Bihar Kutatás Konferencia és a Bihari Múzeum Évkönyve

2019. január 23-án immár hatodik alkalommal rendezték meg a Bihari Múzeum és a Bihari Múzeumért Alapítvány szervezésében a Bihar Kutatás Konferenciát Berettyóújfaluban, ahol sor került a Bihari Múzeum 2018. évi, sorrendben XXIII. évkönyvének bemutatására is. Már a 2008-ban tartott első Bihar Kutatás Konferenciának is az volt a célja, hogy koncentrálja a Bihar történetével, néprajzával, hagyományaival és kultúrájával foglalkozó, különböző tudományterületekről érkező szakembereket, ám a rendezvény nem csak a helyiek számára fontos, hiszen jelentőségét jól mutatja, hogy évről évre részt vesznek rajta elsősorban a Tiszántúl és Erdély tudományos, illetve kulturális műhelyeinek munkatársai, de az országos szakmai élet is egyre inkább figyelemmel kíséri. Török Péter, a Bihari Múzeum igazgatója és a Bihar Kutatás Konferencia levezető elnöke ennek hangsúlyozása mellett kitért azokra a fórumokra (az Új Nézőpont folyóiratra, a Bihari Diétára) is, ahol a Biharral foglalkozó szakemberek rendszeresen megjelennek, ezzel is elősegítve a helyi kultúra és tudományos élet ápolását.

(A képet késíztette: Szűcs Endre)

A könyvbemutató mellett három előadás hangzott el a rendezvényen – három különböző tudományterületet érintve. Nyitásként Dr. Megyesi Boldizsár, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa és Bene Viktória, a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Szociológia és Társadalompolitika Doktori Programjának PhD-hallgatója A múlt a jövő szolgálatában: fejlesztéspolitika a Berettyóújfalui járásban című referátumukban saját felméréseiken alapuló eredményeikről számoltak be. Elsősorban azt vizsgálták, hogy a közelmúltban történt és leendő infrastrukturális beruházások (pl. autópálya-építés) milyen hatásokat váltottak ki a helyiek gondolkodásában.

(A képet készítette: Szűcs Endre)

A szociológiai témájú prezentáció után néprajz következett Csarkó Imre történész-etnográfus és Turzó Renáta néptánc-pedagógus, a Bajnóca Néptánc Egyesület vezetőjének „Életre keltett legenda” – Berettyóújfalui és környékbeli néptáncok felkutatása, feldolgozása és színpadra állítása című előadásában. Kutatásaik legfőbb eredménye, hogy sikerült feltárniuk Berettyóújfalu, Váncsod és Szentpéterszeg teljes néptánc-hagyományát.

(A képet készítette: Szűcs Endre)

A harmadik előadó Ablonczy Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Trianon 100 MTA – Lendület Kutatócsoport vezetője volt, aki a Trianon másképp: erőszak, társadalom, gazdaság, 1918–1920 című referátumában kevésbé ismert aspektusokra kívánt rávilágítani az első világháborút lezáró békeszerződés kapcsán. Ablonczy kiemelte, hogy Trianon rendkívül sokoldalú esemény, amellyel kapcsolatban számos tévhit, legenda él manapság is a köztudatban. Előadását három pillérre építette. Az elsőben a háborús erőszak kérdését boncolgatta, és rámutatott arra, hogy ezzel a jelenséggel a magyar társadalom jelentős része éppen 1918-ban, a háború legvégén, illetve az azt követő hónapokban találkozott (nem számítva ide az 1916-os rövid ideig tartó erdélyi román betörést), és felhívta a figyelmet arra, hogy az őszirózsás forradalom kitörése és a Tanácsköztársaság kikiáltása közötti időszak több halálos áldozatot követelt, mint a vörös és a fehér terror. Kiemelte továbbá, hogy a magyar társadalom jelentős része 1848/49-et követően most először tapasztalta meg közvetlenül az erőszakot és a fosztogatást, tehát több generáció nőtt fel úgy, hogy személyes és vagyoni biztonságukat nem érte direkt fenyegetés. Ennek vizsgálata sok mindent megvilágít a következő időszakok eseményeivel és mentalitásbeli változásaival kapcsolatban is. A második pillér az elszakított területekről érkező menekültek problematikája volt, ezen belül is legfőképpen az, hogy ezt – a jórészt köztisztviselőkből, hivatalnokból, vasutasokból álló – tömeget hogyan próbálta integrálni a magyar kormány és a helyi közigazgatás, illetve az, hogy maguk a menekültek hogyan élték meg ezt a tragikus „exodust”, az ezzel járó megaláztatást és mostoha életkörülményeket. A harmadik aspektus, amit Ablonczy érintett, Trianon gazdasági következményeinek kérdésköre volt. Elsősorban azt vizsgálta, hogy az új határok milyen gazdasági vonzáskörzeteket vágtak ketté, és hogyan változatták meg az ország gazdasági helyzetét.

(A képet készítette: Szűcs Endre)

Az előadások között került sor a Bihari Múzeum Évkönyve XXIII. bemutatására is, amely a főképpen tudományterületenként elkülönülő írásokat tartalmazó múzeumi évkönyvekkel ellentétben tematikus kiadvány, amit a Barcsay-család emlékének szenteltek a szerzők. A Bihari Múzeum főmuzeológusa, Sándor Mária által szerkesztett és Török Péter múzeumvezető által lektorált, összesen nyolc tanulmányt tartalmazó kötet egyik szemmel látható legfőbb erénye az a rendkívül gazdag, szemléletes fényképanyag, amiben soha nem közölt és valódi kuriózumnak számító felvételek is megtalálhatóak. Az alaposan dokumentált, jegyzetelt tanulmányok tudományterületi szempontból változatosak, hiszen a történettudomány (ezen belül is elsősorban a család-, életmód-, mentalitás- és helytörténet) mellett érintik a muzeológiát és a néprajzot is.

A Barcsay-család tagjai több generációban álltak Bihar vármegye és Berettyóújfalu szolgálatában (köztisztviselőként, tanítóként), a helyi közösség megbecsült szereplőivé váltak, és jelentős áldozatokat is hoztak a helyi kulturális életért. Például az ifj. Dr. Barcsay László által adományozott hagyaték (tárgyi emlékek, fényképek, feljegyzések, a hét kötetet kitevő emlékiratok – utóbbiakat a múzeumi évkönyv DVD-melléklete is tartalmazza) nemcsak a Bihari Múzeum anyagának magja, hanem a kötet tanulmányainak is legfőbb forrásbázisa.

(A képet készítette: Szűcs Endre)

A kötet első írásában Bagossyné Körtvélyesi Mária, a Berettyóújfalui Járásbíróság bírája, a bíráskodás hazai történetének kutatója eleveníti fel almanachszerű adatgazdagsággal a nemesi eredetű (ám feltehetően Barcsay Ákos erdélyi fejedelemmel rokoni kapcsolatban nem álló) Barcsay-család több generációjának történetét, külön figyelmet szentelve Barcsay Károlynak, aki Bihar vármegye utolsó főispánja volt és testvérének, Barcsay Lászlónak, Berettyóújfalu járásbírójának, akik kiemelkedően fontos szereplői lettek a település két világháború közötti életének.

Az évkönyv második közleménye az utóbbi lakóházának 1930-as évekbeli építéstörténetébe kalauzolja el az olvasót. Megyeri-Pálffi Zoltán, a Debreceni Egyetem Jogtörténeti Tanszékének oktatója érdekes esettanulmányban mutatja be azt, hogyan és mekkora költségekből valósult meg a járásbíró – a helyiek számára ma már ikonikusnak tekinthető – villája. Érdekességként említjük, hogy a kötet fotómásolatban közöli a Barcsay-ház építésének költségvetését, ami szerint a munkák összesen 9 829 pengőbe kerültek. Ez abban az időszakban meglehetősen nagy összegnek számított, főleg vidéken – csak összehasonlításul: a közszolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak illetményeiről szóló 1937. évi kormányrendelet szerint a vármegyei közigazgatás élén álló főispán évi keresete nem volt ennyi, az államtitkári éves fizetés is éppen csak fedezte volna ezt.

A Barcsay-villa elsősorban azért vált ikonikussá Berettyóújfalu életében, mert körülötte olyan kert épült ki az évek során, amelyet az Országos Természetvédelmi Hivatal védettnek nyilvánított. A Berettyó Kulturális Központ igazgatója, Kállai Irén írása nemcsak azt mutatja be, hogyan lett egy „hobbikertből” természetvédelmi terület, hanem azt is, hogy itt agrometeorológiai mérőállomás működött az 1970-es évekig. A tanulmányban közölt helyi vonatkozású adatok értékes adalékul szolgálhatnak a földrajztudomány és a meteorológia művelői számára is.

(A képet készítette: Szűcs Endre)

A Barcsay-hagyaték jelentős részét kitevő fotógyűjteménnyel az évkönyv három írása foglalkozik. Id. Dr. Barcsay László már fiatal korában elkezdett fényképezni, és felvételein megörökítette többek között szülőfaluja, Zsáka, Alma Matere, Debrecen, valamint Berettyóújfalu életét. Ezt a hagyományt követte fia is, aki több száz fotót készített hazai és külföldi utazásai során. Sándor Mária tanulmánya részben tematikus, részben kronologikus rendben közöl fényképválogatást az említett településekkel kapcsolatban, Korompainé Mocsnik Marianna, a Berettyó Kulturális Központ és a Bihari Múzeum etnográfusa-múzeumpedagógusa a Barcsay-család utazásait mutatja be, míg Szabó Anna Viola a debreceni Déri Múzeum fotótörténésze pedig – kellően mély elméleti megalapozással – Barcsay László életeseményeit eleveníti fel a fényképek által. „A képek nem a nyilvánosságnak szólnak”, írja zárógondolatként az utóbbi szerző, „nem őriznek semmi, a készítő számára nyilvánvalót; neki nincs rá szüksége, hogy akár munkafolyamatokat, akár eseményeket valóságosan rögzítsen: nem ez a célja. A képek egyetlen funkciója, hogy személyesek, hogy csak a saját maga számára hordoznak jelentést, hogy általuk megalkotható egy magánemlékezet, a család személyes emlékezete. A képek hordozta tartalom nem általánosítható, ha ilyesmi kiolvasható belőlük, az nem a valóság képe, hanem az a kép, amit abból id. Barcsay László a maga számára megőrizni akart – s ezt adta át nekünk is. Az ehhez járuló többletjelentés csak az eltelt idő terhe a képekre rakódva: a megmutatkozó tárgyi kultúra, a táj egykori arca, az elmúlt század megőrzött képe.”

Az évkönyv két utolsó tanulmánya – noha eltérő szempontból – az ifjúsággal foglalkozik. Az egyikben Csarkó Imre értekezik a cserkészmozgalom bihari és berettyóújfalui kiépítéséről, amiben jelentős szerepet játszott Barcsay Károly, a másikban pedig Fekete Márk, a Bihari Múzeum történész-muzeológusa mutatja be azt a játékgyűjteményt, amit id. Barcsay László készített fia számára. A több korszakon átívelő összeállítást 2018-ig az állandó kiállítás részeként lehetett megtekinteni a Bihari Múzeumban, és a tanulmány látványosan szemlélteti azt, milyen módon színesítették a gyerekek napjait az elmúlt évszázad első felében.

(A képet készítette: Szűcs Endre)

A kötet nemcsak a két háború között korszakkal, helytörténettel, néprajzzal vagy muzeológiával foglalkozók számára hasznos olvasmány, hanem a – főképpen helyi – pedagógusok, illetve a szélesebb laikus közönség számára is, a tanulmányok pedig egyértelműen mutatják, hogy a forrásbázisul szolgáló Barcsay-hagyaték számos további izgalmas kutatási lehetőséget rejt magában.

Kerepeszki Róbert

Ezt olvastad?

Solymossy Sándor 1864. augusztus 28-án született tanár és folklorista. Már fiatal korában érdeklődni kezdett a néprajz iránt, élete nagy részét
Támogasson minket