Brad Pitt Trójája ókorász szemmel

Az elmúlt bő tíz évben számos film és sorozat idézte föl az ókor világát a filmvásznon olykor több, másszor kevesebb sikerrel és történelmi hitelességgel – csak az ismertebb alkotásokat említve: Oliver Stone Nagy Sándor, a hódító című filmje (2004), Zack Snyder 300-a (2006), Noam Murro folytatása, 300: A birodalom hajnala (2014) és két sorozat a HBO műhelyéből, Róma (2005–2007) és Spartacus (2010–2013). E palettát színesíti Wolfgang Petersen Homérosz Iliászát megidéző, monumentális filmeposza, a Trója.

Ha elfogadnak egy jó tanácsot, amennyiben a leendő néző kilencedik osztályos gimnazista gyermekünk, testvérünk, rokonunk vagy barátunk, az Iliászt feldolgozó magyar óra előtti este, az utolsó utáni pillanatban Petersen Trójájával próbál felkészülni a másnapi megmérettetésre, kapcsolják ki a televíziót. A kis nebuló sokkal jobb esélyekkel indul a Kötelezők röviden című örök klasszikus segítségével, ugyanis valóban komolyan kell venni a stáblista kezdő sorait: „Inspired by Homer’s The Iliad.” A film csupán témaválasztásában homéroszi ihletettségű. Petersen mikro- és makroszinten egyaránt eltér a görög hagyománytól, mitológiától. A cselekményvezetés, a szereplők sorsa, egymáshoz való viszonyuk, kapcsolataik sokkal inkább peterseniek mint homérosziak.

A vásznon a történet erőteljes racionalizálásának vagyunk szemtanúi. Ennek a folyamatnak kiindulópontja az isteni szféra teljes kirekesztése. Nem találkozunk a görögök és a trójaiak ádáz csatáiban tevőlegesen is részt vevő istenekkel; nem érezhetjük át Zeusz fájdalmát, midőn elveszíti fiát, Szarpédónt; nem lehetünk jelen az istenek gyűlésén, amikor határoznak Trója sorsáról; nem csodálhatjuk meg Akhilleusz káprázatos pajzsának születését Héphaisztosz súlyos ütései alatt. Az isteni szféra negligálásának egyenes következménye a casus belli megváltoztatása. A minden baj forrását jelentő, a legszebb istennőnek járó alma helyett Parisz közönséges házasságtörésével és Agamemnón mindent elsöprő imperialista törekvéseivel állunk szemben. Az Iliász központi témája Akhilleusz haragja – „Haragot, istennő zengd Péleidész Akhileuszét,” (Il. 1.1. Devecseri Gábor fordítása) –, míg a film Agamemnón megalomán törekvéseire, a hollywoodi love storyra és a halhatatlanságot hozó hírnévre fókuszál. A téma transzformációjából adódóan Akhilleusz homéroszi jellemfejlődése nem töretlen a filmvásznon. Az egocentrikus Akhilleusz megjelenítése szinte tökéletes, bár több jelenet távol áll a görög hagyományoktól, ugyanakkor a Patroklosz iránt érzett gyász jelentősége eltörpül a filmben. Hektór holttestének többszörös meggyalázása – szintén hiányzó jelenet a filmben –  nem ujjongás vagy trimphus, hanem mélységes mély, fájdalommal teli gyász. Akhilleusz álmatlanságban szenved, nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Patroklosz az ő gőgösségének esett áldozatul. Az akhilleuszi jellemfejlődés egyik meghatározó pontja, a Patroklosz tisztleletére rendezett halotti játékok. Ez a jelenet sajnálatos módon szintén kimaradt a filmből, pedig a bajtársak iránt érzett felelősségtudat nélkülözhetetlen lépés az énközpontúságtól az ellenfél – Priamosz – irányában tanúsított megbocsátásig vezető úton.

A Trója időszerkesztése egyrészt erősen szimplifikált, másrészt igen kaotikus. Szimplifikált, amennyiben tíz év történései mindössze néhány hét alatt játszódnak le – a háború „valós” időtartamára a szereplők mégis többször utalnak: ez a háború akár tíz évig is eltarthat. Kaotikus is, hiszen már a görög sereg partraszállásának első napján az Iliász eseményei közé csöppenünk, amely a Trójai háború tízedik évében játszódik.

A hiba a részletekben is lakozik. Petersen több szereplő sorsának megváltoztatására kényszerül a hollywoodi elvárásoknak alárendelt dramaturgiai koncepció okán, amellyel romba dönti – kis túlzással – a görög mitológia egészét. Rögtön a történet elején Odüsszeusz teljes nyugalommal fogadja Agamemnón követeit. A háború tényét szemrebbenés nélkül elfogadva, csupán azt sajnálja, hogy bizonytalan ideig nem láthatja kutyáját. A görög hagyományban ismert volt az a történet, hogy Odüsszeuszt éppen fia, Télemakhosz születésekor szólította el a Trójai háború Ithakáról. Odüsszeusz őrültnek tette magát, hogy ne kelljen elhagynia újszülött fiát. Egyrészt érthető a peterseni koncepció, az egyik legnagyobb görög hőst nem lehet ennyire kétségbeesettnek ábrázolni egy olyan hatalmas háborút megörökítő filmben, mint a Trója, másrészt példaként állhatott volna az 1997-ben Armand Assante főszereplésével bemutatott Odüsszeusz minisorozat ezen jelenete, ahol érezhetően nehéz szívvel hagyja otthon Télemakhoszt hősünk, mégis méltósággal viseli sorsát. Akhilleusz esetében is pontosan így járt el Petersen. Akhilleusz vígan gyakorolja a vívást Télemakhosszal – aki egyébként nem unokaöccse, hanem fegyverhordozója Akhilleusznak (Il. 23.84–90.) –, amikor megérkezik hozzájuk a ravasz Odüsszeusz. Ezen a ponton a rendező ismét kirekeszti a filmből a hős esendő oldalát a hollywoodi siker érdekében. Érthető módon nem láthatjuk a lánynak öltözött Akhilleuszt, akit így próbál édesanyja, Thetisz megóvni a háborútól. (Statitus: Achilleis. 1. ének) Ugyanakkor meghökkentő és irracionális, de a hollywoodi hős receptjének nélkülözhetetlen hozzávalója, Akhilleusz partraszállása egyetlen hajójával és néhány tucat legénységével, míg Homérosz ötven hajó vezérének nevezi a legnagyobb görög hőst. (Il. 2.681–964.)

Menelaosz és Parisz párbajának végkifejletét az isteni szféra kizárása miatt értelemszerűen módosítani kellett a filmben, hiszen Aphrodité nem menthette meg kegyeltéjét. (Il. 3. ének) De miért kellett Hektórnak megölnie Menelaoszt? Nem lett volna elég, ha csak kiragadja Menelaosz szorításából testvérét? És így Télemakhosz kérdezősködhetett volna Odüsszeusz felől Spártában, Oresztész pedig Hermiónéval zsarolhatta volna Argosban Menelaoszt. Sajnos nem, a peterseni Menelaosznak meg kell halnia, a jók győzedelmeskednek, a rosszak elbuknak „happy end” elv alapján. Csak egy probléma van, a Trójai háború nem „happy enddel” végződik, de erről később.

Hasonló és mégis más Aiasz és Hektór párharca. Noha Aiasz életét veszti a Trójai háborúban, de nem Hektór kardja által, hanem önnön kezével vet véget életének (Szophoklész: Aiasz). Egy modern film csata/akciójelenetében elképzelhetetlen az a homéroszi fordulat, hogy a szemben álló felek közös megegyezéssel elnapolják a küzdelmet (Il. 7.181–305.).

Az agg Priamosz könyörgése fia meggyalázott holttestéért Akhilleusz sátrában a film és az eposz egyik legmeghatóbb jelenete, azonban az ezt követő filmbéli események sora maga a teljes káosz. A sort Priamosz halála nyitja. A filmben Agamemnón végez az öreg királlyal, holott a hagyomány ezt a tettet Akhilleusz fiának, Neoptolemosznak tulajdonítja. Ezen a ponton érdemes egy kis kitérőt tennünk. A vásznon egy pillanatig sem láthatjuk sem Neoptolemoszt sem Philoktétészt, akinek szerepére vagy inkább hiányára a későbbiekben még visszatérünk, pedig Aeneas jövőbe mutató, ötletes szerepeltetéséhez hasonlóan pár képkoca erejéig fölvillanthatta volna a rendező a két görög hőst is. A következő vitatható esemény Agamemnón halála. Amennyiben ezt elfogadjuk, az Oreszteia trilógia nem jöhetett volna létre, azonban a film világában Agamemnónnak a Menelaosszal kapcsolatban említett okok miatt buknia kell. A hollywoodi hatás fokozása okán a gyilkosságot elkövető Briszéisz a filmben Priamosz lánya, aki a mitológiában a lürnésszoszi Briszeusz gyermeke (Il. 2.688–694.). Briszéisz hazatérése is csak peterseni kreáció, az eposzban nem tér vissza Trója városába Priamosszal. Hollywoodi eposz nincs szerelmi szál nélkül. Akhilleusz, miközben szerelmét, Briszéiszt kutatja Trója falai között, Parisz nyílvesszőinek esik áldozatul, noha a hagyomány szerint a városfalakon kívül veszti életét. Dramaturgiailag nem is kínálkozik más megoldás, hiszen a film nem maradhat főhős nélkül az utolsó harmadban.

Menelaosz és Agamemnón bukásával egyenértékű elvárás Andromakhé, Hektór fia, Asztüanax és a háborút kirobbantó szerelmes pár, Parisz és Helené túlélése. Andromakhé és a csecsemő Asztüanax ártatlan szemlélői a Trójai háborúnak. A filmben és az eposzban egyaránt könnyen azonosulhatunk velük. Pariszt és Helenét tiszta szerelem vezérli, még ha szerelmük több ezer ember pusztulását is okozza. A balga szerelmesek megmenekülése otthonuk pusztulásával, sorsszerű hollywoodi happy end, de mint tudjuk, a görög mitológia nem sikertörténetek sorozata. A hűséges Andromakhét Trója pusztulása után Neoptolemosz hurcolja el. A csecsemő Asztüanaxot Trója falairól a mélybe vetik. Pariszt a korábban már említett Philoktétész öli meg. Helené pedig Menelaosszal kénytelen visszatérni Hellaszba. Petersen Trójája monumentális filmeposz. Látványos, kosztümös jeleneteivel mindenkékpen érdeklődést ébreszt a nézőben az antik világ, az ókori történelem és a szövevényes görög mitológia iránt, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a rendező elsődleges célja a szórakoztatás, ami csak a tényszerűség rovására valósulhat meg.

Seres Dániel

Ezt olvastad?

Stephen Hopkins 2016-os Race - A legendák ideje című filmalkotásában arra vállalkozott, hogy bemutassa azt az utat, miként vált az