A dicsőség babérkoszorúja helyett a Kálvária rögös útján

2018. szeptember 20-án a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum újabb első világháborús tudományos rendezvénynek adott otthont „A dicsőség babérkoszorúja helyett a Kálvária rögös útján” – Konferencia az első világháborús hadifogságról címmel.

Horváth Csaba (HM HIM) köszöntőjében hangsúlyozta az intézmény ezirányú elkötelezettségét, s visszatekintve az elmúlt négy év centenáriumhoz kapcsolódó programjaira, külön megemlítette a nemzetközi szimpóziumokat, a népszerű Háborús hátország-eszmecseréket, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal közös Háborús hétköznapok címet viselő interdiszciplináris konferenciákat.

A konferencia megnyitója, Dr. Horváth Csaba ezredes, parancsnokhelyettes, Dr. Szoleczky Emese, a délelőtti ülésszak és Dr. Pollmann Ferenc, a délutáni ülésszak levezető elnöke

Pollmann Ferenc (HM HIM Hadtörténeti Intézet): Első világháborús hadifogság – sajátosságok, stációk, sorsok c. nyitóelőadásában a témaválasztás fontosságát és esedékességét emelte ki. A Monarchia összes behívottjának mintegy egykilencedét, mintegy 2,8 millió embert érintett hosszabb-rövidebb ideig a hadifogság. Másfelől a Monarchia területén mintegy 1,8-2,3 millió orosz, szerb, olasz, francia, brit, román tartózkodott hadifogolyként, ezeket mintegy ötven hadifogolytáborban helyezték el. Pollmann rámutatott, hogy a térszerveződések között a hadifogolytáboroké a világháború alatt jön létre, egyrészt a foglyok létszámának nagysága miatt, másrészt mert a 19. század közepe után a modern hadviselés eljárásmódjai itt szorultak először szabályozásra.

Tóth Orsolya (HM HIM Hadtörténeti Múzeum): Az Amur Kurír és a többiek. Néhány gondolat a hadifogságban kiadott újságokról című előadásában a hadifogolyújságok kultúrateremtő szerepéről hallhattunk. Jelenleg mintegy száztíz lapot ismerünk, de feltételezhetően még lappanghatnak ismeretlen újságok, illetve az ismertekből újabb példányok.

A konferencia hallgatósága

Keglovich Rita Magyar hadifoglyok Olaszországban című előadásából megtudhattuk, hogy a háború után az olasz és a magyar fél egyaránt 580-600 ezer hadifoglyot tartott számon, napjainkban a Monarchia részéről mintegy 477 ezer fogollyal számolunk. Az olasz kormány először szükségmegoldásokkal élt. A táborok helyszínét igyekeztek a frontoktól minél messzebb, vasútvonalak közelében, minél kisebb őrséggel megoldani. Az éhezés meghatározó volt a hadifoglyok életében, hiszen a gazdasági helyzet befolyásolta a hátország mindennapjait. Ezen a Vöröskereszt élelmiszercsomagokkal próbált segíteni, de így is százezres az éhen halt hadifoglyok száma. 1916 végétől a foglyok munkába vonása olyan mértéket öltött, hogy Olaszország még kölcsönhadifoglyokat is kért szövetségeseitől. 1916-ban a Monarchia és Olaszország egyezményt kötött a csererokkantak hazatéréséről. 1919-ben megindult a hazaszállítás, de ezt diplomáciai bonyodalmak kísérték. Hivatalosan 1920-ra az összes olaszországi osztrák-magyar hadifogoly hazatért.

A képen: Takács Bálint

Takács Bálint (Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola) ugyancsak az olaszországi hadifogolykérdést boncolgatta Vallomások az olaszországi hadifogságról a Hadtörténelmi Levéltár gyűjteményéből (1916–1918) című előadásában egy konkrét forrástípus, a Hadtörténelmi Levéltárban őrzött hadifogoly vallomások alapján. Ezek kihallgatási jegyzőkönyvek, amelyben a hadifogságból hazaszökötteket és csererokkantakat kérdezték ki. Az általános ismertetést néhány személyes életsors bemutatásával folytatta az előadó.

Rózsafi János (Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány) Néhány perc – hosszú évek című előadásában néhány katonasorsot elevenített fel, amelyekkel kutatásai során szembesült, s amely mind azt támasztja alá, hogy nincs két egyforma hadifogoly-életút. Többször hangsúlyozta a szerencse és a véletlen döntő szerepét.

A képen: Rózsafi János

Mati Márton (Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskola) Osztrák–magyar hadifogság a távol-keleti régióban című előadását az 52. gyalogezredben szakaszvezetőkén szolgált dédapa visszaemlékezései színezték. Elsődlegesen a japán kézre került osztrák-magyar hadifoglyokról beszélt: az SMS Kaiserin Elisabeth legénysége az 1914 augusztusi hadüzenet után esett fogságba. Végezetül megemlítette a japán hadifogságba esettek másik csoportját, akik a keleti orosz táborok japán kézre kerülése után cseréltek fogva tartót.

Kaba Eszter (Politikatörténeti Intézet) A hadifogoly felesége. Női életutak és a háború címet viselő korreferátumában egy végtelenül érdekes, ám nagyon kényes kérdéskört mutatott be. Amikor Oroszországból 1918 közepén megindult a magyar hadifoglyok állami hazaszállítása, tömegesen vetődött fel a házastársi hűség fogalmának újraértelmezése. Az előadó konkrét életsorsokat bemutatva jelezte azokat a problémaköröket, amellyel egy-egy orosz fogságból hazatérő szembesülhetett. Az előadó rámutatott arra is, hogy a négy-hétéves hadifogság alatt a nőhiány meghatározó volt az életerős férfiak számára. Sokan a helybeli nők kegyeit keresték. Komoly kockázatot rejtett az is, hogy sokan a leszerelő táborban „felejtették” a magukkal hozott családot, amelyet itthon már szégyelltek. Volt, aki hazavitte ugyan új családját, de az asszonyok nem tudtak integrálódni. A legtöbb alkalommal azonban a hazatérő hadifogoly bevonulásakor családot hagyott itthon, így bigámistának számított, amelyre ráeszmélve megtagadta a magával hozottakat. Végül a kormány Csótról és Piliscsabáról összeszedve a „feleslegessé vált” asszonyokat, gyerekeket, a Keleti pályaudvarról toloncolta vissza őket orosz földre.

A szünetben nyílt mód arra, hogy a Hadifogoly művészek a Nagy Háborúban című időszaki kiállítást megtekintésük a kurátor, Szántó Nóra (HM HIM Hadtörténeti Múzeum) vezetésével.

Kurátori vezetés a kiállításban

Suslik Ádám (MNL Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára) Munkára kiadott hadifoglyok és azok problémái Sopron vármegye vonatkozásában 1914–1918 között. Egy ügyeleti tiszt jelentései címmel egy Sopron vármegyei vonatkozású jelentésegyüttest ismertetett, amelynek készítője dr. Müller József tartalékos hadnagy ügyeleti tisztként szembesült a hadifoglyokból álló munkásosztagok problémáival. A Magyarországra került szerb, orosz, olasz stb. hadifoglyokból háztartásonként maximum két-három hadifogoly, településenként legfeljebb húsz fő volt foglalkoztatható. Sopron vármegyében a boldogasszonyfalvi táborból kerültek ki munkások, az ügyeleti tiszt feladata volt a bánásmód, a munkaszüneti alkalmak betartatásának ellenőrzése. Sok volt a panasz testi fenyítés miatt, sokszor csereberélték a kiutaltakat, illetve visszavitték őket, így sokszor nem stimmelt a létszám. Sopron vármegyében is születtek a hadifoglyok révén balkézről gyermekek, őket a soproni árvaházban helyezték el.

A következő három előadás szorosan kapcsolódott egymáshoz: a Néprajzi Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum együttműködésében a Néprajzi Múzeum által menedzselt projekt gyűjteményi tudásbázisra építve vállalkozott a világháború magyarországi tárgyi emlékezetének hiteles bemutatására. Az első világháború tárgyi emlékei című online gyűjtemény az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának támogatásával készült. Ezekből a gyűjteményekből adtak ízelítőt kollégáink: Sedlmayr Krisztina (Néprajzi Múzeum) Hadifogolyemlékek a Néprajzi Múzeumban, Závodi Szilvia (HM HIM Hadtörténeti Múzeum) Hadifoglyok által készített tárgyak a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében, Gál Vilmos (Magyar Nemzeti Múzeum) Bárkány Jenő szibériai hadifogoly-emléktárgy gyűjteménye a Magyar Nemzeti Múzeumban címmekkel.

Forgács Márton (HM HIM Hadtörténeti Múzeum) Hadifogság a közép-ázsiai táborokban címmel tartotta előadását. Ide mintegy negyven-ötvenezer hadifogoly érkezett, ez nagyjából egytizede a Szibériába került osztrák-magyar raboknak. Betekintést nyerhettünk a térség orosz fennhatóság előtti változatos etnikai és politikai viszonyaiba, amelyek később a hadifoglyok sorsára is kihatottak. A táborokban előforduló magyarok számát az előadó mintegy 35 000 főre becsüli. Számos hadifogoly kényszerült arra, hogy az orosz polgárháborúban a Vörös Hadsereg soraiban részt vegyen a helyi lakosság autonómiatörekvéseinek letörésében; akadt azonban arra is példa, hogy a felkelők oldalán vettek részt a harcokban.

Stencinger Norbert (Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány) Egy zászlóaljparancsnok hadifogsága – Tóth-Kádár Vilmos története címmel egy hivatásos katonatiszt életpályájába nyújtott betekintést. Az előadó Tóth-Kádárt a 24. honvéd vadászzászlóalj parancsnokaként mutatta be, akit alakulatával 1918 őszén ukrán területen vetettek be rendfenntartóként. Augusztus végén átvezényelték őket az olasz frontra. Itt érte őket az összeomlás, elvonulás közben, az egyoldalú fegyverletétel következtében a teljes hadosztály olasz fogságba esett. Élményeit mintegy tíz naplófüzetben jegyezte le, így részletes információkkal rendelkezünk rabságának körülményeiről is.

A képen: Bonhardt Attila ezredes

Bonhardt Attila (HM HIM Hadtörténelmi Levéltár) A magyarországi leszerelő táborok címmel kényes kérdéskörbe vezette be a hallgatóságot. Eredendően a táborokat azért hozták létre, hogy gyorsítsák azt az adminisztrációt, amelynek a végén a katona visszavezethető a családjához. 1918 decemberében a spontán vagy szervezett hadifogoly-hazaszállítás kezdetekor született meg az utasítás a leszerelés menetéről. A táborok két részre oszlottak: az érkezőket fertőtlenítés céljából egy átmeneti részbe irányították, ahol három napig tartották őket, kiszűrve az egészségesek közül a betegeket, egy végső orvosi vizsgálattal lezárva az egészségügyi ellenőrzést. Ezt követően ruházatukat pótolták, majd következett az ún. „bemutatás”, a személyi azonosság igazolása. A tétlenség ideje alatt unatkozó katonákat szórakoztató előadások és mozik segítségével kötötték le, leveleket ellenőrzés nélkül írhattak hozzátartozóiknak, végül ingyenesen utaztatták őket haza. A leszerelő táborok Zalaegerszegen és Csóton működtek, Miskolcon is létrehoztak egyet, s végül, a nagy hazaszállítások lezajlása után, a zalaegerszegit Inotára helyezték át. Eredendően ki volt tiltva a hírszerzés és a csendőrség, 1919 októberétől azonban az egészségügyi szűrést politikai is kiegészítette s gyakorivá vált a 14 napon túli visszatartás. 1922. november 1-jén feloszlatták, 1923. június 3-án pedig megszüntették a leszerelő táborok intézményét, amelyekben fennállásuk alatt mintegy 200ezer fő fordult meg.

Szántó Nóra (HM HIM Hadtörténeti Múzeum) „Elvesztett idők” – Hadifogság művészszemmel című záró-előadásában a Hadtörténeti Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményének gazdag hadifogoly anyagába engedett bepillantást értő kézzel kiválasztott diaanyaga segítségével. Az előadó a balkáni halálmenetet és az olaszországi hadifogságot túlélő Szöllősy Aladár és Lakatos Artúr, illetve a Gyóni-rajongó iglói rajztanár, Tscherik Ernő oroszországi élményanyagán alapuló műveit mutatta be.

A konferencia révén lehetőség nyílt arra, hogy előadással mutatkozhassanak be fiatal kutatók, s a kialakuló diskurzusok során körvonalazódni látszik egy olyan tudományos fórum is, amely időről-időre teret ad az új kutatási eredményeknek. Öröm, hogy ennek a konferenciának, a háborús hátország-konferenciák sorozatához hasonlóan a színhelye és szervezője a magyar hadtörténet kutatásának kompetenciaközpontja, a HM HIM lehetett, amely a továbbiakban is boldogan vállalja ezt a szerepet.

Szoleczky Emese

Ezt olvastad?

2018. november 21-én, a közelgő Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának alkalmából került sor a „Málenkij robot", avagy