A búrok és Dél-Afrika kérdései

Dél-Afrika újkori történelme szorosan kapcsolódik Európa, de főképp a gyarmatosító nagyhatalmak, így Nagy-Britannia történelméhez. Az európaiak első érintkezése a térséggel a nagy földrajzi felfedezések korához nyúlik vissza: a 15. századtól kezdődően az európaiak, főként hollandok, franciák, németek és britek jelentek meg a területen, átalakítva Dél-Afrika társadalmi, gazdasági és politikai rendszerét, meghatározva történelmének alakulását majd 500 éven át.

Holland telepesek érkezése Dél-Afrikába (Forrás: wikipedia.org)

Az első európai telep Dél-Afrikában

A földrajzi felfedezések kezdetével kitágult a világ korabeliek számára. A kor – elsőként portugál – felfedezői és az általuk megtett út bővítette az emberek „látóhatárát”, egészen Afrika legdélebbi pontjáig. Bartolomeo Diaz és Vasco de Gama mindketten felfedezők voltak és eljutottak a kontinens déli részéig. Bartolomeo Diaz 1488-ban eljutott Fokföldig, érintve a későbbi Jóreménység fokát. Vasco da Gama 1497-ben indított expedíciója megkerülte délről a kontinenst és eljutott Natal területére. Partra szállásukkor találkoztak az ottani nomád körülmények között élő őslakosokkal, a hottentották és busmanok alkotta néppel: a koikonokkal és szanokkal. A portugál felfedezők azonban nem terveztek maradni Dél-Afrikában, így az ő helyüket más európaiak vették át.

Búr telepesek (Forrás: pinterest.com)

A 17. században a Holland Kelet-indiai Társaság az Indiába vezető út során érintette Afrikát, kikötöttek a kontinens déli pontján ezzel megfelezve az útjukat. A társaság által 1652-ben létrehozott, a Tábla-öbölnél elhelyezkedő szervízállomás a hajók javítása, élelmiszer pótlása szempontjából volt kiemelten fontos. Fokvárost és térségét a Holland Kelet-indiai Társaság közvetlen módon irányította. A társaság 90 alkalmazottja hozta létre a telepet, létszámuk pedig az évekkel folyamatosan nőtt. Jan van Riebeeck, a Holland Kelet-indiai Társaság felfedezője és a Drommedaris, Reijer és Goede Hoop nevű hajók kapitánya, ezzel megtette az első lépést a hollandok 150 éves uralmának kiépítésére. A társaság alkalmazottai letelepedtek, emellett egyre nagyobb számban jelentek meg európai – főként holland és arányban német – földművesek is, így ők alkották a búrok közösségét. Érkeztek még francia hugenották, akik otthonukból vallási üldözés okán indultak útnak és Fokföldre érve beépültek a búrok közösségébe. A búrok  – boer farmert, földművest jelent – vagy mai kifejezéssel afrikánerek a Dél-Afrikába települő, a hollandtól elkülönült (afrikánsz) nyelvet beszélő és holland eredetű népcsoport leszármazottjai. A búrok főleg földműveléssel, borkészítéssel és állattartással foglalkoztak, Fokföldre érve a jó éghajlatot és a jó minőségű földeket kihasználva kezdtek el gazdálkodni, szűkítve ezzel az őslakosok életterét, az általuk használt földek nagyságát, ebből kifolyólag a társaság koikon törzsekkel folytatott cserekereskedelme vesztett jelentőségéből. A letelepedett hollandok és az őslakosok között a nézeteltérések és konfliktusok nem voltak elkerülhetők. A hollandok magukévá tették az európai hódítók hozzáállását és felsőbbrendűnek tartották kultúrájukat, az ott élő őslakosokra pedig alkalmazható munkaerőként tekintettek. A köztük kialakult kölcsönös bizalmatlanság többször is összetűzésig fajult.

Búr telepesek (Forrás: pinterest.com)

Egy idő után azonban a búrok és a társaság között is pattanásig feszült a helyzet, mivel a társaság a földért cserébe kisajátította a gabona-, zöldség-, bor- és hústermelést, valamint a telep irányítását is kizárólagosan saját ügyének tekintette. A telepeseket sértette a társaság döntése, ezért egy 1707-ben összeállított beadványukban önmagukat afrikánernek nevezték, érzékeltetve az európaiaktól és a társaságtól való elkülönülésüket. Emellett a társaság nem támogatta tovább az európaiak betelepülését sem, saját érdekeiket előtérbe helyezve igyekeztek más módon pótolni a kiesett munkaerőt, illetve elkerülni a magas termelési költségeket. Ezen oknál fogva kezdték meg a rabszolgák intézményes behozatalát 1717-től.  A – főképp Kelet-Indiából, Madagaszkárról, illetve más afrikai gyarmatokról behozott – rabszolgák és a koikon közösségekből származó emberek alkalmazása beszűkítette a fehér telepesek munkalehetőségeit, egyre nehezebbé vált a megélhetés számukra, ezért Fokföld elhagyására kényszerültek és Dél-Afrika belső területei felé indultak. Őket nevezi a szakirodalom búr trekkereknek (trekboer), úttörőknek, vándoroknak, akik a belső, határmenti területeket meghódítva igyekeztek jobb megélhetést megalapozni maguknak. A trekkerek egyre beljebb nyomultak, s igyekeztek az ott élő őslakosokkal békés kapcsolatot kialakítani. A felek közötti együttműködés időszaka azonban nem volt tartós: a búrok és bantu törzsek között a földekre és legelőkre tartott igény miatt hamar összetűzésre került sor. A Kaffer-háborúk sorozata Fokföld területi bővülésével járt az 1780-as, 1790-es és az azt követő években – így a bantuk és az általuk lakott területek a gyarmathoz lettek csatolva.

A fokvárosi kormányzat azonban az őslakosok és a telepesek problémáját hatékonyan orvosolni, ezért – az újabb konfrontációt elkerülendő – parancsba adták, hogy a búrok nem léphetik át a határt. Mindezt a búrok figyelmen kívül hagyták, fellázadtak a Holland Kelet-indiai Társaság ellen, utóbbiak kezéből pedig fokozatosan kicsúszott az irányítás. (A társaság válságához hozzájárultak a nagy francia forradalom eseményei, valamint a forradalmi háborúk, amelyek Hollandiát is veszélyeztették.) De ezzel a búrok nem szabadultak meg az idegen irányítástól, hiszen a hollandok helyébe egy másik nagyhatalom, Nagy-Britannia került.

A zuluk támadása egy 19. századi festményen (Forrás: wikipedia.org)

Brit Dél-Afrika

A Holland Kelet-indiai Társaság dél-afrikai pozíciójának meggyengülésével a britek fokozatosan vették át Fokföld irányítását. A britek hatékonyabb eszközökkel rendelkeztek, így a kisebb ellenállások leszámolása után 1795. június 11-én elfoglalták a gyarmatot. A katonai megszállást követően az új és gyakorlott gyarmatosítók fokozatosan alakították ki saját kormányzati szerveiket. A határmenti területeken – a farmerek és a hatóságok között – kialakult nyugtalan helyzet miatt a britek visszaadták Fokföldet a francia megszállás után kikiáltott Batáviai Köztársaságnak (a korábbi Hollandiának). Az 1802-ben Franciaország és Nagy-Britania között aláírt amiens-i szerződés – amellett, hogy lezárta az első koalíciós háborút – helyreállította a holland gyarmati kormányszerveket. A szerződés azonban nem hosszabbította meg sokkal a hollandok dél-afrikai jelentétét, amely mindösszese 3 évig állt fent, ugyanis 1806-ban a britek ismét átvették Fokföld irányítását a hollandoktól, katonailag megszállták az országot, s tartósan berendezkedtek. Ekkor a népesedési mutatók alapján 25 ezer európai, 30 ezer rabszolga és 20 ezer hottentotta élt Fokföldön. Az európaiak között kisebb arányban voltak jelen a britek, amelyen a kormányzat mielőbb javítani kívánt Fokföld angolosítása érdekében. Ennek eléréséhez az első lépés az angol nyelv használatának kötelezővé tétele volt.

Paul Krüger, Transvaal elnöke, a búrok meghatározó politikai vezetője a 19. század második felében (Forrás:boerwararchive.com)

Az angolosító politika azonban ellenálláshoz és a búr nacionalizmus kialakulásához vezetett. Az 1820-as és 1830-as évek a búr intézmények megszüntetéséről, az angolszász jog szerinti igazságszolgáltatás kialakításáról szóltak. Ezek a lépések mélyítették a búrok gyűlöletét. A brit kormány az 1820-as években ugyan elkezdte leépíteni a rabszolgaság intézményét és védelem alá helyezni a nem európaiakat, de az alapvetően pozitívnak vélt intézkedés a búrok körében ismét csak aggodalmat váltottak ki. A londoni parlament által 1833 decemberében, a rabszolgaság eltörléséről elfogadott törvényt kiegészítették a rabszolgatartók kötelező kárpótlásával. Azonban a kártérítésre szánt összegnek csak töredékét kapták a búr rabszolgatartók, amely nem felelt meg a rabszolgáik valós értékének. Mindezen intézkedés negatívan hatott a búrok gazdasági és kulturális viszonyaira, amely a történelemben egy ritka eseményt eredményezett.

A Nagy Trek, a búrok vándorlása (Forrás: xploringafrica.matrix.msu.edu)

A „Nagy Trek” és a búr köztársaságok

A búr történetírás szerint az 1830-as évek brit intézkedéseinek eredménye Dél-Afrikában fontos mérföldkő: 1836-tól kezdődően kezdetét vette a búrok tömeges kivándorlása Fokföldről. A több ezres számban útnak indult búrok ökrösszekereiken, családjaikkal, szolgáikkal, állataikkal indultak meg annak reményében, hogy megszabadulhatnak a brit elnyomástól. Ezt a folyamatot a Nagy Trek, azaz Nagy Vándorlás néven ismerjük. A vándorlók számát illetően a szakirodalom véleménye megoszlik, kb. 6 ezer búr indult útnak kezdetben, de tíz évben belül összesen 15 ezer búr és 5-6 ezer fekete és rabszolga érkezett meg új otthonába, Fokföldtől északra. (A voortrekkerek – ahogy még nevezik az útra kelt búrokat – a mai Botswana, Zimbabwe és Mozambik déli határa felé vették az irányt.) Az új haza elfoglalása nem volt erőszaktól mentes, szembe kellett nézniük a matabelékkel és a zulukkal is. Míg előbbieket néhány csatával legyőzték, addig utóbbiakat már nehezebb volt megbirkózni, noha 1838-ban benyomultak a zuluk földjére, Natalba. Ugyanebben az évben a zuluk kegyetlenül leszámoltak néhány száz búrt – köztük vezetőkret is –, állataikat pedig elhajtották. A búr válasz még az év végén, decemberben megérkezett, a Vér folyónál megütközve a zulu sereggel megadásra kényszerítették uralkodójukat, Dingaant.

Forrás: lahistoriaconmapas.com

A búrok a területen először Natal Köztársaságot hozták létre, de azt a britek rövid időn belül, 1843-ban gyarmatukká tették. Ezután a búrok Oranje Szabad Állam és Transvaal köztársaságok kiépítésébe kezdtek. Mivel a britek nem tudtak belenyugodni, hogy az egykori gyarmati alárendeltjeik független államot alapítottak, egy időre megszállták a fiatal búr köztársaságokat, de az 1852-es Sand riveri és az 1855-es bloemfonteini konvenciókban kénytelenek voltak azokat elismerni. A két új állam etnikailag sokszínű volt, kezdetben pedig a búrok száma is alacsonyabb volt. A búr köztársaságok közül Oranje Szabad Állam volt a stabilabb, békében tudott fejlődni, sőt búr mintaköztársaságnak számított. Transvaal – vagy hivatalos nevén Dél-afrikai Köztársaság – önálló fejlődése már sokkal nehezebb volt: gyengítették a belső és külső – a fekete törzsekkel kialakult – konfliktusok, továbbá az eladósodás. Mindez később elvezetett Transvaal 1877-es brit annektálásáig, amely a búrok függetlenségi törekvéseinek nagy lendületet adott, kiváltképp Paul Krüger – a korszak meghatározó politikai alakja – küzdött a búrok függetlenségéért, amely két háborúhoz vezetett. Az első angol-búr háborút 1880-1881 között zajlott le, a búrok és britek végső ütközetet Majuba Hill mellett vívták meg, a csata pedig a britek vereségével zárult – Transvaal ismét önálló és szinte független lett. Az 1881 augusztusában megkötött pretoriai konvenció értelmében Nagy-Britannia a külügyek intézését saját kezében tartotta, de az önkormányzati jogot biztosított a köztársaságnak.

De Beers-i gyémántbánya (Forrás: miningartifacts.org)

A búr köztársaságok életében az 1860-as években felfedezett természeti kincsek új fejezetet nyitottak: 1867-ben felfedezték a – Lord Kimberley gyarmatügyi miniszterről elnevezett – kimberley-i gyémántmezőt, majd 1884-ben a – máig legnagyobbként számontartott – witwatersrand-i aranymezőt. A felfedezések először gyémántlázat, majd aranylázat, tömeges bevándorlást és a gazdaság fellendülését eredményeztek. A gyémánt és arany felfedezése növelte Dél-Afrika és a búr köztársaságok súlyát a világgazdaságban. Egyre szaporodtak a bányakoncessziók és -monopóliumok, a külföldi, főképp brit beruházások pedig a külföldiek (uitlanderek) bevándorlásával járt. A természeti kincsek kitermelése a köztársaságban hátránnyal is járt: mivel a külföldiek száma – és az általuk birtokolt földek aránya – megnőtt a britek pozíció vesztéstől tartottak. Érdekeik védelmét és a törvényhozásba való beleszólást a választójog kiterjesztésén keresztül próbálták biztosítani: a meghatározott ideig a területen élő uitlanderek szavazati jogokhoz jutottak. 

Cecil Rhodes Kairó-Fokföld terve korabeli karikatúrán (Forrás: thevintagenews.com)

Az angol-búr háború és Cecil Rhodes

A második angol-búr háború részletes ismertetése előtt egy kivételes személyről is szólni kell, aki nagyban formálta Nagy-Britannia és (Dél-)Afrika történelmét. Cecil Rhodes Nagy-Britanniában született, majd 1870 körül, 17 évesen indult útnak egy szebb jövő reményében Dél-Afrika felé. Az ott töltött első éveiben Charles D. Rudd mellett dolgozott, aki később üzlettársa is lett a De Beers monopóliumnál és a Dél-afrikai Társaságnál. Az ott töltött néhány év után visszatért hazájába, hogy befejezze tanulmányait, ez idő változott meg a felfogása és véleménye a brit imperializmusról: a brit uralom fölényét, a civilizáltatlan népek brit irányítás alá vonását, valamint a brit nép különleges szerepét kezdte el hirdetni. Istentől kapott civilizációs feladatként értelmezte a birodalom bővítését, gyarapítását. Rhodes egy Afrikán hosszanti irányban végig húzódó gyarmatbirodalom kialakítását vizionálta, amit a Kairó-Fokváros közötti vasútvonal nemcsak, hogy összekötne, de a gyarmati hatalom fenntartását is megkönnyítené. Ehhez Rhodes megtette a szükséges lépéseket: hatalomhoz jutott és – monopóliumok és társaságok létrehozásával, nem megvetve az álságos módszereket sem – vagyont halmozott fel. A Brit Birodalom területi növelését szerződéses úton, egyezményekkel érte el, így Észak- és Dél-Rhodesiát is megszerezte. A később kialakuló apartheid rendszer kialakulásában is érintett volt, hiszen az általa bevezetett törvények afrikaiak jogait több szempontból korlátozták.

A második angol-búr háború (Forrás: boerwararchive.com)

A második angol-búr háború kitörésének oka a Dél-afrikai Köztársaságban élő britek szavazati jogaiknak követelése tekinthető. Hiába csökkentették a búrok a szavazati jog megszerzéséhez szükséges éveket 14-ről 5 évre, az egykori fokföldi miniszterelnök, Cecil Rhodes – akiknek nem titkolt terve volt Fokföld és a búr köztársaságok brit zászló alatti egyesítése – és Alfred Milner, fokvárosi brit főmegbízott nyomására Nagy-Britannia a háború mellett döntött. A britek mindenképp meg akarták leckéztetni a búrokat, így 1899 őszén a törékeny búr hadseregnek szembe kellett néznie a világ egyik legfejlettebb államának seregével. A háború – mely októberben vette kezdetét – meglepetést okozott a búrokat lebecsülő briteknek, ugyanis az utóbbiak több fronton is felülkerekedtek, de sikereik csupán 1900 júliusáig tartottak ki. A brit erők ettől kezdve folyamatosan nyomultak előre, megszállták mindkét búr államot. A búrok a háború ezen szakaszában stratégiát váltottak és gerillaháborúba, valamint szabotázsakcióba kezdtek, ezzel ellehetetlenítve az ellenfél utánpótlását. Az 1902 tavaszáig elhúzódó partizánháború nagy emberáldozatokkal járt, amit a britek meg is bosszultak. Felégették a búrok farmjait, civileket fogtak el és koncentrációs táborba zárták őket. A zsúfolt táborokban fehér nők, gyermekek és feketék kényszerültek kegyetlen körülmények között a táborokban nyomorogni, és látni több ezer ember halálát. A háború vége szinte kiszámítható közelségben volt, hiszen a búrok lőszere, ereje egyre fogyatkozott, így 1902 májusában véget ért a háború Nagy-Britannia győzelmével. A május 31-én megkötött vereenigingi béke pedig véglegesen lezárta búrok hosszas harcát és megfosztotta őket függetlenségüktől.

Az afrikai brit gyarmatbirodalom Rhodes elképzelése alapján (Forrás: sahistory.org.za)

Mint azt a leírtakból is látjuk, Dél-Afrika története jórészt a gyarmatosítók és az általuk kialakított rendszer miatt vált zűrzavarossá, erőszakkal és bizonytalansággal telivé. A bennszülött lakosság igényeit és jogait figyelmen kívül hagyva a gyarmatosítók – a búrok és a britek – nem rejtették véka alá, hogy az általuk elfoglalt területeket “civilizáló” szándékkal, gyakorlatban a saját gyarapodásuk érdekében kívánják hasznosítani, akár erőszak árán is. Politikájuk súlyát és következményét a rövidtávú gazdasági célok elhomályosították, az 1911-ben kialakított brit domínium, a Dél-Afrikai Unió rendszere pedig előrevetítette, hogy az ott élő, nem európai népességre hosszú küzdelem vár majd az apartheid felszámolása és a politikai jogok kivívása terén.

Szepesvári Zsuzsanna

Felhasznált szakirodalom:

Búr Gábor: Afrika-történeti tanulmányok. Mondus Novus Kft., Budapest, 2011.

Búr Gábor: Az apartheid születése – A gyarmati önkormányzat visszaállítása Dél-Afrikában 1906-1907. L’Harmattan Kiadó, Budapest.

D. Fage – William Tordoff: Afrika története. Osiris, Budapest, 2004.

Leo Marquard: The Story of South Africa. 3 Queen Square, London, 1973.

Pordány László: A búrok és az apartheid. Antológia Kiadó, Lakitelek, 2005.

Salgó László – Balogh András: A gyarmati rendszer története 1870-1955. Kossuth Kiadó, Budapest,

R. H. Davenport: South Africa – A modern history. MacMillan, London, 1991.

https://www.sahistory.org.za/

 

Ezt olvastad?

II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem áll a következő, immár hatodik HadTörténész Sörest középpontjában. A rendezvényt a HM Hadtörténeti Intézet és