A Batthyány-örökmécses és az 1988-as ellenzéki megmozdulások

Magyarország első felelős miniszterelnökének, az 1849. október 6-án kivégzett gróf Batthyány Lajosnak az emlékművét halálának helyszínén, a pesti Újépület helyén állították fel 1926-ban. A főváros a szabadságharc utáni megtorlást szimbolizáló kaszárnya 1897-es lebontása után határozta el (1905-ben), hogy mementót emel az egykori miniszterelnöknek. A Mérnök- és Építészegyesület által kiírt pályázatot Pogány Móricz tervei nyerték el. Az emlékmű megvalósítása azonban az első világháború miatt elhúzódott, így végül az örökmécsest Batthyány Lajos kivégzésének hetvenhetedik évfordulóján avatták fel. Szerepe az évtizedek folyamán azonban több lett mint emlékmű. Nem csupán a Magyarországon elenyésző mértékben kibontakozó háború- és németellenes megmozdulások kiinduló helyszíne volt 1941. október 6-án, de a ‘80-as évek végén, a Kádár-rendszer végnapjaiban az ellenzéki csoportok is gyakran itt demonstráltak. Különösen figyelemre méltó az 1988-as esztendő, a legnagyobb ellenzéki tüntetések éve, amikor ezres-tízezres tömegek gyűltek össze a fővárosban akár a többpártrendszerért, akár a sajtószabadságért, akár az erdélyi falurombolás- vagy éppen a bős-nagymarosi vízlépcső ellen tüntetve. Jelen írás az október 6-ai nemzeti gyásznap alkalmából azt igyekszik bemutatni, hogy a Batthyány Lajos emlékére emelt örökmécses miként vált az ellenzéki megmozdulások színhelyévé, és mindez mit jelképezett.  

 

A Batthyány-örökmécses, Budapest V. kerületében.
Forrás: Fortepan / Philipp Tibor

Az 1980-as évek második felében a reálbérek és a reáljövedelmek csökkenésével, valamint az ingyenes szociális juttatások omlásával a társadalom bizalma megingott a kommunista rendszerben, mely néhány év leforgása alatt válságba került. A növekvő belső elégedetlenség és a Mihail Szergejevics Gorbacsov vezette új szovjet vezetés reformpolitikája lehetőséget kínált egy olyan politikai elit kialakulására, mely kész volt az ország vezetésének az átvételére. A formálódó ellenzéknek két ága alakult ki: az urbánusok és a népi-nemzetiek, melyek az 1985-ös monori találkozón még közösen vettek részt, azonban a következő évben már nem működtek együtt. Az 1987-es újabb monori találkozón már csak az urbánusok vettek részt, a népi irányzat pedig megszervezte a lakiteleki találkozót, ahol megalakult a Magyar Demokrata Fórum (MDF). Az urbánusok első szervezete az 1988-ban létrehozott Szabad Kezdeményezések Hálózata volt, mély még abban az évben Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) néven párttá alakult. Szintén 1988-ban jött létre jogász szakkollégistákból (Bibó István Szakkollégium) a Fiatal Demokraták Szövetsége (FiDeSz), az ősz folyamán pedig az 1945 és 1947 közötti koalíciós időszak kormánypártja, a Független Kisgazdapárt (FKgP), végül a kommunistákkal történő 1948-as egyesülést nem vállaló szociáldemokraták is újraaktivizálták magukat.

Demonstráció a Batthyány-örökmécsesnél 1988-ban. Forrás: Fortepan / Philipp Tibor

Az ellenzéki szervezetek 1988 folyamán számos utcai demonstrációt szerveztek, és nem ritkán 1848/1849 emlékéhez nyúltak vissza. Míg az állampárt a forradalomban és a szabadságharcban a saját előképet igyekezett láttatni, s vezetői rendre azt hangoztatták, hogy Petőfi, Kossuth és Táncsics örökösei, addig a társadalom jelentős része az 1945 után fokozatosan kiépülő kommunista hatalomban és a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatokban elnyomót látott. Nem véletlen, hogy 1956-ban újra a szabadság szimbólumává vált 1848, mikor a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) – 1848. március 15-e példájához hasonlóan – pontokba szedte az egyetemisták követeléseit. Közülük több követelmény – a szovjet csapatok kivonása; Nagy Imre kormányalakítása a sztálinista vezetés helyett; az ártatlanul elítéltek szabadon bocsátása; a vélemény- és szólásszabadság, valamint a szabad rádió – tartalmilag is azonos volt a 12 pont egyes követeléseivel:

Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését; Felelős ministeriumot Buda-Pesten; …magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk; A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.

1956 egyik követelése pont március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítása volt, ugyanis 1951-ben a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1003/1951. (III.10.) számú rendelete eltörölte annak munkaszüneti jellegét. Közös kapcsolódási pont volt még a Nemzetőrség is, amelyet először 1848-ban állítottak fel honvédelemi és rendészeti feladatok ellátására. Ehhez nyúltak vissza 108 évvel később, mikor honvédekből, rendőrökből és a felkelőkből újra felállították a Nemzetőrséget, hasonló céllal, mint 1848-ban. 

Demonstráció a Batthyány-örökmécsesnél 1988-ban. Forrás: Fortepan / Philipp Tibor

Mindezek miatt, és főleg a „Márciusban Újra Kezdjük!” mozgalom megjelenésével az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után berendezkedő Kádár-rendszer számára 1848 emléke félelmetessé vált. Sokan az 1956-ot követő megtorlásban és az azt irányító Kádár Jánosban az 1849-et követő megtorlást, és annak vezéralakját, Haynaut látták, Nagy Imrében pedig Batthyány Lajost, akit szintén egy vereséggel végződő szabadságharc után végeztek ki. Az egyre aktívabban szervezkedő ellenzéki csoportok rendszerrel szembeni jelképéi ezért az elbukott szabadságharcok áldozatai voltak.   

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dokumentumok alapján 1988-ban a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnöksége már napokkal március 15-e előtt – a beérkezett jelentések alapján – megállapította, hogy a rendőrségnek a korábbi évekhez képest nehezebb operatív feladatokra kell felkészülnie. (ÁBTL – 1.11.1. – 45-73/3-29/1988. /4.) Az ünnep előtti napokban több ismert ellenzéki vezető – Bokros Péter, Demszky Gábor, Gadó György, Nagy Jenő, Solt Ottilia – otthonában házkutatást tartottak, majd március 15-e hajnalán nyolc főt előállítottak. (ÁBTL – 2.7.1. – III/III-49/a-52/9/ 1988.03.15.) Az esemény a ’48-as történelmi emlékhelyek közül érintette a Batthyány-örökmécsest is, ahol Hodosán Róza, Demszky Gábor élettársa mondott beszédet. Sillai Árpád rendőr ezredes március 15-ei jelentésében arról számolt be, hogy Hodosán Róza a rendszer alkalmatlanságát hangoztatta, majd új társadalmi rendszer szükségességét fogalmazta meg, melyet az ellenzék békés átmenettel akar megoldani. (ÁBTL – 2.7.1. – BRFK-46-2. sz. kiegészítés/2/1988.03.15. (részlet)) A tömeg (szintén Sillai ezredes jelentése szerint körülbelül 3000 fő) 13:55-kor ért az örökmécseshez, ahol a „szabadságot, alkotmányt” jelszavakat skandálták, (ÁBTL – 2.7.2. – 155/256/1988.03.16. (részlet) 2.) miközben a felszólalásban megfogalmazódtak olyan gondolatok és követelések, amelyek közvetlenül vagy közvetve kapcsolódtak 1848-hoz. Ilyen volt a 12 pontban is megfogalmazott sajtószabadság, illetve a térségbeli népek összefogása, mely hasonlatos volt a Kossuth által elképzelt „dunai szövetséghez”.

Demonstráció a Batthyány-örökmécsesnél 1988-ban. Forrás: Fortepan / Philipp Tibor

A március 15-ei ellenzéki megmozdulás a hatalom beavatkozása nélkül zavartalanul zajlott le. Egészen másként alakult azonban az a megemlékezés, amelyet a Történelmi Igazságtételi Bizottság kezdeményezett június 16-ra. Harminc évvel korábban ezen a napon végezték ki Nagy Imrét és társait, így e nap a múlttal való szembenézés és az 1956-os eseményekre való emlékezés szimbolikus időpontja volt. Az eseményt a Belügyminisztérium ellenséges, ellenforradalmi akciónak minősítette, ezért a rendőrség aznap az 1986. március 15-i „lánchídi csatához” hasonló módszerekkel lépett fel. A 30. évfordulóra szervezett megemlékezés a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájánál kezdődött, ahová 1958-ban Nagy Imrét és társait, valamint több halálra ítélt és kivégzett ‘56-ost jelentelen sírba temettek, majd a Batthyány-örökmécsesnél végződött. Az emlékműre akkor sem véletlenül esett a választás. A jelenlévők ugyanis Nagy Imre sorsában annak a Batthyány Lajosnak a sorsát látták, akit egy vesztes szabadságharc után a berendezkedő önkény halálra ítélt. Aznap délután a Batthyány-örökmécseshez vezető utakat lezárták, ám 100-200 fő mégis megjelent a helyszínen. A rendőrség 16 személyt – köztük Tamás Gáspár Miklóst, Demszky Gábort, Hodosán Rózát és Orbán Viktort – állított elő, Könczöl Csabát pedig gumibottal bántalmazták. (ÁBTL – 4.1. – 2003./3. és ÁBTL – 2.7.1. – III/III-115/a/1988.06.17.) Az 1988. június 16-i rendőrségi fellépés megmutatta, hogy a hatalom más mércével mérte ezt a napot, mint március 15-ét. Utóbbi 1848 óta szerves része a magyar történelmi emlékezetnek, így az állampárt bizonyos keretek között teret engedett neki, azt viszont szigorúan tiltotta, hogy Nagy Imre kivégzésének az évfordulóján bárki is megemlékezést szervezzen.

Demonstráció a Batthyány-örökmécsesnél 1988-ban. Forrás: Fortepan / Philipp Tibor

Batthyány Lajos kivégzésének 139. évfordulóján, 1988. október 6-án délután 16:00 órakor a Fidesz munkacsoportja tartott megemlékezést az örökmécsesnél, ahol 5-600 fő jelent meg. A helyszínen a „Mártírok napja 88” transzparens és az ‘56 jelképének számító Kossuth címerrel, valamint az „1849. október 6. – 1958. június 16.” felirattal ellátott nemzeti színű zászló mellett látható volt az Aradon 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvéd vértanú és Batthyány Lajos gyászszalaggal ellátott képe is. A megemlékezés itt is középpontba állította 1849 és 1956, vagyis Batthyány Lajos és Nagy Imre párhuzamát. Ugyanakkor bő három hónappal az erdélyi falurombolás elleni budapesti tiltakozás (1988. június 27.) után itt is szóba került a Romániába szakadt magyar kisebbség ügye. Mind a kivégzett Nagy Imrére történő megemlékezés, mind pedig az erdélyi magyarság ügyének felvállalása annak volt a jele, hogy 1988-ra megtörtek a Kádár-rendszer által a társadalomra kényszerített némasági falak.  Az eseményen 30-40 fővel képviseltette magát az 1988. április 12-én, Budapesten létrejött Romania Libera, azaz Szabad Románia csoport is, melynek tagjai Romániából menekültek Magyarországra, és a Nyugat figyelmét igyekeztek felhívni a romániai állapotokra, köztük Ceauşescu nemzetiségpolitikájára és a magyar kisebbség beolvasztására tett kísérletekre. 

Az 1988. október 6-ai megemlékezés a Batthyány-örökmécsesnél rendőri intézkedés nélkül ért véget.

1988. október 6. A „Magyar mártírok napja”. – Kossuth-címeres zászló az örökmécsesnél. Forrás: Fortepan / Philipp Tibor

Alig három héttel később, az 1956-os forradalom és szabadságharc 32. évfordulóján 100-150 fős tömeg tartott a Március 15. tér és az örökmécses felé, ám a rendőrség megakadályozta, hogy odaérkezzenek.

A Batthyány-örökmécses az 1849-ben és 1956-ban eltiport magyar szabadságharc szimbólumává vált, 1848/1849 emlékezete pedig 1956-ot követően még erősebben volt jelen a társadalomban. Március 15-e a ‘70-es évektől kezdve a rendszerrel szembeni ellenállás jelképévé vált, ezért a hatalom már 1973-ban úgy igyekezett elejét venni a megmozdulásoknak, hogy a ‘48-as emlékművekhez, köztük az örökmécseshez, az MSZMP ifjúsági szervezete, a KISZ szervezett megemlékezéseket. Az emlékműnél 1988 előtt csak kisebb számú megemlékezők gyújtottak mécsest, ám az 1988-as eseményeket követő év március 15-éje már a rendszer végnapjait tükrözte. 1989-ben egyszerre emlékeztek meg 1848 és 1956 hőseiről, és egyszerre hordozott aktuálpolitikát érintő kérdéseket. A Belvárosban, így 1849-ben kivégzett magyar miniszterelnök emlékhelyénél hatalmas tömeg gyűlt össze. A következő hónapban az állampárt előkészítő tárgyalásokba kezdett az Ellenzéki Kerekasztallal a demokratikus átmenettel kapcsolatban.

Csarnai Márk

Források és irodalom

 

Elsődleges források:

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL)

I. Levéltár – Állambiztonsági Iratok Levéltára

1. Szekció – Állambiztonsági (Államvédelmi) szervek szervezetével, működésével kapcsolatos iratok (1944) 1945-1990 (1997)

1.11. Belügyminisztérium állambiztonságai szerveinek iratai 1962-1990

1.11.1. – Állambiztonsági Miniszterhelyettesi Titkárság iratai – 45-73/3-29/1988. /4. „Emlékeztető az 1988. március 7-i parancsnoki értekezletről, 1988. március 9.”

2. Szekció – Szervezeti egységekhez nem kapcsolódó állambiztonsági iratok (1912) 1945 -1990 (2002)

2.7. Belügyi információs jelentések

2.7.1. – Napi operatív információs jelentések III/III. Csoportfőnökség alapjelentései 49/a-52/9/ 1988.03.15.

2.7.1. – Napi operatív információs jelentések Budapesti Rendőrfőkapitrányság 46-2. sz. kiegészítés/2/1988.03.15. (részlet)

2.7.2. – BM tájékoztató jelentések 155/256/1988.03.16. (részlet) 2. „Sillai Árpád rendőr ezredes jelentése”

4. Szekció – Államvédelmi, állambiztonsági szervek gyűjteményei

4.1. – Állambiztonsági munkához készült háttéranyagok 2003./3. – „Nyugati rádióadók (SZER, BBC, Amerika Hangja, stb.) Magyarországot érintő adásainak ismertetése, valamint kapcsolatos iratok. 1988.06.16.”

Felhasznált irodalom:

Kaszás Veronika: A magyarországi „alternatív szervezetek” fellépése az erdélyi menekültek ügyében 1988–1989-ben. In: Múltunk 2014/1. 221-266.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, Osiris Kiadó, 2005.

Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás. Budapest, Rubicon-Ház Bt., 2003.

Szekér Nóra–Nagymihály Zoltán: Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából. Lakitelek, Antológia Kiadó, 2015.

Ezt olvastad?

Március 14-én került a mozikba az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó történelmi kalandfilm a Most vagy soha! Fontos a filmet
Támogasson minket