Egy „modellalkotó” nőtörténeti kötet

2017. október 26-án ismét könyvbemutatónak adott otthont az ELTE BTK Kari Tanácsterme. Ezúttal Papp Barbara és Sipos Balázs frissen megjelent munkájával, a Modern, diplomás nő a Horthy-korban című könyvvel ismerkedhettek meg az érdeklődők.

A kötet címlapja

A kötetet kiadó Napvilág Kiadó nevében Dr. Schneider Márta köszöntötte a megjelenteket. Az ügyvezető igazgató örömét fejezte ki, amiért egy újabb, igényes kötettel gazdagodott a kiadó portfóliója. Azt is hangsúlyozta, hogy céljuk továbbra is az, hogy a minőségi kéziratokból kiadványok születhessenek, illetve megjelenési lehetőséget biztosítsanak a fiatal kutatóknak.

Schneider Márta

A könyvről Fábri Anna beszélt  részleteiben. Előre bocsátotta, hogy kettős szerepben olvasta a művet, egyrészt mint „művelt laikus”, másrészt mint szakember, hiszen egyetemi kurzusain foglalkozott a kötetben megjelenő egyes aspektusokkal. Véleménye szerint számos tekintetben újdonságot jelent a kiadvány, és remélhetőleg vitát fog generálni, nem csak a korszakkal foglalkozó szakemberek körében.

Fábri Anna

Bevezetője után hangsúlyozta, hogy a kötet igencsak változatos, egyes fejezetek időnként mintaszerűek, koherensek és lezártnak tekinthetők önmagukban is (mint például a nők oktatásával foglalkozó IV. fejezet). Ugyanakkor a nyitófejezet (A nőtörténet korszakai a 19–20. századi Magyarországon) az egész kutatás szempontjából lényeges kérdéseket feszeget. A fejezet két jellemző megközelítést vázol fel, a normatívot és a nem normatívot. A szerzőpáros – Max Weber nyomán haladva – az utóbbi, a „megértő nőtörténetírás” mellett érvel, azaz nem kérik számon a nőellenességet a korábbi korszakokon, mivel nem csak a feminista értelmezés révén fogható meg a múlt.

Fábri kitért a korabeli médiareprezentációjával foglalkozó fejezetre, amely sok kérdést felvet, de nem lehet átfogó, összefoglaló jellegű, mivel a kötet „modellalkotó”. A diplomás nőket célzó Magyar Női Szemle című lap külön fejezetet kapott, amely nem egy kitekintő – bár ilyen is akadt a könyvben –, hanem immanens része a szövegnek. Ebben a szerzők azt tárták fel, hogy hogyan beszélnek magukról a nők, mi érdekelte őket, illetve milyen képet közvetítettek magukról.

A legzártabb résznek Fábri a VIII. fejezetet tartotta, amely Dr. Magyary Zoltánné Dr. Techert Margit életét dolgozza fel. A Magyar Női Szemle szerkesztőjének biográfiája különösen értékes része a munkának. Bár a kötet rengeteg példát hoz fel, a „művelt laikus” szempontjából több hasonló portréra lenne igény.

Az előadó természetesen megfogalmazta a hiányérzeteit is. Ezek közül elsőként azt emelte ki, hogy a kötet permanensnek tekinti a korszakot a nőkérdés szempontjából, de az kevésbé jelenik meg, hogy a megelőző korszakban elismertté vált, karriert építő nőknek milyen befolyása volt a Horthy-érában. Példaként Ritoók Emma neve merült fel, aki „nem a modern nő” mintája, ugyanakkor Kornis Gyulával szemben – aki a Napkelet 1925. januári és februári számában cikkeket közölt Nők az egyetemen címmel – közösséget vállalt a diplomás nők helyzetén javító állásponttal. Az is kérdéses maradt, hogy a két csoportot hogyan integrálta a Magyar Női Szemle. Fábri ezek után személyes élményét osztotta meg a közönséggel. Felidézte, hogy tanárai közt akadtak olyanok, akik a Horthy-korszakban szocializálódtak. Szerinte őket és a korábbi generációt egyfajta sajátos mentalitás, a minőség és a személyes teljesítmény iránti igény kapcsolta össze, amelynek olyan morális felszólítások jelentették az alapját, mint például „a nők legyenek jobbak a férfiaknál” stb. Hasonlóan termékenyítő lenne, ha egy-egy egyesület, szűkebb folyamat bemutatásra kerülne, annál is inkább mivel „az oral historyról lekéstünk”. Az ilyesfajta, részletgazdag szövegek támogatnák a könyvet, és ugyan ez igaz a korábbi korszakok nőtörténeti irodalmára is.

Sipos Balázs

Fábri méltatása után a szerzők kaptak szót. Elsőként Sipos Balázs, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék habilitált docense, a Nőtörténeti Kutatóközpont vezetője mesélte el a könyv keletkezéstörténetét, majd röviden reagált Fábri felvetésére. Szerinte is fontos a kontinuitás vizsgálata, amelyre vonatkozóan személyes forrásokat be lehet gyűjteni még. Papp Barbara, az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék tudományos munkatársa elsősorban arról beszélt, hogy hogyan bontakozott ki a kutatása, illetve milyen módon távolodott el s tért vissza újra és újra a nőtörténethez.

Papp Barbara

A következő kérdés a folytatásra vonatkozott. Sipos hangsúlyozta, hogy most konkrét kutatásokat igyekeztek összefüggő elbeszéléssé alakítani, azaz kontextust teremteni a kutatások köré. Ez a folyamat is megmutatta, hogy rengeteg a nehézség, például az is aprólékos munka volt, hogy összeállítsák azok „telefonkönyvét”, akiknek a történetét fel kellene dolgozni, mivel sokan szem elől vesztek az idők során. Szerinte a hatékonyság növeléséért intézményesíteni kellene a kutatást, így kiterjeszthető volna, mivel a felmerülő feladatokat egy-két ember nem tudja ellátni. A történészek közt akadnak olyanok, akik előremutató eredményeket értek el, őket, illetve a doktoranduszokat kellene kutatócsoporttá szervezni. Ennek előfeltétele, hogy elfogadtassák a témát.

A kötet bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy a nagyközönség és a szakma felfigyeljen a nők történetével kapcsolatos elemzésekre, a bemutató sikere legalábbis jó előjelnek tekinthető. Aki pedig jobban elmerülne a nőtörténeti témákban, az a Magyar Tudomány Ünnepén látogasson el a „Keresd a nőt!” című rendezvényre, amelyet az ELTE Nőtörténeti Kutatóközpontja szervez az egyetemen.

Fekete Bálint

Ezt olvastad?

Sokak számára a Parlament a méltóságot sugalló neogótikus épületével és a XX. századi magyar történelem viharait túlélő gyönyörű művészeti alkotásaival