Egy magyar királyné ismeretlen portréja a krónikás források tükrében

Capet Margitról az emlékezetnek íródott krónikás források elbeszélései fontos adalékul szolgálnak III. Béla király második felesége életének vizsgálatához. Az Árpád-kori magyar-francia dinasztikus kapcsolatok közvetlen intenzitását megrajzoló történetírói munkák jelentős részét mára digitalizálták. Így a szélesebb olvasóközönség számára elektronikus úton is hozzáférhető forráskiadványok kínálta lehetőségeket kihasználva összegyűjtöttem a 13. századi angol és francia területeken keletkezett elbeszélő források ama bejegyzéseit, amelyek révén a hányatott sorsú magyar királyné életéről többletinformációhoz juthatunk, egyben a Capet Margitról szóló elszórt magyar nyelvű ismeretanyag egységesebb képet kaphat.

Az Árpád-kor harminc királynéjáról mindössze négy esetében ismerünk néhány elejtett szónál többet – Capet Margit az egyik. A korszakkal foglalkozó hazai tudományos munkák döntő többsége, az adatolhatóságból kifolyólag, Margit személyét III. Béla királyhoz kötötten, érintőlegesen, legtöbbször átvétel formájában tárgyalja. A Zsoldos Attila által vizsgált királynéi intézmény Margit esetében még nem alkalmazható, mivel annak az Aranybulla kiadását követő évtizedekben alakult ki a jogi formája. Két konkrétan Margittal foglalkozó írás a századforduló idejéről maradt ránk: az egyiket Kropf Lajos 1900-ban, a másikat Karl Lajos 1910-ben publikálta a Századokban. Következésképpen a külhoni primer források különleges kapcsolati elemet képeznek Margit személyéhez, amely magas szintű érintkezési pont a magyar-francia és a magyar-angol relációkban.

Királyi paktum a bölcső felett

A Capeting-dinasztia Courtenay ágából származó Margit 1158-ban született VII. (Ifjú) Lajos (1137–1180) francia király és második felesége, Kasztíliai Konstancia házasságából. A külhoni kútfők Margit életével kapcsolatos krónikabejegyzései közül – az események sorrendiségét követve – egy normandiai kútfő, a Mont Saint-Michel-i bencés szerzetes Torigni Robert krónikája az első. 1160. november 2-án, a normandiai Neubourgban egy házassági megegyezés jött létre VII. Lajos és II. Henrik (1154–1189) angol király között. A politikai aktus mögött, mert kétségtelenül az volt, az ambivalens angol-francia politikai viszony új alapokra történő helyezése állt. Mivel az angliai normann dinasztia 1154-ben kihalt, az Anjouk hatalomra jutásával a feudális széttagolódásnak köszönhetően a francia koronabirtokok jelentős része angol érdekszférába került. A központosító törekvéseik által egyre inkább megerősödő Capetingek VII. Lajos idejére már túl szűknek érezték a királyi koronabirtokokra korlátozódó Île-de-France térségét. Ezért a párizsi udvar legfőbb célkitűzése a Korona korábbi birtokainak visszaszerzésére irányult, ami természetszerűleg állandó konfliktushelyzetet eredményezett a két dinasztia között. A helyzet normalizálását mi sem mozdíthatta jobban elő, mint egy jól időzített házasság.

Így az akkor kétéves Margitot, Vexin grófnőjét gyermekházasságra léptették a nála három esztendővel idősebb Henrik királyi herceggel, II. Henrik másodszülött fiával. A két királyság politikai status quoját biztosító frigy megkötésére a kis arát az a Becket Tamás vitte Párizsba, akit tíz évvel később Margit apósának négy lovagja a canterburyi székesegyház oltáránál meggyilkolt. Torigni Robert egy másik műve, a Continuatio Beccensis a megállapodás részleteibe is bepillantást enged. Eszerint a megállapodás tárgyát képezte Margit hozománya, amely Angliában Lincoln városát, valamint 1000 fontot és 300 lovagdíjat foglalt magában, míg Normandia vonatkozásában mindez Avranches városával, két kastéllyal, 1000 fonttal és 200 lovagdíjjal egészült ki. Anyja, Konstancia még az év szeptemberében egy compostelai zarándoklatról visszatérve húga, Adél világrahozatalakor meghalt. Margit gyermekéveiről az akkor száműzetésben élő angol egyházfő, Becket Tamás és Salisbury-i János angol teológus püspök fennmaradt levelezése nyújt csekélyke információt.

Henrik királyi herceg megkoronázása (Wikimedia Commons)

Margit, az ifjú királyné

A következő Margitról szóló lejegyzések az 1170-es évvel kezdődően bukkannak fel. A jelentőségteljes év nemcsak a szeretett főpap Becket Tamás, egykori lelki kísérője és gyóntatója elvesztését jelentette Margitnak, hanem férje, Henrik királyi herceg május 24-ei megkoronázását a Westminster apátsági templomban. Mivel VII. Lajos nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy lánya a koronázási ordóban nem kapott helyet –  legalábbis Torigni Robert és Radulfi de Diceto elbeszélésében –, ezért 1172. augusztus 27-én a winchesteri székesegyházban Margit – mint társuralkodó – fejére helyezték azt a diadém jellegű koronát, amely ma – nagy valószínűséggel – a Magyar Nemzeti Múzeum Árpád-kori gyűjteményes anyagában található. 1173. február 21-én III. Sándor pápa Segniben szentté avatta Becket Tamást. A szent canterburyi ideiglenes sírhelyéhez 1175-ben Henrik királyi herceg is elzarándokolt – vélhetőleg Margittal együtt. Margit hamarosan szembesülni kényszerült kora társadalmának elvárásaival. Ebben a társadalomban a nőnek, még ha úrnő volt is, minden hatalma termékenységéből fakadt, abból, hogy gyermeket, örököst adott urának, biztosítva ezzel a család, a dinasztia jövőjét. 1177-ben fiút szült. A gyermek a keresztségben a Vilmos nevet kapta. Sajnálatos módon Margitnak mindössze három napra adatott csak meg az anyaság öröme – soha többet.

A megvádolt királyné

Henrik négy évvel később fondorlatos lépésre szánta el magát, amely mögött a törvényes öröklés megoldatlansága állhatott. Nyilvánosan megvádolt egy férfit, hogy bűnös viszonyt folytat feleségével. Hogy ki volt a megnevezett személy?

Erre Londonban, a templomos lovagok kerek templomában kaphatunk választ; ott található Striguil és Pembroke első nagyurának, William Marshall domborműves sírkőlapja. Az 1182-ben kirobbant szerelmi ügy főszereplője az a lovag lett, akit Angliában és Normandiában egyaránt félve tiszteltek, aki magának a lovagság eszményének megtestesítője volt kortársai szemében. Henrik súlyos vádja a nős lovag esetében kimerítette a házasságtörés bűnét, mi több, kétségbe vonta annak „fiúi” és alattvalói hűségét, tisztességét és becsületét. A kényes ügy tisztázására a normandiai Caenban, az udvari tanács előtt került sor, ahol a lovag párviadalra hívta ki Henriket, amit az nem fogadott el – ezzel bizonyosságot nyert mindenki előtt az igazság. Mint ahogy ez a William Marshall cselekedeteit ünnepélyesen megörökítő – fia, Gilbert kérésére íródott – anglo-normann nyelvű költemény, a L’histoire de Guillaume le Maréchal soraiból is kitűnik.

Egy angol kútfő, Roger of Hoveden krónikája elbeszéli, hogy Henrik hazaküldte 1183 februárjában Margitot öccse, II. Fülöp udvarába. Néhány hónappal később Henrik Martelben életét vesztette. Gualterus Mapes a De nugis curialumban közli, hogy Henrik Szent Barnabás apostol napján, június 11-én hunyt el betegség következtében. Még ugyanabban az évben, december 6-án, Szent Miklós napján megegyezés jött létre II. Henrik és II. Fülöp között, amely a frissen megözvegyült meny és nővér, Margit további sorsát éppúgy érintette, mint a stratégiailag fontos gisorsi várat.

Egy özvegy királyné értéke a politika sakktábláján

A világban, amelyben Margit élt, egy nő nem maradhatott egyedül családi vagy közösségi támasz nélkül. Margit tehát visszakerült féltestvére, II. Fülöp hatalma alá. Az özvegyi státus társadalmi megítélése jó volt a korszakban: közvetlenül a szüzesség után következett, de csak abban az esetben, ha önmegtartóztató élet társult hozzá. Margit, ha lett volna gyermeke, egy fiú, aki idős éveiben gondoskodik róla, lehet, hogy az „öncélú” függetlenséget választja, mint számos özvegységre jutott úrinő. De nem volt. Maradt a két általánosan elfogadott megoldás: kolostorba vonul vagy új férjet kap egy mindenkinek előnyös házasságkötés révén. Margit ez utóbbit választotta. Hoveden krónikája tudósít III. Béla házasságkötési szándékáról. A rövid feljegyzés elbeszéli, hogy Béla király követeket küldött Rouenbe, az angol királyi udvarba II. Henrik unokája, az akkor 13 éves Richenza (Matilda), III. (Oroszlán) Henrik szász herceg lánya kezéért – eredménytelenül.

A francia udvarban történtekről a számos kútfőből merítő Albericus világkrónikájában olvashatunk. A távoli és ismeretlen magyar történések iránt élénk érdeklődést mutató troisfontaines-i ciszterci szerzetes az 1185. évnél jegyezte le azt a sorsszerű történést, amely Margit életállapotát megváltoztatta. Elbeszéli, hogy a magyar király követei (egykori párizsi peregrinusok, vagyis III. Béla udvarából magasabb egyetemi képzésre küldött egyháziak mint Jób esztergomi érsek, Adorján budai prépost és kancellár, illetve az ismeretlen jogállású Mihály) házassági ajánlattal keresték fel II. Fülöpöt. A jelentőségteljes esemény megörökítését egy Saint-Denis-i kódexdíszítő festő, illuminátor közvetítése révén ismerjük. A British Library kézirat gyűjteményében található, miniatúrába foglalt képen III. Béla követei láthatóak, amint a francia uralkodótól nőül kérik az özvegy királynét. A Margitról készült egyetlen portréértékű ábrázolás információs értéke nem lebecsülendő, valóságszerűségét azonban túlzás lenne számon kérni a 13. századi kéziratfestőn.

Ezzel az aktussal állhat szoros összefüggésben az a tételes jövedelemjegyzék, amelyet jelenleg a párizsi Nemzeti Levéltárban őriznek. A dokumentum készítésének célját illetően a magyar történettudomány megosztott. Korántsem biztos, hogy a házasságkötéssel kapcsolatosan készült. Annyi bizonyos, hogy a benne foglaltakról a párizsi királyi udvarban is értesültek. A francia krónikás források közül a Saint-Denis-i történetíró Rigordus, Alberik, Auxerre-i Róbert, illetve Guillelmus Brito tudósít III. Béla és Capet Margit 1186. évi házasságkötéséről.

Részlet a jövedelemjegyzékből (Marczali Henrik: A magyar történet kútfőinek története.

Athenaeum. Bp., 1901./MEK)

II. Fülöp hatalmi terveihez illeszkedően Margit 5500 márka ezüst (2750 font) évjáradék ellenében lemondott birtokairól, köztük a francia koronabirtokok kiterjesztését elősegítő Vexin grófságról. III. Béla valódi szándékait nem ismerjük. Feltehetőleg jelzésértékű volt az Apostoli Szentszék irányába, hogy olyan uralkodóházból választott feleséget, amely törekvéseit – elsősorban a Szentföld vonatkozásában – támogatta. Továbbá nem zárható ki, hogy a magyar uralkodónak Bizánccal kapcsolatban határozott elképzelései voltak. Ezt látszik alátámasztani lánya Margit (Mária) 1186-ban történt házasságkötése az Angelosz-házbeli II. Izsák császárral (1185–1195, 1203–1204), amelyről Niketas Choniates és Geórgiosz Akropolitész világkrónikájából értesülhetünk. Radulfi de Diceto ismerteti feljegyzésében, hogy Margit augusztus 24-ig Párizsban tartózkodott. Ezt követően útra kelt Magyarországra, ahol a magyar uralkodó esztergomi királyi várában feleségül vette.

A királyi pár életének részleteit írott forrásadatok hiányában nem ismerjük. A házasságuk tizenegy esztendeje alatt keletkezett okleveles, illetve hiteleshelyi forrásanyagok kizárólag jogi természetűek. Annyi bizonyos, hogy házasságuk gyermektelen maradt. Viszonyuk feltételezhetően kiegyensúlyozott volt, legalábbis erre enged következtetni például Béla vele szembe helyezkedő anyjának, Eufrozina királynénak száműzése. Nyilvánvalóan Margit is rendelkezett királynéi udvarral, birtokokkal és azok jövedelmével. Királynéi szerepének súlya kimutatható a 12. század végén keletkezett királyi és a francia anyaházú szerzetesrendek építészeti produktumainál is.

Az utolsó információk Margitról

A külhoni elbeszélő források III. Béla király 1196. évi halálát még lejegyezték, a királynéról többet nem tesznek említést. Margit magyarországi életéről az eddigiekben felhasznált kútfők további információt nem hoznak felszínre. A Türoszi Vilmos krónikáját folytató Ernoul – a krónikás források szokásos terjedelméhez képest – Margitról viszonylag hosszan megemlékezik. Közléséből kiderül, hogy Margit Dél-Itáliából a tengeri utat választva zarándoklatra indult a Szentföldre. Auxerre-i Róbert krónikájában az 1197. évnél szűkszavúan már csak az özvegy királyné halálhírét jegyezte le. Radulfi de Diceto elbeszéli, hogy Akkóban halt meg – ezt az értesülést egy másik szöveghely is támogatja, amely a már fentebb említett Ernoul tollából származik. Ernoul tudni véli azt is, hogy Margitot a türoszi székesegyházban helyezték örök nyugalomra.

Capet Margit utóélete

Margit kultúra iránti fogékonyságát és tevékeny szerepvállalását a régészeti és művészettörténeti kutatások tárták fel az esztergomi palota és a palotakápolna vonatkozásában. Továbbá a szintúgy Esztergomban található Szent Tamás hegyfoki prépostság és káptalan építéstörténetében is kimutatható a Margittal érkezett francia mesterek magyarországi szerepe, ahogyan azt a kutatás a zsámbéki, óbudai, pilisi, somogyvár, jánoshidai, bényi, vérteszentkereszti ásatások során előkerült faragványok és kora gótikus építészeti megoldások alapján is feltételezi.

A magyar egyháztörténet szempontjából Becket Szent Tamás magyarországi tiszteletének kezdetei Lukács esztergomi érsek mellett nagy valószínűséggel Margit személyéhez is szorosan köthetőek. (A szentéletű mártír érsek könyökcsont ereklyéje Dezső csanádi püspök „kalandos” kimenetelű canterburyi tartózkodásával függhet össze, ekkor, 1220. július 7-én került sor a szent maradványainak átvitelére egy méltóbb helyre.)

Capet Margit hányatott életének harminckilenc évéből huszonötöt töltött királynéi méltóságban, ebből tizenegy esztendőt a magyar trón társuralkodójaként. A külhoni kútfőkből feltárulkozó Margit-kép nemcsak érdekes adalékkal szolgál a dinasztikus házasságkötések hátterében meghúzódó politikai szempontokat illetően, de bepillantást enged a középkor a nők helyével és szerepével kapcsolatos gondolkodásmódjába is. E két tényező együttes hatását kell látnunk Margit kulturális szerepvállalásában is, amely a későbbiekben meghatározónak bizonyult a magyar egyházi, gazdasági és politikai élet alakulásában.

Narratív források:

Paul Scheffer-Boichorst (kiad.): Albericus Trium Fontium

Rigordus: Gesta Philippi II Augusti regis Francorum.

O. Holder-Egger (kiad.): Roberti Canonici S. Mariani Autissiodorensis Chronicon. in: Monumenta Germaniae historica. Scriptores 26.

Mme Ve J. Renouard (kiad.): Chronique d’Ernoul et de Bernard le Trésorier.

Paul Meyer (kiad.): L’histoire de Guillaume le Maréchal, comte de Striguil et de Pembroke, régent d’Angleterre de 1216 à 1219: poème français.

William Stubbs (kiad.): Roger of Hoveden: Gesta Regis Henrici Secundi et Gesta Regis Ricardi Benedicti abbatis.

William Stubbs (kiad.): Roger of Hoveden: Chronica Magistri Rogeri de Houedene.

William Stubbs (kiad.):  Radulfi de Diceto Decani Lundoniensis Opera Historica. The Historical Works of Master Ralph de Diceto, Dean of London. London, 1876. Rolls Series 68.

Narratív források digitalizált elérhetőségei:

Ernoul krónikája: https://archive.org/details/chroniquedernoul00ernouoft Letöltési ideje: 2018. június 12.

Randulfi de Diceto történeti munkái: https://archive.org/stream/radulfidedicetod02dice#page/n7/mode/2up  Letöltés ideje: 2018. június 12.

Roger of Hoveden krónikája: https://archive.org/details/chronicamagistri02roge Letöltés ideje: 2018. június 12.

Roger of Hoveden gestája: https://archive.org/details/gestaregishenric01stub Letöltés ideje: 2018. június 12.

William Marshall története: https://archive.org/details/lhistoiredeguill01meyeuoft Letöltési ideje: 2018. június 12.

Ajánlott irodalom:

A bizánci irodalom kistükre. Szerk. Dimitriosz Hadzisz. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1974.

A magyar történet kútfőinek története. Szerk: Marczali Henrik. Athenaeum. Budapest, 1901.

Solymosi László: Magyar főpapok angliai zarándoklata 1220-ban. In: Történelmi Szemle, 55. (2013) 4.

Szentpétery Imre: Oklevéltani naptár. Akadémiai Kiadó. Budapest 1974.

Zsoldos Attila: Magyarország világi archontológiája 1000–1301. História–MTA Történettudományi Intézete. Budapest, 2011.

Penyaskó Tamás

Ezt olvastad?

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt
Támogasson minket