úgy vélte megvalósíthatónak, ha titkos tárgyalásokba kezdenek a kormánnyal és erélyesen fellépnek követeléseik mellett. Az ellenzék kossuthi szárnya ebbe azonban semmiféleképpen nem ment volna bele, amit Eötvös az átgondolatlanság számlájára írt.

Márciusban azonban újabb, minden eddiginél látványosabb és radikálisabb fordulatra került sor az országgyűlés menetében. Február 22-én forradalom tört ki Párizsban, ami a monarchia bukásához és a köztársaság kikiáltásához, azaz az ellenzék győzelméhez vezetett. Bár ilyesfajta fordulatot a magyar ellenzék nem tervezett, és óva intette tőle az országukat, a párizsi események megadták a végső lökést Kossuthnak és politikájának.

A liberálisok számára Párizs a szabadság jelképe lett:

„Megérkeze a Messiás, melly a népeket a zsarnokok marcangoló körmei közül kiszabaditandja.” (Perczel Mór Madarász Lászlóhoz címzett levelében. 1848. március 11. In: V. Waldapfel Eszter: A forradalom és szabadságharc levelestára I. 98.)

A vértől és erőszaktól azonban az ellenzék vezetői elzárkóztak. A mérsékelt szárny még ezután is hajlandó lett volna kompromisszumot keresni a kormánnyal, ezt a szerepet pedig Széchenyi vállalta magára. Kossuth március 3-i felirati beszéde után felkínálta a közvetítést a két oldal között, de a kormány elutasította az ajánlatát. Kossuth viszont ezúttal is meggyőzte az ingadozókat, és az alsótábla ellenvetés nélkül fogadta el javaslatát.

Az 1848. eleji francia és itáliai forradalmi mozgalmak magyarországi sajtóvisszhangjáról lásd:

A Pesti Hirlap külföldi hírei, 1848. január–március

A méltán híres felirati beszéd egyébként nem tartalmazott újdonságokat, mindössze felismerve a helyzetet, Kossuth a lehető legerélyesebben bocsátotta elő az ellenzék követeléseit. Ezek a következők voltak: közteherviselés, az úrbéri viszonyok fölszámolása állami kárpótlással, a városi kérdés megoldása. Újdonságot csak a centralisták fő követelésének számító, nemzeti parlamentáris kormány kívánalma jelentett. A javaslat a főrendi táblán mégis elakadt, ugyanis a kormány taktikáját követve nem volt, aki összehívta volna a gyűlésüket. Így Bécsben lázas tanácskozások folytak Kossuth semlegesítéséről, az országgyűlés munkája pedig úgy tűnt, ismét zsákutcába került.

István fõherceg nádor és Kossuth Lajos megérkezése Bécsbe, 1848. március 15. (Múlt-kor)

Ám a felirati beszédet közben németre fordították, és Bécsben terjeszteni kezdték. Mivel a javaslat az örökös tartományoknak is alkotmányt követelt, a jóval polgárosodottabb ausztriai nagyvárosban széles befogadó közönségre talált. Március 13-án e dokumentumnak is nagy szerepe volt abban, hogy a császári városban kitört a forradalom, aminek következtében Apponyi és Klement von Metternich is lemondott. A forradalom híre másnap érkezett Pozsonyba, az események pedig ismét döntő fordulatot vettek. Kossuth újabb beszéde után egy küldöttség indult a felirati javaslattal Bécsbe, az uralkodóhoz. Március 15-én Pesten is kitört a forradalom, ám ez a fejlemény nem gyakorolt hatást a bécsi kamarilla döntésére, miszerint március 17-én Batthyány Lajost kormányalakítással bízták meg, júniusban pedig összeült az első magyar népképviseleti országgyűlés. Az 1847–48-i diéta törvényalkotó munkája tavasszal csúcsosodott ki. Az új kormány megerősítése után törvényt fogadtak el többek között a sajtószabadságról, a városok rendezéséről, a „Részek” visszacsatolásáról, a vallásszabadságról és a nemzetőrség felállításáról. Ezek az úgynevezett áprilisi törvények.

Az áprilisi törvények kiadványa gróf Batthyány Lajos miniszterelnök képmásával (Wikipedia)

Az utolsó rendi országgyűlés tehát sokkal többre lett hivatott, mint amit előzetesen vártak tőle. Habár az ellenzék már a diéta elején kezébe vette az irányítást, a kormány ellentámadása átmenetileg megbontotta a liberális reformellenzék sorait. A holtpontról végül az itáliai forradalmi megmozdulások híre mozdította el az országgyűlés munkáját. A párizsi februári forradalom pedig olyan lökést adott az ellenzéki követeléseknek, amely – több esemény sodrán keresztül, de – az első felelős magyar kormány felállításához vezetett.

 

Krizsán Bálint

 

A cikkhez készült iskolai feladatlap letölthető innen.

 

Szakirodalom

Barta István: Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen. Akadémiai Kiadó, Budapest 1951

Dénes Iván Zoltán: Liberális kihívásra adott konzervatív válasz. Argumentum Kiadó, Budapest 2008.

Diószegi István: A hatalmi politika másfél évszázada 1789-1939. História Kiadó, MTA Történettudományi Intézete, Budapest 1997.

Eötvös József: Levelek. Az előszót és a jegyzeteket írta: Oltványi Ambrus. Magyar Helikon, Budapest 1976.

Jean, Dautry: Az 1848-as francia forradalom és a köztársaság. Kossuth Kiadó, Budapest 1981.

Gergely András: A fiumei vasút vitája az utolsó rendi országgyűlésen. In: Uő: Egy nemzetet az emberiségnek – Tanulmányok a magyar reformkorról és 1848-ról. Magvető Könyvkiadó, Budapest 1987.

Kis Aladár: Olaszország története 1748-1970. Tankönyvkiadó, Budapest 1990.

Molnár András: Batthyány Lajos a reformkorban. Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg 1996.

Molnár András (szerk.): Az ellenzéki nyilatkozat és a kortársak. Zalaegerszegi Szabadelvű Kör, Zalaegerszeg 1998.

V. Waldapfel Eszter: A forradalom és szabadságharc levelestára. I. köt. Közoktatásügyi Kiadó Vállalat, Budapest 1950. 

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket