Beszámoló az Őstörténeti Kerekasztalról

Őstörténeti tudományos kerekasztal-beszélgetést szervezett az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatának Történeti Intézeti Képviselete. De nem csupán a történelem szakos hallgatókat érdekelte jelenlegi őstörténeti kutatásaink aktuális állása, hiszen az intézet könyvtárában rendezett beszélgetésen rengeteg érdeklődő vett részt.

A kerekasztal résztvevői voltak  Dr. Thoroczkay Gábor, az ELTE Középkori- és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének habilitált egyetemi docense, Dr. Klima László, az ELTE Finnugor Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, Dr. Mende Balázs Gusztáv, az MTA Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának tudományos főmunkatársa, és Dr. Türk Attila, a PPKE Régészeti Intézetének tanszékvezetője, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. A beszélgetést Lados Tamás, az ELTE Középkori- és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének doktorandusz hallgatója moderálta.

A közel kétórásra nyúlt rendezvényen olyan kérdések vetődtek föl, mint például hogy miért is fontos a magyar őstörténettel tudományos vagy társadalmi szempontból foglalkozni, hogyan értelmezik a különböző kutatási területek a magyar nép fogalmát, honnan ered a magyarság, illetve mi az, amit ténylegesen tudhatunk a honfoglaló magyar népről. Emellett a résztvevők rövid betekintést kaphattak az aktuálisan folyó kutatásokba és jövőbeni tervekbe.

A magyar nép őstörténete, a honfoglalás története nemzeti identitásunk része, a magyarsághoz való hozzáállásunkat is tükrözi, így természetszerűleg mindenkit érdekel, sokan próbálkoztak már a kutatással. De vajon van-e még újdonság a korábban vizsgált forrásokban, leletekben? Szerencsére a 21. század technikai fejlődése lehetővé teszi, hogy a mai módszereket a korábbi korszakokra alkalmazzuk, ezzel akár kitölthetjük azokat az üres helyeket, amelyeket a filológia nem tud. Itt kapcsolódik be például a genetika alkalmazása a történettudományba. Mivel egy forrásszegény időszakkal és kevés igazolt ténnyel állunk szemben, szinte kötelességünk folyamatosan kutatni és újabb kérdéseket fölvetni, a régi forrásanyag újabb elemzésével olyan újabb koncepciókat kell a tudósoknak alkotniuk, melyek minden lépéssel közelebb visznek minket az igazsághoz. Éppen ezért nagy érdeklődés is övezi, széles a perspektíva abban a tekintetben, hogy mi mindent lehet kutatni az őstörténettel kapcsolatban.

Ugyanakkor a társadalom szemében évtizedről évtizedre devalválódik a történelem fontosságának megítélése, a fókuszpont elsősorban már a 20. századi történelemre irányul – lásd az emlékéveket. Az ELTE-n azonban továbbra is meghatározó a magyar őstörténet a történelem szakos képzésben, nem véletlen, hogy 2011 óta önálló kurzusa van.

A kutatásokat továbbá nehezíti, hogy tulajdonképpen mit is értünk a ’magyar nép’ fogalma alatt. Bár egy nép a nyelvének, etnikai tudatának és hagyományainak közösségére épül, mégsem állíthatjuk biztosan, hogy a magyar nyelvű közösség a történelem során egyszerre mozgott. Szintén problémákat vet fel a források hiánya: a történészek elsősorban a 830. év utáni forrásokra támaszkodhatnak. Ezzel szemben míg a történésznek a források hiánya, a régészeknek a leletek bősége okoz problémát, hiszen folyamatosan kerülnek elő újabb és újabb leletek, ami olyan mennyiségű adatbázisok felhalmozódását okozza, hogy szinte regionális szakértelmet követel meg. És mivel a történész kevésbé jártas a többi tudományágban, fontos az azok kutatóival, tudósaival való együttműködés.

A tudományágak közötti összefonódáson túl azonban elengedhetetlen a nemzetközi együttműködés megteremtése. A Kárpát-medencében talált leletek nem csak a magyar őstörténet forrásai, azok hatással vannak a szomszédos államok nemzeti történelmére is, hiszen a középkori jelenlét igazolása nem csak Magyarország számára kiemelt kérdés. Ugyanakkor bár a környező területeken leletbőség van, a keleti magyarság kapcsán, mely más  – elsősorban orosz vagy ukrán – felségterületen van, ritkábban jutnak el a magyar régészek a megfelelő lelethez.

Nyelvészeti megközelítésben sem könnyebb határozott választ adni a magyarság eredetére. Mivel a magyar őshaza 830 előtti, nincs róla írott forrás. A történész tehát nehezen tudja kutatni, de vannak rá koncepciók. Itt merül fel a török és szláv jövevényszavak problémája, mely tekintetben a fő kérdés az, hogy mikor is kerültek be a magyar nyelvbe?

Szintén más nézőpontot jelent az archeogenetikai vizsgálat, melyben a testi jellegek tipizálásával csoportokat próbálnak meg kialakítani. Bár a biológiai kutatásoknak eddig nem volt önálló adatbázisa, a csontleletek biológiai karakterét mégis vétek lenne nem felhasználni. Ezek a kutatások új statisztikák elkészülését segíthetik. Az emberi maradványt vizsgálva megállapítható, hogy az mikor jött a területre, mit evett, milyen betegségei voltak, mit csinált idős korában. Az archeogenetika az anyai ági genetikai vonalvizsgálatra helyezi a hangsúlyt, abból tud több eredményt felmutatni. Így például ha egynegyed-egyharmad arányban lehet ázsiai genetikai eredet a magyarságban, ezt a jelenlegi ázsiai népességgel genetikailag össze lehet hasonlítani. Természetesen ez nem fogja helyettesíteni a régészeti történeti prekoncepciókat, de azoknak segítő kezet nyújthat.

Nemcsak a honfoglaló magyar nép eredetével kapcsolatban, hanem útvonalukkal, a honfoglalás időbeli és térbeli folyamatával kapcsolatos kérdésekben sem lehetünk biztosak. Bár a C14 szénizotópos vizsgálatok sok írott forrást alátámasztanak, így elképzelhető, hogy 895 előtt is keletkezett néhány sír, de valójában nem egy konkrét év eseménye lehetett a honfoglalás, hanem egy szélesebb idősávé, melynek csak a legnagyobb hullámát jelenthette a 895-ös év. Ugyanígy kérdéseket vet fel a Vereckei-hágó szerepe, hiszen a kelet felől érkező népcsoport számára sokkal logikusabb lett volna az Al-Duna felől megérkezni a Kárpát-medencébe. Az erdélyi hágóknál vizsgált régészeti leletek semmilyen bizonyítékát nem mutatják annak, hogy a honfoglaló magyarság a Vereckei-hágón át érkezett volna, ezt inkább csak a 19. századi nemzeti romantika erősítette föl, de a tényleges útvonal meghatározása régészetileg még nincs megoldva.

Ennyi kérdés között tehát minden őstörténettel kapcsolatos kutatáshoz nagy tudományos fegyelemre van szükség. Az első olyan mintát, amely valamelyik tudományos prekoncepciót igazolhatja, nem szabad egyedüli és kizárólagos bizonyítéknak tekinteni. Több mintára, s azok több szempontból való vizsgálatára van szükség. A hirtelen találgatás inkább a kárára válhat a tudományos kutatásoknak. A társadalmat érdekli és egyben frusztrálja, hogy nincs biztos megoldás. Éppen ezért születnek meg a sajátos és elrugaszkodott koncepciók, mint például a szíriuszi magyarok elmélete. Az ilyen gondolatok megszületésének egyértelmű motivációja az, hogy ha a tudósok sem tudják eldönteni, honnan származik a magyarság, akkor miért ne származhatna népünk a Szíriuszról? Persze mielőtt helyt adunk a kérdésfelvetésnek, fontos, hogy szem előtt tartsuk: attól, hogy forrásszegény időszakról beszélünk, nem jelenti azt, hogy nincs az igazsághoz nagyon is közel álló tudományos koncepció.

A kutatások hangsúlyát jelzi az is, hogy február óta működik a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen önálló Őstörténeti Tanszék. A beszélgetés végén megtudhattuk azt is, hogy állnak a PPKE Régészeti Intézetének oroszországi kutatási eredményei.

2010-ben Cseljabinszk mellett talált régészeti leletek párhuzamot mutatnak a honfoglaló magyarok régészeti anyagával. Ezt egy olyan régész tárta fel, aki korábban már járt magyarországi ásatáson és felismerte a hasonlóságot, így lehetőség nyílt egy közös expedícióra. Ennek keretében végigjárják azokat a térségeket, amelyek a magyar etnogenezis szempontjából fontosak, illetve együttműködési szerződést kötnek az Urál térségi egyetemekkel és segítséget kérnek ahhoz, hogy magyar lelőhelyeket tárhassanak fel. Jelenleg négy-öt helyen folyik ástatás Oroszországban, aminek köze lehet a honfoglaló magyarokhoz. Még a leletek gyűjtése van folyamatban, az összegyűjtött csontmintákat jövőre egy Lendület program keretében vizsgálatnak vetik alá. 

Ahogyan már tudjuk, hogy a sarkeli erőd megépítése sem bizonyítja a magyarság jelenlétét, a jövőben a Don-kubáni őshaza elmélet és a régi koncepciók nagy része is meg fog dőlni. Árnyalni kell a kutatási eredményeket, felállítani genetikai szabályszerűségeket. Megvizsgálni, hogyan köszönnek vissza az Árpád-korban. Ebből kideríthető, valójában mekkora létszámú népességről beszélünk, hiszen akkora mértékben lesz hatással a későbbi genetikai állományra. Ugyanakkor a latin nyelvű források és Ibn Hajján munkájának többoldalú újravizsgálása is lehetséges a jövőben. Valamint a már említett nemzetközi együttműködés erősítése is cél: orosz, ukrán és moldáv régészek együttműködésével szélesebb képet kaphatunk a honfoglaló magyarságról.

Az akár fordulópontot is jelentő aktuális kutatások miatt fontos, hogy több figyelmet kapjanak a kutatási eredmények össztársadalmi szinten. Ha arra gondolunk, hogy egy tíznapos 1956-os forradalom nemzetpolitikai és közoktatási szinten mennyire hangsúlyos, ahhoz képest a magyar őstörténet nagyon felületesen jelenik meg, így törekedni kell a jövőben annak fókuszpontba helyezésére.

Csizmadia Anna

Ezt olvastad?

„Egy emlékművet, egy történelmi ikont akartam hús-vér emberré visszaváltoztatni” – írja Katherine J. Chen Johanna című regényéről, melyben Jeanne d’Arc
Támogasson minket