Bíborosok vitája. Kollonich Lipót az esztergomi érseki székben

1695. február 18-án hunyt el Széchényi György esztergomi érsek, utóda a jelentős politikai befolyással rendelkező, Kollonich Lipót bíboros, kalocsai érsek, győri püspök lett. Bár szentszéki megerősítése viszonylag gyorsan végbement, az osztrák Habsburgok országainak protektorbíborosával, Francesco Maria de’Medicivel váratlan nézeteltérésbe keveredett.

Az agg Széchényi érsek páratlanul hosszú életet élt, amelyet az ország, a katolikus egyház és saját családja számára is nagyban kamatoztatott. A bécsi nuncius már következő nap tudatta a Szentszékkel, hogy a magyar prímás „kilencven és még több” esztendős korában meghalt, és már ekkor szinte bizonyosra vette, hogy a megüresedett érseki székre I. Lipót hamarosan Kollonich Lipót bíborost fogja kinevezni. Ez általános közbeszéd tárgya lehetett, hiszen már 1685-ben, az előző érsek, Szelepcsényi György halálát követően is az esélyesek között merült fel Kollonich neve. Az uralkodó azonban végül csak nyár közepén, 1695. július 14-én nevezte ki Kollonich Lipótot esztergomi érseknek. Ezzel megindult a szentszéki megerősítés folyamata is. Ennek első lépéseként a kánoni kivizsgálására került sor 1695. július 24-én Bécsben, a nunciatúra palotájában. A három tanú kihallgatásával végbement vizsgálat csak az esztergomi érsekség állapotát tárta fel, Kollonich bíboros személyét és alkalmasságát ekkor – ahogy 1689. évi kalocsai érseki processzusában sem – már nem vizsgálták. Sebastiano Antonio Tanara nuncius az elkészült vizsgálati jegyzőkönyvet a hónap végén küldte meg az osztrák Habsburgok által uralt országok protektorbíborosának, Francesco Maria de’Medicinek.

Széchényi György esztergomi érsek (forrás: hu.wikipedia.org)

Medici bíboros a toszkán nagyhercegséget uraló dinasztia tagja, III. Cosimo nagyherceg öccse volt. A család három pápát (X. Leó, VIII. Kelemen és XI. Leó) is adott a katolikus egyháznak a 16–17. században, emellett Európa legjelentősebb dinasztiáival álltak rokonságban. Az észak-itáliai Toszkán Nagyhercegség sajátos geopolitikai helyzeténél fogva gyakorta került a Habsburg-Bourbon dinasztikus viszálykodás kereszttüzébe. A család szinte minden nemzedéke adott egy bíborost az egyháznak, hogy római befolyásukat megőrizhessék, és az európai politikában ezáltal is erősítsék pozícióikat. Francesco Mariát már születésétől kezdve egyházi pályára szánták, hogy egyszer majd nagybátyja, Leopoldo de’Medici bíboros „utóda” lehessen. Francesco Maria végül huszonhat évesen, 1686 szeptemberében lett bíboros, egy időpontban Kollonich Lipóttal. 1689-ben Carlo Pio di Savoia bíboros halála után lett a Habsburgok protektorbíborosa.

Itáliai származása ellenére Medici bíboros azoknak a Habsburg protektorbíborosoknak a hosszú sorát gazdagította, akik Rómától távol élve intézték a Habsburg országok egyházi ügyeit a Szentszéknél. Ez azonban értelemszerűen azt eredményezte, hogy a szóbeliség, a személyes megbeszélés és ügyintézés nem jelenhetett meg ezekben az ügyekben, a bíborosnak ezért saját, vagy a Medici család ágensein keresztül kellett intézkednie, ez pedig gazdag levelezést eredményezett. A bíboros gyakorlatilag alig hagyta el a Toszkán Nagyhercegség területét, Rómában három konklávé (1689, 1691, 1700) idején járt. Rezidenciáját a Firenze közelében fekvő Lappeggiben építette ki.

Francesco Maria de’Medici bíboros (Forrás: The British Museum, britishmuseum.org)

A protektorbíborosnak a püspökök szentszéki megerősítésében fontos szerepe volt, ő végezte a püspökjelölt megerősítésének bemutatását (praeconisatio) és előterjesztését (propositio) a pápai konzisztóriumban. Mivel Medici nem élt Rómában, ezért a konzisztóriumokon valaki, jellemzően a spanyol Habsburgok protektorbíborosa helyettesítette. Az 1690-es években José Saens de Aguirre bíboros, majd Francesco del Giudice bíboros működött mint komprotektor Medici mellett, Kollonich bemutatását is utóbbi végezte. A második lépcsőt, az előterjesztést azonban maga a pápa, XII. Ince vállalta. 1695. augusztus 22-én, a Quirinale palotában tartott konzisztóriumon a pápa relációjával Kollonichot feloldották a kalocsai érseki székből, és a győri püspöki adminisztrátorság kivételével más egyházi javadalmait és címeit megőrizve az esztergomi székbe helyezték át.

Ezt követően kezdődhetett meg a megerősítő bullák kiállítása. A kuriális ügyintézésért fizetett illetékekkel egyidőben valószínűleg ekkor kellett volna Kollonichnak a propinát is kifizetni Medici bíborosnak. A propina a szentszéki megerősítésben való eljárásért a protektorbíborost megillető díj volt, ám ezt úgy tűnik Kollonich el kívánta kerülni. Medici bíboros a bécsi udvarban nagy befolyással rendelkező jezsuitához, Pietro Giuseppe Ederihez fordult panaszával. Levelében utalt arra, hogy bízik Ederi bölcsességében és ítéletében, alighanem számított a jezsuita közbenjárására. Medici példaként Kollonich kalocsai érseki kinevezését hozta fel, amikor tekintettel a bíboros személyére és a kalocsai főegyházmegye szegénységére, eltekintett a propina kifizetésétől, de ez nem szolgálhatott arra indítékul, hogy most az esztergomi érsekség betöltésénél Kollonich vagy római ágensei megindítsák a Kúriánál a bullák kiállítását, anélkül, hogy a protektorbíborosnak járó illetékről egy szót sem szólnak. Medici azért is vette rossz néven ezt az eljárást, mert önmagát meglehetősen engedékenynek tartotta ebben a tekintetben, vagyis ha valaki előre kéri őt, vagy kellő indokkal lép fel, úgy korábban is elengedte a propina megfizetését.

Kollonich Lipót bíboros, esztergomi érsek (Forrás: Sammlung Archiv für Kunst und Geschichte, Berlin, akg-images.co.uk)

A befolyásos bécsi jezsuitán kívül Medici érintkezésbe lépett a császári udvarnál rezideáló toszkán követtel, Francesco Montauti apáttal. Az apát igyekezett utánajárni, hogy mi állhatott Kollonich szokatlan lépése mögött, amivel a propina fizetése alól próbált volna kibújni. Montauti jelentései rendkívül informatívnak bizonyultak, hiszen két érseki előd, Szelepcsényi György és Széchényi György kinevezése kapcsán is értékes adatokat hagyott ránk. Montauti például beszámolt arról, hogy maga az uralkodó, I. Lipót is módfelett csodálkozott Kollonich lépése miatt, és az udvarban általános vélemény volt, hogy az új esztergomi érsek hibát követett el. A toszkán követ ennek kapcsán felidézte azt a szóbeszédet, miszerint a néhai Széchényi sem akart fizetni kinevezésekor az érseki pallium küldéséért, mert az elhunyt érsek érvelése szerint Rómában kötelesek megerősíteni az apostoli magyar király által jelölt püspököket.

Montauti felkereste Ferdinand Bonaventura von Harrach grófot is, akinek a nagybátyja, Ernst Adalbert von Harrach bíboros volt a Habsburg protektor 1667-ben bekövetkezett haláláig. Harrach gróf felidézte, hogy a propina tekintetében nagybátyjának is gondja támadt Szelepcsényi György érsek kinevezésekor. Szelepcsényi ugyanis épp a történetet elmesélő, akkoriban még ifjú Ferdinand Bonaventura grófot kérte meg, hogy járjon közben bíboros nagybátyjánál, hogy valamilyen szívességgel válthassa meg a propina megfizetését. A bíboros hajlott erre és tokaji borokat kért volna Szelepcsényitől a protektornak járó illeték helyében. Ám Harrach bíboros váratlanul meghalt, és bár unokaöccse szerette volna Szelepcsényitől megszerezni a tokaji borokat, ám annak már bottal üthette a nyomát.

Szelepcsényi György esztergomi érsek (Forrás: hu.wikipedia.org)

A Medici és Kollonich bíborosok közötti nézeteltérés végül békésen zárult. Kollonich valószínűleg megküldte a protektorbíboros által elvárt udvariassági levelet a propina elengedésére, mert október közepén Medici már azt válaszolta neki, hogy a Szentszéknél elindították a bullák kiadását. 1695. november 14-én a pallium adományozása is megtörtént a konzisztóriumban. Kollonich ünnepélyes beiktatására a pozsonyi Szent Márton dómban egy hónappal később, 1695. december 21-én, számos világi és egyházi előkelő jelenlétében ment végbe.

Kollonich érseki kinevezése és a propina körüli vita csupán kisebb jelentőségű kérdés volt, ami gyorsan és különösebb közbeavatkozás nélkül rendeződött. A Montauti apát által feltárt korábbi esetek (Széchényi György, Szelepcsényi György) is arra világítottak rá, hogy a magyar főpapok is természetszerűleg igyekeztek minél kisebb költségekkel megoldani a pápai provisiót, Kollonich tulajdonképpen csak ebbe a sorba illeszkedett bele. A protektorbíborosok, úgy Medici, mint elődei, viszont igyekeztek megvédeni a protektorátus előjogait, még ha az talán valamelyest formalitás is volt, hiszen úgy tűnik, sem Medicinek, sem Harrachnak nem okozott nagy nehézséget a propina jelentette bevételről lemondani.

Mihalik Béla Vilmos

Ezt olvastad?

Németalföld kora újkori fogalma és története jelentős mértékben eltorzult Magyarországon, noha a korban és a nemzetközi irodalomban is jól definiált