Divéky Adorján és a lengyelországi magyar emlékek

Divéky Adorján a lengyel–magyar kapcsolatok szakértője, kiváló kutató és oktató, a Debreceni Egyetem Kelet-Európa tanszékének első vezetője volt. Munkája máig inspirálja a Közép-Európa és Lengyelország története iránt érdeklődő történészeket, amire a legújabb példa a Magyar Tudományos Akadémia és Debreceni Egyetem által működtetett „Magyarország a középkori Európában” Lendület Kutatócsoport.

Divéky Adorján élete és tudományos tevékenysége 1939-ig

Divéky Adorján (Alsókubin, Árva vármegye, 1880. augusztus 17.–Budapest, 1965. május 25.) a középkori Divék-nemzetségből eredő régi felvidéki nemesi családból származott, szülei divéki és kisbossányi Divéky Gyula földbirtokos és Szontagh Anna voltak.

A lőcsei gimnázium elvégzése után 1906-ban a Budapesti Tudományegyetemen szerzett történelem–földrajz szakos tanári diplomát, majd ezt követően doktori tanulmányokat folytatott és fokozatot is szerzett. Előbb Tresztenán, majd Lőcsén oktatott gimnáziumi tanárként, majd 1909–1911 között állami ösztöndíjjal Krakkóban tanulmányozta a lengyel levéltárak magyar vonatkozású anyagát. A krakkói tartózkodás hatására fordult érdeklődése véglegesen a magyar–lengyel kapcsolatok felé.

Hazaérkezését követően az újpesti gimnáziumban tanított, majd 1917-ben ismét lehetősége nyílt arra, hogy állami ösztöndíjjal ismét lengyel területen kutathasson: ezúttal Varsóba került, ahol a következő évtől az egyetem magyar nyelvű lektora lett. Hazatérése után 1922-ben a budapesti egyetem bölcsészkara magántanárrá habilitálta a Magyarország története különös tekintettel a magyar-lengyel kapcsolatokra című tárgykörből. 1932-ben nyilvános rendkívüli egyetemi tanári címet kapott.

1934-ben a magyar–lengyel kultúregyezmény értelmében létrejött a Varsói Magyar Intézet, amelynek igazgatói tisztségét bízták rá. Tudományos munkássága elismeréseként még 1930-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, majd a wilnoi Báthory István Egyetem díszdoktorává avatták, sőt a Lengyel Tudományos Akadémia külső tagjai közé is bekerült.

Divéky Adorján rendkívül széles tudományos munkásságot folytatott Lengyelország középkori és kora újkori történetével és annak magyar vonatkozásaival kapcsolatban. Feldolgozta Felső-Magyaroszág kereskedelmi kapcsolatait Lengyelországgal (Felső-Magyarország kereskedelmi összeköttetése Lengyelországgal, főleg a XVI–XVII. században. Művelődéstörténeti Értekezések 17. Budapest, 1905.), feltárta és publikálta a II. Ulászló udvarában tartozkodó Zsigmond lengyel herceg számadásait (Zsigmond lengyel herceg budai számadásai 1500–1502. Magyar Történelmi Tár 26. kötet. Budapest, 1914.), foglalkozott az elzálogosított 16 szepesi várossal (A Lengyelországnak elzálogosított XVI szepesi város visszacsatolása 1770-ben. Budapest, 1929). Utóbbi művéve az MTA Lévay-díját is elnyerte. Tanulmányozta az Aranybulla lengyel jogfejlődésra gyakorolt hatását is (Az Aranybulla hatása a lengyel jogra. Értekezések a Történettudomány Köréből 26:2. Budapest, 1942.), illetve tisztázta az Árpád-ház dinasztikus és egyházi kapcsolatait Lengyelországgal (Magyar-lengyel egyházi kapcsolatok Szent István korában. In: Szent István Emlékkönyv. Budapest, 1938.). Publikált Báthory Istvánnak a lengyel történelemben nagy változásokat hozó utalkodásáról is (A Békés-család szerepe Lengyelországban. A Debreceni Tisza István Tudományos Társaság I. osztályának kiadványai 9. kötet, 2. füzet. Debrecen, 1944.).

 

Magánéletével kapcsolatban a következő információk állnak rendelkezésünkre: 1932. március 24-én Esztergomban feleségül vette gróf Sternberg Rózát, gróf Sternberg József százados és késmárki Frey Berta leányát. Három gyermekük született: Adorján (szül. 1933. ápr. 26.), László (szül. 1935. febr. 17.) és Menyhért (szül. 1944. márc. 17.).

Divéky Adorján debreceni munkássága

Amikor Németország és a Szovjetúnió lerohanta Lengyelországot 1939 őszén, a Magyar Intézet is felszámolásra került. Ugyanebben az időben állt szervezés alatt a debreceni Tisza István Tudományegyetemen egy Kelet-Európa történetével foglalkozó, az Egyetemes Történeti Tanszék feladatainak egy részét átvevő újabb oktatási egység. 1939. május 17-én született végleges döntés a tanszék felállításáról, amelynek élére nyilvános rendes tanárnak (professzornak) Divéky Adorjánt hívták meg. 1940 februárjának közepén foglalhatta el helyét és nemsokára sikerült azt is elérnie, hogy volt intézete anyagát Varsóból a debreceni egyetemre szállítsák át.

Mivel debreceni tanszéke gyakorlatilag varsói intézetének átmentett változata volt, Kelet-Európa története címén leginkább a lengyel történelemmel összefüggő kérdések kutatásával foglalkozott tanítványaival, akiknek minden segítséget megadott; hatalmas, ritka lengyel és orosz munkákból álló magánkönyvtárát is a rendelkezésükre bocsátotta. 1941–1944 között négy tanítványa szerezte meg a doktori fokozatot, disszertációikban érdekes és kevéssé kutatott témákat boncolgattak: Ihnát András Báthory István orosz háborúival foglalkozott; Paniti Gáspár Gabriella az erdélyi fejedelmek lengyel trónigényét vette górcső alá János Zsigmondtól II. Rákóczi Ferencig; Málnási Erzsébet Nagy Lajost mint lengyel királyt vizsgálta, Baranyi Hedvig pedig a lengyelek legkedvesebb királynőjét, Jadvigát, a magyar Hedviget válaszotta témájául. Az első három dolgozat kötet formájában is megjelent a tanszék hivatalos könyvsorozatában, az utolsó a háborús papírhiány miatt viszont már nem került publikálásra, a kézirata elveszett és csak a szerző korábbi, azonos témájú szakdolgozata maradt fenn. 1942. szeptember 30-án Rugonfalvi Kiss István professzor lemondott a Történelmi Intézet igazgatói posztjáról, majd röviddel ezt követően nyugállományba vonult. Lemondásával mint rangidős professzor Divéky vette át az igazgatói tisztséget és viselte a háború végéig, bár ezekben az években igazgatóként nem tudott fontosabb eredményeket felmutatni. Meg kell említenünk azonban, hogy az 1944/1945-ös csonka tanévben a Bölcsészettudományi Kar dékánjaként is működött (a valóságban csak 1944 szeptemberében). 1944 szeptemberének végén az egyetem tanárainak többségével a közeledő front elől Budapestre menekült, s ők többé nem is térhettek vissza Debrecenbe.

 A háború után

A háború után a politikai rendszer változásai közepette Divékyt is, mint a „régi rendszer” emberét arra kényszerítették, hogy ne térjen vissza Debrecenbe (az egyetemen ő volt az első eltávolított professzor). Ezt követően Budapesten élt, mint rendelkezési állományban lévő professzort 1947. január 21-én az Országos Levéltárba helyezték át, majd 1950. szeptember 30-ável a debreceni egyetemi nyilvános rendes tanárként nyugdíjazták. 1949-ben megfosztották akadémiai tagságától is. Nyugdíjaztatása után az 1848-as lengyel emlékiratok lefordításával foglalkozott, majd életének utolsó időszakában Krakkó reneszánsz kori magyar emlékeit gyűjtötte. Sajnos ezt a munkáját már nem tudta befejezni.

Az általa elkezdett munkát folytatja 2017-ben az Magyar Tudományos Akadémia–Debreceni Egyetem „Magyarország a középkori Európában” Lendület Kutatócsoport a „Fontes Memoriae Hungariae” című forráskiadvány-sorozattal, amelynek keretében a Varsóban őrzött magyar vonatkozású oklevelek teljes szövegű közlései kerülnek kiadásra. A sorozat első száma elektronikusan  elérhető a kutatócsoport honlapján.

 

Mudrák József

Ezt olvastad?

Klasszika-filológiáról és ókortudományról kevés szó esik portálunkon, pedig célunk az, hogy a szakma minden szegmenséről tudósítsunk. Mai cikkünkben egy nagymúltú