Dunkirk mítoszai – Christopher Nolan filmje történészszemmel

Christopher Nolan háborús mozija alighanem a legjobban várt háborús film a Ryan közlegény megmentése óta. Miközben a sajtó szinte egyöntetűen pozitívan értékelte a filmet, és a háborús film megújításáról beszélt, a történész kétkedve ül le a mozivászon elé, miután a plakáton visszaláthatjuk a brit patrióta történeti emlékezet Dunkirk toposzát: „A csata, ami megváltoztatta a világot”.


A film plakátja
(DVDNEWS)

Mindig nehéz kérdés, hogy egy történelmi háborús filmtől mekkora hitelességet várjunk el. The New York Times információi szerint Nolan Joshua Levine történésszel (aki könyvet is jelentett meg a film megjelenése kapcsán) és egykori veteránokkal konzultált a film megjelenését megelőzően. Különösen nehéz ez Dunkirk esetében, amelynek „csodája” az angliai csata és El-Alamein mellett központi elemmé nőtte ki magát a második világháború mainstream brit hazafias narratívájában. Ennek része a film trailerje által is hangsúlyozott „a túlélés győzelem” jelszó, a civilek bevonásának kihangsúlyozása pedig megadta az alapját annak a képnek, hogy a brit társadalom egységesen és töretlenül állta a háborút. Másfelől Dunkirk negatív olvasatát is tartalmazza. A kiábrándult, az ellenséggel szemben tehetetlen katonák képe konstruálódott meg, akik az ellenség bombázásai közepette várják a homokdűnéken az őket kimenekítő hajókat. Ez utóbbi elbeszélés legkiemelkedőbb alapja Robert Merle Két nap az élet című regénye, melyet meg is filmesítettek 1964-ben.


A Két nap az élet 1964-es filmfeldolgozásának plakátja

Nolan filmje három időbeli és térbeli síkon zajlik. „A móló” címet viselő eseményszál egy héten keresztül mutatja be a parton lévő és onnan menekülni akaró katonák viszontagságait, „a tenger” eseményszál egy Dunkirk felé tartó hétvégi hajó egy napját, míg „a levegő” esetében 3 Spitfire egy órányi tevékenységét követhetjük nyomon.

A Dunkirk felépítését az ember önkéntelenül is az 1960-as, 1970-es évek nagy háborús eposzaihoz – mint például A halál 50 órája, Az angliai csata, A leghosszabb nap, vagy A híd túl messze van – kezdi hasonlítani, amik szintén több szálon futó cselekménnyel kívánják bemutatni a háborús eseményeket. Viszont a Dunkirkben alapvetően hiányzik a nagy ívű történet. Egyrészt a film során végig a kiskatonák, a repülősök, illetve a civil hajósok szemszögéből láthatjuk az eseményeket, a nagypolitikai és hadműveleti összefüggések csupán utalásszerűen jelennek meg a filmben. Így az általános helyzettel kapcsolatban a film elején megjelenő feliratok igazítanak el, az evakuáció általános állapotáról a Kenneth Branagh által formált tiszt beszédfoszlányaiból tudunk meg információmorzsákat, míg a film lezárásaként a vonaton hazarobogó katonák a friss újságból értesülnek Churchill híres beszédéről.

Ennél is meglepőbb, hogy teljes mértékben hiányoznak a filmből a németek, s nemcsak mint az események egyik nézőpontja, hanem egyáltalában mint katonák. Az indusztriális háború sajátosságát megragadva a film szereplői nem látják a német katonákat, arctalanul vannak jelen a filmvásznon. Már a film elején is a semmiből jövő lövések végeznek a menekülő brit katonákkal, az egyik hajóba való torpedó becsapódásának semmilyen előzményét nem vehetjük észre, míg a szövetségeseket támadó német repülőknek semmilyen emberi oldalát nem látjuk, utalásszerűen sem jelenik meg a gépek hajózó legénysége. Utóbbi különösen annak tükrében kontrasztos, hogy a brit pilótákat viszont rendkívül közelről látjuk a pilótafülkében, még ha arcuk döntő hányadát maszk borítja is. Ez a beállítás viszont jól érzékelteti azt, hogy a vadászrepülők pilótáinak mennyire korlátozottak voltak a látási viszonyai.


Az egyik Spitfire pilóta, Collins
(Jack Lowden) (E-Filmek)

Ugyan a csata német oldaláról nem tudunk meg semmit, már a trailer tudatosítja bennünk azt, hogy „megálltak a tankjaikkal… minek jönnének ide, ha a levegőből is levadászhatnának minket.” Ezzel utal arra a mítoszra, miszerint Hitler szántszándékkal, tábornokai tanácsai ellenére leállította a német harckocsikat csupán azért, hogy a német légierő pusztítsa el a lebecsült ellenfelet. A valóságban ezzel ellentétes kauzális viszonyokat találunk. A Guderian és Halder által propagált végzetes führeri parancs mítoszának ellentmond a korabeli hadinapló, ugyanis a „Halt-Befehlt” von Rundstedt, az A Hadseregcsoport parancsnoka adta ki, és ezt csak megerősítette Hitler. Göring pedig csupán ennek hatására szorgalmazta azt, hogy a Luftwaffe növelje meg erejét a térségben. Ez az összpontosított erő is csupán felemásan volt jelen Dunkirk térségében, hiszen egyrészt május végén a német repülőgépek hatósugara épphogy elérte a tengerpartot, másrészt a Luftwaffe jelentős hányada a csata alatt a Dunkirktől délkeletre fekvő francia csapatokat és erődöket támadta. Ugyancsak fontos kiemelni, hogy von Rundstedt döntése mellett racionális érvek szóltak. Először is az A Hadseregcsoport a tengerhez szorított brit és francia erők elvágásával teljesítette azt a célt, amit a Sárga terv (Fall Gelb) tartalmazott. A német páncélos alakulatok további előrenyomulása egyre kockázatosabbá vált, hiszen a páncélos ékeket sem a gyalogság, sem az utánpótlás nem tudta megfelelő ütemben követni, a légi fedezet és a szárnyak biztosítása is egyre több problémát vetett fel, végül a Dunkirk környéki mocsarak sem feleltek meg a páncélos hadviselés követelményeinek.


A brit és francia erők bekerítése Észak-Franciaországban
(Richard Natkiel: Atlas of World War II, 1985. 24.)

A rendező egy rendkívül steril képvilágot tár elénk, ami passzolhat a túlszínezett filmkockákhoz, viszont történetileg hiteltelen. A korábbi Dunkirk feldolgozások (például a Dunkirkről érzékletes képet adó Vágy és vezeklés partjelenete) mind egy rendkívül kaotikus part képét mutatták számunkra: szétdobált katonai felszerelések, szétszórt hadianyag, szemét. De a film elején megjelenő rendezett, tiszta utcák is kontrasztot mutatnak a Két nap az életben a francia katonák által feldúlt és kifosztott üdülők és villák képével is, hiányoznak olyan kísérőjelenségek, mint a visszavonuló hadsereget kísérő iratégetések, a hadianyag megsemmisítése, a lovak agyonlövése. Sajnos a katonákon sem látszanak egy vesztes hadjárat nyomai, s itt nem csupán arra gondolok, hogy szinte frissen mosott egyenruhákat viselnek, de még borostát sem fedezhetünk fel rajtuk. Tetten érhető a stilizáltság abban, hogy nem igen tudunk meg semmit a katonákról – az esetek többségében a nevüket sem –, így nem tárul fel a Brit Expedíciós Haderő sokszínűsége, amint azt nemrégiben szóvá tette a BBC indiai tudósítója az indiai katonák mellőzése miatt.


A Dunkirk steril világa

Ehhez kapcsolódóan Nolan szenvedéstörténetében kiábrándultságot, a lelepleződő francia esetében az ellenségkeresést, és Cillian Murphy esetében egy harctéri sokkban szenvedő ember hiteles reakcióit láthatjuk, de sajnos a káoszt nem érzékeljük a képsorokon. A morális összeomlás hatására részeg bandákba verődő dezertőrök randalírozása a parton, a hajókra való felszálláskor akár fegyverhasználatig fajuló konfliktusok, vagy az éjszakai torpedótámadás esetén a közelben lévő hajóknál kitörő pánik, s ennek során egymásra való tüzelés hiányzik a filmből.

Másik központi problémája a filmnek a mérték kérdése. Christopher Nolan törekedett arra, hogy minél inkább mellőzze a CGI használatát, viszont így rendkívül kihaltnak tűnnek az előttünk lévő képek. Miközben mind a film trailerje, mind a film befejezése kihangsúlyozza a 400 ezres számot, a filmben látottak aligha támasztják ezt alá. A parton körülbelül négy mintegy 50-100 fős, katonákból álló oszlopot látunk, ami messze elmarad attól a tömegtől, amely az evakuálás helyszínére érkezett. Még inkább feltűnő a tenger kihaltsága, ahol a légi felvételeken szinte hajót sem lehet látni a csatorna felett, miközben már eleve a brit part menti hajózás miatt aktív hajóforgalomnak kellene lennie a vizeken. Arra sem kapunk választ, hogy a 3 Spitfire miért indult el önmagában. Ugyancsak érthetetlen az, hogy a film eleji Stuka támadásnál miért egy három gépből álló formáció támadását láthatjuk, miközben általában 30 gépből álló századokban támadtak a németek, de a szakirodalomban 180 gépből álló Stuka támadásokkal is találkozhatunk. Ugyanígy mértékbeli probléma, hogy a film első jelenete alapján, – ahol már Dunkirk városában brit katonákra tüzelnek – úgy tűnhet, mintha a német csapatok mindössze pár száz méterre lennének a parttól. Valóban jelentősen megközelítették június elejére a németek Dunkirket, de ilyen távolság esetén már nem a Luftwaffe, hanem a német tüzérség lett volna a legnagyobb probléma.


Kihalt partszakasz a Dunkirkben

Valószínűleg a CGI-ről való lemondásnak köszönhetően rendkívül statikusak a hajók és repülők mozgásai. A nagyobb hajókat szinte csak állva látjuk, így nem igen érti az ember, hogy miért így várják a bombázók támadásait. Ez a reakció nem életszerű, hiszen a hajók kapitányának akkor is el kellett hagynia a helyszínt, ha ezzel mentést függeszt fel, sőt még akkor is, ha a hajó mozgásával a vízben lévő emberek életét veszélyezteti. A tengeri hadviselésben jártasak sajnálhatták, hogy Nolan nem használta ki azt a vizuális potenciált, amit a vadul tüzelő rombolók cikázása jelentett volna a bombázók támadása közben. Ugyanilyen statikusság volt érezhető a német gépek részéről is.

„A móló” eseményszál középpontjában Dunkirk keleti mólója áll. A brit hadvezetés az eredeti tervek szerint három kikötővel, Boulogne-nyal, Calais-val, és Dunkirkkel számolt, de mire realizálódott a Dinamó hadművelet, addigra már csupán Dunkirk volt szövetséges kézben, vagy legalábbis elég távol a német vonalaktól. Viszont a város főkikötőjét aligha használhatták a brit hajók, mivel a német légierő bombázása május 20-án használhatatlanná tette, így csupán a kikötőtől nyugatra lévő révgát, illetve a keleti móló maradt alternatívaként. Az 1300 méteres keleti móló legfőbb előnye az volt a menekítés során, hogy mivel csupán másfél méter széles volt, nehéz célpontot jelentett a német zuhanóbombázók számára.


A keleti móló maradványai
(Wikipedia)

A Royal Air Force tevékenységét sok kritika kísérte a Dinamo hadművelet során, ugyanis a szárazföldi erők több tagja is támadta a légierőt, hogy nem biztosítják eléggé a légteret az evakuáláshoz. Ezek a vádak valójában alaptalanok voltak, hiszen a RAF komoly erőket vetett be Dunkirk felett, s az evakuáció napjaiban a brit légierő napi veszteségi rátája magasabb volt, mint az angliai csata idején. Nolan filmjének valódi hősei a vadászrepülők, ott is kifejezetten Tom Hardy karaktere, aki az elfogyó üzemanyaga ellenére is folytatja küldetését. Utóbbi tényező mutatja azt a nehézséget, ami súlyosan behatárolta az angliai csata során a német vadászgépek lehetőségeit, ugyanis a tengeren való átrepülés miatt csupán néhány percnyi idejük maradt a szárazföld felett. Viszont a csata során a britek és a németek (177:132) közel azonos számú gépet veszítettek, ami a filmből nem igen derül ki, hiszen Tom Hardy vadászrepülőként teljes mértékben uralja a légi harcokat, utolsó légi győzelme (a kifogyott üzemanyag miatt csupán sikló Spitfire-rel lelő egy a mólót támadó Stukát) inkább felel meg a hollywoodi elvárásoknak, mintsem a valóságnak.


Spitfire-ök a Dunkirk filmben

„A tenger” eseményszál a kishajók szerepét kihangsúlyozó Dunkirk toposz alátámasztására szolgál. A kormány felhívására önkéntesen jelentkező brit civilek képe, akik életüket kockázatva mentik meg a haza fiait Franciaországban, megadták annak a háborút támogató társadalmi önkép alapját, mely az angliai csatával jut tetőpontjára. Ezt a képet tudatosan építette az angolszász propaganda, így Robert Nathan 1943-es Dunkirk: a Ballad művében már versbe szedte a kis hajók háborús szerepét, és az 1943-ban hat Oscar-díjjal jutalmazott Mrs. Miniver is megemlékezik a kis hajók szerepéről. Nem véletlen, hogy az események 60. évfordulóján komoly vita bontakozott a polgári személyeknek a Dinamo hadműveletben betöltött szerepéről.


Mrs. Miniver üdvözli a Dunkirkből hazatérő férjét
(Old Hollywood Films)

Ez a mítosz alapvetően nem vet számot azzal, hogy háborús időben szorosan összefonódik a polgári és a katonai szektor a hajózásban is, hiszen a tengeri közlekedés fenntartása, a katonák, a hadianyag és a létfontosságú termékek, valamint nyersanyagok szállítása mind-mind katonailag fontos feladatkör. Ezentúl a polgári hajók katonai kiegészítő feladatokat is elláthattak, így például részt vettek mentési akciókban. Ennek megfelelően az ún. civil hajók jelentős hányadát már korábban fegyverekkel látták el, személyzetük pedig valamilyen mértékű kiképzést is kapott. A leginkább igénybe vett kis hajókon alapvetően nem civil, hanem reguláris vagy tartalékos haditengerészek szolgáltak. Ugyancsak kiemelendő, hogy a kis hajók jelentős része nem brit volt, hanem az evakuálások során a dán, a holland és a belga kikötőkből elhurcolt hajók. Súlyos hibája Nolan filmjének, hogy úgy mutatja be, mintha önmagában a kis hajók megjelenése eldöntötte volna az evakuálás sorsát, és a kis hajók valós szerepét – mármint hogy meggyorsítsák a katonák behajózását a nagyobb hajókra – pedig nem demonstrálja kellőképpen.


Kis hajók a filmben

Az igazi kérdés, hogy valóban „csodának” tekinthető-e Dunkirk, s valóban a háború sorsa fordult-e meg itt? Aligha jósolható meg, hogy mi történt volna a BEF esetleges kapitulációja esetén, viszont az megállapítható, hogy a dunkirki csodának inkább a közvéleményre gyakorolt hatása, és a Churchill–kormány megerősödésében játszott szerepe miatt fontos, semmint közvetlen katonai hatását tekintve. A brit hivatásos haderő színe-javának hadifogságba esése biztosan súlyos krízist jelentett volna a brit háborús törekvések számára, de aligha tekinthetünk el attól a ténytől, hogy az expedíciós haderő felszerelésének és hadianyagának szinte 100 százaléka a parton maradt. A BEF 2473 löveget, 63879 járművet, 20548 motorkerékpárt, 445 harckocsit, 380 ezer tonna élelmiszert és egyéb felszerelést, 147 ezer tonna üzemanyagot, illetve 68 ezer tonna lőszert hagyott a parton. Ezek olyan veszteségek, melyet a brit haderő nehezen tudott pótolni és ezt is csupán amerikai segítséggel. Egy esetleges német invázió gátjai nem lehettek volna a megmentett katonák, annál inkább a légierő, s főleg a Brit Birodalom világhatalmi státuszának alapját adó haditengerészet. Jellemző, hogy habár a brit kormány a déli parton rekviráltatott szinte minden polgári hajót, s jelentős erőfeszítéseket tett az evakuáció során, a brit vezetés kímélte flottáját – annak is főleg modernebb hajóit – a Dinamo hadművelet során. Azaz a brit vezetés értékesebbnek tartotta rombolóinak megőrzését, mint a Franciaországban lévő szárazföldi haderejét.


A németek által zsákmányolt brit harckocsik
(Index)

Dunkirk valódi csodáját valószínűleg az jelentette, hogy sem a brit sem a német hadvezetés nem gondolta volna korábban, hogy ennyire hatékony lesz az evakuáció. A németek nem gondoltak egy döntő csataként a dunkirki ütközetre, még ha magát a csatát és annak befejezését mind Hitler, mind az OKW minden idők legnagyobb megsemmisítő csatájaként kommunikálták. A brit vezetés pedig – ahogy a filmben is elhangzik – csupán 30 ezer fő kimenekítésével számolt, ugyancsak meglepte Churchillt, hogy a brit közvélemény sikerként értékelte a brit haderő hazahozatalát, és nem megfutamodásnak.

Miközben a dunkirki evakuálás megmentette a Churchill–kabinetet, s pozitív impulzust adott a brit közvélemény számára a háború folytatására, a franciák moráljára és a francia–brit viszonyra végzetes hatással volt. Habár franciák ezreit is kimenekítették (akiknek jelentős hányadát visszaszállították Franciaország délkeleti részeire harcolni, ahol ugyanaz a sors várta őket, mint Dunkirknél maradt társaikat), a francia közvélemény széles rétegeiben alakult ki az a kép, hogy a németekkel súlyos harcot folytató francia utóvédet a britek feláldozták, hiszen ezt a haderőt már nem evakuálták Dunkirkből. Azt, hogy a Brit Expedíciós Erők elhagyták a kontinenst, sokan úgy értékelték, hogy Anglia magára hagyta Franciaországot, így létrejött a fegyverszünet egyfajta erkölcsi alapja. A német propagandaszervek és a Vichy Franciaország propagandájában Dunkirk lett az egyik jelképe a Franciaországot cserben hagyó, csupán birodalmi önérdekeire gondoló, s ezért bármit feláldozó Anglia képének, amely egyik legitimációs forrásává vált a németekkel való kollaborációnak.


Angolellenes francia propagandaplakát
(Kép Z. Zeman Selling the war albumából)

Végül történészi szemmel egy lépést hátralépve érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon miért is 2017-ben kellett megfilmesíteni ezt a történelmi eseményt két hangsúlyozottan brit szemszögű, hollywoodi költségvetésű filmben (a Churchill kabinet első napjait feldolgozó A legsötétebb óra című filmet 2018 januárjában mutatják be)? Ahogy az 1950-es évek UFO inváziói megfeleltethetőek a szovjet fenyegetésnek, vagy éppen az antikvitást feldolgozó hollywoodi blockbuster művekben az amerikai szuperhatalom birodalmi öntudatra való ébredését érhetjük tetten, úgy valószínűleg nem lesz elválasztható Dunkirk keserédes megmenekülés–története a kontinenst a Brexittel szimbolikusan elhagyó Nagy Britanniától.

Összességében ambivalensen értékelhető Chistopher Nolan filmje, s elsősorban nem is amiatt, mert a fentebb említett mítoszok benne találhatóak, hanem a film utolsó 10-15 perce miatt. Miközben a film első másfél órájában egy feszült szenvedéstörténetet láthatunk gyönyörű felvételekkel és csodálatos némafilm dramaturgiával, az utolsó percek egy patrióta propagandafilmmé változtatják Nolan mozifilmjét. Churchill beszéde alatti képsorok ugyan igazolhatják és megdicsőíthetik a korábban látott szenvedéseket, a film igazi ereje mégis a kiszolgáltatott emberek értelmetlen szenvedésében láthattuk. A lemenő nap sugarai előtt a német katonákat dacosan váró Tom Hardy karaktere, a film legértelmetlenebb halálának egy újságcikkel való legitimálása nem összeegyeztethető a megfulladó emberekről bemutató képsorokkal és a harctéri sokktól szenvedő hajótörött által elkövetett gyilkossággal.

Fóris Ákos

Kapcsolódó cikkek:

Pszicho-western a második világháború utáni Magyarországon – az 1945 című film történészszemmel

Kaddish egy talán sosem volt gyermekért – a Saul fia című film történészszemmel

„Pokol a kerekeken” – avagy a Harag című film

A napfény íze című film történészszemmel

A magyar kormányzóhelyettes és a Casablanca című film

Ezt olvastad?

Az angliai Leicesterben 2017. március 14-én a helyi futballcsapat, a Leicester City szurkolói a Sevilla elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt