A divattervező látogatása – Paul Poiret Budapesten (1911)

Paul Poiret volt az első nagy párizsi divattervező, aki „hivatalosan” Magyarországon járt. Látogatásának ténye ismert volt a hazai szakirodalomban, de részletei eddig még nem kerültek feltárásra. Jelen cikk Poiret párnapos budapesti programjának rekonstruálására vállalkozik a korabeli sajtóvisszhang segítségével, ami a magyar és a francia divatvilág közötti kapcsolatok egy jelentős momentumáról tanúskodik.


Paul Poiret (1913 körül). Forrás: Wikipedia

A 20. század elején több mód is kínálkozott a párizsi haute couture bemutatására. Egyrészt a divatszalonban rendeztek időről-időre teával és muzsikával egybekötött zártkörű bemutatókat válogatott társaság számára. Másrészt a tervezők elegáns korzókra (Bois de Boulogne) vagy lóversenyekre (Longchamp, Auteuil) küldtek ki manökeneket (sokszor saját női családtagjaikat), hogy felhívják a figyelmet legújabb kreációikra. Harmadrészt a színház szolgált alkalmas helyszínül a színészek és színésznők jelmezei, vagy dramatizált divatshow-k (úgynevezett mannequin parade-ok) révén. Végül pedig új helyszínként jelentkezett az áruház, ahol a divatbemutatókat a fogyasztók becsábítására és szórakoztatása, valamint a vásárlási kedv fokozására használták.

A 19. század végén és a 20. század elején megfigyelhető a párizsi divatházak nemzetközi terjeszkedése: külföldi kiállításokon vettek részt, fióküzleteket nyitottak nyugat-európai városokban, illetve az Egyesült Államokban. A 20. század elején, a többi divattervezőhöz hasonlóan Paul Poiret is azon munkálkodott, hogy földrajzilag minél távolabb jusson el a híre, illetve minél inkább kiszélesítse vendégkörét. Ahogy több kutató rámutatott, Poiret nemcsak a női öltözködést forradalmasította, hanem a ruhák eladásában, propagálásában, a kiegészítők piacra dobásában (parfüm, lakberendezési tárgyak) is élen járt. A divat közvetítésének eredményes és invenciózus stratégiáit alkalmazta. Röviden utalhatunk itt a párizsi palotájában rendezett pazar keleti ünnepségekre, vagy jeles művészekkel (Paul Iribe, Raoul Dufy, Wiener Werkstätte) való gyümölcsöző közreműködéseire. Így üzleti utjai egyben tanulmányutakat, új inspirációk és új tehetségek keresését is jelentették. Ennek jegyében valósította meg 1911-ben grandiózusnak mondható vállalkozását, ami az addigi gyakorlathoz képest újdonságként hatott: párizsi haute couture mesterként addig példátlan módon felkerekedett, és kollekciójával végigjárt több európai nagyvárost.

A turné

1911 őszén Paul Poiret Frankfurt, Berlin, Potsdam, Varsó, Moszkva, Szentpétervár, Bukarest, Budapest, Bécs érintésével egy nagy körutat tett Közép- és Kelet-Európában felesége, Denise és kilenc manöken társaságában. A divattervezőt és női kíséretét két automobil (bézs színű Renault Torpedo) vitte, a titkár pedig vonaton utazott a ruhákkal. A vállalkozás ötlete és kimenetele Verne Gyula regényeire emlékeztet: kicsiny, ám elszánt csapat átkel az öreg kontinensen különböző kalandokon keresztül, ami során részük van letartóztatásban és ünneplésben, luxuskörülményekben és hóviharban. Fontos megjegyezni, hogy Poiret meg akarta őrizni a vállalkozás választékos jellegét, ezért gondosan megtervezte az utazást; mai szóval élve, jó marketingesként minden részletre gondolt. A manökenek ugyanazt a kék ruhát viselték bézs kabáttal, amely utóbbi összhangban állt a kocsik színével. Vízhatlan vászonkalapjukat pedig hímzett „P” betű díszítette.

Poiret visszaemlékezése szerint a manökenek mindenhol nagy szenzációt keltettek a férfiak körében, akik virágokkal, bonbonokkal, szerelmi üzenetekkel és csekkekkel halmozták el a nőket. Különösen a szentpétervári aranyifjúság ostromolta őket hevesen. Így komoly munkát jelentett Poiret és a titkár részéről a hol erőszakos, hol rafinált eszközökkel élő udvarlások visszaszorítása. A budapesti tartózkodásuk e tekintetben nyugodtan telt, csak annyi történt, hogy az egyik este szerenádot kaptak a modellek. A turné során azonban nemcsak a lányok okoztak feltűnést, hanem Poiret egyedi ruhái, és a divatszervező karizmatikus egyénisége. Divatbemutatóit színházakban, hotelekben, kiállítóterekben tartotta zsúfolásig megtelt nézőtér előtt. Minden fellépését élénk sajtófigyelem kísérte, az emberek tülekedtek a jegyekért, hogy a párizsi sikk nagymesterének exkluzív műhelyébe belepillanthassanak.

A magyar közönség számára sem volt ismeretlen személye és munkássága (pl. nadrágszoknya, turbán, fűző nélküli ruha), így nagy várakozás előzte meg az érkezését. A magyar sajtó, az európai és az amerikai lapokhoz hasonlóan úgy emlegette őt, mint a divat királya. Poiret és csapata a Duna-parti Hungária Nagyszállóban foglaltak szobát. A Hungária az előkelő körök kedvelt hotelje volt, és olyan külföldi hírességek szálltak meg itt, mint például a perzsa sah, Conan Doyle, Thomas Edison, vagy Roosevelt. Tehát Poiret választása illeszkedett önreprezentációjába (divatkirály), illetve a divattervező modern képébe, amely a művész, a közéleti szereplő, a sztár és a nagyvilági figura vonásait viselte magán.  


Hungária Nagyszálló, Budapest. Forrás: Fortepan / Pesti Brúnó (32580)

A műsor és a fogadtatás

Poiret egy zártkörű sajtóbemutatót (nov. 21.) és két nyilvános divatbemutatót (nov. 22-23.) szervezett a budapesti közönségnek, mindhárom alkalommal a Hungária Nagyszálló fehér termében. A tudósítások szerint az első nyilvános előadást délután fél négyre hirdették meg, de a kezdés előtt egy órával már nem maradt hely a teremben. Hogy kik vettek részt az eseményen, arra vonatkozóan csak általános utalásokat találunk a lapokban; a budapesti mágnás- és pénzvilág prominens tagjai közül jelentek meg sokan. Mindenesetre az 5 korona belépő nem minősült drágának, legalább is középosztálybeli mércével nézve (pl. a Vasárnapi Újság negyedéves előfizetése volt ennyi akkoriban).

Visszatérve az előadáshoz, a termet három órakor bezárták a nagy tolongás miatt. Poiret kevéssel négy óra előtt jelent meg az emelvényen, ahol – egy újságíró szavait idézve – úgy állt, „mint Napoleon a döntő csata előtt”. Félórás előadásában az eleganciáról beszélt: az egyszerűség és a női test felszabadítása mellett érvelt, hangsúlyozta, hogy a ruhának viselője egyéniségéhez kell idomulnia, illetve a magyar népművészet eredetiségét dicsérte. Az előadás után következett a divatbemutató, amely körülbelül egy órán át tartott. A lapok öt manökent, és mintegy száz, zömében tunikafazonú, mell alatt szabott öltözéket említettek, amelyeknél a zöld, a lila és a piros szín uralkodott. A Pester Lloyd divatmellékletének szerkesztője, Gerde (Goldberger) Etel, írói nevén Ethel Viola cikke különösen értékes forrás a számunkra, hiszen nemcsak írásban számolt be a divatbemutató részleteiről, hanem le is rajzolta a modelleket olvasói számára. Tudósítása szerint az első részben utcai ruhák kerültek színre, a másodikban látogatóruhák és estélyik, végezetül pedig köpenykabátok. A szerkesztőnőt különösen ez utóbbiak bűvölték el, de lelkesen nyilatkozott a színpadképről, a színekről, a sziluettekről, a különféle selymekről, brokátokról, szőrmékről, arany- és ezüsthímzésekről is.

A Divatsalon olyan „toilette-alkotónak” nevezte Poiret-t, aki más, mint a régi értelemben vett szabó, mert ő a ruhákat nem szabja-varrja, hanem „gondolatban, majd képben megalkotja”. Az egyéni szépség, és a művészi hatások érvényre juttatására törekszik, mindamellett, hogy színkezelése kitűnik újszerűségével és különlegességével:

„Azt, hogy egy Poiret-ruha kék, piros, zöld, lila, vagy szürke, mondani sem lehet, mert a szín egyáltalában nem az, amit mi e szavak alatt érthetünk”.

Továbbá eredeti módon ötvözi a történeti korok anyagait és mintáit:

„Poiret, hogy egy-egy formát megalkosson, végignézi az összes remekműveket, felkutatja Egyiptomot, Indiát, Japánt, Kínát, elmegy Olaszországba, Spanyolországba és összeszedi azt, ami neki kell, akár az utcáról is”.

A Divatsalon munkatársát csodálatba ejtették a díszek, a drágakövek, az egyiptomi csatok, a keleti aranybojtok, az ősi csipkék és a ritka szőrmék. Konklúziójában úgy fogalmazott, hogy Poiret nem annyira az utcának, hanem a társaságnak dolgozik, vagyis ruhái leginkább szalonokban viselhetők.


Poiret-modellek (L'Illustration, 1911). Forrás: Wikipedia

Poiret látogatásának és műsorának budapesti sajtóvisszhangja ugyanakkor nem nélkülözte a negatív felhangokat, ami mögött a nemzeti ipar védelmének eszméje állt. A Budapesti Hírlap munkatársa például azt kritizálta, hogy Poiret felolvasásában nem mondott semmi újat azzal, amikor azt állította, hogy

„az egyszerűségben és célszerűségben rejlik az abszolút elegancia, azt nélküle is tudja minden jóizlésű asszony. Ezért kár volt Párisból idefáradnia. De nem is azért jött ő Budapestre, hogy bennünket, barbárokat jóízlésre tanítson.”

Színtiszta reklámként értelmezte az előadást, amit Poiret utolsó szavaira alapozott:

„Remélem, ezek után csakis Poiret-ruhákat fognak viselni, amelyek nem is olyan drágák, mint elegánsak és szépek.”

Az újságíró bizarrnak nevezte az haute couture mester kreációit. Bár a színösszeállításokat szépnek találta, de a szabást sablonosnak, illetve célszerűtlennek, mert

„csakis nagyon karcsú és nagyon lapos alakokra valók. A gömbölyű-formás magyar menyecske szinte groteszken festene benne.”

A kosztümöket inkább színpadi használatra tartotta alkalmasnak, semmint utcára, és kijelentette, hogy a magyar kereskedők

„sokkal olcsóbban és egyszerűbben látnak el bennünket Páris minden csodájával”.

Mindazonáltal a korabeli magyar tömegkultúra élénken reagált Poiret látogatására, amely eseményszámba ment a fővárosban. Ahogy a Divatsalon munkatársa fogalmazott:

„Mindenki látta, mindenki hallotta, mindenki beszél róla”.

Több vicc, kuplé, tréfás jelenet került színre, vagy látott napvilágot a sajtóban olyan nőkről, akik varrónőik segítségével jól-rosszul lemásolták Poiret-modelljeit, vagy az olyan férjekről, akik kétségbe estek az eredeti Poiret-modellek áraitól. Például a Nagy Endre vezette Modern Színpad már 1911 december elején kabarészámot szentelt a látogatásnak A pesti Poiret címmel. Továbbá Poiret divatbemutatója volt az első ilyen típusú látványosság Magyarországon, amely forma aztán meghonosodott nálunk is. 1913-tól a Holzer-áruház kezdett rendszeresen divatbemutatókat, a korabeli szóhasználat szerint divatrevüket rendezni éppen Poiret-ra hivatkozva.


Poiret-ruhák a budapesti bemutatóról. Pester Lloyd, 1911. nov. 26. Forrás: ÖNB ANNO

Poiret a városban

Poiret budapesti tartózkodása rövid volt (kb. nov. 21-25.), de bővelkedett eseményekben. Egy névtelenségbe burkolózó kereskedő titkos kereskedelem címén feljelentette a párizsi mestert, azzal vádolva, hogy egy grófnőtől rendelést felvéve, ipari kihágást követett el. Poiret-t beidézték a központi városházára, de ott négy tanú azt vallotta, hogy a divattervező minden ruharendelést visszautasított Budapesten, és látogatásának egyedüli célja a szépségről való nézeteinek népszerűsítése. Goreczky Zsigmond IV. kerületi elöljáró elfogadta a vallomásukat, és szabadon engedte a gyanúsítottat. Poiret visszaemlékezése szerint nem igazán viselte meg az eset, budapesti barátaival nevetett a viszontagságokon, illetve elégedetten nyugtázta, hogy a botrány csak tovább növelte turnéja hírét. Egyébként hasonló problémával találkozott korábban Varsóban, majd később Bécsben. Poiret ilyen helyzetekre tartogatott válasza, hogy kibújjon a kereskedelmi adók és törvények alól, egyszerű, de zseniális: ruhái nem kereskedelmi áruk, hanem előadásra szánt kosztümök.

Visszatérve a négy tanúhoz, akik megvédték a divattervezőt a rendőrségen: egy-egy illusztris budapesti divatárukereskedés tulajdonosai voltak. Név szerint: Holzer Sándor, Ruhmann Ödön, Rácz Dániel, Ungár Bertold. Így feltehetően segítségük mögött kevésbé emberbaráti szándék, mint inkább partneri szerződés állhatott. Erre mutatnak ezeknek az áruházaknak a hirdetései 1911-ből, amelyek Poiret-modelleket kínáltak a vásárlóknak.


Holzer-divatház hirdetése. Budapesti Hírlap, 1911. márc. 25.

Poiret a divat más helyi szereplőjével is felvette a kapcsolatot. Találkozott Bródy Margit kalapkészítővel belvárosi műhelyében, akit Párizsból már ismert, és megcsodálta magyar hímzéssel díszített női fejfedőit. Kérte, hogy vigyen ki számára mezőkövesdi hímzéseket. Majd feleségével ellátogatott az egyik tanú, Ruhmann Ödön divatszalonjába, amitől – legalábbis a sajtóbeszámolók szerint – el volt ragadtatva, és dicsérte a berendezés, a ruhamodellek párizsi eleganciáját, magas színvonalát. Továbbá nemcsak szakmai találkozókat bonyolított le, hanem időt szakított arra is, hogy megtekintse a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeit.

Poiret az előadásaiból befolyt tiszta jövedelmet (1000 korona) Budapest szegényeinek ajánlotta fel. A pénz körülbelül háromnegyed részét (800 korona) Auguszta főhercegnő védnöksége alatt álló gyermekvédő alapítványnak küldte, a maradékot pedig (200 korona) a főváros tanácsának. Bárczy István Budapest akkori polgármestere hivatalosan megköszönte a divattervezőnek az adományát. Poiret egyébként hasonlóképpen cselekedett a többi városban is turnéja során, vagyis az előadások profitját főúri hölgyek által patronált jótékonysági egyesületeknek ajánlotta fel. Ezek az adományok úgy működtek amellett, hogy valódi segítséget jelentettek, mint a reklámok: egyrészt sajtóhírek a széles nyilvánosságnak, másrészt lekötelező gesztusok az ezeket a szervezeteket támogató előkelő és gazdag nők felé annak reményében, hogy azok ruhamegrendelésekkel viszonozzák.

Poiret és a magyar hímzés

Több hazai lap kitért arra, hogy Poiret budapesti tartózkodása alatt nagy tételben vásárolt magyar hímzéseket, nevezetesen mezőkövesdi (matyó) kézimunkákat. Ennek kapcsán ismét felerősödtek azok a szólamok, amelyek a magyar népművészet felkarolását sürgették, valamint felhasználását a polgári öltözékeknél az önálló magyar divat megteremtése érdekében. A matyó hímzések a 20. század elején kerültek a figyelem homlokterébe: világkiállításokon szerepeltek (pl. 1911 Torinó), a híres berlini Wertheim nagyáruház és németországi fióküzleteinek kínálatában jelentek meg. A hazai előkelőségek is felfedezték maguknak, és részt vállaltak népszerűsítésében, például egy 1910-ben rendezett budapesti garden partyn a hölgyek ruháját matyó hímzés díszítette, vagy 1911-ben a farsangi szezon rangos eseményén, az Izabella-bálon matyó lakodalom volt a fő attrakció.

A hazai lapok azonban arról is említést tettek Poiret látogatását követően, hogy a francia divattervező éppen e vásárlásainak köszönhetően kezdett magyar motívumokat alkalmazni új kreációin. A Budapesti Hírlap 1913-as évfolyamának egyik februári divatlevele így fogalmazott:

„Bátran elmondhatjuk, hogy Poiret ur látogatása nem tűnt el nyomtalanul. Amit itt nálunk Magyarországon összeszedett, eredeti hímzést, régi varrottast, csipkét, azt mesésen alkalmazza, összeállítja, és ma alig van előkelő hölgy, aki ne iparkodnék, hogy legalább egy ruháján valami kis motiv hongroise [!] ne legyen”.

Az egyik szemtanú, Pongrácz Margit visszaemlékezése szerint Poiret az Országos Magyar  Háziipari Szövetség elnöke, Batthyány Lajosné Andrássy Ilona meghívására érkezett Magyarországra, sőt konkrét megrendeléseket is tett matyó hímzésekből: 

„A legérdekesebb volt a piros és drapp színű bőrre hímzett köpeny. A szabásformát ő adta meg, a hímzést – szép pasztellszíneket választott régi ködmenekről – Mezőkövesden készítették. A látogatás után következő idényben a párizsi divatlapok már hozták a Poiret által kreált magyar hímzésekkel díszített modellek rajzait.”

Próbáltam ellenőrizni francia divatlapokban, valamint divatmúzeumok digitális gyűjteményeiben, de egyelőre nem találtam meggyőző bizonyítékokat erre vonatkozóan. Feltételezem, hogy a színek inspirálták Poiret-t, illetve szabadon átalakította a hagyományos motívumokat. Egy későbbi utalásról viszont beszámolhatok, 1921 tavaszán a francia Vogue hasábjain arról írtak, hogy az egyik Poiret-modell ruhaujját élénk színű magyar hímzés díszítette.


Matyó ködmön (1910-es évek vége). The Costume Institute, The Metropolitan Museum of Art, New York (C.I.44.80.6)

Mindenesetre a magyar népművészet korábban sem lehetett teljesen ismeretlen Poiret számára. Ha megnézzük Edward Steichen Poiret-kreációkat bemutató, híres fotósorozatát, amely az Art et Décoration című folyóirat 1911 áprilisi számában látott napvilágot, akkor felfedezhetünk egy „Magyar” elnevezésű modellt (a leírás szerint szűkszabású, hosszú bronz-zöld bársonyruha, alján zöld és sárga csipkedísszel). A többi ruha szintén egzotikus nevet viselt, mint például Baku, Kaukázus vagy Bizánc, ami Poiret Kelet iránti lelkes érdeklődéséről árulkodik.

Az orientalizmus az 1910-es években többek között Poiret-nak és az Orosz Balettnek köszönhetően rendkívül divatosnak számított Párizsban. Az orientalizmus alatt a korban élénk színeket, archaikus mintákat, bizánci, japán, perzsa, kínai, egyiptomi motívumokat, hímzéseket, szöveteket, csecsebecséket értettek. Tehát nem annyira egy pontos meghatározásról van szó, mint inkább egy többjelentésű, képlékeny fogalomról, amibe sok minden beletartozott. Így az orientalizmusnak köszönhetően váltak érdekessé a párizsi haute couture számára a kelet-európai háziipar termékei. Ha belelapozunk a Jardin des modes nouvelles című francia divatlapba, sok illusztrációt és cikket találunk bolgár, szerb, román, albán, cseh és magyar hímzésekről, egyéb háziipari termékekről. 1912. dec. 15. számában például a következőt olvashatjuk:

„Amióta az ízlés szenvedélyesen elköteleződött minden iránt, ami naiv a rajzban, ami vad fantázia a színekben, természetes, hogy egyes közép-európai népek festői termékeinek divatját éljük. Magyarországról, Csehországból, Romániából érkező hímzések, csipkék, kerámiák, képek változatos kínálata az ízlés bátor spontaneitásáról tanúskodik.”

Összegzés

Poiret 1911-es közép- és kelet-európai turnéja a többi párizsi divattervező kortársának nemzetközi üzleti stratégiái közé illeszkedik mindamellett, hogy invenciózus formáját jelentette a divat bemutatásának és terjesztésének, ami összefüggött a divattervező társadalmi szerepével (művész, vállalkozó, közéleti személyiség). A médiumok ötvözésével (divat, mozi, színház, képzőművészet, irodalom) pedig a divatbemutató különleges, hibrid formáját valósította meg, aminek eredményeképpen egyfajta előadás-performansz (http://tranzitblog.hu/gondolat_plasztika/) született.

Azt egyelőre nem tudni, hogy budapesti látogatásából mennyi haszna származott Poiret-nak. Feltehetően sikerült új megrendeléseket szereznie, illetve üzleti partnereket találnia. Továbbá minden bizonnyal Poiret számára fontos volt a közép- és kelet-európai piac, így Budapest is, erre enged következtetni, hogy manökenjeivel még egyszer ellátogatott a magyar fővárosba, az első világháború után, 1923-ban.

A hazai gyakorlat szerint, a magyar divatházak vezetői évente kétszer mentek ki Párizsba megvenni az új modelleket, amelyeket aztán a helyi igények és a kliensek személyes kívánságainak figyelembe vételével igazítottak át. Hogy egy párizsi tervező friss kollekciója helybe érkezzen, az egészen újszerű megoldásnak számított. Persze, nyilvánvaló Poiret üzleti szándéka, hogy ezáltal új klienseket gyűjtsön, de turnéjával a helyi kereskedők sem jártak rosszul, ha visszagondolunk a négy budapesti áruház-tulajdonosra. Jó szimata volt Poiret-nak, mert kollégái Nyugat-Európában és Amerikában terjeszkedtek, ő pedig ebből a szempontból szűz területnek számító közép- és kelet-európai piacot célozta meg.

Ahogy több kutató rámutatott, Poiret 1911-es európai, majd 1913-as amerikai körútja kreációinak eladását és terjesztését szolgálta (pl. licencszerződés kötése áruházakkal). Ezt budapesti látogatása is igazolja, hiszen a sajtóhírekből kitűnik, hogy találkozásai révén szakmai és üzleti kapcsolatainak hálóját fejlesztette, építette. Ugyanakkor turnéja művészi szempontból is lényeges szerepet játszott, hiszen múzeumokat látogatott, tanulmányozta a népművészetet és a háziipart, alkotókkal ismerkedett meg, vagy felújította korábbi ismeretségeit. Mindez megtermékenyítően hatott saját tervezői fantáziájára, másrészt szellemi kölcsönhatásokat és művészi együttműködéseket segített elő. Poiret 1911-es turnéjával olyan összetett stratégiát valósított meg, amely új és eredményes módját jelentette az haute couture Párizson kívüli eladásának, terjesztésének, népszerűsítésének, bemutatásának. Ezáltal több célt sikerült elérni, mert nemcsak új ügyfeleket, üzleti és szakmai partnereket, új piacokat, hanem új inspirációkat is szerzett, amely révén a helyi művészet bizonyos törekvései, valamint a helyi kulturális örökség bizonyos elemei beépülve a párizsi divat világába, globális szinten is megjelenhettek, és kifejthették hatásukat.  

                                                                                            Mészáros Zsolt

Sajtóforrások (időrendben)

Poiret előadása. Budapesti Hírlap, 1911. nov. 23., 8.

Kit csukjanak be? Népszava, 1911. nov. 23., 11.

Poiret a szegényeknek. Pesti Napló, 1911. nov. 24., 10–11.

Beschlagnahme der Toalettenschätze von Poiret. Pester Lloyd, 1911. nov. 24., 6–7.

Unannehmlichkeiten des Damenschneiders Poiret in Budapest. Prager Tagblatt, 1911. nov. 24. (esti kiad.), 3.

Poiret egy budapesti női kalapüzletben. Pesti Napló, 1911. nov. 25., 12.

E_l V_a [Ethel Viola]: Toilettenschau. Pester Lloyd „Gesellschaft und Mode” melléklete, 1911. nov. 26., 23–24.

A polgármester köszönete. Budapesti Hírlap, 1911. nov. 26., 12.

Poiret a zsúron. Pesti Napló, 1911. nov. 26., 9.

Tolnai Világlapja, 1911. dec. 3., 2987.

Lendvai Károly: Budapest divatváros. Új Idők, 1912., 256–258.

Párisi levél. Budapesti Hírlap, 1913. febr. 16., 34–35.

Vogue français, 1921. márc. 15., 6.

Irodalom

Caroline Evans: The Enchanted Spectacle. Fashion Theory, 2001/3., 271-310.

F. Dózsa Katalin: Letűnt idők, eltűnt divatok 1867-1945. Gondolat, Budapest, 1989.

F. Dózsa Katalin – Simonovics Ildikó – Szatmári Judit – Szűcs Péter: A magyar divat 1116 éve. A magyar viselet a honfoglalástól a 21. század elejéig. Absolut Media Zrt., Budapest, 2012.

Fejős Zoltán: Népművészeti divat a múlt század végén és a századelőn. In: Népi kultúra és nemzettudat. Szerk. Hofer Tamás. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1991., 143–158.

Fügedi Márta: „A magyar falvak királynője”. A matyó népművészet „felfedezése”. In: Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében. Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 2001., 21–27.

Katona Edit: A matyó kutatás vetülete a Néprajzi Múzeum Textil- és viseletgyűjteményében. In: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában. Szerk. Viszóczky Ilona. Herman Ottó Múzeum, Miskolc-Mezőkövesd, 2006., 165–194.

Koda, Harold – Andrew Bolton: Poiret. Metropolitan Museum of Art, 2007.

Poiret, Paul: En habillant l’époque. Grasset, Paris, 1930.

Szatmári Judit Anna: Egy pesti divatrevü a 20. század első feléből. In: Tanulmányok Budapest múltjából XL. BTM, Budapest, 2015., 241–264.

Kapcsolódó cikkek:

Divat, egyén, társadalom

Hátországok szerepe a háborús konfliktusokban

Nemzetköziség a századforduló hazai feminista mozgalmában

Japán utazók a Monarchia Magyarországán – Operettfigurák és bájos nippek 3. rész

A jövő háborúi a dualizmus korának utópisztikus és sci-fi irodalmában

 

Rovatok: