A szegedi boszorkányüldözésről a Történész Söresten

Gyakran úgy gondoljuk, hogy a boszorkányperek csupán a középkorra voltak jellemzők és elfelejtjük, hogy még a kora újkorban is számos esetben folytattak le ilyen jellegű eljárásokat. A vádlottak padjára sokszor azok kerültek, akiknek az adott közösség vezetőivel ellentéte volt, vagy akik a társadalom perifériáján helyezkedtek el. Miért és milyen módon hajtották végre ezeket a drasztikus lépéseket? Az alábbiakban a Történész Sörest októberi eseményébe nyerhet betekintést az olvasó, melyen Dr. Balogh Elemér jogtörténész, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja a nevezetes 1728-as, nagy szegedi boszorkányper háttértörténetét ismertette.

Balogh Elemér az előadás elején kiemelte, hogy Magyarországon viszonylag kevés alkalommal került sor a boszorkányok megégetésére. A boszorkányőrület „virágkorában” – 16–18. század – Nyugat-Európában gyakrabban rendeztek boszorkánypereket, s azok nagyságrendileg is jóval több áldozatot követeltek. Toulouse-ban egy alkalommal kettőszázat, Carcassone-ban pedig négyszáz embert ítéltek el boszorkányságért. Bamberg városában 1624–1630 közti hat év alatt mintegy kilencszáz embert égettek meg boszorkányság vádjával – ehhez képest a szegedi húsz-harminc elítélt száma csekélyebbnek tekinthető.

A fennmaradt források érdekes módon azt mutatják, hogy a legtöbb boszorkányper nem a hiedelmekben gazdagabb falusi társadalomban, hanem a „civilizáltabb” városi környezetben zajlott le. A perekben hivatalos eljárásként, a meghatalmazott jogkörrel rendelkező bíróságok ítélkeztek, általában valamilyen már meglévő, iránymutató jogforrás alapján. Ezeket ismerve tehát többé-kevésbé előre lehetett tudni, hogy milyen kérdéseket fognak a boszorkánysággal vádolt embereknek feltenni.

A bevezetést követően az előadó áttért a híres szegedi boszorkányperre, melyről az 1728-as évet szokás kiemelni, de maga az eljárás több évig is eltartott. A per fő vádpontjai az ördöggel való cimborálás, a szentségtörés, boszorkánygyűlés, seprűn vagy kecskén való lovaglás és hasonló misztikus tettek voltak. Balogh Elemér ismertette az eljárás rendjét, amely az inkvizíciós pereket idézte fel, s feljelentésből, kihallgatásból, kínvallatásból (tortúra) állt. Utóbbihoz többek közt ujjszorítót, spanyolcsizmát és nyújtó szerkezetet használtak, de előkerültek a középkorból jól ismert vízpróbák és mérlegpróbák is a bizonyítás során.

Az előadó ismertette a vádlottakat, s közülük Rózsa Dániel, Katona Ferenc, Széll Zsuzsanna, Borbola Ferenc nevével, történetével ismerkedhettek meg a résztvevők. Megtudhattuk, hogy voltak, akik börtönben lelték halálukat, s voltak, akik vízbe fulladtak, de sok elítéltről nem tudni, hogy milyen módon lettek a meghurcoltatás áldozatává. Máglyahalálra tizenkét embert, plusz egy főt küldtek – utóbbi a máglyára kerülés előtt már halott volt. A halálos ítéletek közül egyet elhalasztottak, mert az elítélt hölgy várandós volt, őt a szülés után égették meg.

Balogh Elemér ismertetéséből kiderült, hogy a pert egyrészt környezeti, másrészt társadalmi tényezők generálták, tudniillik ebben az időszakban Szeged térségben óriási szárazság volt, s az év gyenge termést hozott, ami a lakosság élethelyzetét megnehezítette. Az egyik vádlott a kínvallást követően például beismerte, hogy a törökkel egyezkedett, kiknek igája alól Szeged épp csak az utóbbi évtizedekben szabadult fel. Ekkor a szegediekben még élénken élt a török kor rossz emléke, ezzel magyarázható ez a különösnek tűnő vallomás. A szegedi per ún. boszorkányhadának „tisztségviselői” jellemzően idősebb emberek, férfiak és nők egyaránt voltak. Az egyikük, Rózsa Dániel például nyolcvankét éves volt.

Érdekes volt hallani az ún. stigmákról, mint bizonyítási tényezőkről is, melyeket az ördöggel való szövetségkötés jeleként azonosítottak a vádlottaknál. Az elképzelés az volt, hogy az ördög megjelöli a „szerződő felet”. Ezeket a jeleket keresték bizonyítékként a vádlottak testén. Stigma lehetett egy bibircsók vagy anyajegy, főként, ha a test valamely rejtettebb helyén volt található. A boszorkányperek, mai szóval élve koncepciós jelleget öltöttek, mivel a vádlotton akár találtak ilyen jelet akár nem, végül nem jöhetett ki jól belőle. Ha nem volt jelölés, a gyanú még tovább erősödött, mivel úgy gondolták, hogy az ördög fő partnereit nem is jelölte meg, csak a kevésbé prominenseket.

Balogh Elemér elmesélte, hogy a per a 19. századi szegedi polgárok emlékezetében is még élénken élt. 1830-ban egy pesti újságíró ismeretlen forrásból értesült a perről, s elhatározta, hogy utána jár az ügynek. A szegedi levéltárban meg is találta a per anyagát, de azt nem akarták odaadni neki. Az ügy a városi tanácshoz is eljutott. A testület jegyzőkönyve is beszédes ennek kapcsán, ahol azt írták, hogy a per részleteinek felszínre kerülése Szeged városnak és „Az emberi nemzetnek gyalázatára szolgálnának”. Az újságírónak végül megmondták, hogy nem szeretnék azt, hogy a per anyagai „közönségessé tétessenek”. Mindebből arra lehet következtetni, hogy 1830-ig az utólag gyalázatos per emléke megmaradt az emlékezetekben. A városi tisztviselők pedig tudták, hogy nem vetne jó fényt Szegedre, ha az egy évszázaddal korábbi események nyilvánosságot kapnának. Az előadó szerint érdekes az, hogy napjaink irodalmában és történeti munkáiban nincs olyan mű, amelyben a boszorkányperek kapcsán a lelkiismereti vívódást, az igazságtalan perek elítélését vizsgálták volna.

Az előadás végén az is kiderült, hogy a perek alkalmával a legtöbb esetben a társadalom marginális elemeit (például hajléktalanokat, prostituáltakat, csavargókat) ítéltek el, vagy olyan személyeket, akik az ítélethozókkal konfliktusban álltak. Magyarországon a legtöbb esetben a különösen vonzónak tartott nőket is elítélték boszorkányság címén, akiktől a háziasszonyok – sok esetben joggal – féltették férjük hűségét. A boszorkányperek működésére vonatkozóan napjainkban is folynak még kutatások, ismereteink e témában vélhetően még bővülni fognak a közeljövőben.

Bereznay István

Ezt olvastad?

Azok a Veszélyes Viszonyok... A most ismertetni kívánt kötet nemcsak azok számára lehet élvezetes, akik a múlt szakértőiként, tudományos szemszögből vizsgálják a