Csodató, Vér-kút, savanyúvíz – balatoni wellness a 19. században

A fürdőkultúra a 19. század közepétől csak szép lassan fejlődött ki a Balaton partján. Kezdetben nem annyira a tóban való fürdőzés bizonyult vonzónak, hanem a különféle gyógyforrások, savanyúvíz- és gyógykúrák. Ebben az Északi-part élen járónak bizonyult. Először a népi orvoslás terén alkalmazták a savanyúvízforrásokat. Eötvös Károly balatoni útikönyvében leírja, hogy Hévízen 1795-ben fabódékat építettek, s a tó meleg vizét gyógyító fürdőzésre használták. A hévízi tó múltja valóban évszázadokra nyúlik vissza.

A csodató

Az egyik keletkezéstörténet szerint a reumások Mekkájának és a magyar Bethesdának nevezett tavat a szeretet fakasztotta. Akad egy olyan történet is, miszerint Festetics György felkeresett egy híres párizsi orvost, akinek reumájáról panaszkodott. A doktor állította: egyetlen módja van annak, hogy meggyógyuljon, de az nagyon körülményes és nehézkes. Van valahol, az Isten háta mögött, egy balkáni országban, egy csodálatos tó, amelynek vize és iszapja az egyetlen orvosszere ennek a betegségnek, de persze senki sem hajlandó ezt az eldugott helyet felkeresni, talán meg sem tudnák találni…

A bőrre gyakorolt puhító hatásáról már a 14. században szóltak, de csak a 18. századtól kezdték el sokan látogatni. A Festeticsek virágoztatták fel, így vált 1795-től kedvelt fürdőhellyé. A nagy helikoni mecénás, Festetics György varázsolta a tavat rendezetté, a területet feltöltette és fürdőházat építtetett. Ekkoriban már betegségek gyógyítására használták, ahol zöldségkertet, kuglizóhelyet és parkot is létesítettek. Festetics halála után azonban a hévízi fürdő fejlesztése megszakadt, és inkább csak a környékbeli parasztok vették igénybe, ahogy erről Fényes Elek is ír, 1841-ben:

A környék falvaiból a csonkák, bénák, sínylődők ünnepnaponként eljárnak oda fürödni, noha nem annyira a tóban fürödnek, mint inkább a belőle kiszaladó folyóban. Ünnepnapkor sok ember sereglett össze a szomszédos falvakból, városokból, kocsival, lóval. A Keszthelyhez fél órányira a Hévíz patakja közepén található kénköves forrás csupán a köznéptől használtatott.

Az újabb fejlesztések csak a 19. század második felében folytatódhattak. Festetics Tasziló herceg jóvoltából több mint száz vendégszobát nyitottak meg Hévízen. A nagy virágkor akkor köszöntött be, amikor 1905 és 1940 között a Reischl család bérbe vette a fürdőt. Európai hírű fürdőorvost alkalmaztak, Schulhof Vilmos személyében, akinek intézetében elektroterápiás és laboratóriumi vizsgálatokat is végeztek. Strandfürdő és tavi fürdőház is létesült.

A trianoni békediktátumot követően az egyik legjelentősebb fürdőhellyé vált hazánkban. Ekkortól nagy szálloda- és üdülőépítési program kezdődött. A második világháborúban hadikórház létesült az épületekben. A háború után államosították ugyan, de gyógyfürdőként továbbra is magas rangot vívott ki magának, ekkor épült a fedett termálfürdő is. A védettnek nyilvánított (csoda)tó, a kálcium-magnézium-hidrogén-karbonátos víz, a speciális klimatikus adottságok, a vörös színű tündérrózsák egyedi természeti értékek, s a 21. században is kedvelt gyógyhelyként látogatják mind a hazai, mind a külföldi turisták.

A füredi savanyúvíz

Kezdetben Balatonfüredet sem a Balaton, hanem elsőként a savanyúvíz tette híressé. Már régóta használták gyógymódként, de a 19. századtól a polgári fürdőközönség a savanyúvíz-fogyasztás miatt kereste fel nagyszámban a fürdőt. Aztán később Osterreicher Manes József, füredi fürdőorvos 1822-ben néhány betegével a Balaton vizét is használtatta hideg fürdőként. Így jelentek meg a 19. század első harmadában a pár kabinos fürdőházak Füreden is.

A 19. század végére Balatonfüred már az elsőrendű magyar fürdők közé tartozott. Több nagyméretű szállójában és a nyaralókban közel 600 szoba állt a nyaralni vágyók részére. Évente ekkor több mint 2000-en keresték fel iszapos vize s a savanyúvíz miatt. Mangold Gusztáv1894-ben megjelent Balatonfüredi emlék című turistakalauza így ír erről az időszakról:

Reggel csoportokban látjuk az elegáns közönséget egyszerű angol flanelle, többnyire világos színekben tartott reggeli öltözékben, kis szalmakalapban vagy matrózforma, most igen kedvelt sapkában megjelenni, a gyógysétányon az illatozó hársfák árnyékában, hol 6-8-ig a javallt ásványvíz-, tej- vagy savókúra séta közben zene mellett tartatik. Itt van az első rendezvous: itt állapítják meg az egész napi programot és itt foly a csevegés, az előtte való nap eseményeiről először.

A savanyúvíz-kúrát a 19. század végére kiegészítették a balatoni fürdőzéssel, az iszappakolással, a tejsavó- és szólókúrává. Az ideérkezők – külföldi mintára – komplett wellness-kezelést kaptak. A 19. században különösen nagyhírűek voltak az érvágással és purgálással összekötött füredi gyógykúrák, amelyeket általában májusban tartották, ezért majálisnak is nevezték azokat. Így hangzott egy korabeli savanyúvíz-hirdetés:

A balatonfüredi ásványvíz: Égvényes-sós, szénsavas-vasas savanyúvíz, zsongító. Szelíden izgató és oldó hatásánál fogva, nemcsak a légzőszervek, gyomor, bélhuzam, vesemedence és hólyag idült hurutjánál, vérszegénység, sápkór, görvélykór és női betegségeknél bír kitűnő gyógyerővel; de mint étrendi víz is igen kedvelt és borral vegyítve kellemes üdítő italul szolgál.

Balatonfüredet már a 19. század közepén nagyon sok szív- és érrendszeri beteg látogatta, így vált idővel a szívbetegek Mekkájává. A szénsavas fürdőzést – a klimatikus gyógyhelyek mintájára – a szívbetegségben szenvedőknek ajánlották. A külföldi klimatikus gyógyhelyek elnevezései nyomán Füred elnyerte a “magyar Nauheim” és a “magyar Merán” epiteton ornans-t a korszakban. Ivókúraként napjainkban gyomorhurut, epe- és bélbántalmak, cukorbaj ellen hatásos a kalcium-, hidrogén-karbonátos, szulfátos típusú víz. A füredi kúrák hatékonyságához a klimatikus tényezők, a kiegyensúlyozott hőmérséklet, a friss levegő, a csodálatos táj, a víz közelsége is hozzájárulnak. Az itt működő Szívkórház napjainkban is tovább folytatja, professzionális módon a 19. századi hagyományokat.

Az almádi gyógymódok

Balatonalmádi sajátos helyet töltött be a 19. századi partmenti üdülőhelyek sorában. A század végén már megalakult az Almádi Fürdő és Részvénytársaság, majd megnyílt az az Intézet is, ahol a korszak divatos gyógymódjai, az orvostudomány és a természetgyógyászat ötvözésével komplett gyógyprogramot dolgoztak ki. A Gyógyházban bevezetésre került a Kneipp-féle vízkúra, a Rickli-féle nap- és légfürdő, valamint a Lahmann-féle egészséges táplálkozási rend. Ezen kúrák alapján Almádi gyógyfürdői rangot kapott. A gyógyprogram több elemből állt. A légkúra során légsátrakat állítottak fel, amelyek éjszakázásra alkalmas, de tetején nyitott szobák voltak. A légkúrához tartozott a testmozgás, a torna, a labdázás is. Ezt nevezték légfürdőzésnek. Ilyenkor a betegek az erdős-hegyes területen lefelé haladva fokozatosan vetették le ruhadarabjaikat, s mire felértek a hegyre, már csak egy kötény maradt rajtuk. A hegyen tornáztak, testmozgás gyanánt fát vágtak, s aki elfáradt, szalmazsákokon pihent meg. Az ún. férfi és női légfürdő épületét a közeli Remete-völgyben alakították ki. A napkúrát 10 és 14 óra között alkalmazták, s

erre a célra a Balaton víztükre felett emelt, felülről nyitott épületben mezítelenül fekszik a napra, úgy, hogy csak feje van a nap sugaraitól védve.”

A napfürdő után általában pokrócba göngyölték a testet, s a test izzasztása után ledörzsölést, majd a Balatonban történő úszást – a hullámok „erőművi hatását” – ajánlották, főként idült betegségek és gyulladások ellen. A táplálkozást is a modern gyógymódokhoz igazították: a napi étlapon a reggeli kávé és tej után ebédre tökkáposztát és tükörtojást, de kacsasültet és tejfeles rétest is fogyaszthattak a vendégek. Nagyon érdekesek a korabeli leírások, a légkúra például ilyen volt:

Semmi által nem pótolható nagy előny az, hogy az ember éjjel úgy, mint nappal folytonosan tiszta levegőt szív magába. Ezen cél elérése végett a vendégek úgynevezett légsátorban lesznek elhelyezve. Nem egyéb ez, mint olyan rendes szoba, melynek egyik oldala nyitott, illetőleg csak léckerítéssel van elzárva, hogy azon át a levegő a szobába éjjel is szabadon behatolhasson. Ez a berendezés rendkívül előnyös az egészség előmozdítására és a test megedzésére. A csukott szobában ugyanis az éj folyamán a levegő megromlik, mert a szobában alvók testéből az éj folyamán elhasznált, szénsav tartalmú, tehát mérges, rossz levegő árad ki.”

A Gyógyházat 1925-ben lebontották, s helyére a 96 szobás Pannónia Otthon – szórakoztató és pihenőközpont – épült, amely 1968-ig működött.

A zánkai Vér-kút

A zánkai Vér-kút megnevezést ma már csak a forrásokból ismerjük. Ez egy olyan ásványos forrásvíz volt, melyet a vasoxidos vörös talajlerakódás színezett meg, s innen az elnevezés. Kesernyés, gyógyító vízére az 1830-as években fürdőházat építettek, amely sokáig rangos gyógyfürdőként működött. Köszvényre, kólikára ajánlották leginkább, de ivókúraként alkalmazták étvágytalanság, gyengeség, vérszegénység ellen is. Ekkoriban felcser is működött a településen. 1836-ban Fényes Elek már így szólt Vérkútról:

Vérkút egy orvosló erejű forrás ferdőházakkal, mely nyári napokon oly népesen látogattatik, kivált a köznéptől, mint a Füredi. Vize kesernyés és nem savanyú, a kút oldalait pedig és az árkot, melyben viez elfoly, követseivek együtt vérveresre festi, honnan vette Vérkút nevezetét is. Van itt a köznép számára egy nagy ferdőház, sok káddal és két különös ferdőházak 4 kádakkal. Ez a ferdő a köszvényeseknek, ütközött tagúaknak, tartós kólikában szenvedőknek igen használ.

A 19. század végére – mivel a helyet kevésbé karolták fel a korabeli befektetők – a vérkúti gyógymód szinte teljesen megszűnt, s már csak ívóvízként használták. Az 1950-as években palackozó üzemet szerettek volna létrehozni, s forgalomba hozni a vérkúti ásványvízet, de a kezdeményezés elhalt, s manapság már csak az idősebbek emlékeznek a zánkai Vérkút forrásvízére és szép múltjára.

Siófok – A „magyar Ostende”

A 19. század végére Füred és általában a Balaton északi partvidéke mellett a vendégsereg már a déli part nevesebb helyeit – pl. Siófok, Lelle, Fonyód – is látogatta. Folyamatosan épültek ki a „turistaparadicsomok” a déli parton.

Siófokon 1871-ben nyitották meg az első Magyar Tenger Fürdőházat: 80 kabinnal és 100 személyes társalgóval. A fürdőházakat ősszel síneken gördítették partra, a jég védelmétől. 1879-ben azonban az áradás tönkre tette a házakat. Ezért 1891-ben a Siófoki Balaton Fürdő és Szálló Részvénytársaság 35 hektáros fürdőtelepet létesített díszes szállodákkal – 210 szobával –, parkkal, nyaralókkal. Nyáron naponta húsz órán keresztül járt három gőzös is, amelyek egyike Füredet és Siófok partjait kötötte össze.

A klasszikus értelemben vett fürdőélet az 1890-es évek elején vette kezdetét Siófokon. Ezt tanúsítja az a kiadvány, amelyet egy doktor, a híres gyógyvízszakértő, balneológus, klimatológus Preysz Kornél fogalmazott. 1893-ban, Siófok címmel napvilágot látott munkája tulajdonképpen egy turistacsalogató kalauz. Azt a folyamatot ábrázolja, hogy a „Balaton-fürdő- szálloda és részvénytársaság” milyen nagy munkával és milyen lépésekben építette ki a siófoki „üdülőkomplexumot”. Siófok fürdő kiépítésével Ray Rezső pesti építészt bízták meg. Munkájáról Preysz Kornél elismerően így írt:

„A szállodák s az étkező terem nagy áldozattal létesített s megfelelő gonddal kezelt, bár még csak két éves parkban, közvetlenül a parton fekszenek. Előttük 700 méter hosszúságban két méter magas kőburkolattal biztosított s fákkal beültetett széles corso terül el úgy, hogy a fürdő-közönség a tó üdítő pompás légáramlatát különösen este a legközvetlenebbül és legkényelmesebben élvezheti.”

A manapság divatos „wellness” és „fitnesz” kúrák változatos tárházát meghazudtolva Preysz a siófoki egészségkúrákról is számot adott: írt a tej- és szőlőgyógymódról, s a homokfürdőről. Az egészségkúrák változatossága után a balneológiai és a további egészségtani hatásokat összegezte: a tó kellemes nyári hőfokát (kb. 25 °C), a szénsavas vegyi összetételt, a hullámok gyógyító erejét, amely izommunkára készteti a fürdőzőt. De nem felejtkezett el a balatoni napfény üdvös hatásának méltatásáról, amely a zsírok lerakódását is csökkenti, s hatással van az anyagcsere folyamatokra, a vérkeringésre is. A vízpárás, „élménydúsabb” levegő pedig felüdülést jelenthet a poros nagyvárosi atmoszféra után.

S hogy kiknek is ajánlja mindezt – tudván az ősi mondást: „Mens sana in corpore sano” – a szerző:

„a kinél kóros a véralkat, csökkent az életerő, kifáradt, vagy épen kimerült az idegrendszer, szellemi foglalkozás, üzleti gondok s egyéb oknál fogva a nélkül mindez komolyabb bántalom alakjában már határozott alakot öltött volna. Fel kell említenem még azt is, hogy különösen nőkre, akik a nagyváros falai közt rossz levegőben töltik az év legnagyobb részét, akiknél a mozgás hiánya s egyéb kóros hatányok folytán elgyengült az idegrendszer, hiányos a vérképződés, a Balaton-fürdők kitűnő hatással vannak.”

A 19. század végére megjelentek az északi és a déli part fürdőiben, fürdőtelepein, először különféle fürdőöltönyökben, majd a hölgyek matrózgalléros klottnadrágban, az urak szélesen csíkozott, kötött trikóban, a fürdőruhás nyaralók. A „balatoni wellnessnek”, láthattuk, már a 19. században is nagy és széles tárháza volt, a módszerek, az eszközök azóta változtak, az orvoslás fejlődött, de a cél már ekkoriban is a testi-lelki egészség megtartása volt.

Kovács Emőke

Ezt olvastad?

A múlt történéseinek felfejtése, értelmezése felelősségteljes feladat, többszintű forráskezelést, adatfeldolgozást igényel. Ezt mutatom be a következőkben az OSZK Plakát- és