Báthory Erzsébet újratöltve – A grófnő című filmről történészként

Ha a magyar történelem egy fejezetét nemzetközi koprodukcióban, kiváló francia, amerikai, német színészek főszereplésével készült filmben dolgozzák fel, annak csak örülni lehet. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a filmet az igényes, intellektuális filmjeiről ismert Julie Delpy írta és rendezte, előzetes várakozásaink csak emelkednek.

A történelmi filmek sikerének – ahogy minden filmének egyébként – az a kulcsa, hogy egy hihető, átélhető, a saját szabályrendszerei szerint működő univerzumot tudjon teremteni. Ez fontosabb annál, mint hogy minden tökéletesen megfeleljen a történeti kutatások eredményeinek. Egy jól ismert példát felhozva: a Gladiátor nem azért lett az elmúlt évtizedek egyik legjobb történelmi filmje, mert szolgaian ragaszkodott a Commodus császár koráról szóló tudásunkhoz, hanem mert a film alapjául szolgáló történelmi hátteret az alkotók művészi kreativitása úgy egészítette ki, hogy az egy hihető, átélhető, izgalmas történetté vált.


Forrás: impawards.com

A fiatalsága megőrzése miatt lányok százait legyilkoló, és vérükben fürdő, más értelmezések szerint a birtokai megszerzése miatt koncepciós perbe fogott, ártatlanul megvádolt Báthory Erzsébet története is elsőrendű filmes alapanyag, hiszen az eredeti történetre nem csak egy kora újkori horrorsztorit lehet alapozni, hanem egy koncepciós perről szóló politikai krimit, vagy a grófnő megőrülésének folyamatát bemutató mélylélektani drámát is. A grófnő című film azonban láthatóan nem tudott dönteni e három megközelítési lehetőség között. A történet szerint Báthory Erzsébet harminckilenc évesen megözvegyül. Ekkor feleségül kéri őt a nádor, Thurzó György, az özvegy azonban kikosarazza a nádort, majd beleszeret annak nála jóval fiatalabb fiába, Thurzó Istvánba.

Az idősebb Thurzó elszakítja a szerelmeseket, kimondottan azzal a céllal, hogy megőrüljön Báthory, és ő elvehesse a birtokait. Az egyre kétségbeesettebb asszony nem sokkal később úgy látja, hogy bőre fiatalabb lett, miután ráfröccsent egy általa arcul csapott szolgálólány vére. A szüzek vérének így fiatalító hatást tulajdonítva lányok százait gyilkolja le, hogy vérükben megfürödve fiatal maradjon szerelmének, Thurzó Istvánnak. A sok száz eltűnt lány miatt végül Thurzó nádor vizsgálódni kezd, megszerzi Báthory birtokait, a grófnőt pedig csejtei kastélyában egy szobába falaztatja. Delpy tehát a hagyományos Báthory-értelmezést követte, ugyanakkor ezt egybegyúrta a koncepciós perről szóló elméletekkel, hogy a filmben bemutathassa és elemezhesse a fiatalság és a szépség elmúlásától és az öregedéstől való félelemből táplálkozó irracionális viselkedést is.

Julie Delpy A grófnővel egyébként egy ízig-vérig szerzői filmet készített, hiszen nemcsak ő írta a forgatókönyvet, rendezte a filmet és a főszerepet játszotta el, hanem még a filmzenét is ő szerezte. Mivel Delpy ennyire sajátjának érezte a filmet, nem csodálkozhatunk, hogy kivételes alakítást nyújt – lenyűgöző Báthory szerepében. Arcán tökéletesen láthatóak az öregedéstől rettegő szenvedélyes asszony lassú megőrülésének állomásai, belső vívódásai, amikor a tükörben egyre kétségbeesettebben fürkészi saját vonásait, és akkor is hiteles, amikor magából kivetkőzve tombol dühében. Thurzó nádor szerepében az Oscar-díjas William Hurtöt láthatjuk, aki a tőle megszokott profizmussal és szuggesztív játékkal hozza a nagyhatalmú, gátlástalan és ügyes taktikus szerepét. A Báthory sötét oldalát előhozó, Thurzó nádor által felbérelt Dominic de Vizaknát alakító Sebastian Blomberg sem félt egy igazán negatív, viszolyogtató figurát megformálni. Daniel Brühl viszont inkább melléfogásnak tűnik a fiatal Thurzó szerepére – hiába remek színész, egyszerűen nem áll jól neki az ellenállhatatlan hódító szerepe.

De nem csak ez a film hibája, hanem az is, hogy a történelmi háttér láthatóan nem érdekelte az alkotókat. Ahogy írtuk, egy történelmi filmnek nem feladata, hogy szolgaian visszaadja a történeti kutatások eredményeit, Julie Delpy filmjében azonban – a kosztümökön és a kellékeken kívül – egy cseppet sem törődtek azzal, hogy a 17. századi történet valóban úgy tűnjön, mintha a 17. századi Magyarországon játszódna. A kamera mutatja például Báthoryt, aki lúdtollal, merített papírra levelet ír szerelmének, Thurzó Istvánnak. Egy 17. századi felső-magyarországi nemesasszony esetében számos nyelv felmerülhetne, nemcsak a magyar, de a német, a latin, a szlovák, vagy akár a francia is szóba jöhetne – Delphy Báthoryja azonban angolul ír. Másutt a gyermek Báthoryt mutatják, amint eltemet egy élő csirkét, és meglepődik azon, hogy nem hajt ki, mint a növények, hanem elpusztul. Bár a jelenet Báthory halálhoz való fura viszonyát akarja ábrázolni, egy olyan rurális társadalomban, mint amilyen a 17. század Magyarországán volt, elképzelhetetlen, hogy egy nyolc-tíz éves gyerek ne tudja, hogy ha élve eltemet egy csirkét, az nem kihajt, hanem elpusztul. Az is a kortól idegennek tűnik, hogy két grófnő férjeik nemi betegségének tüneteiről pletykáljon a vacsoraasztal mellett, az ország nádora és egy főpap jelenlétében. Egy-egy ilyen jelenet még nem lenne feltűnő, a film azonban rengetegszer csúszik ilyen hibába. A dialógusok is sokszor bántóan semmitmondóak, tartalmatlan frázisokkal vannak teli, a legzavaróbbak ezek között talán azok, amelyekben az ország politikai helyzetéről esik szó, vagy szóba kerülnek a török háborúk. A politikai konspirációs szál meg annyira bonyolult lett, hogy a szereplőknek néha meg kell állniuk, és összefoglalni a hallottakat, hogy érthető legyen a történet. Bár egy Báthory-filmből nyilvánvalóan nem hiányozhatnak a brutális jelenetek, ezek néha teljesen funkciótalanok és öncélúak, sem a történetet nem viszik előrébb, sem a szereplők jellemét nem árnyalják. A csatajelenet pedig kifejezetten komikus, a török katonák holttestén üldögélő, kedélyesen borozgató hadvezérrel és az összesen négy-öt statisztával.

Julie Delpyt tehát láthatóan a történeti háttér érdekelte a legkevésbé, így aki a 17. századi Magyarországot szeretné megismerni a filmből, az alighanem csalódni fog. Báthory Erzsébet történetével ugyanis Delpy feltehetően nem az adott történelmi korról, hanem az öregedéstől és a haláltól való, irracionális félelemről akart beszélni.    

Demmel József

Ezt olvastad?

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt
Támogasson minket