Egy rabszolga-kereskedő Lajos király udvarában

A Magyar Királysághoz tartozó Dalmácia területén számos firenzei születésű kereste boldogulását, közéjük tartozott Taddeo di Jacopo da Firenze, aki 1377-ben 144 velencei dukátot kitevő kereskedelmi ügyletet bonyolított le Zárában, három vásárlója egyenesen Anconából hajózott át az Adriai-tenger túlpartjára. A gazdát cserélt portéka mennyiségét tekintve éppen egy tucatot tett ki, tartalmára nézve tíz nőből és két férfiből állt, életkoruk 10 és 30 év között változott.

Az alábbi írás a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében kerül újraközlésre.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának júniusi számában kutatócsoportunk tagja, Gál JuditEgy rabszolga-kereskedő Lajos király udvarában című írását közöljük.

Firenze látképe 1471 körül. Francesco Rosselli korabeli fametszete alapján készült 19. századi festmény (Palazzo Vecchio)

A firenzei Taddeónak talán ez volt az első rabszolga-kereskedelemben szerzett tapasztalata, de bizonyosan nem az utolsó. Hiszen még ugyanebben az évben, s majd a következő esztendőben legalább négy alkalommal bocsátott áruba különböző személyeket honfitársának, Domenico di Francescónak. Egy ekkor kelt zárai közjegyzői irat tanúsága szerint velencei kereskedőkkel is kapcsolatban állt, akiknek szintén szolgákat adott el.

Az 1381-ben, Petrello da Anconával zajlott üzletkötésből az is kiderül, hogy Taddeo Boszniából származó embereket árusított. A 14. század végén és a 15. században a tehetős itáliai városok minden magára kicsit is adó polgárcsaládja tartott legalább egy-két rabszolgát, akik itáliai kereskedők révén kerültek a félsziget piacain forgalomba. Velük igyekeztek pótolni a pestisjárvány idején megfogyatkozott munkaerőt, elsősorban a ház körüli feladatok ellátásában, ezzel magyarázható, hogy a rabszolgák között arányaiban több lánnyal, asszonnyal számolhatunk. Az egyházi és világi jogszabályok értelmében keresztények nem tarthattak keresztény rabszolgákat. A Balkánról származó rabszolgák szinte kivétel nélkül Bosznia, Hum, Trebinje vagy Rudinje területéről kerültek ki s vallási hovatartozásukat tekintve pedig többnyire bogumilok, vagy annak bélyegzettek, illetve ritkább esetben ortodox keresztények lehettek.

Fogságba esett keresztények az algíri rabszolgavásárban. Illusztráció Pierre Dan: Christian Historie van Barbaryen (1684) című művében (British Library)

Az eretnek szolgákkal való kereskedés olyannyira nem okozott morális problémákat az adásvételben résztvevőknek, hogy a szolgák vásárlóiként rendszeresen találkozhatunk egyházi intézményekkel is a korabeli forrásokban. Taddeo kereskedelmi tevékenységének első székhelye minden valószínűség szerint a Neretva folyó torkolatánál fekvő Drijeva lehetett – Zárát és Spalatót is felülmúlva – Cattaro és Raguza mellett az Adria keleti partvidékének egyik legnagyobb rabszolga-kereskedelmi központja volt. A rabszolga-kereskedő városok nemcsak közvetítő szerepet játszottak a szolgák továbbadásában, hanem maguk is felvevőpiacot jelentettek.

Hímző szolgálók. Március allegóriáját megjelenítő freskó részlete a ferrarai Palazzo Schifanoiában (1469)

A háztartási rabszolgák alkalmazása Raguzában is mindennapos volt, jóval kisebb mértékben, de megfigyelhető az ilyenfajta munkaerő bevetése a hajókon és a szőlőművelésben egyaránt. A balkáni rabszolgák egyik, ha talán nem a legnagyobb külföldi felvevőpiaca Firenze volt. A firenzei kereskedők Taddeóhoz hasonlóan nemcsak felvásárlóként jelentek meg a dél-dalmáciai piacokon, hanem maguk is aktívan részt vettek a Balkánon a rabszolgák, valamint az itt bányászott nemesfémek beszerzésében és csakhamar a raguzai és velencei kereskedők konkurenseivé váltak. Jelenlétük megerősödését elősegítette, hogy az Adriai-tenger kereskedelmét korábban kontrolláló Velence az 1358-ban Nagy Lajos magyar királlyal megkötött zárai békében elvesztette területeit az Adriai-tenger keleti partvidékén. A firenzeiek jelenléte különösen erős volt a magyar uralkodó által újonnan felállított királyi só- és harmincadkamarák igazgatásában, emiatt pedig nem meglepő, hogy Zárában találkozunk velük igen gyakran, amely város a dalmáciai sókereskedelem központja és a levantei kereskedelem egyik legfontosabb térségbeli kiindulópontja volt.

Szőlőt művelő szolgák. Március allegóriáját megjelenítő freskó részlete a ferrarai Palazzo Schifanoiában (1469)

Magának Taddeónak a gazdasági ambíciói is jóval túlmutattak a kezdeti rabszolga-kereskedelemben játszott szerepen. Miután 1380-ban raguzai polgárjogot nyert, a következő esztendőben a szintén Firenzéből származó Giovanni Talentivel bérbe vette a Neretva menti só- és harmincadkamarát, majd pedig újabb nagyszabású tervének megvalósításába kezdett. 1382 januárjában már arról tudósítanak a raguzai források, hogy társával egy Szent Miklósról elnevezett hajót építtettek, mely 29 fős legénységgel 1383-ban Anatólia felé vette az irányt, s amelyet a későbbiekben különböző vállalkozásoknak többször is bérbe adtak.

Hajó a 15. században. Illusztráció Konrad Grünenberg útleírásában (1487) (Badische Landesbibliothek)

Az 1380-as években Taddeo a posztókereskedelembe, és a Raguza számára létfontosságú gabonakereskedelembe is bekapcsolódott. A 14. század második felében több alkalommal is éhínséggel sújtott Raguzát a mai Albánia területéről látta el gabonával, amelynek köszönhetően komoly befolyásra tett szert a városban, ennek tudható be, hogy 1385-ben Raguza különleges követeként Szicíliában újabb gabonaszállítmányról gondoskodott a város számára. 1395-ben a raguzai kistanács azzal bízta meg, hogy listázza a Neretvánál behozott gabonát, és utasítsa a raguzaiakat, hogy a náluk lévő gabonát szolgáltassák be. Aki nem követte a firenzei-raguzai kereskedő utasításait, azt két hónap börtönnel sújthatta a város.

Taddeo a kereskedelmi és gazdasági igazgatásban vállalt szerepei mellett diplomáciai megbízásokat is teljesített. 1390-ben feladatul kapta, hogy az előző évben, a rigómezei csatában oszmán fogságba esett boszniai nemesek sorsa után kutasson. Szemmel láthatóan Taddeo di Jacopo da Firenze pályája sok szempontból igazi sikertörténetnek tekinthető, hiszen az egyik legjelentősebb levantei kereskedelmi központ megbecsült polgáraként távozott az élők sorából. Hasonlóan több Magyarországon tevékenykedő firenzei kortársához, bár polgárjogot szerzett Raguzában, és vélhetően befolyása sem volt csekély, a város irányításából az adminisztráció tagjaként sosem vette ki a részét.

Gál Judit

Raguza látképe a 15. században. Illusztráció Konrad Grünenberg útleírásában (1487) (Badische Landesbibliothek)

Irodalom
Dinić-Knežević, Dušanka: Prilog proučavanju migracija našeg stanovništva u Italiju tokom XIII i XIV veka. Godišnjak Filozofskog fakulteta u Novom Sadu 16. (1973) 39-62.
Pekić, Radmilo: Strani trgovci na području srednjovjekovne Hercegovine. In: Zbornik radova: Hum i Hercegovina kroz povijest. Ed. Ivica Lučić. Zagreb 2011. 627–646.
Pinelli, Paola: Le relazione commerciali tra Firenze e Ragusa (XV-XVI secolo). In: Firenze e Dubrovnik all’epoca di Marino Darsa (1508-1567). Ed. Paola Pinelli. Firenze 2010. 43–50.
Raukar, Tomislav: Zadarska trgovina solju u XIV i XV stoljeću. Radovi Filozofskog fakulteta: Odsjek za povijest 7-8. (1970) 19–79.
Teke Zsuzsa: Firenzei üzletemberek Magyarországon (1373-1403). Történelmi Szemle 37. (1995) 129–150.
Verlinden, Charles: L’esclavage sur la côte dalmate au bas moyen âge. Bulletin de l’Institut Historique Belge de Rome 41. (1970) 57–140.

Ezt olvastad?

Kijelenthetjük, hogy bármilyen régmúltba vetülő kutatást folytat korunk embere, európai viszonylatban nem kerülheti el a figyelmét azoknak az intézményeknek századok