Éljen Sztálin! (?) – Egy betiltott filmről

Oszd meg másokkal is:

Mozgókép

Sztálin halálának okai a mai napig viták tárgyát képezik. Egyesek úgy vélik, hogy agyvérzését követően szántszándékkal nem hívtak orvost, elősegítve ezzel a diktátor mihamarabbi halálát. Mások szerint azért húzódott el a segítségnyújtás, mert Moszkva szerte nehéz volt orvost találni, mióta „fehér köpenyes gyilkosok ártó kezelésekkel akarták megrövidíteni a szovjet vezetők életét”. Olyanok is akadnak, akik szerint Berija mérgezte meg, hogy átvehesse tőle a hatalmat. Végül remegőkezű, gyöngyöző homlokú orvosok csak kezelésbe vették az addigra már jobb felére teljesen lebénult „nagyvezért”, aki összeesését követően öt nap haláltusa után lehelte ki lelkét. A cikkünk témájául szolgáló Sztálin halála című francia-angol politikai szatíra a Szovjetunió legvéresebb kezű diktátorának halálát, majd az azt követő több hónapos hatalmi harcot felvonultató bohózat.

1953-ban járunk Moszkvában, ahol Sztálin éppen egy koncertfelvétel meghallgatását követően mellkasához kapva összeesik. Bár a szobája előtt szobrozó őrök mindegyike hallani véli az ájult test puffanását, életüket féltve jobbnak látják nem benyitni az ajtón, mivel jól tudják, hogyha megzavarják a generalisszimusz álmát, halállal lakolnak érte. Így elsőként csak a másnap a teáját felszolgáló asszony látja meg a saját vizeletében fekvő Sztálint a szoba közepén. A hírre a szovjet pártvezetők mindegyike a helyszínre érkezik, először a szovjet titkosszolgálat szadista és perverz hajlamú feje, Berija (Simon Russel Beale), aki egyből kihasználva a kínálkozó alkalmat, iratokat csempész ki a szobából. Őt követően megjelenik a többi pártvezető is, a rohanásában a pizsamát is magán felejtő Nyikita Hruscsov (Steve Buscemi), az ambiciózus, Sztálin halála után néhány hétig irányító Georgij Malenkov (Jeffrey Tambor), majd néhány minisztere is. Később Molotov (Michael Palin) is tudomást szerez Sztálin összeeséséről. A kötelező sopánkodást és sírást követően a pártvezetőknek döntés kell hozniuk, hogy hívjanak-e orvost, és ha igen, akkor mégis kit. Kellőképpen komikus és egyben abszurd jelenetnek bizonyul Sztálin testének ágyba cipelése, mivel a felsorolt vezetők egyike sem volt hajlandó megfogni az igencsak kellemetlen szagot árasztó vezetőt. Mindeközben megjelenik Sztálin két gyermeke, Szvetlana (Andrea Riseborough) és alkoholmámorban úszó kis-Sztálin, azaz Vaszilij (Rupert Friend) is. A tanácskozás Sztálin halálát követően sem szűnik meg, sőt mi több, csak most kezdődik igazán. Berija, Malenkov, Molotov, netán Hruscsov? Kié lesz a hőn áhított hatalom? A történet közepén előbukkan Zsukov marsall (Jason Isacs) is, aki Hruscsovval karöltve pontot tesz a Sztálin utódlásáért folytatott hatalmi harc végére…


Malenkov, Hruscsov és Berija a haldokló diktátor felett tanakodik (Forrás: index.hu)

No, de mégis mit tud ez a történet, és mit tud ez a film, hogy még ennyi év távlatából is képes volt akkora port kavarni, hogy napjaink Oroszországában tiltólistára kerüljön? (Az ok feltehetően a nemzeti jelképek megszentségtelenítése, valamint a nemzeti hősként tisztelt Zsukov tábornok nevetségessé tétele volt, bár a filmet látva minden kétséget kizáróan ez pusztán ürügy.) Armando Iannucci (Egy kis gubanc) skót rendező és forgatókönyvíró filmjének titka éppen a valóság és kitaláció mezsgyéjén való egyensúlyozásban rejlik. Nehéz ugyanis eldönteni ebben a filmben, hogy mi a történelem, és honnan kezdődik a fantázia. Nagyszerűségét pont az adja, hogy megeshet, hogy éppen a legabszurdabb dolgok valósak, míg ami életszerűnek látszik, pusztán kitaláció. Erre jó példa az orvosok keresgélése a filmben Moszkva és Szentpétervár (akkoriban Leningrád) szerte, ugyanis a Sztálin által kreált összeesküvés-elmélet miatt 1952-től hajtóvadászat indult több ezer orvos ellen. Így gyakorlatilag a két nagyváros orvosi ellátás nélkül maradt.

A két legfőbb ellenség, Berija és Hruscsov dörzsölt módszerekkel igyekeznek a többieket maguk mellé állítani (Malenkov, Molotov, Zsukov és Sztálin gyerekei). Jól kitűnik a filmből, hogy egy-egy hatalomváltás alkalmával hány ember veszítette életét. Sokszor a hatalomból való elmozdítás egyben az illető, sőt családjának halálát is jelentette. Erre tökéletes példa a filmben, hogy Sztálin halálát követően összeszedett személyzetét teherautóra rakták. A nézőnek kétsége sem férhet hozzá, hogy milyen sors vár rájuk.

Manapság különösen hiánypótló műfaj a jó politikai szatíra, de nem is kell ennyire előre menni, ugyanis jó vígjátékoknak is híján van a filmipar. Ebben az esetben a film rendkívüli fekete humorát kiváló érzékkel ragadja meg Ianucci, a Központi Bizottság tagjainak személyiségét éppen a megfelelő mértékig karikírozza, megtartva mellette valós természetüket.  Emellett remek szituációk és párbeszédek követik egymást. A színészi játék parádés és nagyon brit, jobbat nem is lehetne kívánni. A színészeknek elég csak megjelenni a képernyőn, és már nevet is az ember. És mivel lehetne a legjobban a komor, sötét múlt kollektív feldolgozását elősegíteni, ha nem humorral?

A pártvezetők tagjai hol szövetségre lépve, hol egymást kijátszva igyekeznek megkaparintani a hatalmat. A kérdés azonban nemcsak a hatalom, hanem a Szovjetunió jövője is. Felmerül a szükséges enyhülés, de a sztálini merev diktatúra fenntartása is. A talpnyalás, a cselszövés, az intrika egymást követik a filmben, a néző csak kapkodja a fejét az egy mondaton belül is véleményt változtató pártvezetők között. És, ha úgy gondolná, hogy a sztálini kommunizmus és a humor nem fér meg együtt, akkor nagyot téved. Ez ugyanis nem egy paródia, hanem egy sokkolóan valósághű tragikomédia, amelynek sava borsát éppen hitelessége adja, és mindezt teszi úgy, hogy nem sérti meg a kommunizmus áldozatainak emlékét. Hiszen az élet szolgáltatja a legnagyobb abszurdumokat.

Benke Éva

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket