„Buda tehát Pest részére … csak teher.” – A városegyesítés kérdőjelei

„Nem célom e helyen arról szólni, vajjon üdvös s kivánatos-e, hogy Pest Budával teljesen egyesüljön s ezentúl egy várost képezzen.” – írta naplójába báró Podmaniczky Frigyes a főváros jövőjét firtató elmélkedései közepette. A „kockás báró” valóban nem is taglalta naplójában ezt a kérdést, ám az, hogy leszögezte, nem is akar vele adott helyen foglalkozni, azt látszik igazolni, hogy másokban viszont igenis felmerült a kérdés, hogy szükség van-e a három város egyesítésére úgy és akkor, ahogy az végül 1873. november 17-én megtörtént.


Podmaniczky Frigyes. Kép forrása: Wikipedia

Akadtak ugyanis olyanok, akik aggályoskodva figyelték Budapest születését és kételyeiknek hangot is adtak, köztük olyan tekintélyes politikusok, mint Pest volt főpolgármestere, Szentkirályi Mór (1809–1882), aki közéleti pályáját Pest vármegye jegyzőjeként kezdte, később a megye országgyűlési képviselője is volt 1839-től, de, amint a Vasárnapi Újságban megjelent nekrológja írta, „a születésétől fogva megyei ember lassú átalakulással, de természetes fejlődési menetben, városi emberré vált.” Nem volt olyan nehéz azzá válnia, hiszen Pesten született és egyetemi tanulmányait is ott végezte, így amikor 1871 márciusában papírra vetette a városegyesítéssel kapcsolatos aggályait, elsősorban a pesti polgár szemszögéből tette azt. Nem tartotta feltétlenül szerencsésnek az egyesítést, mivel szerinte „Budának jövője általában nincs.” Mindezt azzal indokolta, hogy a Várhegy és a Gellérthegy akadályozza Buda terjeszkedését, emellett pedig „az ipar és kereskedelem Pestre vonult, azt pedig Budára áttenni nem lehet. Buda tehát Pest részére nem gyarapodás, hanem csak teher lehet és óvakodni kell, nehogy egy virágzó városhoz, épen fejlődésének erőteljes stádiumában, egy oly teher csatoltassék, mely, ha fejlődését végképp megakasztani nem fogja is, de nagy mértékben késleltetheti.” Ám Szentkirályinak más kifogása is volt Budával szemben: erősen aggasztotta őt a budai németség hiányos magyar nyelvtudása. „Buda nem magyar város.” – szögezte le, megjegyezve, hogy a közös fővárosi közgyűlésben alighanem legalább 50 olyan budai képviselő fog majd ülni, akik nem bírják megfelelően a magyar nyelvet. Aggasztotta az is, hogy a közös fővárosi költségvetés esetén a fejletlenebb Buda felzárkóztatását elsősorban a pesti polgárság pénzéből kellene megoldani s az egyesítés egyik legfőbb akadályaként említette, hogy amíg a Lánchídon át nem lehet hídpénz fizetése nélkül eljutni egyik partról a másikra, addig aligha várható, hogy a pestiek és a budaiak egyként vallják magukat rövid idő múltával budapestinek, legfeljebb ha a „partikularizmus szelleme mind a két város polgárainak kedélyében egyszerre, mintegy varázserővel kialudnék. Míg a két város polgárainak magán viszonyai a kölcsönös érintkezés terén annyira összefűződnek, hogy a budai Pesten és viszont a pesti Budán magát honosnak érezni nem fogja, az egyesítés, bár törvény és közigazgatás útján végrehajtatnék is, csak papíron fog maradni.”


Szentkirályi Mór. Kép forrása: Wikimedia Commons

Mennyiben voltak jogosak Szentkirályi kétségei? Tény, hogy a fejlődő Pest és a történelmi múltja fényében sütkérező, de kisvárosias Buda közti különbségek másoknak is szemet szúrtak, még Podmaniczky báró is kendőzetlenül írta le a következőket: „Az sem tagadható, hogy Buda, mint város, hazai városaink majdnem legszegényebbikének mondható.” Szentkirályi aggodalmait tehát osztotta tekintélyes kortársa is, hozzátéve, hogy az egyesítésnek senki sem ellensége, csupán azt a megfelelő keretek között és megfelelő időben szeretnék megvalósítva látni, ahogy azt maga Szentkirályi még 1868-ban írta a Pest-Buda szépítése tárgyában készített előterjesztésben: „Ezen egyesülésnek most még sok akadályai vannak, melyeket nagyrészben az időnek kell elhárítani. … Hogy ezen egyesülés az országnak is érdekében áll, azt tagadni nem lehet.”


Az MTA épülete. Kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

Annak, hogy épp Szentkirályi aggályoskodott az egyesítés körülményeivel kapcsolatban, volt némi pikantériája s pediglen az, hogy őt még 1845 májusában – többek között Deák Ferenc, Eötvös József, Klauzál Gábor és Szemere Bertalan társaságában – díszpolgárává választotta – nem Pest, hanem Buda s ugyancsak ő volt az, aki 1848 áprilisában, amikor az országgyűlésen először vetődött fel Buda és Pest egyesítése, egyetértett a javaslattal. Vele ellentétben viszont a főváros egyesítésének egyik motorja nem más volt, mint Buda utolsó polgármestere, Házmán Ferenc (1810–1894). Házmán 1833-tól állt Buda városának szolgálatában, ő volt az, aki a magyar nyelv hivatali nyelvvé tétele után először szólalt meg magyarul a budai tanácsban s ő nyújtotta be azt a bizonyos, a városegyesítést célzó javaslatot az országgyűlésben 1848-ban, mint Buda képviselője, amelyet akkor Szentkirályi Mór is támogatott.


Házmán Ferenc. Kép forrása: Wikimedia Commons

Az 1848-as események után halálra ítélt, majd jelképesen felakasztott Házmán a kiegyezéskor majd 20 évi emigrációt követően tért haza s lett Buda polgármestere s ebben a pozíciójában mindent elkövetett, hogy létrejöjjön Budapest, amelynek főpolgármesteri székét is szívesen elfoglalta volna, ám Ráth Károllyal szemben nem voltak igazi esélyei. De vajon mind így gondolkodtak-e az egyesítésről a Szentkirályi által leszólt Buda vezetői, mint Budapest elkötelezett híve, Házmán? Buza Péter Az első nap Budapesten című könyvében a következőképp jellemezte a két város viszonyát: „Egy pestinek Buda – és viszont – idegen föld. Bizalommal igazán nincsenek egymás iránt. Hogy milyen házasság lesz egy ilyen frigyből? Nem vitás, olyan, mint minden hasonló esetben. Az egyik fél rákényszeríti akaratát a másikra.” Nos, a budaiak előtt nem volt kétséges, hogy nem ők lesznek azok, akik magukhoz ragadják a gyeplőt az egyesített fővárosban s míg a pestiek a fejlődésben mögöttük maradt Buda terheit nem akarták magukra venni, addig a kis Buda okkal tartott attól, hogy Budapest létrejöttével csorbulni fognak regionális érdekei. A fővárosi törvényjavaslat megvitatására kiküldött budai ötös bizottság meg is fogalmazta különvéleményét, azaz azt, hogy a budaiakat mi aggasztotta 1871 decemberében. Tiltakoztak például az ellen, hogy csak egy törvényszék lesz a fővárosban s pediglen nem máshol, mint Pesten s ők is az igazi egyesítés akadályának nevezték a két város közti közlekedés tarthatatlan állapotát, mondván, hogy amíg csak egy híd van és azon is hídpénzt kell fizetni, az egyesítés csak „holt betű maradand.” Nyíltan kimondták azt is, hogy Pest, „az ipar és kereskedelem gyúpontja” és a jobbára szőlő- és földművesek által lakott Buda polgárainak érdekei „egyenes ellentétbe jöttek és jönnek” számtalan kérdésben. Pesttel ellentétben pedig természetesen ragaszkodtak a közös kasszához, amivel egyébként Podmaniczky is egyetértett: „A mit netalán az ország akár Pest, akár Buda érdekében tenni akar, az adassék meg ne külön egyik vagy másik városnak, hanem ajánltassék fel Budapestnek.”


Lánchíd. Kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

A budaiak végül egy központi bizottság felállítását javasolták az általuk felvetett problémák felülvizsgálatára, mivel „Buda fővárosa érdekeit szem előtt tartva, ellen kell nyilatkoznunk, de méltányolván, más részről azt, miszerint az ország, a haza sürgősen azt kívánja, hogy Buda, Pest és Óbuda egy nemzetünkhöz méltó központtá, egy egyesített hatalmas székvárossá váljék.” Aminthogy azzá is vált. Az idő rövidesen igazolta, hogy Budapest képes volt megoldani a felvetett problémák zömét és a milennium évében kiadott Budapest története című munka szerzője, Dr. Göőz József már kendőzetlenül emlékezhetett az egyesítés körüli időkre: „Buda, Ó-Buda és Pest között az ellentét évről-évre szembeszökőbbé vált. Pest, mint hazánk állandó középpontja, az anyagi jólét feltételeit, az ipar, kereskedelem, tudomány és művészet gyarapodásának eszközeit egyesítvén falai között, „Ős-Buda” árvaságra jutott s régi dicsősége csak emlékezetben él.”

Katona Csaba

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket