A cavernák mélyétől a tavaszi ébredésig

A Hadtörténelmi Délutánok novemberi alkalma két érdekes eseményt is tartogatott az érdeklődőknek: egyrészt a Nagyháború.hu blogjának állandó szerzője, Stencinger Norbert tartott előadást, majd Számvéber Norbert könyvbemutatója következett.

A magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály harcai a Monte San Gabriele védelmében címmel kezdődött el a rendezvény. Stencinger Norbert bevezetőjében Olaszország hadba lépésének történetét mutatta be – ezt a nagyhatalmak, mint például a britek is szorgalmazták. Ennek fejében a háború lezártakor területi gyarapodást ígértek Olaszországnak.

Stencinger Norbert előadása (Fotó: Gyönki Viktória)

Az antanthatalmakkal folytatott tárgyalások fokozatosan élezték ki a helyzetet a központi hatalmak és Olaszország között. A XIX. század utolsó felétől az Olasz Királyság Németország és a Monarchia szövetségese volt, de a világháború kirobbanásakor semleges álláspontot vett fel, és csak 1915-ben lépett be a harcokba.

Az olaszok elleni preventív támadást szorgalmazta Franz Conrad von Hötzendorf, a Monarchia hadseregének vezérkari főnöke, de a tervek XIX. századi taktikán alapultak. Ráadásul 1914-ben a Monarchia hadvezetése még nem tudhatta, hogy három fronton fognak harcolni. Taktikai szempontból érdemes lett volna az olasz frontot védekezéssel tartani, nem pedig a támadást erőltetni, ahogy arra a későbbi években sor került.

Franz Conrad von Hötzendorf (Kép forrása: Wikipedia)

Stencinger ezután bemutatta, hogyan készültek az olaszok a háborúra már jóval korábban a hadba lépés előtt. 1914 nyarától már megkezdődött a felkészülés, amely a titkos útfejlesztések mellett mozgósítást is jelentett. Nagy hangsúlyt fektettek a hegyi vadászok kiképzésére, és ahogy az látható volt más országok hadseregeinek esetében is, a könnyűlovasságot fokozatosan „leszállították a lovakról”. A hadi helyzet szempontjából fontos kiemelni, hogy az olasz hadsereg állandó tüzérségi fölényben volt.

Az előadó ezután visszatért a történelmi események bemutatásához. Fontos eseményként emelte ki az 1915. április 26-án aláírt londoni egyezményt, amely Olaszország hadba lépését jelentette. Ezek után májustól támadólag léptek fel a Monarchia ellenében: elsősorban Dél-Tirolban és a Dalmát tengerparton. A hegyi hágók erősítésére is nagy hangsúlyt fektettek, de a későbbi véres harcok színhelyéül szolgáló Doberdó-fennsík kimaradt.

Ezt követően Stencinger az isonzói csatákra fókuszált, hiszen az előadás tárgyát képező 20. honvéd gyaloghadosztály itt harcolt az olasz fronton. A harcokat tizenkét csatára bontják, ezek közül utolsó a caporettói áttörés, amely a Monarchia győzelmét és a az isonzói harcok végét jelentette.

Korábban a harcokat az olaszok támadásai jellemezték. Az isonzói csaták a hegyekben zajlottak, ahol nem volt lehetőség lövészárkok kialakítására, emiatt nagy veszteségek voltak mindkét oldalon. Ugyanakkor Görz városa is a harcok középpontjába került, és többször gazdát cserélt a harcok során.

Ahogy arra az előadás utalt, a hatodik isonzói csata lehetőséget biztosított a Monarchia számára, hogy győzzön, hiszen a tiroli átcsoportosítás miatt az olaszok kiürítették a Doberdó-fennsíkot. Létrejött az áttöréshez szükséges kétszeres túlerő, de végül a Monarchia hadvezetése a visszavonulás mellett döntött.

A frontszakasz két oldalán az alábbi erők feszültek egymásnak: olasz részről a 2. és a 3. hadsereg, míg a Monarchia az 5. hadsereget küldte harcba. Utóbbi része volt a 20. honvéd gyaloghadosztály, amelynek kötelékébe a budapesti 1-es, a debreceni 3-as és a nagyváradi 4-es gyalogezred tartozott. Az ezredek legénysége részben magyar volt, de nemzetiségi katonák is harcoltak benne. A harcokra általában jellemző, hogy az olaszok védelmi vonalai jobbnak bizonyultak. A felderítést is ki kell emelni: éjszaka reflektorokkal világították az ellenséges vonalakat, így nehezítették a csapatmozgásokat. A monarchiás csapatok jobb híján sokszor barlangokba, úgynevezett cavernákba húzódtak, hogy védjék magukat. A vízellátás gyakran akadozott, vagy egyáltalán nem is volt. A reménytelen helyzetben sokan megőrültek.

Végezetül Stencinger azokról a hadi vállalkozásokról beszélt, amelyek a napi harcokat jelentették a katonák számára. Ebben jeleskedtek a honvédek is, de a siker gyakran csekély volt, mivel a támadások összehangolatlanok voltak a rohamcsapatok és a gyalogság részéről, az utánpótlás akadozott. Az előadás egyik legérdekesebb momentumaként a történész bemutatta a helyszínen végzett kutatómunkát, melynek része a katonák által használt barlangok felderítése és a hadszíntér kutatása is.

A kérdések és a technikai szünet után következett Számvéber Norbert Páncélosok a Dunántúlon – Az utolsó páncélosütközetek Magyarországon 1945 tavaszán című könyvének bemutatása.

Számvéber Norbert előadása (Fotó: Gyönki Viktória)

A Peko és az Akadémiai Kiadó közös kiadványát maga a szerző mutatta be. A kötet a II. világháború magyarországi harcainak végét mutatja be, amelybe beletartozik a Tavaszi ébredés hadművelet és a Bécs ellen irányuló szovjet offenzíva.

A bemutató a könyv szerkezetén kívül sok más információt tartogatott a szép számban megjelent nézőközönség számára. Számvéber ecsetelte a jelenleg folyó kutatásokat és publikációkat, elsősorban orosz részről, amelyet némi kritikával illetett sarkos megállapításaik és torzításaik miatt; az angolszász kutatók perspektíváját pedig eltérőnek ítélte, mivel kutatásaik súlypontja nem a keleti hadszíntérre helyeződik. Kiemelte ugyanakkor, hogy sok hasznos publikáció íródik, amely annak köszönhető, hogy most már lehetséges az egykori szovjet levéltárakban kutatni. A cél azonban az volt, hogy a történelem ezen időszakát rendezze és tisztázza a kérdéseket. Ezek közül fontos kiemelni, hogy Számvéber szerint a Tavaszi ébredés hadművelet nem csak egyszerű iszapbirkózás, hanem hadászati szempontból érdekes események sora.

Az előadó szerzőként fontosnak tartja a különböző nézőpontok bemutatását: legyen az egy tábornoké vagy egy közkatonáé. Korábbi könyveihez hasonlóan megvizsgálja és bemutatja a szemben álló felek harceszközeit, lehetőségeit, hadvezetésüket és a terepviszonyokat.

Számvéber Norbert könyvének borítója

Ezen sorok írója nem vállalkozik a könyv tartalmi bemutatásra, de annyi bizonyos, hogy részletekbe menő munkát fognak majd az olvasók a kezükbe venni. Számvéber Norbert ugyanis részletesen, kronologikus sorrendben mutatja be a különböző harci alakulatok cselekményeit, ahogy azt korábbi munkáiban is tette.

Gyönki Viktória

Ezt olvastad?

Második részéhez érkezett az ELTE BTK Történeti Intézetében működő tudományos hallgatói szervezet, az I. Tóth Zoltán Kör által meghirdetett A