Ctrl+X Wallenberg – Ctrl+V Kígyóölő. Előadás politikáról és emlékezetről

Hogyan határozhatjuk meg, hogy mi a történet-, vagy múltpolitika? Hol érhető tetten az állam szerepe az utóbbiban? Merre mutatott a debreceni Lenin szobor és hogyan „magasztosulhatott” a Raoul Wallenberg emlékmű a betegség elleni harcot szimbolizáló Kígyóölő szoborrá? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok, akik részt vettek Balogh László Levente a DE BTK Politikatudományi Tanszék docensének a Hatvani István Szakkollégiumban 2016. május 18-án megtartott előadásán.

Balogh László Levente előadása a Szakkollégium most már több éve futó Szakkollégiumi disputák elnevezésű sorozatába illeszkedett, amelynek keretein belül hallgathattuk meg többek közt Chikán Attilát, György Pétert és Ungváry Krisztiánt.

Az előadás alapvetően az emlékezet, múlt, történelem és politika négyes viszonyát boncolgatta. Erre a viszonyrendszerre nagy befolyást gyakorolt az a folyamat, amelyet egyszerűen csak a történelemmé válás felgyorsulásának nevezhetünk. A történelem előrehaladtával egyre rövidebb időt igényelt az, hogy valamire úgy tekintsenek, mint a történelem része. Ezzel párhuzamosan a posztindusztriális kor emberében megnőtt a vágy, hogy olyan profán dolgokat is kiragadjon és megőrizzen, amelyeknek a konzerválása az ezt megelőző korszakokban még nem merült fel.  Az egyik legjellegzetesebb példája ennek a jelenségnek, az, hogy szinte minden muzealizálhatóvá vált. Ennek hátterében pedig az áll, hogy az ember törekszik arra, hogy identitását meghatározza, amelynek elérésében ezek az elemek adják az azonosulás lehetőségét is magukban hordozó eligazodási pontokat. Mindez már szorosan kapcsolódik a történetpolitikához. Ebben az esetben a mindenkori politika céljainak mentén, közösségi identitások kialakításáért, történelmi emlékezetmintázatok felhasználásával készülnek el azok a rituálék és narratívák, amelyek összeköthetnek, de meg is különböztethetnek.


Balogh László Levente és kötete, Az erőszak kritikája
Kép forrása: Dupress és btk.unideb.hu

A múltpolitika a történetpolitikával szemben a múlt direkt felhasználása, különösen a terhelt közelmúltat érinti. Lényeges kérdése, hogy milyen elemek emelődnek be a közös történeti kánonba, vagy éppen szelektálódnak ki onnan, kerülnek elutasításra. Az államnak ebben domináns szerepe van. Az állam eldöntheti, hogy milyen hagyományt, eseményt, időszakot, személyt helyez előtérbe, illetve ki és mi nem kap figyelmet. Ezeknek a döntéseknek a mentén történik aztán a történelem, konferenciák, kiállítások, kötetek és emlékművek formájában történő instrumentalizációja, a közösség számára történő kézzelfoghatóvá tétele. Ide tartozik még természetesen annak problematikája is, hogy mi és hogyan kerül be az iskolai történelemtankönyvekbe. Különösen érdekes, hogy mit kezd a mindenkori állam a közelmúlt vitatott, kényes kérdéseivel. Ebből következik az a felvetés, hogy mi történik akkor, ha egy országban nincs olyan hagyomány, amelyre a többség számára elfogadható módon építeni lehetne, illetve be lehetne emelni a már említett kánonba, továbbá, hogy ki fogja elvégezni az új hagyományok megteremtésével járó intellektuális munkát?

Az előadás utolsó harmada az említett instrumentalizációs folyamat egy érdekes aspektusára, az emlékművek kontextusainak változására fókuszált. A rendszerváltások jellegzetes velejárója, hogy az új struktúra tisztázza az előző rendszerhez való viszonyát, pozícióját. Ez a folyamat gyakran a korábbi rendszer szobrainak, emlékműveinek lebontását eredményezi. Így távolították el a debreceni Lenin szobrot is, amely nem csupán a jövőbe, hanem az egyik helyi söröző irányába is mutatott. Az igazán érdekes jelenség azonban az, amikor egy szobor miután kiemelik az eredeti kontextusából és új értelmezést kap, végül mégis visszatér az eredeti környezetébe.


Lenin szobra egykor Debrecenben
Kép forrása: Dehir.hu

Nagyon jó példával szolgál a Rothermere vicomte-jának adományából 1932-ben Budapesten felállított Magyar Fájdalom szobra. A második világháborút követően 1948-ban a szobrot elszállították a Margitszigetre, hogy a Palatinus fürdő bejáratánál a korábban elpusztult Napozó c. szobrot pótolják. A Magyar Fájdalom szobrának fürdőkkel kapcsolatos története ezzel azonban még korántsem ért véget, hiszen az alkotás 1973-tól majd 40 éven keresztül a balfi gyógyfürdőben Napfürdőző nő címmel kapott új helyet. 2012-ben viszont az alkotást alapos restaurálás után, a soproni kórház parkjában újra, mint a Magyar Fájdalom szobrát avatták fel. A mű, szó szerinti debreceni kistestvérének (torzó) 1933-tól a Bem tér adott otthont, a háború után viszont hosszú ideig mostoha körülmények közt tárolták, majd 2000-ben az eredeti helyén, az eredeti jelentéssel újra felállították. 


A budapesti és a debreceni Magyar Fájdalom szobor
Kép forrása: Retronom.hu és Static.panoramio.com

Hasonló folyamat követhető nyomon a Pátzay Pál szobrászművész által készített Raoul Wallenberg zsidómentő svéd diplomata emlékműve kapcsán. A közadakozásból elkészült szobor központi alakja a fasizmusra, mint kígyóra lesújtó férfialak. 1949. április 8-án, az emlékmű felavatását megelőző éjszaka a szobrot eltávolították. Az alkotás pár év elteltével került elő, amikor is a debreceni Biogal Gyógyszergyár főépülete előtt állították fel egy teljesen új jelentéstartalommal felruházva. Itt a férfi már a betegségeket szimbolizáló kígyóra csapott le. A fasizmus ellen harcoló alak tehát Kígyóölővé avanzsált. A rendszerváltást követő években újra felmerült, hogy a szobrot visszavigyék az eredetileg tervezett helyére, a budapesti Szent István parkba. A Debrecenben eltöltött 40 év alatt viszont a Kígyóölő a Biogal Gyógyszergyár egyik meghatározó szimbóluma lett. A felek kompromisszumot kötöttek és a szobor másolatát, az eredetinek megfelelő jelentéstartalommal avatták fel Budapesten, míg a debreceni emlékmű a helyén maradt és a Biogal ellátta egy Wallenberg emléktáblával. Az ügy pikantériája, hogy további két másolat is készült a műről, amelyek közül az egyiket 1962-ben Sukarno indonéz elnök vitte magával Djakartába, hogy ott a palotáját díszítse vele, míg a másik, kisebbik változatot a SOTE Radiológiai Klinikájának bejáránál állítottak fel 1974-ben.


A „Kígyóölő” szobra
Kép forrása: Dehir.hu

Ezt olvastad?

Gazdag tudományos programkínálatot ajánlunk az érdeklődők figyelmébe, amiben helyet kapott több konferencia, előadások és könyvbemutatók. Április 23., kedd A debreceni Déri Múzeumban