Dicsőségben vagy klórban gazdag háború?

2018. január 31-én a Napvilág Kiadó és a Politikatörténeti Intézet bemutató beszélgetést rendezett nemrég megjelent első világháborús kötetei kapcsán. Az eseményen a Kaba Eszter szerkesztette Háborús mindennapok – Mindennapok háborúja, Magyarország és a Nagy Háború – ahogy a sajtó látta (1914–1918), illetve Kaba Eszter Egry Gáborral közösen szerkesztett 1916 – A fordulat éve? – Tanulmányok a Nagy Háborúról című köteteiről beszélgetett Acsády Judit szociológus, MTA TK Társadalomtudományi Kutatóközpontján tudományos főmunkatársa, Fiziker Róbert történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa és Lőrinc László történelemtanár, a Tényleg!? blog szerzője. A beszélgetés moderátora Kaba Eszter, a PTI Tudományos Osztályának levéltárosa volt.

Kaba Eszter, Lőrinc László, Fiziker Róbert és Acsády Judit. Fotó: Takács Róbert

A kettős könyvbemutató nyitásaként Kaba Eszter megkérte a jelenlévőket, hogy összefoglalóan ismertessék köteteket. Bevezetőjében Fiziker Róbert emlékeztetett, hogy a kötetek alapjául egy 2016-os konferencia szolgált. Kiemelte a tudományos műhelyek és a tudományos ismeretterjesztő munka fontosságát, ezért örömmel tett eleget ezen művek bemutatásának és méltatásának. Fiziker magát pacifista alapállásúként definiálta, és a tudományos diskurzusban szükségesnek tartja a háború deheroizálását. Szerinte ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a háborúról alkotott képet árnyaljuk, és a nagy emberek helyett reflektorfénybe kerülhessenek a kisemberek is. Fiziker szerint ezeken keresztül a háború története átéléstörténetté válhat.

A kötetek kapcsán megállapította, hogy a tanulmányokban vannak átfedések, hiszen a szerzők néhány esetben ugyanarra a forrásanyagra támaszkodtak. A háborús mindennapokkal foglalkozó könyv kapcsán külön kiemelte a hitelesítő források megjelentetését. Megállapítása szerint a kötetek továbbá eleget tesznek annak a kívánalomnak, hogy az első világháború vége óta eltelt közel száz év után is akarjunk újat mondani. Fiziker szerint a tanulmányok a sajtóanyagok és a – még mindig nagyrészt feldolgozatlan – belügyminisiztériumi dokumentumoknak köszönhetően tudnak is újat mondani.

A könyvek nagy előnyének tartja a „minden napra egy mese” jellegű szerkesztési módot, melynek köszönhetően a tanulmányok külön is olvashatók, azokban így is felfedezhetők bennük új apróságok. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy az eddigi diskurzusokat meghaladóan, ezekben a világháborúval foglalkozó munkában megjelennek nőtörténeti írások is. Záró gondolatában pedig kiemelte a szociális gondoskodás jelentőségét, illetve a tömegek és kisemberek háborúban játszott szerepének fontosságát, melyet az események vizsgálatkor semmi esetre sem téveszthetünk szem elől.

Lőrinc László. Fotó: Takács Róbert

Kaba Eszter ezt követően Lőrinc Lászlót szólította meg, aki az értékelését a háborús mindennapokkal foglalkozó művel kezdte, megállapítva, hogy ez szűkebb értelemben a városi hátországot mutatja be, illetve mindazt, amit ebből a sajtó megírt. Mivel a hazai lapok a front mindennapjairól nem számoltak be, így azzal a kötet sem foglalkozik. Lőrinc szerint a tanulmányokban ideális arányban találhatóak meg a tudott és az új információk. A könyv szemléletes képet fest a gépiesített háború brutalitásáról és az elidegenedett világról, mely tele van rokkantakkal és árvákkal, de a tanulmányokból kiderül, hogy valami mégis átszivárgott ebbe az időszakba a korábbi békebeli idillből. Megállapította, hogy a kötet nem dúskál a képekben, holott a korabeli sajtóorgánumok, így például a Borsszem Jankó gazdagon illusztrált lap volt. Lőrinc érdekességként kiemelte továbbá a korabeli újságokból morális abszurditását, miszerint egy fiatal özvegy kacérsága jobban elítélendő, mint egymás folyamatos gyilkolása a frontokon. Számos további példát kiemelt a tanulmányokból, melyek szerinte jól jellemzik a korabeli kifordult viszonyokat, így az emberek között szinte fertőzésként terjedő háborús propaganda erejét, a háború ellenére szabadon szerveződő munkássztrájkot és a hátországi ellátás bizarr visszásságait (a fűrészpor egészséges, ecet helyett a hangyasav normális). Lőrinc szerint a tanulmányokból kiderül, hogy a tömegek kiszolgáltatottsága ellenére a társadalmi rétegek mégis közel kerültek egymáshoz, hiszen minden rétegben voltak hadirokkantak. Ezzel kapcsolatban külön megemlítette gróf Zichy Géza alakját, mint „rokkant ikont” és zongoraművészt, aki annak ellenére került ebbe az ikon-státuszba, hogy maradandó sérülését nem háborús sebesülés, hanem egy szerencsétlen vadászbaleset okozta. Lőrinc összességében nagy élvezettel olvasta a köteteket, többet kapott, mint előzetesen gondolta, és úgy érzi, hogy a tanulmányok a történelemtanításban is jól használhatók.

Ezt követően Kaba Eszter Acsády Judithoz fordulva azt kérdezte, hogy a kötetekben hogyan jelennek meg a nőket érintő témák. Acsády a témához történész beszélgetőtársaival ellentétben szociológusként közelített, és ebből a tudományos nézőpontból vizsgálja az emancipáció történetét és a nőszervezetek tevékenységét. A könyvekkel kapcsolatos véleményének megfogalmazása előtt kiemelte a PTI tevékenységének nagy jelentőségét. Szerinte a műhely a háborús forrásokhoz és diskurzusokhoz új megközelítéssel nyúl, új narratívákat jelenít meg, eddig elbeszéletlen történeteket vesz elő, és a kutatásokat a közös gondolkodás előmozdítása érdekében Közép-Kelet-európai kontextusba helyezi.

Fiziker Róbert és Acsády Judit. Fotó: Takács Róbert

Rátérve az elhangzott kérdésre, Acsády az ismertetője elején a kötetek kapcsán kérdéseket fogalmazott meg beszélgetőtársai irányába. Dilemmaként vetette fel a női emancipáció és az első világháború összefüggéseit: milyen mértékű modernizációs ágens volt a világégés maga, és lehet-e egyértelmű ok-okozati kapcsolatot tenni a kettő közé, vagy arról van inkább szó, hogy a háború inkább csak felgyorsított bizonyos folyamatokat. Acsády utóbbi álláspontot tartja megalapozottabbnak. Másik nagyobb felvetése a mobilizáció (beleértve a demobilizáció és demobilizáció definícióját is) fogalmi kereteinek tisztázására vonatkozott: vajon a tanulmányok szerzői szerint ezek a fogalmak az emberek pszichés mobilizációjára és az emberiség dehumanizációjára vonatkoznak, vagy tágabban értelmezve a gazdasági folyamatokra, akár a munkaerőpiac viszonylatában is használhatók.

Acsády szerint a tanulmányok nagy előnye, hogy mindegyik értelmezhető interdiszciplináris keretben is.  A nőtörténettel foglalkozó szerzők közül kiemelte Géra Eleonóra és Zalai Katalin tanulmányait, mint olyan írásokat, melyek kilépnek a nők szerepének megszokott értelmezési kereteiből, dekonstruálva a nők szerepének a magánszférára való korlátozását. Hangsúlyos az írásaikban a háború szerepe a női munkavállalás felgyorsításában, és elhelyezik a háborút a női emancipáció folyamatában, de meglátása szerint érdemes lett volna több mozzanatra utalniuk. Géra Eleonóra tanulmányait levéltári anyagokra, magániratok és nemzetgyűlési naplókra alapozva készítette, Acsády szerint ezzel a nőtörténtet általános társadalmi folyamatokba tudta helyezni. Ugyan a hősnőjéről szóló történet a szépirodalom és a szakirodalom határán táncol, de szép és meggyőző történetet tár elénk vele egy korabeli család lecsúszásának körülményeiről, a háborús propaganda hatástalanságáról és a nők szerepéről. Zalai Katalin a nők munkavállalásával kapcsolatos forrásanyagot dolgozta fel, a korabeli sajtó írásai alapján megjelenítve az új női szerepet. Ennek kapcsán Acsády hangsúlyozza, hogy a tanulmány külön hangsúlyt fektet olyan kevésbé ismert tényekre is, mint a nők közhivatalokban tisztviselőként való helytállása.

Kaba Eszter, Fiziker Róbert és Acsády Judit. Fotó: Takács Róbert

A beszélgetés zárásaként Kaba Eszter arra volt kíváncsi, hogy mi lehet a hivatalos diskurzusa a háború megítélésének, avagy a hőskultusz csak a lövészárkokban a hazáját védőkre vonatkozhat, vagy azokra is akik a hátországban álltak hazájuk szolgálatára.

Lőrinc László szerint a sajtóanyagok ily módon történő feldolgozása arról árulkodik, hogy ezek a kérdések napirenden vannak a diskurzusban is, ami mindenképpen előremutató. Fontosnak tartotta, hogy a tanulmányok emellett olyan a történelemórákon is előkerülő politikatörténeti közhelyek mögé világítanak, mint az internálás, és ezzel olyan utat mutatnak, amit mindenképpen követni kell. A hőskultusszal kapcsolatban némi aktuális kitekintéssel maga is nyitva hagyta a kérdést, hogy a katonai erények előtérbe helyezése, az ellenségkeresés és gyűlöletkeltés hova vezethet.

Fiziker Róbert álláspontja szerint a kérdésekre választ adhatnak a korabeli sajtóanyagok, azonban nem kell, és nem is szabad mindent a katonák nyakába varrni, parancsot teljesítettek, és nyilvánvaló volt számukra a háború reménytelensége már 1916 előtt is. A hőskultuszt illetően egy német nyelvi szójátékot idézett, mi szerint nem mindegy, hogy a háború dicsőségben (Glorie) vagy klórban (Chlor) volt gazdag.

Acsády Judit szerint a hős és a hősiesség kérdése a háború vonatkozásban egy nagyon komplex kérdés, mert szerinte hős az, aki tetteiért megdicsőül és társadalmi elismerésben részesül. Jogosan merülhet fel ugyanakkor a kérdés, hogy az első világháború során, amikor rettenetesen sokan kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe, az emberség és a morál megnyilatkozásai magától értetődőek-e. Szerinte a helytállás kifejezés célravezetőbb, mert a kultúránk szégyene a háborús tettek felmagasztalása. Feminista nézőpontból vizsgálva a kérdést, úgy látja, hogy a hős eleve egy férfi konstrukció, ellenben miért ne lehetne hősként tisztelni azt a szegény lányt, akik a katonai bordélyházban dolgozva negyedóránként elégítette ki a bakák vágyait, majd az alkoholizmusba menekült vagy neurotikus betegségekkel küzdött élete végéig.

Kaba Eszter, Lőrinc László, Fiziker Róbert és Acsády Judit. Fotó: Takács Róbert

Végezetül Kaba Eszter köszönetet mondott mindenkinek, aki a tanulmányok megszületésében és a kötetek kiadásában szerepet vállalt, majd átadta a kérdezés és hozzászólás lehetőségét a közönségnek. Az első kérdező Acsády Judittól kérdezte, hogy jól értelmezte-e a szavait, ha azt állította, hogy a prostituált nagyobb hősnek tekinthető, mint a katona. Acsády szerint nem erre utalt, úgy látja, hogy mindegyik hősiesen helyt állt a rájuk zúduló szörnyűségek közepette. Az utolsó hozzászóló pedig a hősiesség értelmezési keretét boncolgatta, szerinte erről akkor beszélhetünk, ha a végcél is etikus és erkölcsös is.  A megszólaló által feltett kérdés nyitva maradt: háború esetén lehet-e hős valaki, ha a végcél antihumánus és ellentmond minden emberi értéknek?

Sujtó Attila

Ezt olvastad?

A modern zene és tánc első nyomai már a millenniumi ünnepségek idején felfedezhetők Magyarországon, főleg Budapesten, ahol a különböző orfeumokban,