„Egyenjogúsági frázisok az ajkakon, hegemóniavágyak a szívekben.” – Adolph Fischhof emlékére

Szülészorvos, forradalmár, a nemzetiségi jogok képviselője és egy föderális osztrák-magyar monarchia programalkotója. Kétszáz éve született Adolf Fischhof (1816–1893), akinek pályáját érdemes jobban megismernünk.

A szülészorvos

Adolph (Abraham) Fischhof tehetős, zsidó kereskedő család sarjaként 1816. december 8-án született Óbudán. Tizennégy évesen költözött családjával Pestre, ahol a helyi jeshiva helyett a város legrégebbi középiskolájában, a piarista gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait. Ez volt akkor az egyetlen katolikus gimnázium, amely protestáns és zsidó vallású gyermekeket is felvett. A középiskolai évek (1829–1834) után két éven át filozófiát hallgatott a Pesti Egyetem bölcsészettudományi karán. Noha földrajzi értelemben 1836 októberétől elszakadt a Magyar Királyságtól, hiszen a Bécsi Egyetem orvosi karára iratkozott be, évekkel később is Magyarországot vallotta hazájának. Az 1846. május 19–20-án a Der Ungar hasábjain nyomtatásban megjelent Bade-Brief című cikke teszi ezt többek között először nyilvánvalóvá.

Az 1845-ben megszerzett orvosdoktori promóció után másfél évvel a szülészet magiszterévé lépett elő. 1846-tól másodorvosként dolgozott a II. József által 1784-ben megalapított bécsi Allgemeines Krankenhausban. A szintén ott dolgozó Semmelweis Ignáccal barátok és kollégák voltak. Érdekes történeti adalék, hogy akkoriban a másodorvosok napi negyven krajcár fizetést kaptak, ami mindössze négy krajcárral volt több, mint a háziszolgák napi bére. Mindez egy olyan korban, amikor a szülő nők közel 30 %-a gyermekágyi lázban hunyt el. A rossz higiéniai körülményekből fakadó szembesülés a halállal és a zsidóság társadalmi kiszolgáltatottsága rendkívül érzékennyé, nyitottá tette a fiatal orvost a társadalmi, politikai problémák iránt.


Adolf Fischhof (1816–1893) Portré (1848) az Osztrák Nemzeti Könyvtár képarchívumának anyagából

A „forradalmár” és a politikus

1848-ban, a márciusi forrongás közepette szinte tálcán kínálkozott a lehetőség, és a jobbítások szolgálatába szegődött. Március 13-án az elsők között szólalt fel a metternichi rendszer igazságtalanságai ellen az alsó-ausztriai tartományi rendek épületének udvarán. A Fischhof politikai pályájával foglalkozó történészek, illetve politikai életrajzírói — Richard Charmatz, Fenyő István — számos alkalommal méltatták ezt a beszédet úgy a klasszikus liberális követelések, mint a népek közötti összefogás és együttműködés egyértelmű hirdetése alapján. Fischhof kritikusa volt az 1848. április 25-én elfogadott pillersdorfi alkotmánynak, annak szűk választójoga és a császári kinevezéstől függővé tett szenátus intézménye miatt. 1848 júliusától balliberális képviselőként képviselte a parlamentben Bécs VI. kerületét. Nem sokkal később, augusztus 2-tól pedig miniszteri tanácsosnak, a belügyminisztérium egészségügyi előadójává nevezték ki. A harmadik bécsi forradalomban, októberben a városi vezetők között található, valamint tagja volt a Reichstag harmincfőnyi alkotmányozó bizottságának, amely 1849. január 13. és március 4. között Kremsierben tanácskozott. Már ekkor a birodalmi, centralizáló megoldásokért politizált. Ebben az esetben ez úgy értendő azonban, hogy a korona jogainak védelmét szolgáló, egyúttal a Reichstagnak kiterjesztett jogokat biztosító javaslatok szószólója volt. Mint köztudott, a kremsieri alkotmány 1849. március 15-én került volna a bécsi ház plénuma elé, de Felix von Schwarzenberg herceg, osztrák miniszterelnök feloszlatta a gyűlést, és az olmützi alkotmány paragrafusait iktatták törvénybe. Március 7-én Fischhofot is letartóztatták. Felségárulással és gróf Theodor Baillet von Latour, osztrák hadügyminiszter meggyilkoltatása miatti bűnrészességgel vádolták, majd elítélték. 1849. szeptember 7-én döntöttek szabadon bocsátásáról, mindazonáltal csak december 2-án szabadult ki a börtönből. Az elkövetkező tizenkét év folyamán tartózkodnia kellett mindenféle politikai tevékenységtől, hiszen folyamatos rendőri megfigyelés alatt állt. Kizárólag orvosi hivatásának szentelte magát. Mecénása, Gustav Figdor pénzügyi segítségével rendezte be orvosi rendelőjét Bécsben, ahol kiterjedt praxisra tett szert, és gazdag családok gyógyításával foglalkozott.


A fiatal segédorvos 1848. március 3-án beszédet mond a diákok előtt. F. Kollarz litográfiája.

A külpolitikailag erős, belpolitikájában igazságos osztrák–magyar szövetségért

Az 1859 utáni, változó politikai feltételek Fischhof számára is meghozták a szabad politikai véleménynyilvánítás lehetőségét. 1861-ben Joseph Unger osztrák jogász professzorral együtt adták ki A magyar kérdés megoldásához. Egy államjogi javaslat című politikai röpiratukat. Az Osztrák Császárság Solferinónál, 1859-ben bekövetkezett katonai veresége a birodalmi nagyhatalmi állás megingását tette nyilvánvalóvá. Ez számos politikai gondolkodót késztetett akkor helyzetelemzésre. A politikai látleletek megszaporodása mögött másfelől a februári pátens rendelkezéseivel kapcsolatos elégedetlenség állt. Fischhof és Unger az önkormányzatot, az önigazgatás lehetőségét, és az egyenlő jogokat, az egyenlő szabadság biztosítását hiányolta a februári császári intézkedésekből. Ebben a röpiratban az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság között létrehozandó reálunióra tettek javaslatot. Ez az elképzelés a negyedik alternatívaként fogható fel a metternichi, bachi abszolutista egységállam mellett érvelő, a liberális képviselők alkotmányos egységállamáért kiálló, valamint a magyar politikai elit többsége által javasolt perszonáluniós szövetkezés mellett. Fischhof a perszonálunió életképességét, hosszú távú sikerét azért vitatta, mert úgy gondolta, hogy a 19. században az érdekkiegyenlítés nem lehet kizárólag az uralkodó kezében. A perszonálunió a két szerző számára a két állam szétválásának folyamatát is előrevetítette. Nem beszélve arról, hogy a Fischhof számára legfontosabb célt, a nagyhatalmi állás megőrzését sem látta biztosítottnak az Ausztria és Magyarország közötti perszonálunióban. Ez az írás továbbá a kölcsönös megértés politikáját hirdette, a széleskörű politikai érdekegyeztetés fontosságát emelte ki: „Először külön tanácskozás és külön határozathozatal. Azután közös tanácskozás és külön határozathozatal. Végül közös tanácskozás és közös határozathozatal.” A politikai egyeztetés-sorozat a két országgyűlésen — az egyesült német–szláv országgyűlés és a magyar korona országainak országgyűlése (beleértve Horvátországot és Erdélyt is) — kezdődik, majd a külön tanácskozást követően közösen hoznak döntést a birodalmi ügyekben. Ha a két gyűlés által meghozott határozatok eltérnek egymástól, a Fischhofék által javasolt birodalmi bizottság folytatta volna a politikai érdekegyeztetéseket a két birodalomrész között. A koncepció kiemelendő érdeme az volt, hogy minden politikai áramlat képviselőjét be kívánta vonni ebbe a felállítandó bizottságba.

1866 januárjában tovább finomítva a Monarchia átszervezésére vonatkozó elképzeléseit egy ötrészes cikksorozatot tett közzé a Pesther Lloydban, majd ugyanennek az évnek az őszén Kitekintés Ausztria helyzetére. Levél a Telegraf szerkesztőségének címmel fogalmazta meg nézeteit arról, hogy teremthető meg az erős és nagy dunai Monarchia. Abban az évben tett utalást először arra, hogy szükség lenne egy közép-európai föderáció létrehozására. A közép-európai föderáció gondolata természetesen nem volt új. A Fischhof által rendkívül tisztelt Viktor Franz Freiherr von Andrian–Werburg 1850-ben kiadott Ausztria centralizációja és decentralizációja című munkája már körvonalazott egy ilyen elképzelést. Továbbra is ellenezte az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság közötti perszonáluniót, mondván ez külpolitikailag gyengeséget jelent, és egyébként is csak a függetlenség csalóka látszatát nyújtaná Magyarország számára. Az erős Osztrák–Magyar Monarchia Fischhof és társai nézetei szerint a reálunióval teremthető csak meg, mindazonáltal a birodalmi részek önállóságának legnagyobb kímélete mellett.

A nemzetiségi jogok kiterjesztéséért

Az 1861. évi javaslat ismeretében érthető elégedetlensége az osztrák–magyar kiegyezés feltételrendszerével kapcsolatban. A kiegyezés fontos hiányosságaként rótta fel, hogy a delegációkban nem érvényesült a kisebb nemzetek politikai képviselete. Ezzel kapcsolatos elképzelését az 1868 márciusában kiadott A municipális autonómia kiterjesztéséről című munkájában fejtette ki bővebben. Ebben az írásban ismét arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy az alkotmányos szabadság érvényesülésének elengedhetetlen feltétele az önkormányzatiság. Az önkormányzatok kiszélesítése az utókor elismerését kiváltó magisztrális könyvében szintén fontos helyet foglalt el. Az Ausztria és fennállásának biztosítékai. Egy politikai tanulmány című röpirat 1869-ben jelent meg először. A második kiadás pedig már az azt követő évben napvilágot látott.


Ausztria és fennállásának biztosítékai című munkájának címlapja. Második kiadás Bécs, 1870.

A százhatvan oldalas írás bevezetője, valamint a nemzetállamról és nemzetiségi államról szóló fejezet magyarul olvasható Fenyő István fordításában, jelentős része azonban továbbra is csak német nyelven áll az érdeklődő történészek rendelkezésére. Ez a munka a föderalizmus korabeli vitairataként foglalkozott a Monarchia föderális átalakítása ellen megfogalmazott politikai és publicisztikai véleményekkel. Többek között megtudható ebből az írásból, melyik esetben a svájci államszövetség politikai berendezkedése, melyik esetben a tengerentúli Unió állama kínálhat államszervezési mintát a Monarchia számára. Európai történeti példákon keresztül világította meg a szerző a föderális államok sikereit, pozitív tapasztalatait. A föderáció elleni érvek tárgyalásánál fel kívánta hívni a befolyásos politikusok figyelmét az Osztrák Császárság föderatív történelmi tapasztalataira. Az egész politikai írás legfontosabb mondanivalója szerint a nemzetiségi állam mindenkor csak a nemzetiségek autonómiája alapján létrehozott egyesüléssel tartható fenn. Az osztrák–magyar kiegyezés által létrejött duális Monarchia leggyengébb pontját tehát az 1869. decemberi alkotmány nemzetiségi autonómiáinak elégtelen, hiányos feltételrendszerében jelölte meg. Egyik legfontosabb javaslata szerint a vegyes nemzetiségű tartományi gyűlések döntéshozatalában javasolta a törvényhozási jogkör biztosítását a nemzetiségi lakosság arányában megalakított nemzeti kúriákban. Minden iskolai és nyelvi törvény, ami a tartományi gyűlések elé került, ezeknek a nemzeti kúriáknak a többségi szavazatát igényelte.

Fischhof 1867-ban politikai amnesztiában részesült. 1870 áprilisában gróf Alfred Potocki osztrák miniszterelnöktől kapott felkérést a Monarchia-ügyek miniszteri posztjára. Az ötvenhét éves orvos–politikus ezt a felkérést már nem fogadta el. Egészségi és anyagi okokból öt évvel később elköltözött Bécsből, és a karintiai Emmersdorfban telepedett le. Ez azonban nem jelentette, hogy felhagyott volna a „politizálással”. 1882. július 6-án részt vett a Német Néppárt alakuló közgyűlésén, ahol ismét a nyelvi jogok kiterjesztését fogalmazta meg legfontosabb politikai feladatként a párt számára. A háborúzás lehetőségeinek nemzetközi korlátozása szintén foglalkoztatta. Johann Caspar Bluntschlihoz és általában a föderális szövetség mellett érvelő politikai gondolkodókhoz hasonlóan Fischhof is papírra vetette nézeteit arról a korszakos égető problémáról, hogyan lehetne tartósan csökkenteni a kontinentális hadseregek létszámát (Javaslat a kontinentális hadseregek csökkentésére. Bécs, 1875.). 1885-ben adatta ki a Vegyes nemzetiségű államok nyelvi jogai című írását. Ebben az írásban többek között újból Svájc nyelvi törvényalkotásának pozitív aspektusaira irányította olvasói figyelmét.


Vegyes nemzetiségű államok nyelvi jogai című munkájának címlapja. Bécs, 1885.

Folyamatosan reflektált az aktuális monarchiai politikára, így utolsó írásai között megtalálható az osztrák nyelvi vitával kapcsolatos álláspontja (Az osztrák nyelvi vita. Gondolatok az idei történeti évfordulókról. Bécs 1888). Életének hetvenhetedik évében 1893. március 23-án hunyt el. Az utókor Fischhof-képe az eszmei meggyőződés függvényében természetesen változatokban gazdag. Voltak, akik naiv doktrinernek nevezték. Sokan széles látókörű, kora politikai erőviszonyait jól ismerő politikai gondolkodóként tartották számon személyiségét. Mások Ausztria lelkiismeretét tulajdonították neki, és liberális gondolatrendszerének elismerése mellett is a centrális állam hatékonyságában való kételyét emelték ki.

A föderális osztrák–magyar monarchia programalkotójaként Adolph Fischhof uralkodó eszméje az igazságosság volt. Az igazságosság akkor érvényesül — hangsúlyozta —, ha a kormányzási mód megfelel az adott állam természetének, azaz Ausztria esetében a nemzetiségi államnak. Ezt tekintette az Osztrák Császárság, majd az Osztrák–Magyar Monarchia stabilitása legfontosabb garanciájának. Politikai írásaiban elsősorban arra kereste a választ, hogyan biztosítható, garantálható a közéletben az igazságosság. A ’kinek kérdése’ számára másodlagos jelentőségű volt. Elsősorban tehát a ’hogyan kérdése’ foglalkoztatta őt. Orvosi hivatása mellett a következetes, elvi alapokon nyugvó és konstruktív, pragmatikus politizálás hirdetőjeként élt és tevékenykedett.

Gyarmati Enikő

Adolph Fischhof kiemelt politikai írásai:

Fischhof, Adolph: Zur Lösung der Ungarischen Frage. Ein staatsrechtlicher Vorschlag. Wien, 1861.

Fischhof, Adolph: Ein Blick auf Österreichs Lage. Sendschreiben an die Redaction des Telegraf. September 1866. Wien, 1866.

Fischhof, Adolph: Zur Erweiterung der Municipal-Autonomie. Wien, 1968.

Fischhof, Adolph: Österreich und die Bürgschaften seines Bestandes. Wien 1869. 162.

Fischhof, Adolph: Die Sprachenrechte in den Staaten gemischter Nationalität. Wien, 1885. 41.

Fischhof, Adolph: Der österreichische Sprachenzwist. Ein Wort aus Anlass der diesjährigen historischen Gedenktage. Wien, 1888.

Szakirodalmi ajánló:

Bóka Éva: Adolf Fischhof nyelvi föderalizmusa. In: Uő: Az európai föderalizmus alternatívája Közép–Európában 1849–1945. Dialóg Campus, Pécs 2011. 36–40.

Cahnmann, Werner J. – Marcus, Judith T. – Tarr, Zoltán: Adolf Fischhof and His Jewish Followers. In: Uők: Social Issues, Geopolitics and Judaica. Transaction Publishers, New Brunswick–London, 2007. 327–356.

Charmatz, Richard: Adolf Fischhof. Das Lebensbild eines österreichischen Politikers. Cotta, Stuttgart–Berlin 1910. 461.

Dannecker, Rudolf: Fischhofs Reform der Monarchie und die Schweiz. In: Uő: Die Schweiz und Österreich-Ungarn. Diplomatische und militärische Beziehungen von 1866 bis zum Ersten Weltkrieg. (Basler Beträge zur Geschichtswissenschaft Bd. 102.) Verlag Helbing & Lichterhahn Basel, 1966. 211–226.

Fenyő István: Adolf Fischhof és a Habsburg Monarchia. Argumentum Kiadó, Bp. 2002. 143.

Graetz Michael: Adolf Fischhof – ein jüdischer Akademiker an der Spitze der Revolution von 1848. In: Kohnle, Armin – Engehausen, Frank (hg.): Zwischen Wissenschaft und Politik. Studien zur deutschen Universitätsgeschichte. Franz Steiner Verlag, 2001. 296–308.

Neumayr, Anton: Adolf FISCHHOF (1816–1893). In: Uő: Götter in Weiss. Ärzte im Spinnennetz der Politik. Von Imhotep bis Che Guevara. Ibera Verlag, Wien 2010. 107–111.

Reifowitz, Ian: Threads Intertwined. German National Egoism and Liberalism in Adolf Fischhof’s Vision for Austria. In: Nationality Papers vol. 29. No. 3. 2001. 441–458.

Kapcsolódó cikkek:

Száztíz éve nyílt meg a Szépművészeti Múzeum

„A régi iskola utolsó európai uralkodója” – 100 éve halt meg Ferenc József

„Buda tehát Pest részére … csak teher.” – A városegyesítés kérdőjelei

Kétszáz éve született gróf Batthyány Lajosné Zichy Antónia

Megtorlás a szabadságharcban és a neoabszolutizmus idején

Ezt olvastad?

„Mi részünkről csak annyi akarunk megjegyezni: ne legyen fővárosunk olyszerű, amilyen Páris és London: azaz ne legyen bolondító fényüzésnek, roppant