Bálok, zászlók, emlékkönyvek és egy fotós hajóskapitány a Janus Pannonius Múzeum 2015-ös évkönyvében

A pécsi Janus Pannonius Múzeum sokévnyi hallgatás után idén adta közre 53. évkönyvét, amelyben a legkülönfélébb tudományok képviselői foglalták össze legutóbbi kutatási eredményeiket. A 31 tanulmányt, egy a közgyűjtemény nemzetközi kapcsolatait ismertető beszámolót és a rovatunkban korábban másodközölt recenziót közreadó kötet a természettudományok, a néprajz, a régészet, az ipar- és képzőművészet iránt érdeklődő olvasók számára éppúgy kínál szellemi csemegét, mint azoknak, akik elsősorban a történettudományi újdonságokra kíváncsiak.

Jelen írásunkban a Janus Pannonius Múzeum évkönyvének Történettudományok címet viselő fejezetében helyet kapott tanulmányokat tekintjük át röviden. Célkitűzésünk rávilágítani arra, hogy a közgyűjtemények által közreadott hasonló kiadványok milyen fontos szakirodalmi bázisul szolgálhatnak.

Gerner Zsuzsanna, a Pécsi Tudományegyetem Germanisztika Intézetének oktatója két a várostörténeti gyűjteményben őrzött 18-19. századi emlékkönyvet vett górcső alá. Vizsgálatában hangsúlyos volt a nyelvészeti megközelítés, ugyanakkor bebizonyította, hogy a reformáció korában elsőként az egyetemisták körében elterjedt emlékkönyvek számos művelődéstörténeti és biográfiai adalékot rejtenek magukban. A szerző többek között arra volt kíváncsi, hogy az általában verses szövegek, majd a később elterjedt, őket övező díszítőelemek rendelkeznek-e gender-specifikus jegyekkel.


(Kép forrása: Évkönyv 153. oldal)

Johann Jacob Friedrich Ziegler órásmester emlékkönyvének 1789 és 1808 között bejegyzései azt bizonyítják, hogy Ziegler számos európai városban megfordult élete során. Friedrich Steinkopf ugyancsak sokat volt úton és az inscriptorok aláírásaiból, önmeghatározásaikból kitűnik, hogy 1811 és 1816 között valamely katonai alakulatnak volt tagja. Általánosságban elmondható, hogy mindkét könyv esetében többnyire német nyelven íródtak a bejegyzések. Szerkezeti felépítésüket tekintve egy verses szövegből, egy ajánló formulából, aláírásból és datálásból álltak. A leggyakrabban előforduló kifejezés a „barát”. Elmondható, hogy általában a férfiak bölcselkedtek a világ dolgairól, a felnőtt férfi milyenségéről és adtak tanácsot az emlékkönyv tulajdonosának arról, hogy miért érdemes élni a Földön. A nők jobban ragaszkodtak az emlékkönyvi bejegyzésekre vonatkozó normák betartására, míg helyesírásuk tekintetében nem volt jellemző ugyanez. Bejegyzéseik általában vidámságot sugalltak, fontosnak tartották deklarálni az emlékkönyv tulajdonosához fűződő viszonyukat.

Tegzes Ferenc, a Baranya Megyei Levéltár nyugalmazott levéltárosa nem először gazdagítja vexillológiai vonatkozású kutatási eredményekkel Pécs város helytörténeti irodalmát. Ez alkalommal a Pécsi Dalárda történetét a zászlószalagok tükrében szemlélte. Az 1847-ben létrejött Pécsi Dalárda egy kérészéletű fennállást követően, 1862-ben szervezte újjá sorait, majd 1864-ben határozta el, hogy tagjaiban az összetartozást meglévő jelvénye mellett egy zászló létrehozásával is erősíti. Társadalmi gyűjtés eredményeként tudták elkészíttetni egy pesti céggel a fehér selyemzászlót, amelynek egyik oldalán Pécs város címere volt látható. Zászlóanyául a vármegyei főispán nejét, Majláth Györgyné Prandau Stefániát kérték fel. 1864. augusztus 15-én avatták fel a zászlót a város Fő terén és onnantól fogva a becses jelkép minden fellépésükre elkísérte őket. Ennek bizonyítéka, hogy 1943 októberében is a Pécsi Dalárda „sok országos és külföldi, dicsőséget sugárzó 100 éves babéros múlt emlékét őrző, foszlányossá ócskult patinás zászlaja” alatt jelentek meg. A tanulmány további részében a szerző részletesen bemutatja a Dalárda jubileumi fennállása alkalmából kapott szalagjait, kitérve az adományozó személyére, a felkötés körülményeire és a szalagon olvashatókra.


A Pécsi Dalárda zászlaja Pécs város címerével
(Kép forrása: Évkönyv 185. oldal)

Míg Tegzes Ferenc tanulmányában elsősorban a sajtóforrások megszólaltatására törekedett, addig az ugyancsak a Pécsi Dalárda zászlajával és szalagjaival foglalkozó Millei Ilona muzeológus főként a tárgyi hagyatékokra támaszkodott. Ismételve az előbbi tanulmány bizonyos megállapításait ismerteti a zászló keletkezésének körülményeit és leltárszerű áttekintésében bemutatja a fennmaradt emlékek méretére, anyagára vonatkozó adatokat. A tanulmányhoz kapcsolódó színes illusztrációk jól mutatják, hogy milyen kiváló állapotban maradtak fenn a Pécsi Dalárda zászlajának szalagjai.


(Kép forrása: Évkönyv 176. oldal)

Gál Éva, a JPM várostörténeti gyűjteményének vezetője már 2013-ban előadást tartott a múzeum Padlás foglalkoztató terében a pécsi bálokhoz kapcsolódó múzeumi tárgyakról. Annak az előadásnak tanulmánnyá formált verziójának tekinthető ez az írás, amely a bálok eredetének rövid áttekintését követően bemutatja, hogy melyek voltak azok a pécsi helyszínek, ahol a városi polgárság összegyűlhetett. Megtudhatjuk, hogy a bálok mekkora szerepet töltöttek be nem csak a szórakozás, hanem a társasági etikett elsajátítása, valamint a párválasztás, jótékonykodás tekintetében is. Betekintést nyerhetünk a báli készülődésbe a meghívó kézhezvételétől a sajtóban közreadó értékelő közleményekig. A mellékelt fotókon pedig letűnt korok bálozói és báli kellékei elevenednek meg.


Német nyelvű táncrend a 19. század végéről (Kép forrása: Évkönyv 202. oldal)

Egy rendkívül izgalmas fotógráfiai hagyaték bemutatására vállalkozott Kincses Károly tanulmányában. Az 1967-ben Dunaszekcsőn elhunyt Eilingsfeld János hajóskapitány fotói az amatőr fényképészet és a fotóriporteri teljesítmény határmezsgyéjén állnak. Eilingsfeld folyami hajóskapitányként bennfentes szemtanúja volt DGT aranykorának. Gépének lencséi betekintést nyertek a hajózás zárt mikrovilágába, a folyami hajókon zajló társasági életbe és nem utolsó sorban az első világháború eseményeibe. A kapitány jelen volt, amikor IV. Károly királyt száműzték és Bajánál hajóra szállt. Készített felvétele rendkívüli, hiszen a sajtónyilvánosság elől elzárt eseményt sikerült megörökítenie. A tanulmány és képmellékletei az első világháború centenáriuma nyomán felfutó hadtörténeti kutatásokban jártas érdeklődők szemében is igazi ínyencségnek tűnhet.

Pásztor Andrea muzeológus szintén nem először örvendeztet meg bennünket neveléstörténeti vonatkozású munkával. Bemutatott kutatásának homlokterében a Jézus Társasági Pius Gimnázium kertjének története állt. Megismerkedhetünk a jezsuita gimnázium épületeivel, azok funkcióival és azzal a monumentális kerttel, amely sporttereivel a két világháború közötti időszakban meghatározó terep volt az intézményi testnevelésnek, valamint a cserkész- és leventefoglalkozásoknak. Megtudhatjuk kik voltak azok a személyiségek, akik szerepet vállaltak az ott folyó szőlőművelésben, a szimbolikus jelentéssel is bíró fásításban vagy megteremtették a máig működő üvegház és botanikus kert alapjait.


(Kép forrása: Évkönyv 232. oldal)

Mendöl Zsuzsanna művészettörténész tanulmányából megismerhető, hogy 1930 és 1945 között Pécsett milyen az idegenforgalom szempontjából jelentékeny építészeti beruházások valósultak meg a városban, valamint milyen fontos a városimázs szempontjából kulcsfontosságú rendezvények megtartására került sor és őket milyen kiadványáradat kísérte.


Az 1936. évi Missa Sollemnis rendezvénysorozat programfüzetének címlapja (Kép forrása: Évkönyv 255. oldal)

Reméljük sikerült felkelteni a kedves Olvasók érdeklődését a kiadvány iránt, amely teljes terjedelemben elérhető a pécsi Janus Pannonius Múzeum honlapján.

A kötet megjelenési adatai: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 53. Gál Éva szerk. Pécs, 2015.

Ezt olvastad?

Mindig öröm kézbe venni egy késő középkori magyar történelemmel foglalkozó kiadványt, különösen annak, aki ezzel a korszakkal foglalkozik. Feltár-e új