Debrecenből Amerikába – interjú Lévai Csabával

Az egyetemes történeti stúdiumokat különösen fontosnak tartja, maga is rendszeresen jár külföldre. Mai interjúnkban Lévai Csabával, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézet Egyetemes Történeti Tanszékének docensével beszélgetünk.

Újkor.hu: Visszatérő kérdés portálunk interjúiban, hogy mi az, ami arra indított, hogy történelemmel kezdj foglalkozni?

Lévai Csaba: Mindenképpen beszélnünk kell a családi háttérről és a családi indíttatásról. Az én szüleim mind a ketten első generációs orvosok. Az ötvenes években kerültek eléggé szegény családi háttérből egyetemre. De mindkettejükben az orvos szakmán túlmutatóan megvolt a humán tudományok felé való érdeklődés is, főleg édesapámban. Az irodalmat, verseket nagyon szerette, nagyon sok könyvet vásárolt, sok könyvünk volt otthon. Amellett, hogy ő az irodalmat szerette, a történelemmel kapcsolatos könyvek közül is nagyon sokat megvásárolt. Kezdetben a képes könyveket forgattam, de idővel már el is olvastam néhányat. Valószínűleg innen származtak az első impulzusok a történelem iránt. Utána pedig általános iskolában egy nagyon kiváló történelemtanárom volt itt Debrecenben: Szamosújvári Sándor. Ő egy nagyon ismert személyisége volt a helytörténeti közéletnek. Honismereti szakkört szervezett, és ebben a honismereti szakkörben én is aktív szerepet vállaltam. A szakkörnek titkára és egyéb funkciókat betöltő tagja voltam.

Ezek szerint a családi indíttatás és az általános iskolai alapok voltak azok, amelyekre épülve történelem-magyar szakra jelentkeztél az egyetemen. Kezdetben melyik szak érdekelt jobban?

Meg kell mondjam őszintén, a középiskolában nem volt nagyon kiemelkedő a történelemtanárom. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy akkoriban még az irodalmi ambícióim kerültek előtérbe. Amikor magyar–történelem szakra jelentkeztem akkor is még ez az oldal dominált, inkább az irodalom iránt érdeklődtem. Aztán az egyetem alatt ez fokozatosan megváltozott. Ebben nyilvánvalóan jelentős tanáregyéniségek, professzorok is nagy szerepet játszottak. Itt az Intézetünkben mindenek előtt meg kell említenem Gunst Péter nevét, aki szakdolgozati, majd doktori témavezetőm is volt. Kövér György is – aki  óraadóként tanított itt az egyetemen, amikor én hallgató voltam a nyolcvanas évek elején, közepén – sokat adott, később aztán szakmai kapcsolatunk is megmaradt vele. Irinyi Károly nevét is említhetném, akitől eszmetörténetről és historiográfiáról nagyon sokat lehetett tanulni. Kiemelném még Ránki György professzor urat, aki akkoriban még lejárt Debrecenbe tanítani, előadást és szemináriumot is tartott. Most, ahogy így gyorsan végiggondolok a névsoron, elsősorban gazdaság- és társadalomtörténészek voltak azok, akik ilyen módon befolyásolták az érdeklődésemet. Hallgató koromban is inkább a gazdaságtörténet érdekelt, akkoriban még a kora újkor időszaka. Ez tulajdonképpen valamilyen módon még a mai napig megmaradt. A kora újkoron belül  érdekes módon először Skandinávia történetével kezdtem el foglalkozni, ebben Gunst tanár úrnak is volt némi befolyása. Szakdolgozatomat is a svéd gazdaság 17. századi fejlődéséből írtam. Azt vizsgáltam, hogy a svéd nagyhatalmiság korszakának milyen volt a gazdasági háttere, és mennyire tette lehetővé Svédország számára a nagyhatalmi politizálást a 17. században.

Annak tükrében, hogy tudjuk, manapság az Egyesült Államok történetével foglalkozol, azon belül az amerikai forradalom vezetőinek politikai gondolkodásával, azon belül is Thomas Jeffersonnal, érdekes kitérőnek tűnik. Mi volt a témaváltás oka?

Azt lehet mondani, hogy az amerikai történelem iránt párhuzamosan is megvolt az érdeklődés. Tulajdonképpen a gyerekkorig lehetne visszavezetni. Ifjúsági regények voltak, amelyek ebből a szempontból jelentős szerepet játszottak. Szerintem a legtöbbünk úgy volt vele, hogy valamilyen ifjúsági kalandregény olvastán ébredt fel a történelem bizonyos korszaka iránti tudásvágy. Megmondom őszintén, még gyerekkoromban olvastam Rónaszegi Miklós Indián Hercegnő című könyvét. Ez egy ifjúsági regény volt, amely Virginia korai gyarmatosításának történetét felhasználva mesélt el mindenfajta kalandos történetet. Ez volt az egyik első nyom, amely a korai Amerika irányába vezetett. A másik pedig James Fenimore Cooper egy híres regénye volt az amerikai forradalom korszakáról, amely magyarul A vörös kalóz címmel jelent meg. Ezek voltak tehát az első indíttatások. Továbbá Amerikával kapcsolatban is értek fontos szakmai élmények harmadéves koromban. Mózes Mihály tartott egy 19. századi Egyesült Államok történeti szemináriumot, ami akkor teljesen kuriózumszámba ment a bölcsészkar és a történelmi intézet oktatási programjában. Azt megelőzően senki sem hirdetett meg egy egész félévet az Amerikai Egyesült Államoknak szentelő szemináriumot.

Nos, ezek voltak az indító impulzusok. Mire végeztem – ez ugye 1988-ban volt –, nagyjából a rendszerváltás időszaka is elkövetkezett. Akkoriban megnőtt az érdeklődés az amerikai történelem iránt. Addig ugye nyilvánvalóan csak egyfajta ideológiailag befolyásolt történelmet lehetett az USA-ról a szocialista országokban tanulmányozni, hiszen az USA a szocialista tábor legfőbb ellenlábasának számított. Úgy éreztem, van a hallgatóság és a közvélemény részéről is egyfajta érdeklődés arra, hogy úgy mondjam, megtudjuk az „igazat” vagy a „valóságot”, a „valódi” amerikai történelmet az ideológiailag színezett történelem helyett, ami korábban hozzáférhető és jellemző volt. Ezen túlmenően a rendszerváltás korában úgy láttam, hogy politológiai, jogi szempontból is megnőtt az érdeklődés a korai amerikai történelem iránt. Az USA létrejöttének folyamata egy nagyon hasonló szituáció volt ahhoz, ami Magyarországon a rendszerváltás időszakában aktuális volt. Hogyan lehet egy működőképes, demokratikus politikai rendszert létrehozni és megalkotni? Akkoriban a magyarországi értelmiségiek közül nagyon sokan az amerikai minta irányában is tájékozódtak. Talán ezek voltak azok az impulzusok, amelyek aztán a skandináv, svéd történelem felől inkább az amerikai történelem felé tereltek. Úgy éreztem, hogy van egyfajta igény, egyfajta szükséglet, amelyet ki lehet elégíteni, vagy amelynek a kutatásával Magyarországon is többet tudok mondani.

Számomra mindig kérdésként merült fel, hogy Közép-Kelet-Európából, Magyarországról lehet-e egyetemes történelemmel, Európán kívüli történelemmel foglalkozni? Illetve az, elfogadják-e külföldön az innen érkező történészeket?

Én azt tapasztaltam, hogy az Egyesült Államokban nagyon nyitottak minden külföldi történész érdeklődése iránt. Nyilván ez a nyitottság akkor párosul elismertséggel – most nem saját szerepemet akarom ezzel túlságosan kiemelni –, ha a jelenlét egyfajta teljesítménnyel is párosul. A teljesítményt ott, úgy vettem észre, maradéktalanul méltányolják. Több amerikai ösztöndíjat sikerült már elnyernem, többek között amerikai kollégákkal is versenyeznem kellett. Az Egyesült Államokban arra is hangsúlyt fordítanak, hogy a külföldiek számára elérhetővé tegyék az amerikai történelemmel való foglalkozást. Jelentős amerikai kutatóintézetek jöttek létre egy-egy történeti probléma kutatása érdekében. Saját példával élve Thomas Jefferson kutatására is egy külön könyvtár és kutatóközpont létesült az Egyesült Államokban, ennek a kutatóközpontnak pedig kifejezetten külön ösztöndíjai vannak az Amerikán kívüli kutatók számára, akik Jeffersonnak az Európával, európai országokkal fenntartott kapcsolatainak kutatásával foglalkoznak. De ugyanezt el tudom mondani George Washington vonatkozásában is. A Washingtonnal kapcsolatos kutatások központját egy róla elnevezett könyvtár jelenti, amelynek szintén vannak kifejezetten külföldi kutatók számára meghirdetett ösztöndíjai. Úgy érzem, ezt az amerikaiak nagyon tudatosan fel is vállalják és támogatják, hogy a külföldiek is egyenrangú félként foglalkozhassanak az amerikai történelemmel. Továbbá ha valóban azt látják az amerikai kollégák, hogy elhivatottan, elszántan és szakmailag megfelelő színvonalon műveli az ember ezeket a kutatásokat, akkor minden további nélkül befogadják maguk közé a kelet-európai kutatókat is. Annál is inkább, mert az ezzel a térséggel fenntartott amerikai kapcsolatrendszer, és ennek a történetnek a kutatása kevésbé ismert az Egyesült Államokban. Például az amerikai forradalommal kapcsolatban nagyon ismert a franciákkal fenntartott kapcsolatok története, de a távolabbi európai területekkel meglévő kapcsolatokra már kevesebb hangsúly került, és ezek kevésbé ismertek az Egyesült Államokban.

Fontosnak tartod-e az egyetemes történet erősítését a magyar történetírásban, oktatásban?

Úgy érzem, ezt mindig egy kicsit a saját feladatomnak, vagy ha úgy tetszik, nagyobb szavakat használva hivatásomnak vagy küldetésemnek is tartottam. Vagyis annak igazolását, hogy Magyarországról, magyarországi bázisról kiindulva is lehet egyetemes történelemmel magas színvonalon foglalkozni. Ebben persze nagy szerepet játszik, hogy megváltoztak a körülmények. Egyrészt a külföldre való utazás körülményei, különböző ösztöndíjak elnyerésének a lehetőségei. Sokkal nyitottabbá vált a világ, mint az én hallgató koromban volt. A szakirodalom beszerzésének lehetőségei is sokkal nyitottabbak, nem beszélve az internet adta lehetőségekről. Ebben az amerikaiak élen járnak. Arról van szó, hogy a történelmük nagyon sok alapvető forrásanyagát felvitték az internetre, és ezek egy jelentős része szabadon hozzáférhető. Hogy csak egy példát mondjak: az amerikai forradalom időszakában a Második Kontinentális Kongresszus volt az a szerv, amely lényegében az amerikaiak függetlenségi küzdelmeit irányította. Nos, a kontinentális kongresszus jegyzőkönyveinek teljes anyaga megtalálható az interneten és kulcsszavak segítségével kiválóan kutatható. Elmondható, hogy sokkal jobbakká váltak a körülmények, mint voltak, és ilyen körülmények között, úgy gondolom, ma már magyarországi forrásbázisról kiindulva is lehet jelentős egyetemes történeti kutatásokat végezni. Ez természetesen nem teszi szükségtelenné azt, hogy a helyszínre utazva bizonyos forrásokat a helyszínen  tanulmányozzunk, de ösztöndíjak segítségével már ebben a tekintetben is sokkal jobb a helyzet, mint ahogyan ez korábban volt.

Ez az egyik dolog, a másik az, hogy már Gunst Péter tanár úrnak fontos törekvése volt az, hogy a magyarországi egyetemes történelem oktatásban ne csak Európa jelentse a világtörténelmet, hanem az egyetemes történelem valóban egyetemes történelem legyen. Lehetőség szerint az Európán kívüli területekről is halljanak a magyarországi egyetemi hallgatók. Hiszen ha belegondolunk, a világtörténelem nagyobb része Európán kívül zajlott. Az európai történelmet sem érthetjük meg az Európán kívüli folyamatok történetének ismerete nélkül. Ma pedig a globalizáció világában ez még inkább így van. Már Gunst Péter tanár úr tett kísérleteket erre: Budapestről érkeztek Afrika történetével foglalkozó kollégák, akik szemináriumokat tartottak. Magam részéről az Egyesült Államokra vonatkozó kutatásaimat is ebbe az irányba illeszkedőnek tartom.

Vagyis az itthoni képzés birtokában, megfelelő nyelvtudással művelhető egyetemes történet Magyarországról. Mivel nem csak kutató, hanem oktató is vagy, ez a szemlélet megjelenik az oktatói ars poeticádban?

Egyetemes történeti évfolyam-előadásaimban arra törekszem, hogy ne csak európai történelemről, hanem a nagyvilág történetéről is essen szó, azokon a szemináriumokon is igyekszem ezt szem előtt tartani, amelyeket elsősorban az Egyesült Államok történetével kapcsolatban hirdetek meg. Úgy látom, hogy mindig van érdeklődés a hallgatók részéről. Nyilván azok felől, akikben a nyelvi készség is megvan, ami nagyon fontos feltétel az egyetemes történelemmel való foglalkozáshoz. Mindig vannak angol szakos hallgatók, akik az angol nyelvet és a történelmet szerencsésen össze tudják párosítani. Szakdolgozóim és PhD-hallgatóim is szép számmal voltak. Sőt vannak olyan tanítványaim is, akik ma már kollégaként itt, a debreceni Angol-Amerikai Intézetben dolgoznak. Tehát van érdeklődés. Nyilván nem akkora, mint a legújabbkori magyar történelmi témák iránt, de mindig akadnak olyanok, akiket meg tud fogni ez a terület.

A Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének Országos Tudományos Diákköri koordinátoraként arra is van rálátásod, hogy az egyetemi diploma megszerzése mellett mennyire törekednek manapság a diákok többre, elsősorban a tudományos munka tekintetében. Mik a mai tendenciák?

Csak a debreceni Történelmi Intézet szempontjából tudok nyilatkozni. Az idei Humántudományi OTDK-n a debreceni hallgatók kiváló eredményt értek el. Ugyanakkor a mérleg felemás abban a tekintetben, hogy sajnos az OTDK iránti érdeklődés – legalábbis a mi intézetünkben – visszaesett a két évvel ezelőttihez képest. Tehát van egy mennyiségi visszaesés. Gondolkodunk azon, hogy ennek mi lehet az oka. Két évvel ezelőtt Debrecen adott otthont az országos döntőnek. Lehet, hogy ez is élénkítette az érdeklődést. Meg kell jegyezni, hogy a visszaesés nem csak az Intézetben, hanem az egész bölcsészkaron is tapasztalható. Tehát itt mindenképpen lesznek tennivalóink, hogy próbáljuk a hallgatóság érdeklődését jobban felkelteni az OTDK iránt. Viszont ha minőségi szempontból nézem a dolgokat, egyértelműen tudjuk tartani a színvonalat, sőt talán valamelyest javultunk is. (A Humántudományi Szekció debreceni eredményeit itt találhatják – a szerk.)

A jelentkezési hajlandóság mivel serkenthető? El kell mondani rólad, hogy az Intézetben szervezett órákon kívüli szakmai rendezvényeken mindig lehet rád számítani. Megoldás lehet-e az, ha a hallgatókat az egyetemi órákon kívül is bevonják az oktatók a szakmai, tudományos, kutatói munkába? Mit gondolsz erről?

Én a Debreceni Egyetem Történész Hallgatók Egyesületének tevékenységét nagyon fontosnak és pozitívnak tartom, és elég hosszú ideje folyamatosan tud működni. Egyfajta generációváltás is végbe tudott menni, mert sajnos néha azt tapasztalta az ember, hogy egy-egy hallgatói évfolyamban megvan a fellángolás egyesületet alapítani, de ahogy ezek a hallgatók kikerülnek az egyetemről, ez a lelkesedés lelohad. A DETHE esetében én úgy látom, az érdeklődést sikerül folyamatosan fenntartani. Az is fontos lenne – hallgatók is mondják ezt –, hogy amikor bekerülnek az egyetemre, nem feltétlen vannak tudatában annak, hogy milyen feladatok állnak előttük. Vagyis ha minél hamarabb sikerül – akár másodéven – tudatosítani bennük azt, hogy egy OTDK-n való helyezés egy későbbi karrier szempontjából fontos kiindulópontot jelenthet, akkor talán az egyetemi évek alatt a saját pályafutásukat, egyetemi karrierjüket tudatosabban építhetnék. Legalábbis annak irányába, hogy egy jó OTDK dolgozat lehet eredménye munkájuknak. Sokszor már nagyon későn ébrednek rá, hogy tulajdonképpen az OTDK-n is el lehetne indulni, amikor már nincs elég idő arra, hogy egy módszeres kutatást végig tudjon valaki vinni.

Talán az egyik legautentikusabb forrást kérdezem, aki látta annak idején a tanegységes, a kredites képzést is, most pedig már 9 éve az osztott képzésben oktat. Ebben a rendszerben melyik időszak lehet az, amikor még nem késő elkezdeni tudatosan szakmai karriert építeni?

Régen a kredites képzés során a harmadik évfolyam volt az, amikorra a hallgató úgymond bejáratta magát, felmérte az egyetem kívánalmait, saját mozgásterét, és harmadéves korára már egy témához is eljuthatott. Akkor viszont ez a folyamat nem szakadt meg. Úgy látom, hogy a bolognai képzésben ez a folytonosság kicsit megszakad az alapfokozat megszerzésével. Nagyon sokan az alapdiploma megszerzése után nem mennek tovább mesterképzésre – náluk ugye nyilvánvalóan megszakad a folyamat. De akik mesterképzésre mennek, azoknál is egyfajta törést okozhat.

A bolognai képzés esetében további probléma, hogy annak idején, amikor mi ezt kidolgoztuk, akkor a korábban öt év alatt elsajátítandó tudást próbáltuk meg három évbe belesűríteni. Ez nem feltétlenül volt minden tekintetben sikeres vállalkozás. A hallgatók helyzetét az is nehezíti, hogy lerövidül az az időszak, amikor tájékozódni tudnak. Mint ahogy azt az előbb említettem, az osztatlan képzésben a hallgató harmadévre jutott el arra szintre, hogy megvolt az érdeklődése, megfelelő készségeket tudott szerezni. Ezt követően negyed-ötödéves korában már mindezt a szakdolgozat kidolgozásában, megírásában nagyon jól tudta kamatoztatni. Itt viszont már a harmadév végére kell egy BA záródolgozatot produkálni. Ráadásul a 19-20. századi történelemmel – amiből mindig több szakdolgozat született, mint a korábbi korszakokból – a harmadéven ismerkednek meg csak a hallgatók. Akkor, amikorra már tulajdonképpen el kellett dönteniük, hogy a záródolgozatot milyen témából írják. Éppen ezért nehezebbé válik, hogy valaki egy 19-20. századi témát válasszon a BA záródolgozata témájául.

Bízzunk benne, hogy idővel mind a hallgatók, mind az oktatók ezzel a problémával szembe tudnak nézni. Visszaevezve hozzád és kutatásaidhoz, beszéljünk az aktualitásokról. Nemrégiben vettél részt Franciaországban egy konferencián. Milyen témában adtál elő és milyen tapasztalatokkal tértél haza?

Márciusban volt ez a konferencia. Egy nagyon érdekes téma volt terítéken, elsősorban kora újkori korszakkal foglalkozó előadók voltak jelen. Spirituális geopolitika volt a tematika, ez a furcsa elnevezés azt jelentené, hogy a vallásnak, vallásosságnak milyen szerepe volt a geopolitikai tényezők meghatározásában, a nagyhatalmi politika irányításában. Franciaországon belül Párizsban, illetve Párizs mellett, Vincennes városában voltunk. Stílszerű volt a helyszín, egy gyönyörű középkori várban volt a konferencia, ami mai napig a francia védelmi minisztérium kezelésében van. A középkori váron belül egy 18. századi épületben volt a konferenciaterem. Jómagam arról beszéltem, hogy a magyarországi kálvinisták, illetve az angliai kálvinisták, puritánok történelemszemlélete között milyen hasonlóságok és különbségek voltak, elsősorban arra kiélezve a dolgot, hogy a puritánok egy része úgy határozott a 17. századi Angliában, hogy Amerikába költözik, és ez a lehetőség számukra azt tette lehetővé, hogy a földrajzi teret kitágítsák. Miután úgy látták, hogy Angliában nem tudják a számukra megfelelő, illetve szerintük „az Istennek tetsző” politikai és egyházi berendezkedést megvalósítani, volt egyfajta nyitási, szökési lehetőség, hogy Amerikába vigyék át ezt a gondolatot, és ott próbálják az „Istennek tetsző” politikai berendezkedést megvalósítani. Tehát a földrajzi teret ki tudták terjeszteni. Ők Isten választott népének tekintették magukat és ezt az Isten választott népe gondolatot a földrajzi térben ki tudták tágítani. Ez egyfajta biztonsági szelepként, menekülési útvonalként funkcionált.

Ez a választott nép gondolata a magyarországi kálvinistákban is megvolt. Magyarországon a 16–17. század fordulóján a Habsburg Birodalom és az Oszmán Török Birodalom közé szorulva nem volt egy olyan földrajzi tér, egy olyan menekülési útvonal, ami térbeli kiutat, kitörést jelenthetett volna számukra, mint amilyen az Amerikába kivándorló angol puritánok számára adott volt. Talán ez az oka annak, hogy Magyarországon egy pesszimistább, Amerikában pedig egy optimistább szemléletmód vált uralkodóvá a kálvinisták körében ebben az időszakban.

Mik a tervek a jövőre nézve?

Ugye tavaly túlestem a habilitációmon…

…Ehhez utólag és ezúton is gratulálunk!

Köszönöm. Ez egy időszerű és szükséges lépés volt már. Jelen pillanatban a nagydoktori értekezésemen dolgozom, ezzel kapcsolatban kellene kutatásokat végeznem. Sajnos néha az időbeli keretek elég szűkre szabottak, de azért igyekszem dolgozni rajta. Reményeim szerint 2016-17 körülre sikerül ezt befejeznem. Ehhez egyesült államokbeli kutatásokra is szükség van, legközelebb szeptemberben fogok egy hónapot kinn tölteni, a beszélgetés elején említett, George Washingtonról elnevezett könyvtárban fogok kutatásokat végezni.

A nagydoktori értekezésem témája a rabszolgatartó rendszer története az észak-amerikai brit gyarmatokon, a gyarmati korban, illetve az, hogy az amerikai forradalom milyen hatással volt az észak-amerikai rabszolgatartó rendszerre. Talán ismert, hogy George Washington maga is rabszolgatartó birtokos volt, ahogy Thomas Jefferson is. Nagyon érdekes lesz a dolgozatban azt megvizsgálni, hogy az amerikai forradalom vezetői a szabadság és függetlenség melletti elkötelezettségüket hogyan tudták összeegyeztetni azzal, hogy ők közben rabszolgatartó birtokosként is működtek és funkcionáltak. Itt már magát Jeffersont és Washingtont is nagyon érdekes összehasonlítani. Washington ezt a lelkiismereti dilemmát úgy oldotta fel, hogy a végrendeletében felszabadította rabszolgáit. Jefferson ezt azonban nem tette meg, érdekes probléma, hogy miért nem került az ő részéről erre sor.

Közvetlenebb terveim között májusban egy újabb nemzetközi konferencia szerepel. Finnországban, az oului egyetemen kerül sor az Északi Amerikanisztikai Társaság konferenciájára. A skandináv országoknak közös amerikanisztikai társasága van, tehát nincs minden államnak külön. Ide tulajdonképpen felkértek, meghívtak. Ez egyrészt egy előadás tartása szempontjából lesz majd fontos, másrészt abból a szempontból, hogy több ismerős amerikai kolléga fog erre az alkalomra átjönni, és ez a konferencia a velük való konzultációra is újabb jó lehetőséget biztosít majd.

Sok sikert kívánunk, mind a konferenciához, mind a nagydoktori értekezés elkészítéséhez. Még egy utolsó kérdés így a végére: sokunk szenved időhiányban – pedig nem is írjuk a nagydoktorinkat –, hogyan lehet az oktatói és kutatói feladatokat érdemben összehangolni? Milyen praktikák vannak erre?

Félek tőle, általános recepttel én sem tudok szolgálni, és különösebben átgondolt tervvel sem rendelkezem, ezt mindig praktikus megfontolások irányítják. Nyilván az oktatói munkájának igyekszik az ember lelkiismeretesen eleget tenni, emellett pedig a kutatásokra is időt szakítani. Természetesen más kötelezettségeket, például a családot és egyéb dolgokat nem említtettünk, amelyek szintén ott vannak a háttérben. Ügyes időbeli gazdálkodással, prioritások meghatározásával lehet ezt a kötéltáncot valahogyan járni és megoldani, de általános receptet nem tudok erre mondani. Mindig vannak ad hoc feladatok, amelyek másokat háttérbe szorítanak. Azok előtérbe helyezésével igyekszik az ember az aktuális feladatoknak és aztán a hosszabb távú feladatoknak is eleget tenni.

Lévai Csaba publikációs listája itt tekinthető meg.

Novák Ádám

Ezt olvastad?

Sokszor találkozhatunk olyan tényként kinyilvánított véleményekkel, miszerint egy korabeli szóhasználattal az amerikai „légigengszterek” össze-vissza bombázgattak Magyarországon, cowboy módjára lövöldöztek, sőt