Dimenziók III. Diverzitás és homogenitás a történelemben, a társadalomban és a környezetben | Konferenciafelhívás

Az elmúlt évek sikeres „Dimenziók” konferenciáit követően 2019-ben ismét közös konferenciát szervez az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszéke, az ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszéke és a Magyar Földrajzi Múzeum.

„A szigetnek ötvennégy városa van. Nagy és pompás valamennyi. Nyelvük, szokásaik, szervezetük, törvényeik teljesen egyformák.” (Morus Tamás: Utópia)

A Magyar Tudomány 2015-ös évfolyamában meghökkentő címmel jelent meg egy szociológiai elemzés jelenkori társadalmunkról: „Demokratikus deficit, avagy öröklődő férfi homogenitás a társadalmi alrendszerek vezető pozícióiban” (szerző Trenka Magdolna). A diverzitás és a homogenitás számos tudományterületen közel hasonló értelmezéssel használt fogalmak – a sokszínűség és az egyneműség kifejezésére használt fogalompárról van szó –, amelyek csak látszólag ellentétesek egymással. Számos helyen felbukkannak akár konkrét, akár átvitt értelemben használják is őket. Az említett tanulmányban a „férfi homogenitás” a demokrácia deficitjeként értelmeződik, ennél fogva káros folyamatot vagy jelenséget határoz meg, amennyiben a demokráciát pozitív fogalomként értelmezzük.

Azonban a két fogalom egybevetése közel sem ilyen egyszerű. A homogén szó erős összetartozást, egyértelmű szabályokat, könnyen értelmezhetőséget jelent, legyen szó egy vegyületről vagy akár a társadalomról. Ezzel szemben a diverzitás a sokféleség izgalmát, a választás lehetőségeit, szabadságát és a tolarenciát képviseli. A diverzitás különösen a biológiában, az ökológiában képvisel határozott értéket, amelyet ismernünk és ma már leginkább védenünk kell. De a társadalomtudományokban is elfogadott fogalom a kulturális diverzitás elmélete, ahol a homogén társadalom éppen azt jelenti, hogy a társadalom fenntartásában minden egyén érdekelt, de az egyének sokféle indentitás, kulturális normarendszer, egyesület, csoportszerveződés mentén élik életüket. Ezt a homogén társadalom nemcsak tolerálja, hanem támogatja is. Itt a homogén ellentéte nem a diverz, hanem a heterogén, a töredezett társadalom. A diverzitás fogalma a tudományok közötti párbeszédben egyre inkább a fejlődésre való képességgel kezd összecsengeni.

A III. Dimenziók konferencia célja, hogy a társadalmi tér elvont és konkrét fogalmát a diverzitás és homogenitás tükrében a történelmi időben, korszakokon átnyúlva, korokat összekötve értelmezze. A társadalmi tér egyszerre konkrét és fiktív alkotóelemekből áll. Valós fizikai, megfogható, megtapasztalható környezeti térelemek kerülnek egymás mellé a nem létező, virtuális terekkel.

A konferenciára a szervezők várnak minden olyan előadást, amely a diverzitás és homogenitás egymástól el nem választható fogalmát járják körül történelmi, társadalmi, földrajzi problémák, kutatások segítségével.

A szervezők kérik, hogy részvételi szándékot legkésőbb 2018. december 20. éjfélig jelezzék a dimenziok2019@gmail.com e-mail címre.

A konferencia helyszíne: Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Múzeum körúti épülete (1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.)

A konferencia időpontja: 2019. május 9–10.

A szervezők kérik továbbá, hogy az érdeklődők a dimenziok2019@gmail.com e-mail címre küldjék el előadásaiknak minimum 1000 maximum 2000 karakter terjedelmű absztraktját, melynek segítségével elkészíthetik a konferencia szekcióbeosztását és absztraktkötetét.

Az absztrakt beérkezési határideje: 2019. január 31.

A konferencia előadásai az eddigi hagyományoknak megfelelően tanulmányok formájában, kötetben is publikálásra kerülnek majd, várhatóan 2020-ban.

Ezt olvastad?

Az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszéke és az ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszéke hetedik alkalommal hirdeti meg a jelentkezést a
Támogasson minket