A bukás, avagy Bruno Ganz pokolra szállása

Meghalt egy svájci színész. Bruno Ganz. Mondhatnánk, na és! Nagy ügy, máskor is előfordul. Igen ám, de Bruno Ganz alakította Adolf Hitlert A bukás című filmben (már a Berlin fölött az égben is bámulatos volt) és emiatt Bruno Ganz már járt a pokolban. Jóval halála előtt. Az alábbi írásom (valójában egy film ismertetése) 2005-ben született és akkor valami miatt kéziratban maradt. Most ordított, hogy engedjem útjára. Bruno Ganz emlékére! Isten veled Bruno Ganz! Sit tibi terra levis.

A bukás című film egy német nyelvű plakátja
(Forrás: filmtett.ro)

A német filmművészet az utóbbi évtizedekben szerencsés kézzel nyúlt a háborús témákhoz. A realista ábrázolásmód mellett az emberi drámákat a néző az események részeseként élhette meg a Tengeralattjáró (Das Boot) és a Sztálingrád (Stalingrad) című filmekben. A sort Oliver Hirschbiegel alkotása folytatta, mely Joachim Fest forgatókönyve és visszaemlékezések alapján Adolf Hitler utolsó napjairól szól (A bukás – Der Untergang). A film megrázó és hiteles, a rendező eléri azt, ami hasonló témákban ritkán sikerül, a néző az első pillanattól kezdve a történet sűrűjében és a szereplők között találja magát. A film a berlini bunkerben élők utolsó napjait a hétköznapi történések ritmusában ábrázolja. Mindez egészen zavarba ejtő. Nem szokványos az Adolf Hitlerből áradó tébolyult fanatizmus és gonoszság ilyen brutálisan mindennapi ábrázolása. A náci vezér már beteg és minden szempontból fáradt, de hipnotikus meggyőző ereje és elszántsága az utolsó pillanatig megmarad. A rendező és a Führert megformáló Bruno Ganz a lehető legközelebb hozza a nézőhöz ezt az ördögi kisugárzást.

Bruno Ganz Damiel angyalként
a Berlin felett az ég című filmben (Forrás: arkadia.hu)

Úgy tűnik egy megbomlott elmével van dolgunk, a birodalom vezérénél dührohamok és irracionális döntések váltják egymást. Már nem létező hadosztályok támadását készíti elő, és a környezetében lévő főtisztek nem merik bevallani vezérüknek az igazságot. A rendszer azonban még működik, Hitler kétségbeesetten keresi a kiutat, próbálja elkerülni a törvényszerűen bekövetkező bukást. Mindezt úgy teszi, hogy a néző végig érzi, sem ő, sem a környezete nem bízik már a sikerben. A környezetében lévők egy része meggyőződéses nemzetiszocialista és ezért tudatosan vállalja a pusztulást, sőt a pusztítást is. A Goebbels gyerekek számára a szülők szerint a nemzetiszocializmus utáni Németországban nincs jövő, ezért meg kell halniuk. A tiszteket, különösen az SS tisztjeit köti a Führernek tett katonai eskü, az idősebbek jól emlékeznek még az 1918-as kapitulációra. Azt a szégyent nem kívánják újra átélni. És természetesen ott vannak a bunkerben a gyávák, a karrieristák, a haszonlesők és az átlagemberek is. Számukra ez az egész egy valószínűtlen álom, a legutolsó pillanatig nem képesek felfogni, hogy a náci rendszernek vége.

Sorakozó a Führer előtt a bunkerban (Forrás: Der Untergang facebook oldal)

A film egyik kulcskérdése, hogy miért maradt Adolf Hitler Berlinben? A fanatizmus végóráit törvényszerűen zárja le a kollektív öngyilkosság? Albert Speer szavaival élve; a főszereplőnek a színpadon kell lennie, amikor legördül a függöny? Pontos válaszokat nem kapunk, maradnak a baljós sejtések. A Führer, ha már nem győzhet, akkor véget vet életének, látszólag kedves városában és szeretett népe körében. A nép azonban Hitler szemében gyengének bizonyult, elbukott és nem érdemel könyörületet. Mindenki áruló, leginkább a katonák és a tiszti kar. Az árulásnak többféle formáját látjuk a filmben. Hermann Göring jellemgyengeségből és a hatalom megszerzése érdekében hagyja el vezérét. Albert Speer nem teljesíti a teljes rombolásra kiadott parancsokat, ennek ellenére megússza a kivégzést, mert kiváló építész és a birodalmi vezér kegyeltje. A pártbeli harcostárs, Himmler árulása azonban Hitler számára már megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan.

Egy idillinek tűnő pillanat a filmből (Forrás: port.hu)

Bruno Ganz a hektikus idegállapotból adódó dührohamok és apatikus szakaszok láncára fűzi fel játékát, és még a beteg, suta mozdulatokból is árad a démonikus erő. De cinikus és mélységesen hazug a dühroham, melynek tetőpontján elhangzik a kijelentés, „egyedül hódítottam meg Európát, a katonák csak gátoltak ebben”. A nemzetiszocialista vezér a német nép nagyobbik részének akaratából került hatalomra. A németek végig követték a háborúban és a bukásban is, ezért megdöbbentő a nép gyengeségével és az árulással indokolni a náci rendszer bukását. Ian Kershaw meggyőzően bizonyította, hogy a Führer-jelenséget a német nép fokozatosan és különböző okokból, de többnyire tudatosan „termelte ki”. A szerepet Adolf Hitler töltötte be, és valójában ő követett el árulást azzal, hogy a nép által ráruházott legitimációt saját lényéből eredeztette. A berlini bunker nyomasztó és reménytelen légkörében Goebbels tisztábban látta a lényeget. A német nép döntött úgy, hogy a nemzetiszocialistákat akarja. Tudták, hogy kiket választanak. Most velünk kell pusztulniuk. Nincs helye a sajnálatnak. Ezt az érvelést a várost védő katonák nem tudják elfogadni, mégis a végsőkig harcolnak. Nem a sokat emlegetett német fanatizmus miatt. Nem is elsősorban Hitlerért. Katonai esküt tettek és saját népüket próbálták menteni.

Egy dühkitörés közepén (Forrás: imgflip.com)

A főszerep tökéletes megformálásának kedvéért Bruno Ganznak minden szempontból a pokolra kellett szállnia. A mélységes gonoszságot és cinizmust, a beteges antiszemitizmust másként nem lehetett hitelessé tenni. A színész tökéletes átlényegülése, melyet saját bevallása szerint is gyötrelmes tanulási folyamattal tudott elérni, nehezen feledhető alakítást eredményezett. Megkockáztatható, hogy a német nyelvterület egyik legjobb színészi alakítását láthatjuk. A fiatalabb generációk számára a Hitler-jelenség már csak történelem, mely nehezen érthető. Bruno Ganz Hitler alakítása azonban mélyen beivódik. Éget és fáj, mert hiteles. Magyaráz és megértet. Jobban, mint könyvek tucatjai. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a film minden szereplője kimagasló színészi teljesítményt nyújt.

A Goebbels család a mozivásznon (Forrás: port.hu)

A filmet középiskolás kortól mindenkinek látnia kellene. Pontos és megrázó alkotás. Azok is nézzék meg, akikben valamiféle furcsa és zavaros nosztalgia van a német történelem e korszaka iránt. A Göbbels gyerekek elpusztítása saját szüleik által, az ostromlott Berlinben egymást is gyilkoló németek mindennél élesebben mutatják a nemzetiszocializmus igazi arcát. A hadirokkant apa könyörög fiának, hogy hagyja ott a Hitlerjugend harcálláspontját, mert ott csak elpusztulni lehet. Az SS orvos ezredes képtelen megmenteni két idős berlini férfit a kivégzéstől. A fehér zászlót kitűzött házakban különleges osztagok irtják a lakosságot. Német németet. Ez a nácizmus igazi arca. Ez az arc kegyetlen és embertelen, de ismernünk kell. Mert bármennyire is felednénk, és fájdalmas is kimondani, mindez nem csupán a német, de az európai történelem része is. Meg kell ismernünk és szembe kell néznünk vele. Azért, hogy mindez sohase ismétlődhessen meg. Ebben nagyon sokat segít ez a film. A Der Untergang elé nem illik az a jelző, hogy jó film. A bukás ugyanis az utóbbi évek egyik legfontosabb filmje. Missziót tölt be. Üzenete van. Meg kell nézni.

Barta Róbert

Ezt olvastad?

Franciaország második világháborús történetének számos kevésbé ismert fejezete van, amely elsősorban annak tudható be, hogy a közvélemény számára a francia
Támogasson minket