„El kellene kerülni, hogy az olvasó csak hamis leírásokat találjon” – interjú Fóris Ákossal

Oszd meg másokkal is:

Portré

Fóris Ákos történész a Clio Intézet tudományos munkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelemtudományi Doktori Iskola doktorjelöltje, az Újkor.hu Magyar történelem rovatának vezetője. A történelem iránt a filmek kapcsán kezdett érdeklődni, doktori értekezését a Magyar Honvédség második világháború alatti megszállópolitikájából írja. Többek között arról beszélgettünk vele, hogy miként lett történész, hogyan jutott el a kutatási területéhez, milyen fehér foltok vannak a második világháborúval kapcsolatos ismereteinkben, és miért tartja fontosnak az Újkor.hunál végzett munkát. Szőts-Rajkó Kinga interjúja.

Az Újkor.hu 2014 nyarán indult, idén öt éves lesz. Szeretnénk, ha olvasóink jobban megismerhetnének minket, ezért interjú-sorozatot indítottunk, hogy megszólaltassuk szerkesztőségünk tagjait. A sorozat első részeként főszerkesztőnk, Szőts Zoltán Oszkár szólalt meg. Másodikként Mozgókép rovatunk vezetőjét, Árvai Tündét, harmadikként Lapozó rovatunk vezetőjét, Novák Ádámot, negyedikként Oktatás rovatunk vezetőjét, Fekete Bálintot, ötödikként Sujtó Attilát, Naptár és Aktuális rovataink vezetőjét, hatodikként Világtörténelem rovatunk vezetőjét, Szeghő Patrikot ismerhették meg jobban. Korábban pedig Szőts-Rajkó Kingával és Katona Csabával olvashattak beszélgetéseket.

Fóris Ákos

Újkor.hu: Hogyan kezdtél el érdeklődni a történelem iránt?

Fóris Ákos: A történelem iránti érdeklődésem még óvodás koromban alakult ki. Sajnos nem tudom megfejteni az okát, de talán különböző vizuális ingerek hatására alakulhatott ki. Kevés dologra emlékszem óvodás és kisiskolás koromból, de tudom, hogy számtalanszor megnéztem az Egri csillagok filmváltozatának második felét, csatákat rajzolgattam, és nézegettem otthon a magyar történelmi festészet legfontosabb tételeit felvonultató Itt élned, halnod kell kötetet. Így egy határozott történelmi érdeklődéssel mentem az általános, majd a középiskolába. A történelem iránti érdeklődés nem párosult szilárd karriertervvel. Őszintén szólva, kisiskolás koromban nem is igen tudtam, hogy léteznek olyan foglalkozások, mint a történész vagy a levéltáros. Csupán annyi volt a szempontom, hogy a történelemmel tudjak foglalkozni. Ennek mentén jelentkeztem a középiskolai felvételikor a Földes Ferenc Gimnázium történelem tagozatára, majd négy év múlva az ELTE történelem alapszakára. Habár iskolás éveimben részt vettem történelemversenyeken és egyéb történelemmel kapcsolatos programokon (mint a történelem tagozat éves kirándulásai, a Hermann Otto Múzeum muzeológiát bemutató hétvégi foglalkozásai, a Matthias Corvinus Collegium középiskolai programja stb.), történelem iránti érdeklődésemre mégiscsak az iskolán túli tevékenységem nyomta rá a bélyegét. Ennek talán az az oka, hogy mind az általános, mind a középiskolai oktatás „mostohán” bánt a 20. századdal, főleg annak második felével. Ehhez igazodva a versenyeket sem ebben a témakörben hirdették meg – vagy legalábbis ezek nem jutottak el hozzám. Így szüleimet nyaggatva bővítgettem az otthoni könyvgyűjteményemet, gyűjtöttem különböző folyóiratokat (Hadi Krónika, Top Gun, Rubicon) az engem érdeklő témákról.

Az amerikai légierő daytoni múzeumában

Említetted, hogy az ELTE BTK történelem alapszakára felvételiztél. Milyen élményeid kötődnek az egyetemhez?

2008 szeptembere óta – immár közel tizenegy éve – van szoros kapcsolatom az ELTE BTK-val. Itt végeztem két alap-, (történelmet levéltár szakirányon, valamint szabadbölcsészetet filozófia szakirányon) és két mesterszakot (történelmet Kelet-Európa története szakirányon, továbbá levéltárt új- és jelenkori specializációval), 2014 óta itt folytatom a doktori képzésem is (ezévtől kezdve mint doktorjelölt). Ami az ELTE-nek az előnye, az a hátránya is az egyetemi közösség kapcsán: mivel a hallgató szinte szabadon vehet fel bármilyen órát, az ember sok emberrel megismerkedhet, másrészt viszont azt érzékeli, hogy minden órán más emberekkel ül a szemináriumokon, 150 fős előadásokon meg aligha alakul ki bármilyen közösség. Ilyen szempontból a legnagyobb hatással rám a történelem alapszak levéltár szakiránya, majd a levéltár mesterszak volt. Itt évfolyamonként csupán féltucatnyi hallgatóval tanult együtt az ember, így könnyebben alakultak ki barátságok és jóismeretségek. Ezeket mélyíthették, hogy a levéltár szak keretében részt vehettünk kolozsvári tanulmányúton. A levéltárszakos hallgatók jó ernyőszervezete a Fiatal Levéltárosok Egyesülete is, mely több évfolyamból létrehozott egy olyan „magot”, amely rendszeresen összejár, főleg a badacsonyi tudományos nyári táborok alkalmával.

Belgrádi kirándulás, 2017

Milyen történelmi téma/korszak érdekel a legjobban, és miért?

A történelem iránti érdeklődéssel párhuzamosan hamar kialakult a 20. századi történelem, azon belül is a második világháború iránti vonzódásom is. Ezt elsősorban a nyolc évesen moziban megtekintett Ryan közlegény megmentésének köszönhettem. Önmagában ez nem meglepő, hiszen a történelem iránt érdeklődő korosztályom nagy része átment egy második világháborús korszakon annak populáris kellékeivel, mint a 399 forintos történelmi ponyvák vagy a MoHAA, CoD, Blitzkrieg végigjátszása (bár általános iskolásként én még a Wolfenstein 3D-n szocializálódtam). Viszont az érdeklődésem nem a szűkebben vett hadtörténelem vagy a militaria része felé fordult, hanem egyre inkább ezen események politikai hátterének irányába, különösen a nemzetiszocializmus története felé. A kutatási témám iránti kötődésemnek természetesen van egy személyes vonulatai is, még ha nem is kézenfekvő. Nem valami családi érintettségből fakad, hanem mert érdekel, hogy a modernitás viszonyai között az ember miképp tudja fenntartani a hatalmát, és ehhez milyen szélsőséges erőszakot használ. (Emiatt is Hannah Arendt és a modernitás problémája címmel írtam szakdolgozatot filozófia szakirányon.) Ebből adódóan, bár az objektivitásra törekszem, az írásaim és a történetfelfogásom szubjektív vonása alapvetően az, hogy nem igazán tudok pozitív történetet elmesélni, átadni. Ugyancsak nem tudok átadni valamiféle pozitív haladástörténetet sem, hiszen a kutatási témám legnagyobb és legborzongtatóbb tanulsága éppen az, hogy a szélsőséges erőszak nem értelem határain túlmutató borzalmat jelent, hanem egyféle racionális cselekvést.

Konferenciaelőadás a Society for Military History konferenciáján, Columbus (Ohio)

Milyen témából írtad a többi szakdolgozatodat, illetve milyenből írod a doktori értekezésedet? Miért ezt a kutatási területet választottad?

A történelem BA időszaka számomra a témakeresésé volt, ami több szempontból is nehezemre esett. Egyfelől, ha az ember követte a tanrendet, akkor az őt érdeklő, 20. századi témákkal csak az utolsó évben találkozhatott, s az általam felvett órák sem voltak igazán problémacentrikusak. Emellett az ELTE nem is kedvezett a hadtörténeti érdeklődésemnek, többször hallottam azt, hogy a második világháború története már úgymond „lerágott csont”. Így végül a BA zárásaként az OKTV-re leadott pályamunkámat – Választások az edelényi választókerületben 1920–1947 – fejlesztettem tovább. Viszont úgy éreztem, hogy ebben a témában nincsenek jelentős perspektívák – azóta ezt már másképp látom –, ezért gondolkodtam valami alternatíván. Felmerült az első világháború témája, de végül Krausz Tamás órája volt számomra a sorsdöntő. BA 5. félévében jelentkeztem Krausz professzor holokauszttal foglalkozó órájára, és már az első alkalommal felfigyelt a téma iránti érdeklődésemre, az óra problémacentrikusságának köszönhetően pedig többet is megmutathattam tudásomból, mint más kurzusok esetében. Így végül Krausz Tamás tanácsára a történelem mesterszak Kelet-Európa története szakirányra jelentkeztem és – szemináriumi dolgozatom témáját követve – a német történészvitával kezdtem el foglalkozni, amiből végül az elkövetkező években egy – nem túl jó – OTDK-dolgozat, egy tanulmány, egy mesterszakos szakdolgozat valamint egy, a Pesti Bölcsész Akadémián megtartott szabadegyetemi kurzus született. Az igazi áttörést viszont mégiscsak 2012 ősze hozta, amikor a nagy vitát kavaró A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban kötet szerkesztésének utolsó lépésében témavezetőm felhívta a figyelmem, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában érdekes dossziék találhatóak a megszálló csapatok által elkövetett háborús bűnökkel kapcsolatban. A téma nem volt számomra teljesen ismeretlen, mivel olvastam Ungváry Krisztiánnak a Honvédségről írt monográfiáját, valamint a Rubiconban is olvastam az ezzel kapcsolatos számot. Meg kell jegyeznem, hogy Krausz Tamás és Varga Éva Mária hiánypótló forráskiadványa mellett szerencsére Ungváry Krisztiánnak monográfiája, tavaly pedig Szabó Péternek tanulmánygyűjteménye jelent meg a kérdésről. Így a magyar történelemtudományban nem jellemző módon ezzel a témával több kutató is foglalkozott, különböző narratívákat kialakítva erről – megtörve az „egy téma – egy kutató” állapotát. Ugyancsak lökést jelentett, hogy tanár úr mesterszakos hallgatóként lehetőséget adott arra, hogy fellépjek Az antiszemitizmus történelmi formái és a holokauszt Oroszország és a Szovjetunió területein című nemzetközi konferencián. Erre készülve alapoztam meg legfőbb kutatási területemet, a holokauszt és a megszálló csapatok kapcsolatát. Így végül ezzel a témával foglalkoztam levéltár szakos szakdolgozatomban, és ebből írom a disszertációmat 2014 őszétől.

Konferenciaelőadás 2014 májusban

Mik a kutatási területed legfontosabb kérdései? Van olyan közkeletű félreértés, amelyet mindenképpen érdemes lenne tisztázni ezzel kapcsolatban? 

A disszertációs témám fókuszában az a kérdés áll, hogy a meglévő iratanyagok alapján megpróbáljam rekonstruálni a Honvédség megszállópolitikáját különböző csoportokkal szemben (nem-zsidó polgári lakosság, zsidó lakosság, partizánok, hadifoglyok), valamint ezek kapcsolódási pontjait a német megszállópolitikához. Ennek a több mint hét éve tartó kutatómunkának a legfőbb felismerése alapvetően az volt, hogy a szűkebben vett kutatási témámon kívül is mennyi minden nincs még megírva a honvédség történetéből. Az utóbbi 10-15 évben szerencsére sok értékes hadműveleti központú kiadvány született, viszont a honvédség két háború közötti, valamint második világháborús tevékenységének egyéb szempontjairól szinte semmilyen. A honvédség felsővezetését Szakály Sándor kutatásainak köszönhetően ismerhetjük, viszont maga a tisztikar feltérképezésre vár, a magyar haderő legénységi állományát pedig még senki sem vizsgálta. Nincs megírva a katonai bíráskodás története, a honvédség propaganda-tevékenységének története, a munkásmozgalmi történetírás óta pedig szinte senki nem foglalkozott a hadsereg belső viszonyaival.

Előadás a SZIE Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár megemlékezésén

A doktori képzés után milyen munkakörben dolgoztál? Milyen tapasztalatokat szereztél? Hol vagy, és min dolgozol most?

Doktori képzésem utolsó féléve alatt, 2017 szeptemberének végén kezdtem el dolgozni a Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltárában, innen váltottam Gellért Ádám invitálására 2018 júniusában a Clio Intézethez. Az elmúlt egy év gyümölcsözően telt itt. A megbeszélt munkaterv alapján a magyar megszállással kapcsolatos kutatásaimat folytatom, aminek a közeljövőben nagyobb lélegzetű eredménye is lesz. Ezenkívül szerkesztőségi tagként részt veszek intézetünk időszaki kiadványának, a Clio Műhelytanulmányoknak a szerkesztésében, illetve természetesen segítek a Tanácsköztársaságról szóló rendezvénysorozatunk szervezésében is.

Hozzászólás a Clio Intézet 2019. június 24-i előadóestjén

Mikor csatlakoztál az Újkor.hu szerkesztőségéhez? Miért fontos az Újkor.hu szerinted?

Az Újkor.huval 2015-ben kerültem kapcsolatba, amikor Teleki András barátom ajánlására megírtam kritikai észrevételeimet a Saul fiáról. Az ezt követő két évben több beszámolót írtam az Újkor.hura. 2017 májusában – stílusosan éppen az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének kutatótermében ülve – keresett meg Zoli (Szőts Zoltán Oszkár főszerkesztő – a szerk.) azzal kapcsolatban, hogy elvállalnám-e az akkor még Horizont néven futó Magyar Történelem rovat vezetését. A lehetőséget azonnal elfogadtam, még ha voltak is kétségeim azzal kapcsolatban, hogy mennyire fogom ezt tudni csinálni, alkalmas leszek-e erre a feladatra, de az elmúlt két év szerencsére pozitív tapasztalatokat hozott ezzel kapcsolatban. Hogy miért is fontos az Újkor.hu? Először is, egy olyan általános választ adva, ami más online folyóiratokra is vonatkozik – gondolva itt elsősorban a Napi Történelmi Forrásra –, az Újkor.hu lehetővé teszi, hogy fiatal gárdával tudjunk szólni az érdeklődő közönséghez, legyenek azok művelt laikusok vagy szakmabeliek. Ez a törekvés nagyon fontos, egyfelől amiatt, mert számtalan egyetemi és doktori hallgató nemcsak először publikálhat nálunk, de nagyon erős szakmai közegbe is. Másfelől a történelemtudomány nem engedheti meg azt a luxust, hogy csupán saját fórumain a saját olvasóközönséghez szóljon. Ez nemcsak azért fontos, mert tapasztalataim szerint akár egy szakmabelihez is hamarabb eljut egy online ismeretterjesztő cikk, mint egy konferenciakiadványban megjelent szaktanulmány, hanem azért is, mert ha egy kérdést nem dolgozunk fel ismeretterjesztő módon, akkor féligazságokkal teli dilettáns cikkek adhatnak erre választ a laikus olvasó számára. Nem vagyok olyan optimista, hogy azt higgyem, hogy a szaktörténészek cikkei vagy egyetemi hallgatók igényes írásai kiszorítanák a dilettáns történelem-magyarázatokat a köztudatból, viszont azt a helyzetet el kellene kerülni, hogy az olvasó csak hamis leírásokat találjon egy adott témára rákeresve. Az általános ismeretterjesztésen túl az Újkor.hu erősségét alapvetően két gyakorlati szempontban ragadnám meg. Egyfelől az Újkor.hu legnagyobb innovációját az Aktuális, a Beszámoló és a Portré rovatban látom, amik valóban olyan hiátusokat pótolnak, amik nem vagy csak rendkívül korlátozottan vannak meg más történettudományi folyóiratok esetében. A többi rovat is szükséges természetesen, hiszen úgy gondolom, hogy ezzel a történelmi ismeretterjesztés legnagyobb hányadát át tudjuk fogni. Másfelől rendkívüli teljesítmény az Újkor.hu részéről, hogy annak ellenére, hogy önkéntesen, munka mellett szerkesztjük az oldalt, illetve cikkíróink ugyancsak ellenszolgáltatás nélkül írnak számunkra színvonalas cikkeket, folyóiratunk folyamatosan működik, oldalunkon naponta találhat új tartalmat az olvasó.

Mit csinálsz még a szabadidődben?

Ami szabadidőm kapcsán említésre méltó, hogy a történelem mellett a másik nagy „szerelmemnek” a filmek számítanak. Amint korábban is említettem, filmek kapcsán kezdtem érdeklődni a történelem iránt is. Nem véletlen, hogy az Újkor.hura három filmelemzést is publikáltam (továbbiak is tervben vannak, ezekre viszont sajnos nem tudom, hogy mikorra tudok sort keríteni). Ez a „szerelem” természetesen nem azt jelenti, hogy minden szabadidőmet moziban töltöm, és sajnos nem vagyok eléggé elmélyült szakértője a filmművészetnek, viszont a kiemelkedő filmek elementárisan megérintenek.

Jeffrey Grey Award átvétele a Society for Military History konferenciáján

Mik a terveid a továbbiakban?

Munkában szerencsére nincs hiány. Az évben még készülök három konferenciaelőadással, több tanulmányt is le kell adnom az elkövetkező időszakban. Az elkövetkező hetekben jelenik majd meg egy hosszú tanulmányom a Clio Műhelytanulmányok részeként a magyar katonák és a megszállt területeken élő nők kapcsolatáról. Emellett két nagyobb lélegzetű munka is előttem áll: a disszertáció leadása, amit a következő évben készülök befejezni, illetve a Clio Intézet keretében egy kismonográfia írása a Honvédség holokausztban betöltött szerepéről a megszállt szovjet területeken.

Szőts-Rajkó Kinga

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket