Egy gyilkosság ára

A középkori magyar megyékben a megyei törvényszéken az ispán (illetve alispán) bírótársai a szolgabírák voltak. Az ítélkezés mellett egy-egy bűneset, vád kivizsgálása során ők, illetve segítőik folytatták le a vizsgálatokat is. Hivatalukat a megyei nemeseknek köszönhették, akik többnyire a jó kapcsolatokkal és tekintéllyel rendelkező kisnemesek köréből választották meg ezeket a tisztviselőket. Mi történt azonban akkor, amikor maguk a megbecsült hivatalviselők követtek el súlyos bűnt, akár emberölést is?

Gyilkosság Dürer metszetén: Káin megöli Ábelt (1511) (Metropolitan Museum of Art, New York)

Az alábbi írás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében kerül újraközlésre.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának decemberi számában a kutatócsoport tagja, Kádas István Egy gyilkosság ára című írását közöljük.

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://www.tti.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3024-egy-gyilkossag-ara.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

1518 októberében szegedi szálláshelyén meggyilkolták Fülpösi Antalt. Az elkövetők Sáros megyei nemesek voltak, közöttük két sárosi szolgabírót, Borsvai Andrást és Kendi Györgyöt is ott találjuk. A Sáros megyei nemesek és szolgabírák az 1518. szeptember 29-én, Szent Mihály napján kezdődött bácsi országgyűlésen vettek részt, melyre a magyar nemesség felfegyverkezve érkezett, így az esemény egyfajta hadi szemleként is szolgált. Az országgyűlés október 19-én ért véget, ekkor indulhattak haza a sárosi nemesek és áldozatuk. Vélhetően a szónokok által is feltüzelt, fegyveres csapat és Fülpösi is Szegeden, tehát a gyilkosság helyszínén szállhatott meg. Mivel az országgyűlésre igyekvők, illetve onnan távozók meggyilkolása nem csupán emberölésnek, hanem egyenesen hűtlenségnek számított, a sárosi nemeseket fő- és jószágvesztésre ítélték. Ez esetben az elítéltek örökösei sem tarthatták meg apjuk vagyonát, a birtokok újra eladományozhatóvá váltak. Ezekre előbb Sóvári Sós Péter, majd az elhunyt édesapja, Fülpösi Ferenc kapott királyi adományt.

Pereskedők a bíróság előtt. 15. századi francia miniatúra

A gyilkosság indítékáról hallgatnak az oklevelek. Az áldozat, Fülpösi Antal Szatmár megyei nemes volt, ott feküdtek birtokai is. Alkalmasint leginkább birtokvitával magyarázható az emberölés. Fülpösi Antal nagybátyja, Bernát ugyanis felesége kezével a Sáros megyei Kellemesen fekvő, leányjogon járó birtokrésszel is kapcsolatba került. Nem volt ez nagy vagyon, Bernát anyósa egy nemesi telek és ház részét bírta. A kellemesi nemesekkel közös őstől származott Kendi György szolgabíró családja, akik szintén birtokosak voltak a faluban. A Kendivel elítélt Borsvai Andrást pedig korábban a kellemesi mezők jogtalan használatával vádolták. Kellemes település Eperjes városa mellett feküdt, így a polgárok is hamar megjelentek a településen. A térség egyik fő exportcikkének számító lókereskedelem szempontjából sem volt érdektelen a közeli falucska és Ferdekő nevű rétje. A város mellett Harsági Farkas László, a megyei zsoldossereg kapitánya ugyancsak érdekelt volt a településen, Fülpösi Bernáttal fennálló konfliktusa pedig odáig fajult, hogy embereivel megtámadta Bernát anyósának házát, ahol, ha megtalálják Fülpösit, meg is gyilkolták volna. Könnyen elképzelhető, tehát hogy a kellemesi birtokviták álltak a szegedi gyilkosság hátterében.

Ítélet végrehajtása: fővétel. 15. századi francia miniatúra

Mi lett a sorsa a két szolgabírónak a gyilkosságot követően? A tettesek az emberölés előtt közösségük megbecsült tagjai voltak. Kendi György a megye egyik régi köznemesi családjából származott, a szolgabírói tisztséget pedig mintegy nyolc éve viselhette. Borsvai András szintén hosszú ideje, 1503-tól mutatható ki hivatalában, igaz esetében egy 1513. évi újraválasztással is számolhatunk. Ő a korábbi alispán embereként, a szomszédos Abaújból érkezett, de hamar beilleszkedett a sárosi nemesek közösségébe, hiszen a helyi hivatali kisnemesség köréből házasodott. Az emberölést követően mindketten kegyelmet nyertek, ám hivataluktól meg kellett válniuk. 1519 tavaszától már más személyek képviselték a megyét szolgabíróként.

Korántsem beszélhetünk azonban arról, hogy társadalmi presztízsüket, jó hírüket romba döntötte volna a gyilkosság. Borsvai már 1519 nyarán a megyei hatóság segítségére volt egy ügy kivizsgálásában, 1522-ben pedig újra meg is választották a szolgabírói tisztségre, mely hivatalt ettől kezdve több éven át viselte. Elképzelhető, hogy az újraválasztásban szerepet játszott a Fülpösiekkel felemás viszonyban lévő megyei kapitány is, de kétségkívül sokat nyomott a latba bíráskodási tapasztalata. 1523-ban Borsvait fogott bírónak is felkérték egy helyi előkelő família ügyében, ami ékes példája csorbulatlan tekintélyének és szokásjogi tudása elismertségének. Társát, Kendi Györgyöt ugyan többet nem választották már meg szolgabíróvá, viszont az ő esetében sem lehetett jelentős presztízscsökkenés, ugyanis 1523-ban a megyei alispán képviseletében intézkedett.

A középkori Bártfa. Oltárképrészlet a bártfai Szent Egyed templom Szent Erzsébet- oltáráról (1480–1500)

Az emberölésnek azonban megvoltak az anyagi következményei is. Kegyelem esetén is kárpótolni kellett ugyanis az áldozat hozzátartozóit. Valószínűleg a gyilkos szolgabírákkal is kifizettették az áldozat vérdíját, ami köznemes esetében 50 márka, tehát 200 aranyforint volt. Összehasonlításképpen, közel egy időben Szvetlik Pál bártfai kereskedő egy lovat nyolc aranyforintért adott el. Ezen felül ugyancsak át kellett adniuk birtokaik harmadát az áldozat rokonainak. Ráadásul terhelték őket a bírónak járó különböző részek és díjak is, nem is beszélve a tetemes perköltségekről és a per során esetlegesen kiszabott egyéb bírságokról. A bírságpénzek súlyos márkáit, hogyha azokat a per végén egyből lefizették, márkánként csak egy aranyforinttal számolva kellett kiegyenlíteni. Ha azonban késlekedtek, és bírói végrehajtást kellett alkalmazni, már teljes értékben fizettek.

Miből fizették ki ezt a tekintélyes summát? Borsvai Andrást, mint láttuk hamarosan újra szolgabíróvá választották. A szolgabírák elsődleges feladata az igazságszolgáltatás volt, részesültek a különféle bírói díjakból, illetve bírságpénzekből. Feladat hárult rájuk az adó kirovása és a hátralék behajtása során is, amiért fizetségül a királyi adóból három-négy aranyforintot kaptak. Ezen felül egyéb összegek is járhattak. Egy-egy kiszállás díja, a földrajzi távolságoktól függően pár dénártól, negyven dénár fölé is emelkedhetett. Eperjes város jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy az ügyükben eljáró szolgabíró emellett további dénárokat, sőt „borravalót” is kaphatott a várostól. Borsvai a leváltása és az újraválasztása között ugyancsak pénzkereső tevékenységet választott, jómódú előkelők ügyvédjeként foglalatoskodott. A helyi nemes elit mellett a megye szabad királyi városainak peres képviseletét is többször ellátta. Már 1511-ben Eperjes ügyvédjeként találjuk, később Bártfa városa vallotta ügyvédjéül. A korszakban az ügyvédi tevékenységhez nem volt szükség egyetemi végzetségre, ezt a feladatot bárki elláthatta. A szokásjogot és a helyi viszonyokat kiválóan ismerő korábbi szolgabíró kétségkívül keresett ügyvéd lehetett. Eperjes 1511-ben 208 dénárral honorálta Borsvai ügyvédi tevékenységét. A város egy éves szolgálata pedig akár 20 aranyforintos fizetést is jelenthetett, négy aranyforintos részletekben.

Eperjes látképe Domenico Mattioli rézkarcán (1686) (OSZK, Apponyi-gyűjtemény)

Borsvai különösen jó viszonyt ápolt a Sáros megyei városok polgárságával, különösen az eperjesiekkel. Információkkal is ellátta a várost, valamint „jó üzletet” csinált lánya kiházasításával is. Borsvai Potenciánát ugyanis Tordai Bálint eperjesi polgár fia, Mihály vette feleségül. Tordai Bálint az eperjesi magyar negyedben lakott, de volt nemesi birtoka is. Halvány nyomok üzleti kapcsolatra is utalnak. Amikor szomszédja ménese Borsvai birtokán legelészett, az eperjesiek tiszttartója védte meg a szolgabíró rétjét. Elképzelhető, hogy Borsvai maga is részt vett a lótenyésztésben. Akár ez irányú tevékenysége miatt is zálogba vehette 1529-ben Sóvári Sós Ferenc kissárosi birtokrészét, amiért 25 aranyforintot hitelezett.

Kendi György szintén vállalt ügyvédi feladatokat, 1522–1523-ban a várbirtokos Kapiaknál. Ekkorra azonban már jelentősen elszegényedhetett, ugyanis 1521-ben teljes Kende és Kiskende falvakban bírt birtokrészét (2 jobbágytelket, 25 iugerum szántóföldet) Eperjes városnak zálogosította el, 12 aranyforint kölcsönért. A telkek földrajzi elhelyezkedésük miatt értékesebbnek számítottak, ugyanis a két település a Kassa és Eperjes városokat összekötő országút mentén feküdt. Kendi nem is mondott le könnyen a birtokról, a város birtokba vezetését követően ugyanis megjelent a földeken, hogy felszántassa és bevettesse azokat. Ez a tett újabb perhez, és kiadásokhoz vezetett. Eperjes város jegyzőkönyvében fennmaradtak azok az összegek, amiket a város a per folyamán fizetett. A város teljes kiadása 18 aranyforintot tett ki, ami több, mint a kölcsönösszeg. Kendi költségei is magasak lehettek. Kendi György mellett rokona, a gyilkosságban szintén vétkes Kendi Mihály is birtokai zálogba bocsátására kényszerült, ő öt kellemesi pusztatelkét zálogosította el egy eperjesi polgárnak.

Ménes jelzése Zsámboky János Magyarország-térképén, 1578 (OSZK Térképtár)

A Fülpösi-gyilkosságban vétkes két szolgabíró társadalmi megbecsültsége, helyi presztízse tehát nem, vagy alig sérült az emberölés következtében, továbbra is a közösség fontos tagjai maradtak. A gyilkosság azonban anyagi következményekkel járt, amibe egy kisnemes tönkre is mehetett. A Kendiek eladósodva kerültek ki az ügyből, a másik tettes, Borsvai viszont ügyvédi tevékenysége, illetve polgári rokonsága révén hamar kilábalt az anyagi válságból.

Irodalom

Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Bp. 1946.

Fügedi Erik: A bártfai XVI. század eleji bor- és lókivitel néhány kérdése. Agrártörténeti Szemle 14. (1972) 68‒74.

Hajnik Imre: Bírósági szervezet és perjog az Árpád- és a vegyes-házi királyok alatt. Bp. 1899.

Kádas István: Kölcsönös haszon: Eperjes, Bártfa városok és Sáros megye hatóság a középkor végén. In: Hatalom, adó, jog. Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Bp. 2017. 337–368.

Solymosi László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma és az Ernuszt-féle megyei adószámadások. In: Tanulmányok Veszprém megye múltjából. Szerk. Kredics László. Veszprém 1984. 121–239.

Werbőczy István: Tripartitum. A dicsőséges magyar királyság szokásjogának hármaskönyve. Ford. Csiky Kálmán. Bp. 1990.

 Kádas István

Ezt olvastad?

No igen, egy reklámokról írott cikkhez hatásvadász cím dukál. S noha ez az írás nem a gazemberekről, hanem a cégérekről