Bértartozások a közszférában Mohács után

Alig négy esztendő telt el a mohácsi csatavesztés óta, mikor Sáros megye tisztségviselőinek újabb, az országos katasztrófához képest kétség kívül hétköznapibb nehézséggel kellett szembesülniük, méghozzá fizetésük elmaradásával. 1530-ban a megye nemesei két levelet is írtak Bártfának, melyben kérték, hogy a város a szokásokat betartva ezúttal is fizesse meg azt a pénzt, amely a megyei jegyző fizetése gyanánt szolgál, mint megtudjuk a város „ősi szokás szerint” a földesúri jogon bírt falvai után, jobbágytelkenként egy dénár adó fizetésével tartozott. A nemesek sürgető követelése, miszerint „jegyző nélkül nem lehet lenni”, talán éppen egy új írnok alkalmazásával magyarázható. A korábbi, név szerint is ismert nótárius, Prócsi Gyármán Antal több mint egy évtizedig (1515–1527) állt a megye szolgálatában.

Az alábbi írás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében kerül újraközlésre.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának szeptemberi számában a kutatócsoport tagja, Kádas István Bértartozások a közszférában Mohács után című írását közöljük.

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3322-bertartozasok-a-kozszferaban-mohacs-utan.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

A bártfai középkori városfalának részlete

Az egyik levél utóirata szerint a megye egy másik tisztségviselőjének, mégpedig Kellemesi Ferenc szolgabírónak is tartozott Bártfa 40 dénárral, méghozzá Klusó és Lukavica soltészfalvak után. Ugyanebből az évből ismerjük Bertóti Szaniszló sárosi várnagy, a megye korábbi alispánjának levelét, melyben a várnagy egy másik szolgabíró, Uszfalvi Usz János ugyancsak elmaradt fizetése ügyében írt Bártfának. A jegyző mellett tehát a szolgabírákat is megillette bizonyos összeg a város nemesi jogon bírt javai után, melyet magyar nyelven „soltészpénznek” (solthys pyncz) neveztek.

A soltészpénz magyar nyelvű említése Bertóti Szaniszló sárosi várnagy 1530. február 8-i levelében ( Štatny Archív v Prešove – Pracovisko Bardejov, Magistrát mesta Bardejov. Listy 6371.)

Bártfa ezek szerint nemcsak szabad királyi városi jogállásából fakadóan tartozott az egy összegben a királyi kincstartónak lerovandó adóval, vagyis censussal, de földesúri jogon bírt falvai után is adót kellett fizetnie, márpedig Bártfa jelentős birtokállománnyal rendelkezett a megyében. A város már I. Károlytól adományt nyert Sárpatak földjére, a birtok hovatartozása ügyében azonban a makovicai uradalom uraival került szembe. A polgárok a 15. század közepén emellett a rihnói Perényiek birtokai közül is többre rátették a kezüket.

A bártfai „tartomány” kiépülésének utolsó nagy hulláma Mátyás király 1471., valamint 1472. évi adományaihoz köthető, aki Cudar János magtalan halálával végleg a városnak adományozott több, korábban a makovicai uradalomhoz tartozó települést. A középkor végére Bártfa birtokolta a környező falvak (Sverzsó, Aranypataka, Rokitó, Malcó, Venéce, Lénártvágása, Sárpatak, Gerlahó, Richvald, Lukavica, Hervartó, Klyusó, Siba) többségét. Ezek többnyire soltészfalvak voltak, létrejöttük soltészoknak nevezett telepítési vállalkozóknak köszönhető, akik a telepítésért cserébe különféle örökíthető jogokat és kiváltságokat élveztek. A soltészok általában adómentesek voltak, a települések jobbágyai viszont ugyanúgy fizették a királyi adókat, mint a nemesek falvainak lakosai. 1522-ben, például míg Bártfa az éves censusát a szokott időben elküldte a kincstartónak, addig a birtokában lévő soltészfalvak jobbágyai után – hasonlóan más földesurakhoz – fizette az egyforintos rendkívüli adót.

Térképrészlet Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Sáros megye című kéziratból, készítette Nógrády Árpád

A királyi adó behajtása során jelentős szerep hárult a megye hatóságára. Az adószedők munkáját már az Anjouk korában is a megyei hatóság tagjai ellenőrizték, I. Lajos rendelkezése szerint a megyékbe kiküldött adószedők mellé két-két szolgabírót rendeltek, az ő feladatuk volt, hogy az adó fizetése alól vonakodókat megbüntessék. A bírság három márkát tett ki, aminek egyharmada a megyei hatóságot illette. A bírság és a hátralék behajtása ugyancsak a megyei hatóság feladata volt. Miután 1427-ben Zsigmond király elrendelte, hogy az adóköteles telkeket foglalják jegyzékbe, az adózó jobbágyporták összeírására során is fontos szerep hárult a rovókat segítő szolgabírákra.

A szolgabírák az adószedőket elkísérték járásaikba, ahol faluról falura haladva összeírták az adózó jobbágyokat, és ennek megfelelően kirótták a fizetendő összeget. Az adó kivetése után a rovókkal együtt visszatértek a megye székhelyére, ahol két héten keresztül várták, hogy a falvak bírói befizessék az előírt összegeket. A megye ezt követően összeállította az adókerülők listáját, kirótta rájuk a bírságot és hozzákezdett a tartozás – erőszakot sem nélkülöző – behajtásához.

Az adószedő hivatalában. Ifj. Pieter Brueghel festménye (1615 körül) (eredetije: Groeninge Museum, Brugge) (wikimedia)

A szolgabírák a királyi adó beszedésében való közreműködésükért juttatásban részesültek. 1494-ben Sáros megye hatósága, az ispán (illetve az alispán) és a szolgabírák együttesen 28 forint fizetést kaptak a királyi adóból. Ez úgy oszlott meg, hogy 12 forint ütötte az alispán markát, míg négyszer négy forint lett a szolgabírák jussa. Az 1518. évi tolnai országgyűlésen részt vevő főurak csökkenteni szerették volna ezeket a kiadásokat, így az alispán fizetségét hat, a szolgabírákét három forintban maximalizálták volna. Az 1522-ben kivetett rendkívüli adó esetében pedig a törvény nem is engedte, hogy a megyei hatóság tagjai részesüljenek az adóból. Ezt azonban nem mindenütt tartották be, később pedig visszaállt a korábbi „tarifa”. 1548-ban például Sáros megyében az adóból az alispán 12, a négy szolgabíró együttesen 16 forintot kapott. Ekkor már fizették a jegyzőt is, akinek 2 forint járt.

Az 1505–1508 között épített bártfai városháza, mögötte a 15. században elkészült Szent Egyed-templom

II. Ulászló 1498. évi kisebb dekrétuma értelmében a nemesek többségének birtokán élő jobbágyok adójának felét, hadpénzként a megyének kellett befizetni, míg másik fele a királynál maradt. Ezen adó kirovása és beszedése a megye feladatává vált. A megyéhez jutó bevételt a megyei pénztáros, egy „adószedőnek” vagy „kincstartónak” nevezett jómódú megyei nemes kezelte. A megyei pénztáros adminisztrálta az adó kirovását és behajtását, őrizte a beszedett pénzt, valamint kifizette belőle a szükséges kiadásokat. A konkrét adórovási feladatokat, valamint a tartozás behajtását többnyire a szolgabírák végezték, akik ezért a munkáért is fizetséget kaptak. A megyei adószedők hatásköre kiterjedt a megye területén fekvő királyi városok – Sárosban Bártfa, Eperjes és Kisszeben – zálogaira és vásárolt birtokaira is.

A megyei hatóság tehát mind a királyi adóból, mind a megyei adóból fizetséghez jutott. Bártfa város levéltárában több tucat késő középkori oklevél maradt fenn, melyben a megye tisztségviselői a pénzek lefizetését sürgetik. Többségük írója Ternyei Imre szolgabíró volt, aki húsz esztendőn keresztül (1502–1522) viselte hivatalát. Ternyei feladata volt, hogy tájékoztassa a várost az adó kivetéséről és az adószedés módjáról, illetve, hogy felszólítsa a polgárokat a fizetésre. Ternyei a kincstartói megbízottat vagy a megyei pénztárost az adó kirovásában és beszedésében is segítette. A megyei közgyűlés helyszínén vagy maga vette át a város követétől az adót, és adta tovább az adószedőknek vagy familiárisán, Andráson keresztül intézkedett. Részt vett a hátralék és a bírságok behajtásában is, ez esetben még a város fenyegetésétől sem riadt vissza.

A számadáskönyv szerinti hátralék befizetése. Jan Massys festménye, 1514 (Nemzeti Múzeum, Stockholm)

Ternyei Imre egyik ilyen Bártfához címzett levelében, 1519-ben említik először a soltészpénz nevű adófajtát, ettől függetlenül maga az adó már korábban is létezhetett. Neve onnan eredt, hogy a pénz a város soltészfalvaiból származott, a soltészok gyűjtötték össze. A begyűjtött pénzből a megye jegyzője és a négy szolgabíró kapta fizetése egy részét. A jegyző Bártfától származó tiszteletdíja, a portánként egy dénár – az 1545. évi összeírás adatait segítségül hívva – összesen valamivel több mint egy forint lehetett. A szolgabírák jussa vélhetően szintén a telkes jobbágyok után járt, azonban nemcsak a Bártfa birtokain élők, hanem más városok, vagy nemesek falvainak jobbágyai is fizethettek nekik hasonló összeget. Utóbbi esetekben ezt a díjat valószínűleg másképp nevezték. A soltészpénz nemcsak a megye és a területén fekvő szabad királyi város sokrétű kapcsolatrendszerének egy további vetülete, hanem egy korai adat a megyei hatóság tiszteletdíjazására is.

Bártfa címere a Szent Egyed-templom bejárata fölött

Irodalom:

C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság 1522. évi költségvetése. In: Pénz, posztó, piac. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Weisz Boglárka. Budapest 2016. 83–148.
Hudaček, Pavol: Bardejov. In: Lexikon stredovekých miest na Slovensku. Kol. Martin Štefanik, Ján Lukačka. Bratislava 2010. 79–98.

Kádas István: A megye pénze. A zsoldosok fenntartására kivetett adó és a megyei pénztár (1498–1511). In: Veretek, utak, katonák. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Kádas István, Skorka Renáta, Weisz Boglárka. Budapest 2018. 185–204.

Kubinyi András: Politika és honvédelem a Jagellók Magyarországában. In: Uő: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és Jagelló-kor hadtörténete. Budapest 2007. 216–232.

Neumann Tibor: „Minden időkben kegyelmes uratok kívánunk lenni”. A királyi városok adóztatása a 15. század végén. In: Hatalom, adó, jog. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. Kádas István, Weisz Boglárka. Budapest 2017. 13–106.

Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. I−II. Budapest 1990.

Solymosi László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma és az Ernuszt-féle megyei adószámadások. In: Tanulmányok Veszprém megye múltjából. Szerk. Kredics László. Veszprém 1984. 121–239.

Kádas István

Ezt olvastad?

1244-ben Spalato és Trau között háború tört ki, a két dalmáciai város viszályában IV. Béla magyar király Trau pártját fogta,