Bethlen István elfeledett helyettese: Vass József

„Alakjának és élete művének beállítása nélkül nem is lehet majd ennek az átmeneti korszaknak a históriáját megírni” (Pesti Napló, 1930. szeptember 13. 1.)

– többek között ezekkel a szavakkal búcsúzott 1930. szeptemberi temetésén Vass Józseftől, a Bethlen-kormány népjóléti miniszterétől, miniszterelnök-helyettesétől Klebelsberg Kuno. Ennek ellenére Vass szinte teljesen feledésbe merült, pályája máig feldolgozatlan. Holott a kultuszminiszter szavai nem voltak pusztán a gyászbeszédekben megszokott túlzások: ezt igazolja, hogy az utóbbi években a szakirodalomban is többször felmerült, hogy nagy hiányosságot jelent Vass pályájának feltáratlansága.

Cikkemben – rövid életrajzi áttekintés után – Vass József még szociálpolitikusi tevékenységénél is kevésbé ismert feladatát, miniszterelnök-helyettesi szerepét, annak okait, jelentőségét mutatom be.

Vass József kalocsai nagyprépost, miniszter íróasztalánál, 1920-as évek (bpkep.fszek.hu)

Életrajzi vázlat

Vass József 1877. április 25-én született Sárváron, Vas vármegyében. Édesapja elszegényedett cipészmester volt. Tehetsége mellett egyházi pártfogóknak köszönhetően azonban az elemi iskola elvégzése után gimnáziumokban tanulhatott. Papi pályára lépett, így 1898-ban a római Collegium Germanicum-Hungaricumba került. Ezt követően 1905 nyarán tért haza teológiai és filozófiai doktorátus birtokában. Először Adonyba került, mint káplán, de már 1906-ban a székesfehérvári szeminárium tanára lett. Rövidesen belevetette magát a századelő katolikus mozgalmaiba: újságíró, valamint a legjelentősebb egyházi tömegszervezet, a Katholikus Népszövetség egyik fontos alakjává vált. Aktívan kivette a részét emellett a szociáldemokratákkal, polgári radikálisokkal folytatott vitákban is, emellett pedig 1911-től a Pesti Szent Imre Kollégium igazgatói pozícióját is betöltötte. A pártpolitikában azonban ekkor még nem vállalt szerepet.

Az őszirózsás forradalom azonban teljesen új helyzetet teremtett. Vass kezdetben támogatta a radikális változásokat, és bár fokozatosan szembefordult az új rendszerrel, kormányzati kapcsolatai nem szűntek meg teljesen: így még a Berinkey-kormány határozott utolsó minisztertanácsán Vass kinevezéséről a szónoklattan tanárává a budapesti egyetemre. Vassnak azonban rövidesen menekülnie kellett: a Tanácsköztársaság időszakát egy Zala vármegyei faluban, Gógánfán vészelte át. A kommün bukása után politikai pályája gyorsan ívelt felfelé: 1920 januárjában a nemzetgyűlési választásokon a sárvári kerület egyhangúlag megválasztott képviselője lett, majd alig több mint fél évvel később, augusztus 15-én a Közélelmezésügyi Minisztérium élére került az első Teleki-kormányban. December közepétől pedig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium vezetése is feladatává vált, és ilyen minőségében maradt tagja a Bethlen-kormánynak is 1922 nyaráig, amikor népjóléti és munkaügyi miniszter lett.

Pályájának rövid felvázolására azért volt szükség, mert különösen így válik érthetővé és indokolttá a kérdés: Bethlen miért éppen a tőle származásában, pályájában nagyon különböző Vass Józsefet bízta meg rendszeresen helyettesítésével, és mennyire volt ez jelentős pozíció? Ehhez először a tisztséget szükséges röviden bemutatni.

Bethlen és Vass a kormányfő római útjáról való hazatérésekor, 1927 (Tolnai Világlapja)

A miniszterelnök-helyettesi tisztség jellemzői

A bethleni időszakban a kormányfő helyettesítése nem volt állandó feladat: okai eredetileg a miniszterelnök hivatalos külföldi útjai voltak, amelyekre, mivel Bethlen személyesen kívánta irányítani a külpolitikát, gyakran sor került az évtizedben. Oka a külföldi utak mellett kiegészült egy-egy esetben a miniszterelnök betegségével, illetve 1924 nyarától rendszeresen a kormányfő nyári szabadságidejével. Mindennek következtében 1921 és 1930 között Vass József megszakításokkal csaknem két és fél éven keresztül, 1925-től kezdve minden év körülbelül egyharmadában töltötte be a miniszterelnök-helyettesi pozíciót.

A miniszterelnök-helyettes feladatkörét a korszakban semmiféle jogszabály nem határozta meg, így csak egyéb források alapján rekonstruálható a pozíció jellege. Ezek alapján megállapítható, hogy egyrészt adminisztratív teendőkkel járt a kormányfő helyettesének „munkaköre”: ide tartozik például a minisztertanácsok vezetése, és a miniszterelnöki rendeletek kiadásának feladata. Vass azonban maga fogalmazott úgy 1926-ban, a frankhamisítási ügy bírósági tárgyalásán, tett vallomásában, hogy a helyettesítés „inkább politikai jellegű.” Erre utal az is, hogy minden alkalommal, amikor Bethlen átadta Vassnak a miniszterelnöki teendőket, valamint amikor újra elfoglalta hivatalát, a két politikus sokszor több órás megbeszélést tartott. Ezen politikai feladatokat összefoglalóan úgy lehet meghatározni, hogy Vass mindenekelőtt a politikai és társadalmi szereplőkkel (például a kormányzóval) való kapcsolattartás végezte a miniszterelnök távollétében, és informálta a kormányfőt a fontos történésekről.

Bethlen ugyanakkor Vass halála után egy nyilatkozatában azt mondta, helyettese „számtalanszor” segítségére volt „nagy politikai kérdésekben is.” Ez pedig egyfajta állandó, bizalmas „tanácsadói” szerepre is utalhat, ami főként abban nyilvánult meg, hogy a főleg a külpolitikával foglalkozó kormányfő több alkalommal, például a gazdasági világválság kezdetén Vassra bízta a gazdaságpolitika irányítását. Látható tehát, hogy a helyettesi tisztség nem pusztán jelentéktelen, adminisztratív szerep volt.

Karikatúra Vassról, 1927 (Pesti Hírlap)

Vass József kiválasztásának politikai okai

Annak megválaszolásához, hogy Bethlen miért éppen Vasst választotta ki erre a pozícióra, először a kormányfő és a miniszter közötti viszonyt kell megvizsgálni A miniszterelnök munkatársainak kiválasztásakor ugyanis elsődlegesen két szempont alapján döntött: szakértelem, tehetség, valamint személyes hűség alapján. Vass mindkét aspektusból megfelelt a pozícióra: szakértelmét, műveltségét, politikai tudását és tehetségét is elismerték még ellenzékiek is. Lojalitása pedig először különösen IV. Károly visszatérési kísérletei során mutatkozott meg, amikor a Habsburg-pártiakkal szakítva Horthy és a miniszterelnök mellé állt. Ami azonban Vass Józsefet egyértelműen kiemelte minisztertársai közül, az éppen több alkalommal is megnyilvánuló önállósága, és a kormány munkájával kapcsolatos kritikát sem nélkülöző magatartása volt. Ezen tulajdonságát hangsúlyozta később maga Bethlen is: szerinte helyettese

„olyan energikus ember volt, hogy meghallgatta ugyan az ellenvéleményt, de azért önállóan, a saját feje szerint döntött.” (BFL VII.5.c 3635/1932. 6. d. Főtárgyalási jegyzőkönyv. 5. nap,.6.)

Emellett pedig Vass egy másik tulajdonsága, munkabírása lehetett meghatározó Bethlen döntésében. Munkabírását jól mutatja, hogy a kormányfő helyettesítése mellett főleg az évtized második felében rendszeresen helyettesítette több minisztertársát is, sőt, időnként az is előfordult (például 1928 húsvétján), hogy ő volt a kormány egyetlen fővárosban tartózkodó tagja.

Egy másik tényezőként említhető Vass ellenzéken belüli bizonyos fokú tekintélye, elismertsége, amit nagyrészt kompromisszumkész megnyilatkozásaival ért el. Több alkalommal békülékeny hangon szólt például a szociáldemokratákról is. Ennek különösen fontos szerepe volt a belpolitikai viharok enyhítésében 1925 nyarán, amikor Beniczky Ödön Somogyi – Bacsó gyilkosság ügyében tett vallomása rendkívül feszültté tette a nemzetgyűlés üléseit. Vass igyekezett megnyugtatni a szociáldemokratákat, hogy a tetteseket bíróság elé fogják állítani. Ellenzéki körökben mutatkozó elismertségét mutatja egy szokatlan eset is: 1930 nyarán Várnai Dániel szociáldemokrata képviselő némi gúnnyal úgy jellemezte Vass egyik felszólalását, hogy a miniszter azt bizonyosan „cum iure successionis”, vagyis az „utódlás jogán” mondta. Miután Vass számon kérte rajta, hogy azzal akarja-e „gyanúsítani”, hogy Bethlen „helyére pályázik”, Várnai így válaszolt:

„Azt a reményemet akartam kifejezni, hogy valószínűleg utóda lesz. Ez csak remény!” (Az 1927. évi január hó 25-ére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának naplója. Bp., 1927–1931. XXX. köt. 418. ülés (1930. július 2.) 163–164.)

Vass helyettesi pozíciójának oka lehetett a miniszter kapcsolatrendszere is. Fontos volt egyrészt az, hogy a kormányt támogató keresztény párt tagjaként Vass közvetítő szerepet töltött be saját pártja és az Egységes Párt között. Másrészt pedig katolikus papként – bár egyházi oldalról elsősorban a keresztény párt vezérét, Ernszt Sándort tekintették kabinet és egyház közötti „összekötő kapocsnak” – hasonló feladatot látott el a kormány és a felsőpapság között is, elsősorban a hercegprímás különböző ügyekben való informálásával. A Vass iránti kormányzati és egyházi bizalmat is mutatja püspökké, illetve érsekké való kinevezésének többszöri kísérlete: bár politikai tevékenysége miatt erre nem került sor, 1924-ben sikerült elérni előléptetését kalocsai nagypréposttá. Vass József emellett a kormány és Budapest kapcsolatában is fontos szerepet vállalt. Ez mindenekelőtt annak volt köszönhető, hogy a Bethlen által a fővárosi kormánypárt vezetésére és a főpolgármesteri székre „kiszemelt” Ripka Ferencet – a városvezető későbbi saját szavai szerint – „szoros baráti kapcsolat” fűzte a miniszterelnök-helyetteshez. Legalább ilyen fontos volt Vass szerepe a társadalom szemszögéből is.

Vass képviselőkkel beszélget az Országház folyosóján, 1930 (Pesti Napló Képes Műmelléklet)

Vass József kiválasztásának társadalmi okai

Ebből a szempontból először a miniszterelnök-helyettes és a sajtó kapcsolatát kell megemlíteni. Mint egykori újságíró, Vass tisztában volt a hírlapok korszakban egyre jelentősebb közvélemény-formáló szerepével, ezért minden bizonnyal tudatosan törekedett arra, hogy jó viszonyt ápoljon a zsurnalisztákkal. Nem véletlen az sem, hogy később egy újságírót, Herczeg Jenőt választott ki parlamenti titkárának. Ezt a szoros kapcsolatot jól mutatja, hogy míg Bethlent gyakran érték kritikák amiatt, hogy elzárkózik az újságírók elől, Vass miniszterelnök-helyettesként egyfajta – a korszakban még ismeretlen kifejezéssel élve – „kormányszóvivői” tisztet is betöltött: részletesen tájékoztatta ugyanis a sajtót a kormányülések határozatairól. Emellett gyakran adott a kormány munkájával, terveivel kapcsolatos interjúkat is, és korábbi publicisztikai tevékenységének sem mondott teljesen búcsút miniszterként sem. A szoros kapcsolaton túl Vass kézzelfogható módon is támogatta az újságírókat és intézményeiket: rendszeresen küldött kisebb-nagyobb segélyeket, támogatásokat különböző lapok munkatársainak. A kapcsolat mindezeken túl hivatalos formát is öltött 1927 decemberében, amikor Vass Józsefet a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézete elnökévé választották.

Újságírók küldöttsége Vassnál, 1929 (Tolnai Világlapja)

A társadalom minél szélesebb rétegeinek kormány mellé állításában ugyanakkor Vassnak a sajtónál közvetlenebb eszköze is volt: politikai ellenfelei által is elismert szónoki képessége. Ennek legfontosabb sajátosságát a katolikus pap. publicista, Nyisztor Zoltán fogalmazta meg egyik visszaemlékezésében. Szerinte a miniszterelnök-helyettesnek még a nagy egyházi szónokokkal szemben is „óriási előnye” volt, hogy

„két különböző nyelven tudott beszélni. Egészen másképp az intelligenciának és egészen másként az egyszerű népnek.” (Nyisztor Zoltán: Ötven esztendő. Bécs, 1962. 73.)

Fontos megemlíteni azt is, hogy Vass felismerte a modern technika szerepét is: míg Bethlen egyes kortársai szerint „irtózott a mikrofontól”, helyettese volt az, aki 1925 végén a kormány képviseletében beszédével felavatta a magyar rádiót. Ráadásul nem ez volt az egyetlen új tömegkommunikációs eszköz, amellyel Vass élt, ugyanis 1930-ban hangosfilmet készített róla egy amerikai filmhíradó.

Legalább ennyire lényeges lehetett Bethlen számára társadalmi szempontból is Vass felekezeti hovatartozása és származása. Előbbi különösen 1921-1922-ben lehetett nagy jelentőségű, amikor a királypuccsok kudarca után Bethlen támogatottsága erőteljesen megcsappant az elsősorban katolikus vallású legitimisták körében. Vass kisiparos háttere pedig alkalmas lehetett arra, hogy tompítsa a rendszer arisztokrata, „úri” jellegére vonatkozó támadásokat.  Ezeknél a tényezőknél is sokkal fontosabb volt azonban Vass széleskörű személyes népszerűsége. Ezt legjobban a Magyarország egyik 1930-as cikke tükrözi: a lap úgy jellemezte Vasst, hogy míg a politikai életben lehetnek kritikusai,

„Vass József, az ember érdekes és népszerű”, ezért „szeretik, a nép ezért szólítja őt Vass Jóskának.” (Magyarország, 1930. augusztus 15. 3.)

Ez a népszerűség az évtized végére egyre inkább a személyi kultuszok bizonyos elemeit kezdte magára ölteni. Mindez 1929-ben csúcsosodott ki, amikor Vass minisztersége tizedik évébe lépett. Méltató cikkek mellett (különösen 1929-ben, amikor miniszterségének tizedik évébe lépett) többek között róla elnevezett közterületek, valamint életrajzi munkák, festmények, szobrok engednek erre következtetni. Mindez jelentős mértékben hozzájárulhatott a rendszer társadalmi hátterének biztosításához.

Vass modellt áll Sidló Ferenc műtermében, 1928 (Pesti Napló Képes Műmelléklet)

Vass József halálának következményei

Mindezek tükrében megállapítható, hogy Vass 1930. szeptember 8-án bekövetkezett halála után Bethlen minden bizonnyal nem túlzott, amikor a Pesti Naplónak adott nyilatkozatában „támaszának” és „erősségének” nevezte helyettesét, akinek halála rá nézve „személyesen is pótolhatatlan veszteség.” A párpolitika szempontjából különösen az számított súlyos következménynek, hogy a miniszter halála után meglazult a kapcsolat a kormány és a keresztény párt között, ami rendkívül hátrányosan érinthette a gazdasági nehézségek miatt egyébként is szűkülő politikai és társadalmi hátországgal rendelkező kabinetet. A széles társadalmi rétegek reakcióját Vass halálára jól mutatják temetésének körülményei: a résztvevők száma százezres volt. Ha minden bizonnyal is, de Vass személyi titkárának, Fery Tibornak öt évvel későbbi visszaemlékezése érzékletesen fejezi ki a fővárosban uralkodó hangulatot:

„Pesten egy káosz, egy pánikhangulat volt, amikor kidőlt ez az ember, aki éveken keresztül a kormánynak a legnagyobb támasza volt.” (BFL VII.5.c 3635/1932. 10. d. A táblabírósági tárgyalás jegyzőkönyve. 1935. szeptember 1. 9.)

Alapvetően változtatta meg ugyanakkor Vass József megítélését mind politikai, mind társadalmi szinten a népjóléti tárcát érintő korrupciós vádak megjelenése 1930 végén: a Vass felelősségre vont államtitkára után „Dréhr-pernek” nevezett botrány csak 1936 februárjában zárult le. A személyesen Vass József elleni támadások azonban csak később, már a Bethlen-kormány lemondása után indultak meg intenzíven. Ennek részletes vizsgálata pedig már későbbi kutatások tárgya lesz.

Vass József tehát jelentős mértékben járult hozzá a bethleni konszolidáció megvalósításához, illetve az évtized második felében a rendszer stabilitásának, legitimitásának biztosításához és növeléséhez. Pályájának részletes feldolgozása ezért politikai és társadalmi tekintetben egyaránt lényeges új adatokat, szempontokat szolgáltathat az 1920-as évek történetéhez.

A tanulmány jelentősen bővített, lábjegyzetelt változata megjelent a Clio Műhelytanulmányok 2019/4. számaként: „Az ország szolgálatában megmaradni a legfőbb erkölcsi kötelesség” Vass József miniszterelnök-helyettesi szerepe a Bethlen-kormányban. (A tanulmány ide kattintva olvasható.)

Válogatott források és szakirodalom

Levéltári források

Budapest Főváros Levéltára VII.5.c. 3635/1932. Dréhr Imre bírósági ügye.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára K 26. A miniszterelnökség központilag iktatott és irattározott iratai.

Szakirodalom

Bartha Ákos: A fajvédő párttól a nemzeti radikalizmusig. Bajcsy-Zsilinszky Endre pályaképe 1926-1931 között. I. rész. Századok, 151. (2017). 355–386.

Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon (1924–1944). Bp. 1993.

Püski Levente: A Horthy-rendszer. (Modern magyar politikai rendszerek). Bp. 2006.

Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Bp. 1999.

Tímár István: A bethleni konszolidáció „szürke eminenciása” – Vass József politikai pályafutásának vázlata. Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 22. (1995) 4. sz. 67–73.

Taschek Zoltán

Ezt olvastad?

A formailag 1944. november elején megalakuló Kisegítő Honvéd Karhatalom (KISKA) az 1944 szeptemberében Lakatos Géza miniszterelnök rendeletével létrejött Nemzetőrség utódja