Beszámoló a „Háborús hétköznapok II.” című konferenciáról

2016. november 10–11-én ismét első világháborús hétköznapokkal foglalkozó tudományos konferenciát rendezett a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Az idei szimpózium a 2015. október 6–7-én megtartott esemény folytatása. 2016-ban is helyet kaptak a muzeológusok, történészek mellett egyéb tudományágak képviselői: néprajzkutatók, könyvtárosok, művészettörténészek, szociológusok, sőt orvosok is.

A konferenciát Dr. Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese nyitotta meg. Beszédében nagy hangsúlyt fektetett a két szervező intézmény több évre visszanyúló jó kapcsolatára, szót ejtett a 2008 óta megrendezett hátország-konferenciák sikeréről és kiemelte a háborús hátország történéseinek fontosságát, majd átadta a szót a délelőtti ülésszak levezető elnökének.


(A konferencia megnyitója, Hermann Róbert és Szoleczky Emese)

A konferencia HM HIM-ben tartott első napján a komolyabb témák kerültek terítékre.

Veres Emese Gyöngyvér A százezer koronás segély című előadásában visszaemlékezett a hátország 1916. második felében az erdélyi román betörés elől menekültek fogadásának körülményeire, amelynek kapcsán József főherceg 20000, az uralkodó ezzel szemben 100000 koronás magánpénztárából fizetendő segéllyel igyekezett enyhíteni a rászorulók helyzetén. A román betörés visszaverése után a Pro Transylvania Alapítvány persellyel „harcolt” a hazatérők életkörülményeinek helyreállításáért. Miután a visszaköltözők, elsősorban a hatósági- és köztisztviselő réteg igen hamar visszautazott, így már eredeti lakóhelyükön szembesültek az agg uralkodó halálhírével. A négy evangélikus országos lap eltérő módon viszonyult a gyászhírhez, a távolságtartástól a közös gyászünnepen keresztül egészen az uralkodó méltatásáig. Megismerkedhettünk két alkalmi költeménnyel is, amelyek egyben tökéletes korrajzot adnak a ma kutatójának.


(Veres Emese Gyöngyvér)

Sallay Gergely és Szentváry-Lukács János közös előadásban ismertette a IV. Károly koronázása alkalmából avatott aranysarkantyús vitézek ügyét. Megismerkedhettünk a koronázás részét alkotó aktus hátterével, az ötven főre limitált válogatás menetével, amelynek során kérvényezés, javaslattétel és protekció révén alakult ki a végső kör. A sajtó által végül közzétett névsorban – noha a koronázási album is ebből merített – még történtek változtatások. Szentváry-Lukács hangsúlyozta: noha a Tisza illetve a Bánffy családok köréből is kerültek ki érintettek, nem érdemtelenül kapták a kitüntetést. Végül a félszáz emberből az avatáson 47-en vehettek részt, négyen viszont hősi halált haltak a kitüntetés tényleges átvételéig. A jelvény tervezése gyorsan lezajlott ugyan, az érintettek viszont sem a koronázáskor, sem a Monarchia felbomlásáig nem kaphatták meg a háborús nyersanyaghiány miatt. 1919 végén, 1920. elején oszthatták ki a kész példányokat, az első viselési fotót 1920-ból ismerjük. Ma mintegy 10 példánya ismert.


(Sallay Gergely)

Polgár Balázs „Megmentett örökség”? A Nagy Háború régészeti kutatásának perspektívái című előadásában a hadtörténeti régészet egyetemes és magyar kialakulásába, elért eredményeibe engedett betekintést. Az épített kulturális örökség részét képezi az ostffyasszonyfai hadifogolytábor, amelynek monografikus feldolgozását, feltárását felmérési rajzok is segítették. Ennek csendőrtábori hulladékgödréből 441 tárgy került elő, katonai-felszerelési, élelmezési tárgyak és szerszámokon kívül személyes használati tárgyak: sörös- és ásványvizes palackok, tintatartók, illatszeres üvegcsék, fogápolási- és kegytárgyak. Különlegességnek számít a meglelt zsebóra- és szájharmonika-maradvány. Szórványtárgyak maradtak fenn a hadifoglyokkal kapcsolatban is.

Oravec Éva A társas élet Gödöllőn az első világháború idején című előadásában rámutatott, hogy a társas élet, a jótékonykodás és ennek alkalmai és formái már a háborút megelőzően, sőt, utána is léteztek, csupán bizonyos vonatkozásait erősítette fel a világháború. Fényképek, képeslapok segítségével varázsolta elénk a hajdani Gödöllő képét, ahol a Polgári Kör, Dalkör, az Önkéntes Tűzoltóegylet, az Iparos Ifjúság adta a társas élet társadalmi hátterét. Az asztaltársaságok szervezett keretek nélkül működtek, épp ezért működésükről csak a korabeli újságcikkekből értesülhetünk. A világháború alatt a sorozás a város minden lakossági rétegét érintette, kórházat alakítottak ki a kastélyban és magánházaknál is, valamint kaszinót hoztak létre a lábadozó katonáknak. A Magyar Királyi Méhészeti Telepen a vak katonák üdülőjét és rehabilitációs központját rendezték be. Különleges eseménynek számított az 1917-es, az Erzsébet Parkban megrendezett jótékony célú ünnepély, amely külsőségeiben és büfékínálatában a békeéveket idézte, ennek köszönhetően hatalmas bevételt produkált.

Kreutzer Andrea a budapesti Pénzintézetek Hadikórházának létrejöttéről és működéséről adott áttekintést, bemutatva a kórház évkönyveit, valamint a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményeiben fennmaradt kapcsolódó műtárgyakat. A hadikórházat az Ericsson-gyár űj épületében rendezték be 1914 októberében. A háború négy éve alatt körülbelül 24.000 sebesültet és beteget ápoltak az intézményben.

Papp Barbara „Szintén Doberdó?” Az első világháború és az őrültség című előadásában először az angol és német szakirodalommal, forrásokkal foglalkozott, amelyek a háború és az őrültség kapcsolatát taglalják. Beszélt a közösség szinte hisztérikus lelkesedéséről, a hátország veszteségeken alapuló abnormitásairól, a katonák traumájáról, amelyhez hozzájárulhatott korábbi sérülés vagy az otthoni körülmények is. A „lelki pajzsot” erősítő és gyengítő tényezőkről is szó esett. Doberdó a magyar nyelvben a tömeges veszteség, a temető és a heroikus küzdelem szimbóluma ugyan, de kevésbé ismert léleknyomorító hatása. Emiatt adakozásra is késztette a hátország lakosságát.

Papp Zoltán Sebesültgondozás és hadikórházak Csongrád vármegye központjában, Szentesen című előadásában sorra vette a város világháborús egészségügyi történetét. Megemlékezett a hősi halottakról, a számukra vonatkozó források ellentmondásairól. Ennek kapcsán került szóba a Hősök Erdeje, ahol 1015 bükkfa emlékeztet egy-egy elesettre, valamint a katonai temető, amely nincs már többé és ahol csak egy része nyugodott az áldozatoknak, miután nem mindenkit tudtak hazaszállítani. A szentesi kórházban helyezték el az első sebesülteket, később az állami polgári leányiskolában is létrehoztak egy 200 ágyas kórházat, utóbbit a város lakosai üzemeltették, élelmiszert és kötszert vittek a katonáknak. Előadását a lokálpatrióta főorvos a világháborúban katonaként szolgált szentesi orvoskollégáiról való megemlékezéssel zárta.


(A konferencia első napja)

Urbán Gyöngyi a harctér és a hátország közötti kapcsolattartás fontos eszközéről, a tábori postaszolgálatról tartott előadást. A világháború során a morál fenntartása és javítása szempontjából is kiemelt jelentőségű szolgálati ág teljesítményére jellemző, hogy a hadbavonult postai alkalmazottak egyedül 1917-ben 463 millió küldeményt kézbesítettek. A Postamúzeum gyűjteményvezető muzeológusa és múzeumpedagógusa elmondta, hogy a harctéren szolgáló alakulatok tábori postai számmal történő azonosítására 1914-ben a világon először az osztrák-magyar haderőben került sor. A tábori postai levelezőlapok és levelek feladása ingyenes volt, a rendszeres levélírás pedig elősegítette az írástudatlanság visszaszorulását. A gazdagon illusztrált és visszaemlékezések részleteivel színesített előadásban szó volt a tábori postaszolgálat szervezetéről és működéséről, különös tekintettel a vasúti mozgóposta-szolgálatra.

Ugyancsak a Postamúzeum képviseletében tartott előadást Jakab László gyűjteményvezető muzeológus, aki osztrák-magyar fegyveres erők által az első világháborúban használt távközlési eszközöket ismertette. Részletes beszámolójából a közönség megismerkedhetett a harctéren elengedhetetlenül fontos összeköttetés különböző formáival, továbbá a távírók, a tábori telefonok és az optikai eszközök típusaival, működési elvükkel és felhasználásuk módjaival. Szólt a bemutatott eszközök gyártásához szükséges ipari háttér magyarországi vonatkozásairól is.

Tóth Orsolya, a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményvezető főmuzeológusa az oroszországi Berezovkában felállított hadifogolytáborban raboskodó mintegy 30-35.000 osztrák-magyar hadifogoly magyar értelmiségi csoportja által szervezett pezsgő színházi életről tartott beszámolót. A múzeumi Plakát- és Aprónyomtatvány-tár vezetője a számos közgyűjtemény anyagának feldolgozásán alapuló előadásában ismertette a hadifogolytábori „művészbarakk” kulturális tevékenységét, amelynek motorja Baghy Gyula író, költő, az eszperantó mozgalom nemzetközileg elismert alakja volt. Az 1917–1918-ban pénzadományokból, és természetesen táborparancsnoki engedéllyel megszervezett és megtartott színielőadások szövegkönyveit először emlékezetből írták, majd teljesen új darabok megírására is sor került. A magyar és orosz közönségnek külön megtartott előadásokhoz színházi lapot is nyomtattak és terjesztettek.

Bálint Ferenc, a Hadtörténeti Múzeum egyenruha- és felszerelés-történettel foglalkozó kutató muzeológusa az 1914. október 24-étől a világháború végéig működő budapesti Önkéntes Őrseregről tartott látványos vetítéssel gazdagított előadást. Az őrzés-védelmi feladatok alól a hátországban mentesített – helyette a harctereken küzdő – hadsereg helyett önkéntes alapon, fizetés nélkül, a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségében tevékenykedő fővárosi őrsereg katonai telepek, hadikórházak, posták, telefonközpontok, raktárak és üzemek őrzésvédelmét látta el, de emellett „jószolgálati” tevékenységet is folytatott: segélyszervezetekkel, elsődlegesen a Vöröskereszttel együttműködve például adománygyűjtéseket fegyveres őrzését biztosította. Bálint Ferenc bemutatta az őrsereg szervezetét és egyenruházatát, és megemlékezett néhány neves tagjáról, így Kodály Zoltánról és Pór Bertalanról is.

Balla Tibor alezredes, a Hadtörténeti Intézet osztályvezetője az első világháború osztrák-magyar tábori bordélyairól tartott beszámolót. A hadseregben szervezett keretek között működő prostitúció fontos szerepet játszott a nemi betegségek ellen folytatott küzdelemben, hiszen a szigorú hierarchia és előírások szerint dolgozó örömlányok rendszeres orvosi vizsgálatokon estek át, ahogy a katonák is egészségügyi ellenőrzéseken és szexuális felvilágosításokon vettek részt a fronton és a hátországban egyaránt. A hadvezetés így törekedett (jórészt sikerrel) a hadrakelt seregnél a súlyos nemi betegségek visszaszorítására.

A konferencia első napjának záró előadásán a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítványt képviselő Stencinger Norbert a halottégetéssel kapcsolatos társadalmi vita történelmi előzményeit, sajtóvisszhangját, illetve világháborús vonatkozásait vázolta fel. Az egyházi és polgári körök között e téren még a Nagy Háború idején is fennálló ellentétek meglepő módon nem csökkentek a harctereken hősi halált halt katonák számának növekedésével. A római katolikus egyház még 1917-ben is kifejezetten a hamvasztás ellen állt ki, az első magyarországi krematórium pedig csak jóval később, 1935-ben létesült, és csupán az 1950-es évek elején kezdte meg működését!

A második konferencianapnak a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum adott otthont. Kiss Imre, múzeumigazgató köszöntő beszédében a közös munka eredményére fektette a hangsúlyt. A délelőtti szekció első előadója, Kincses Katalin Mária folytatta Házi Jenő soproni levéltáros naplósorozatának – előző évben megkezdett – bemutatását. Előadásában a galíciai front 1916-os eseményeit ismertette a naplóíró fiatalember szemszögéből, aki sebesülése után lett beosztva Galíciába. Házi Jenő érzékletesen és részletesen írt a környezetéről, az alakulatáról, a feladatokról, valamint a hétköz- és ünnepnapokról.


(A konferencia második napja)

Bogdán Melinda, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum munkatársa 2016 nyarán első világháborús gyermekrajzokból rendezett kiállítást, most „A nagy ceruzaháború” címmel számolt be ennek tapasztalatairól. A gyermekrajzokat elemezve kitért a gyermeki mentalitásra és a pedagógiai szellemre. Elmondta, hogy mivel a gyermekek közül csak nagyon kevesen jutottak ki a harctérre, a csatateret általánosan ismert ábrázolások alapján készítették. Már a háború alatt rendeztek gyermekrajz-kiállítást. Az előadás kitért két olyan művészre is, akiknél a háborús gyermekrajzok az alkotói pálya kiindulópontjai voltak.

Süttő Mihály gazdagon illusztrált előadásában az első világháborúhoz köthető gyermekjátékokat mutatta be. A referátum során kitért a játékkereskedőkre és -gyártókra, végigvette a különféle játékokat: felszereléseket, játékfegyvereket, katonafigurákat, járműveket, várakat, laktanyákat.


(Süttő Mihály)

A konferencia helyet adott a fiatal kutatóknak is: Trádler Henrietta beszámolójában azt vizsgálta, hogy mi történt a cselédséggel az első világháború idején, miből keresték meg a mindennapi betevőjüket, milyen alternatív pénzkereseti forrást találtak ezekben az időkben. A prostituáltak és azon belül a cselédprostituáltak száma az első világháború kitörését követően megugrott. Sok egykori cselédlány kénytelen volt az utcán megkeresni a napi betevőjét, mert gazdája felmondta a szolgálatot, vagy csökkentette a bérét. Az előadásban két mikrotörténeti példával hozta közelebb a kérdést: Kiss Béla sorozatgyilkos és Csudai Ledényi Margit prostitúció áldozatává vált cseléd példájával.

(Trádler Henrietta)

Bálint Angelika előadása pedig bemutatta, milyen hatással volt az első világháború a szegényügyre, ezen belül a hajléktalan-ellátás támogatására. A dualizmus időszakában a hajléktalan-ellátást a hatóságok társadalmi feladatként kezelték: a menhelyek üzemeltetését a Hajléktalanok Menhelye Egylet végezte, melyhez a főváros támogatása, illetve a magánjótékonykodók adományai szolgáltattak pénzügyi keretet. Az első világháború következtében a helyzet átalakult. A menhelyek a háború utolsó éveiben az eredeti koncepciótól eltérő funkciót töltöttek be: kórházzá, illetve menekültszállássá alakították őket. A nevezett egyesület nem tudta túlvészelni a háborút, az általa működtetett menhelyek 1919-ben állami kezelésbe kerültek. Az előadás a Hajléktalanok Menhelye Egylet éves pénzügyi jelentései alapján azt is körbejárta, mi vezetett az egyesület csődjéhez.

Závodi Szilvia, a Hadtörténeti Múzeum muzeológusa a hadiékszerekkel foglalkozott, gazdag képi anyaggal kiegészített előadásában kitért az ékszerészek által készített propaganda ékszerekre, valamint a front körülmények között készített tárgyakra is.


(Závodi Szilvia)

Németh Ildikó, a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára főlevéltárosa előadásában adalékokkal szolgált a védőnői szolgálat korai történetéhez a Soproni Anya- és Csecsemővédő Szövetség megalakulása kapcsán. A beszámoló ismertette a szervezett védőnői szolgálat előzményeit, az Országos Stefánia Szövetség megalakulását, célkitűzéseit és a védelem alapfeltételeit, valamint a soproni mozgalom eredményeit.

Ugyancsak a Soproni Levéltárból érkezett Csekő Ernő Simon Elemér és Ifj. Leopold Lajos, a Magyar Vöröskereszt későbbi vezetőinek szerepvállalását mutatta be az első világháború idején. A két személy életét és tevékenységét párhuzamba állítva mutatta be.

Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatóhelyettese pedig a pezsgőgyárosok, köztük a híres Törley- és Francois-család első világháborús tevékenységével foglalkozott. A háború idején pezsgő került a tisztek asztalára és a frontra menő csomagokba is, a kereslet hamar meghaladta a termelést és szállítási nehézségek is adódtak. A Törley-gyár folyamatosan fenntartotta a termelést, ideiglenes hadikórházat rendeztek be. A Francois-cég folyamatosan adományozott a rászorulók részére, majd ők is kisegítő hadikórházat hoztak létre. Gondosan választották ki a személyzetet és gondoskodtak az Osztrák–Magyar Monarchia minden részéről érkezett sebesültek szórakoztatásáról.


(Török Róbert)

Czeglédi Noémi, a Gödöllői Városi Múzeum munkatársa előadásában röviden felvázolta a cserkészcsapatok magyarországi alakulását és történetét, majd áttekintette a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottságának tevékenységét.

Szoleczky Emese Korpona hátországi életét mutatta be egy tanítónő, Pálfi Manyi (Mária) által írt napló segítségével. A kiskönyvecske a Hadsegélyező Hivatal kiadványa volt, írásának megkezdését valószínűleg a fivér halála váltotta ki. Pálfi Mária naplójában beragasztott sajtókivágatokkal emlékezett meg számára fontos személyekről, eseményekről: jegyrendszer bevezetése, az orosz betörés kárenyhítése, jótékonysági felolvasások, Auguszta Alap akciók, I. Ferenc József halála, az új király koronázása. A napló bemutat még néhány 1918–1919-es eseményt.

A konferencia utolsó előadásában Vukov Anikó háború hatását vizsgálta a személyi higiénia, a szépségápolás és a tisztálkodás területén. Emlékiratok, naplók és fényképek segítségével mutatta be a referátum a mosakodás, fürdés, arcápolás, haj ápolása, tisztán tartása, féregtelenítés, élősködőirtás, borotválkozás, illetve a szépségápolás lehetőségeit a frontkörülmények között.

A konferencia-előadások után került sor a 2015. évi „Háborús hétköznapok” című szimpózium előadásait tartalmazó tanulmánykötet bemutatására, amely az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával jelenhetett meg. A zárszóban elhangzott, hogy a szervezők tervezik az idei konferencián elhangzott előadások megjelentetését és a rendezvény 2017. évi megrendezését.

Sallay Gergely – Szoleczky Emese – Závodi Szilvia

A fényképeket Szikits Péter készítette.

Ezt olvastad?

2018. október 30-án a Barabás Villában zajlott az MTA BTK Lendület Családtörténeti Kutatócsoport Magyar Családtörténetek: Tanulmányok című sorozatán belül megjelent