Egyiptom: Az oszmán tartománytól a brit protektorátusig

Egyiptom évszázadokon át tartó alárendelt szerepe csupán 64 éve ért véget. A szuverenitásért folyó küzdelem már a kora újkor hajnalán megkezdődött: 1517-ben I. Szelim Javúz oszmán szultán kebelezte be az országot és utódai három évszázadon keresztül uralták azt.

 

Egyiptom területi változása 1805 és 1914 között (Forrás: pinterest.com)

Egyiptom 1517-től 1798-ig volt az Oszmán Birodalom egyik tartománya Egyiptomi Alkirályság néven, ezután – Bonaparte Napóleon hadjárata révén – rövid időre francia kézre került. Franciaország befolyást akart szerezni a Földközi-tengeren, valamint el kívánta zárni az angolok Indiába vezető szárazföldi útját, a Tömjénutat. A hadjárat azonban kudarccal végződött, a franciák kiürítették a területet, bár az 1802-es amiens-i béke értelmében az angoloknak is ki kellett vonulniuk Egyiptomból. Az ideiglenes hatalmi vákuumban a mamelukok, azaz a katonáskodó rabszolgák és az oszmán-törökök között háború tört ki, amelyet Mohamed Alí albán parancsnok ügyesen kihasznált.

 

Mohamed Ali (Forrás: britannica.com)

Mohamed előbb lemondatta az Egyiptomot akkor kormányzó Ahmed Kursid pasát, hogy magát kormányzóvá kiálthassa ki 1805. május 17-én. Céljául egy nyugat-európai mintájú modern állam kiépítését tűzte ki, amihez reformokra volt szüksége. Megszüntette az iltizámot, az állami jövedelmek bérbeadásán alapuló adózási rendszert, így az adók már közvetlenül az államhoz folytak be, továbbá az összes föld állami kézben maradt. Kormányzósága alatt kezdődött meg az első nílusi gát építése. A kereskedelem gyakorlatilag az állam kezébe került, hiszen a kormányzó szabta meg az árakat és a vásárlási kvótákat is, de az állam általános monopoljogot kapott a kivitelre.

 

Auguste Couder francia festő Mohamed Ali  portréja (Forrás: pinterest.com)

Napóleon seregének mintájára önálló hadsereget szervezett, amihez a francia katonai szabályzatot arabra fordíttatta. (A görög szabadságharc idején flottájával az Oszmán Birodalom védelmében lépett fel.) Mivel a hadsereg fejlesztéséhez elengedhetetlen volt az ipar korszerűsítése, ezért manufaktúrákat és gyárakat is létesített (fegyver- és szövetgyárak, cukor- és olajgyárak stb.). Ennek köszönhetően az arab országok közül elsőként Egyiptomban jelent meg a munkásság társadalmi csoportként.

 

Mohamed Ali mecset (Forrás: bestphotosite.net)

Mohamed Alí az államigazgatás területén is változásokat léptetett életbe, s bár formailag fenntartotta Egyiptom vazallusi viszonyát a Portával, a valóságban országa független volt – Egyiptom saját kormánnyal, hadsereggel, törvényekkel, adózási és közigazgatási rendszerrel rendelkezett. Az államvezetés hat minisztériumból (hadügy-, pénzügy-, kereskedelmi, népoktatási, kül- és belügyminisztérium), a közigazgatás pedig hét provinciából, azaz mudiríjából állt, élükön a főkormányzóval, a mudírral. Uralkodása alatt jelent meg az első arab nyelvű egyiptomi újság, az Al-Vakai al Miszríja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ibráhim pasa fiatal és idős korában (Forrás: alamy.com)

Ibráhim, Mohamed Alí fia 1840-től fokozatosan vette át a hatalmat apjától. Főként gazdasági fejlesztésekre törekedett, pl. 1842-ben kiszélesítette a földbirtokosok jogait, így azok immáron eladhatták és szabadon örökíthették földjeiket. Ibráhim egészsége 59 éves korára súlyosan megromlott. 1848-ban bekövetkezett halálát követően egy évvel később unokaöccse, a törökbarát I. Abbász Hilmi  lett Egyiptom alkirálya, aki sokat tett az európai kultúra meghonosításért. Nevéhez köthető az Alexandriát Kairón keresztül Szuezzel összekötő vasútvonal kiépítése is, amely brit segítséggel készült el 1853 és 1857 között.

 

A csatorna építése (Forrás: meobserver.org)

Balra: Ferdinand Lesseps francia mérnök, jobbra: egyiptomi kényszermunkások

Miután Hilmi gyilkosság áldozata lett, Mohamed Alí legkisebb fia, Szaíd vette át a hatalmat 1854-ben. Szaíd liberális, franciabarát politikus volt, s kormányzósága alatt kezdődött meg a Szuezi-csatorna építése egyiptomi nyersanyagok felhasználásával. (Az építkezés során csaknem 20 ezer egyiptomi munkás lelte halálát.) A csatorna már az ókorban létezett, azonban a 8. század második felében betemették. Az újjáépítés gondolata Napóleon fejében született meg, hiszen ezáltal le lehetett volna rövidíteni az Indiába vezető vízi útvonalat. Szaíd pasa 1863-as halálával az építkezés a következő kormányzó, a francia műveltségű Iszmáil keze alatt folytatódott. Bár a csatorna ötletét nem ellenezte, de megtiltotta a kényszermunka alkalmazását, így az építkezést végül gépesítették. A Szuezi-csatornát 1869. november 16-án adták át, s a megnyitóra számtalan neves vendég is meghívást kapott, közöttük Ferenc József, az Osztrák-Magyar Monarchia képviseletében.

 

A szuezi csatorna megnyitó ünnepsége (Forrás: dawlish chronicles.com) 

Iszmáil kormányzóságát követően Egyiptom – a kezdeti fejlődés ellenére – nagymértékben eladósodott. A legnagyobb pénzeket azonban azok az európaizálást célzó új építkezések emésztették fel, amelyek megvalósítására kölcsönt kellett felvenni. Ezek közé tartozott a csatorna megépítése is, melynek hatalmas anyagi vonzata volt, a fényűző megnyitóünnepség pedig tovább apasztotta az oszmán tartomány kincstárát. Mindemellett Egyiptom többnyire nem kapta meg a kölcsönök teljes összegét, illetve a kamat elérte a 25%-ot is. 1879-ben a takarékoskodási intézkedések részeként katonákat bocsátottak el, a szolgálatban maradtak bérét pedig a felére csökkentették. Tiltakozása miatt a közmunkáért és pénzügyekért felelő minisztert, Nubar pasát Iszmáil elbocsátotta és helyére fiát, Taufikot nevezte ki, akit végül Serif pasa követett. Az alkirály 1879-ben nemzetközi bizottságot hozott létre Egyiptom kiadásainak ellenőrzésére, valamint az angol és francia hitelek kifizetésének előmozdítására, de az európai nagyhatalmak 1879. június 26-án lemondatták és helyére a már említtetett Taufikot helyezték.

 

 

Szaid pasa (Forrás: napoleon.org

1879-ben létrejött az első arab politikai párt Hizb al-Vatani néven, Mohamed Faríd vezetésével. 1880-ra a pártvezetésbe a földbirtokosok mellé katonatisztek is bekerültek Ahmed Arábi vezetésével, így a pártnak két szárnya bontakozott ki. A földbirtokosok meg akartak egyezni mind a franciákkal, mind az angolokkal, ezzel szemben a katonatisztek a velük való szakítás oldalán álltak. Végül 1881. december 26-án az Előkelők Tanácsa lemondatta a miniszterelnököt, Serif pasát, helyébe pedig Mahmúd Számi al-Barúdi személyében egy katonatiszt került. A helyi közvéleményben hatalmas felháborodást váltott ki a lépés, így Taufik és a miniszterelnök is lemondott, bár az előbbi lemondását nem ismerték el a nagyhatalmak.

 

Alexandria látképe a 19. század második felében (Forrás: bestphotosite.net)

A hatalom ténylegesen Ahmed Orábi katonatiszt kezébe került, mire külföldiek ezrei menekültek el az országból. 1882. július 11-én brit csapatok érkeztek Alexandriába, és megkezdték az ország megszállását. Taufik és hívei a britek oldalára álltak, az európaiak védelmét élvezték Alexandriában. Ősszel a britek csatát vállaltak Orábi híveivel, majd miután elérték Kairót, az ellenállók megadták magukat. Orábiékat először halálra ítélték, de ítéletüket megváltoztatva végül Ceylonba száműzték őket.

 

Kairó látképe a 19. század második felében (Forrás: bestphotosite.net)

Nagy-Britannia a megszállást először ideiglenesnek minősítette, a brit jelenlét azonban tartósnak bizonyult. Bár 1888 elejére ígérték a csapatok kivonását, mivel azonban Franciaország is az egyiptomi befolyás visszaszerzésén munkálkodott, a brit államérdekeknek megfelelően a csapatok 1904-ig a Nílus-menti országban maradtak. Az egyiptomi ügyeket 1883 és 1907 között a brit kormány küldötte, Lord Cromer irányította Egyiptom konzuljaként, London akarata szerint.

 

Lord Cromer, Egyiptom konzulja (Forrás: britannica.com)

1904-ben kötötte meg a francia és a brit kormány a szívélyes egyezség néven emlegetett szerződést, amelyben rendezték gyarmati ellentéteiket; így Egyiptom brit, Marokkó pedig francia érdekeltségbe került. A Szuezi-csatorna védelme érdekében a britek 1906-ban elfoglalták a Sínai-félszigetet és felvonulási területté alakították a flotta számára.

 

II. Abbász Hilmi pasa látogatóban Medinában (Forrás: pinterest.com

Taufik után II. Abbász Hilmi lett a kormányzó, azonban a britek 1914-ben, az első világháború kitörésekor protektorátusukká nyilvánították az országot. Az 1919-es párizsi békekonferencián az egyiptomi Wafd delegáció teljes függetlenséget követelt. A kérést a brit kormányzat nemcsak visszautasította, de a küldöttséget egyenesen Máltára deportálta. A hír hallatán hatalmas felkelés tört ki Egyiptomban, amelyet a britek több száz helyi civil élete árán levertek.

 

 

Brit-ellenes tüntetés Egyiptomban 1919-ben (Forrás: wikipedia.org)

Bár a négy évszázados alárendeltség végül 1922. február 28-án az önálló Egyiptomi Királyság kikiáltásával véget ért, a brit befolyása a Szabad Tisztek, a későbbi elnök, Nasszer által vezetett tiszti csoportosulás 1952-es hatalomátvételéig megmaradt. Ez idő alatt az ország továbbra is a nagyhatalmi érdekek ütközőpontjában maradt és a gazdasági függőséget sem sikerült teljesen megszüntetni.

 

Az 1922-ben létrehozott Egyiptomi Királyság zászlaja (Forrás: pinterest.com)

Dócza Edith Krisztina

Külső hivatkozások:

Benke József: Az arab országok története, 2. kötet, Alexandra, Pécs, 1997.

Benke József: Az arab országok története, 3. kötet, Kairosz Kiadó, Budapest 2003.

Nagy László: Az arab országok története a XIX-XX. században, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 1997.

Tarján M. Tamás: 1805. május 17., Mohamed Alí megszerzi a hatalmat Egyiptomban. In: Rubicon

Tarján M. Tamás: 1799. április 16., Napóleon seregei győzelmet aratnak a Tábor hegyén. In: Rubicon

Serdián Miklós György: Iszlám kislexikon, EPL Kiadó, Budapest, 2013.

 

MentésMentésMentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

Ezt olvastad?

1940. augusztus 30-án hozták meg a második bécsi döntést, amely a trianoni békeszerződésben elcsatolt Erdély északi részét – benne a