Emberközpontú történetírás – helytörténeti kutatás

A Magyar Történelmi Társulat sűrű és intenzív programmal várta a helytörténetírás iránt érdeklődőket Zamárdiban, hagyományos nyári tábora keretében 2018. augusztus 14-e és 16-a között. A szimpóziumon számos elméleti és módszertani probléma került elő, de nem maradtak el a gyakorlati kutatások bemutatását célzó előadások sem.

A hely embere / Az ember „helye” – Emberközpontú történetírás / Helytörténeti kutatás című konferenciának ez már a második felvonása volt. Az első Pécsett, 2017. november 29–30-án zajlott le. A két rendezvényhez közös rezümékötet készült, ami a szervezők jóvoltából ingyenesen elérhető, letölthető az alábbi kötetborítóra kattintva.

A nyári konferenciát Csukovits Enikő, a Magyar Történelmi Társulat főtitkára nyitotta meg. Rámutatott, hogy a helytörténetírás nem tartozik a könnyed műfajok közé, mivel egyszerre kell megfelelnie a lokális érdeklődésnek és a tágabb, történettudományi megítélésnek is. Aki helytörténettel kezd foglalkozni, érdemes kutatásait elméletileg megalapozni. Rendelkezésre állnak a földrajztudomány jegyezte településmorfológiák, az arisztokrata családok egykori okmánytárai, és ott vannak más térségek helytörténeti feldolgozásai is, amelyekből számos módszertani fogás megismerhető.

Csukovits Enikő megnyitója

Vonyó József előadásából megtudhattuk, hogy a helytörténeti konferencia ötlete három éve, a Magyar Történeti Társulat közgyűlésén merült fel. Az előadó szerint a helytörténet ad leginkább lehetőséget arra, hogy emberközpontú történetírást műveljünk, mivel a hely (amely lehet település, régió, településrész vagy akár üzem is) nemcsak objektum, hanem organizmus is, emberek közösségének lakóhelye, tevékenységi területe. A hely és az emberek kölcsönösen hatnak egymásra. A helytörténeti kutatás ezért – az országos szintűvel ellentétben – lehetőséget biztosít adott közösségek vizsgálatára, viszonyaik teljes feltárására, komplex elemzésére, mélyanalízisre. E részvizsgálatok szintézise vezethet el az országos szintű változások hiteles ábrázolásához. Az emberközpontú helytörténeti munkának számos lehetséges tematikája és szempontja van. Módszertani megközelítésben felmerül a hely- és az országos történet viszonya, a társ- és rokontudományok (néprajz, antropológia, szociológia, régészet stb.) kutatási módszereinek alkalmazása, a történetírás új irányzatai (pl. mikrotörténet vagy pszichohistória) alkalmazásának lehetősége. A helytörténeti vizsgálódásnak számos aspektusa lehet, így a település vagy kisrégió társadalmának, az ember és a természeti, illetve épített környezet vagy a hatalom és a helyi társadalom viszonyának, a személy és a közösség egymásra hatásának vizsgálata. Vonyó József arra is rámutatott, hogy a különböző régiók vagy települések kutatásának alkalmazkodnia kell a helyi viszonyokhoz, gondolva például a forrásőrző intézmények eltérő adottságaira. Végezetül reményét fejezte ki, hogy a felvázolt komplex problémakört a konferencia résztvevői minél több nézőpontból megismerhetik.

Gyáni Gábor A „helytörténettől” a „helyi történetig” című előadásában a helyi kutatások történettudományi megítélésének változásait vázolta fel, bemutatva, hogy miként válhat a territoriális alapú kutatás önálló, elismert diszciplínává. A történetírás 19. századi professzionalizálódása a nemzeti történelmet kanonizálta, maga után vonva, hogy a makrotörténeti megközelítés váljon elsődlegessé a történettudomány művelői számára. Ez a megközelítés a helytörténetet másodlagos tudománnyá fokozta le, ezért kutatásával hosszú ideig csak lelkes műkedvelők foglalkoztak. A 20. század elején változás kezdődött. Az államtörténeti meghatározottság mellett megjelent a struktúratörténet iránti érdeklődés. Művelői nem adott politikai egységben, hanem települési és szerkezeti formációk mentén gondolkodtak. Magyarországon például Mályusz Elemér képviselte ezt az irányzatot, aki népiségtörténeti programját megfogalmazva maga is regionális, megyeközpontú kutatásokat végzett. A második világháború után vált csak azonban igazán elfogadottá a nem országos történettudomány művelése, ami összefüggött azzal a paradigmával, hogy egy adott téma saját térbeli kiterjedésének kell meghatározni saját kutatási egységét, amely viszont rendszerint nem esik egybe a nemzetállami keretekkel. Az országos és a helytörténet megosztottsága azonban továbbra is fennállt, méghozzá hierarchikus elrendeződésben, hiszen az országos eseményeket sokan a helyi események szintéziseként képzelik el. Ez a rétegződés csak akkor oldható fel, ha a helyi, mikroszintű megközelítéseket, valamint az országos, makroszintűeket egymás mellett létező, párhuzamos valóságként képezzük le. A „helytörténet” így „helyi történetté” válik, ami immár nem az országos történetnek dolgozó, alávetett történeti műfaj, hanem olyan megismerési mód, amely a maga lábán is megáll.

Gyáni Gábor előadása

A nyitóelőadásokat az első nap nyolc, a második nap tizenhat, a harmadik nap hat előadás követte, amelyet két kerekasztal-beszélgetés egészített ki.

Az első szekció A helytörténetírás forrásai címet kapta. Rácz György előadásában arra a kérdésre kereste a választ néhány konkrét település esetén, hogy miként lehet rekonstruálni az egykori faluhatárokat 11–12. századi régészeti és 13–14. századi írott források alapján, amelyek között sokszor ellentmondás áll fenn. Kristóf Ilona Eger példájával szemléltette, hogy a Bakócz Tamás és Estei Hippolit püspökségéből fennmaradt középkori számadáskönyveknek milyen helytörténeti vonatkozásai lehetnek, s beszámolt az adatbázisról is, amelyeket e források segítségével épít. A. Halász Ágoston szintén Egerbe kalauzolta el a hallgatóságot, amikor bemutatta a város kora újkori szerkezetét Kovács Béla munkásságának tükrében, aki összegyűjtötte és kiadta az Eger visszafoglalása idején készített telek- és házösszeírásokat. Az egykori kutató adatait ma részben „hagyományos várostörténeti módszerrel”, részben térinformatikai adatbázis létrehozásával pontosítják, ellenőrzik. Borsy Judit a pécsváradi közalapítványi uradalmak árvaügyi iratainak kutatásáról beszélt, rámutatva, hogy e források milyen tág teret nyújtanak a szokások, hagyományok, társadalmi elvárások mellett az egyéni sorsok vizsgálatához is. Szilágyi Adrienn a 19. század eleji Békés megye köznemességét elemezte társadalomtörténeti szempontból, olyan kérdésekre keresve a választ, mint hogy miben ragadható meg a nemesi öntudat vagy a rendi különállás, miként tudott újjáéledni, majd hogyan rétegződött a törtök hódoltság után az elnéptelenedett megye nemesi rétege? Emellett módszertani kérdések is kitért, rámutatva a hálózatkutatás fontosságára. Keszei András Illyés Gyula életrajzát vizsgálta, az életútban megjelenő településekre mint az írói önkép alakulásának fázisaira összpontosítva. Pihurik Judit az állambiztonsági iratokban található helytörténeti vonatkozásokra hívta fel a figyelmet, rámutatva, hogy egy-egy akta milyen szociális szempontú vagy társadalomtörténeti „mélyfúrásokra” adhat lehetőséget. Horváth Sándor előadásából a szocialista korszak lokális forrásait ismerhettük meg, amelyek egyedülálló lehetőségeket jelentenek akár országos szintű események jobb megértéséhez is.

Az első esti kerekasztal-beszélgetésen a konferencia főszervezőjének, Lengvári Istvánnak a vezetésével három kutatási program mutatkozott be. Bánkuti Gábor a Pécs8 projektet, Toma Katalin a Topotékát (melyből a magyarországi oldalakat Budapest Főváros Levéltára üzemelteti), Szilágyi Magdolna pedig a Magyar Várostörténeti Atlaszt ismertette.

Berecz Anita előadása

A második nap reggelének első szekciója az interdiszciplináris kutatási lehetőségek köré szerveződött. Molnár Ágnes a néprajz és az antropológia helytörténeti kutatásbeli felhasználásának lehetőségeit vetette fel, Kiskanizsa példájával szemléltetve, s rámutatva arra, hogy ezek nélkül mennyivel egyoldalúbb eredményeket kaphatott volna vizsgálódásai során. Ugrai János az intézménytörténeti megközelítéseket helyezte előtérbe, rámutatva, hogy azok mennyire összefüggenek a helytörténettel, s kapcsolatuk kifejezetten erősíti egymást. Antalóczy Ildikó a történeti kriminológia módszertanának és eredményeinek hasznosításairól értekezett, bemutatva saját, debreceni, 18. századi bíráskodási anyagokon végzett kutatásait.

A második szekció a személyiség és a település egymáshoz való viszonyát taglalta. Kiss Gergely az első magyar bíboros, Báncsa István példáján keresztül a familia kutatásának módszertani kérdéseiről beszélt, bemutatva orvietói udvartartását. Turbucz Péter a vidék szerepét elemezte Marczali Henrik első világháború alatti életében és életművében, a tudós Miskolcon, Aradon és Baján tartott háborús előadásaira, és e településeken tartózkodására fókuszálva. Lakner Lajos Déri Frigyes múzeumalapításhoz vezető életútját mutatta be, rekonstruálva az egykori gyűjtő és Debrecen kapcsolatát. Paksy Zoltán Mindszenty József zalaegerszegi plébánosként töltött éveit tárta fel, ahol a püspökség képviseletében a városi képviselőtestület tagjaként is tevékenykedett. Paksy előadásában arra is rámutatott, hogy Balogh Margit 2015-ös Mindszenty-nagymonográfiája milyen hatalmas forrásbázist felvonultatva, mennyire reálisan mutatja be az életművet. Nagy Imre Gábor arról értekezett, hogy milyen buktatókkal jár a dualizmuskori Pécs választott törvényhatósági bizottsági tagjainak kutatása, de egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy megfelelő módszertani felkészüléssel a nehézségek áthidalhatók. Wéber Adrienn szintén ebbe a korszakba és régióba vezette be az érdeklődőket, előadásának fókuszában azonban a régészeti tárgyakkal kapcsolatba kerülő egyéniség tipológiája állt, bemutatva, hogy a régiséggyűjtőknek milyen szerepük volt a regionális múzeumok létrejöttében.

Paksy Zoltán előadása

Az aznapi harmadik szekció középpontjában a városi tér és az ember viszonyát vizsgálta. Berecz Anita az egri ingatlanbirtokosok térbeli szerveződését mutatta be a dualizmus korában. Előadásából megismerhettük az általa épített adatbázist, a kutatás során használt kvantitatív, statisztikai módszereket, valamint a GIS szoftver alkalmazási lehetőségei és korlátait Jakab-Ladó Ágota Csíkszereda két főutcájának átalakulását ismertette, mégpedig a 19–20. század fordulójára összpontosítva. Munkája során annak is igyekezett utánajárni, hogy a helyi lakosság hogyan alakította környezetét, hogyan hatott a városkép formálására. Pilkhoffer Mónika ugyanennek a századfordulónak a világába kalauzolta el a hallgatókat, a pécsi magánépítkezések bemutatására fókuszálva, azok összegyűjtött dokumentációja alapján.

A negyedik szekció a népesség- és gazdaságtörténeti kérdések köré szerveződött. Gyimesi Réka a történeti demográfia lokális keretek közötti használatának lehetőségeit mutatta be, forrásként a Bonyhádról fennmaradt népszámlálási íveket használva. Halász Imre a modern pénzintézeti rendszer kialakulása előtti, 19. századi mezővárosi hitelezési gyakorlatot szemléltette Szombathely példáján keresztül. Kaposi Zoltán Czindery László Dél-Dunántúl 19. század közepi modernizálását célzó elképzeléseit és tevékenységét ismertette, rámutatva, hogy a korabeli nagybirtokosoknak milyen meghatározó szerepe lehetett egyes térségek gazdasági fejlesztésében. Végül Klement Judit a kőbányai Siemens gyárak és dolgozóik 1945 utáni sorsáról beszélt, akik önálló céget alapítottak, átvéve az eredeti leányvállalat telephelyét, gyárát, struktúráját. Előadása középpontjában ennek az alulról jövő kezdeményezésnek a szereplői álltak. A második napot ismét kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyet Halász Imre vezetett. A résztvevők a településtörténetírás közelmúltját és jelenét tekintették át, számos értékes gondolattal gazdagítva a jelenlevők perspektíváját, amelyek aztán Gyáni Gábor záró értékelésébe is bekerültek.

Az utolsó nap egyetlen szekciója a regionális kutatások lehetőségeiről szólt. Ölbey Tamás a 14. századi angol-francia háború világába kalauzolta el a jelenlevőket, az angol hadsereg és a hozzá kapcsolódó zsoldosok helyi, francia lakossággal szembeni konfliktusait elemezte. Fleisz János a partiumi régió napjainkbeli kutatási problémáit vázolta fel, elhelyezve az országos és térségi viszonylatban, mindezt a társ-, rokon- és egyéb tudományok kutatási módszerei és eredményei használatának lehetőségeivel megfűszerezve. Borbély Zoltán a 16–17. századi felső-magyarországi térség regionális szerepköreinek változásait tekintette át, kitérve a köznemesi réteg társadalomtörténeti vizsgálatának módszertanára is. Császár István előadásában a kárpátaljai magyar érdekképviselet szovjet időszakbeli kezdeteit mutatta be, körüljárva a helyi kezdeményezés felépítését, kifutását, valamint a szovjet vezetés reakcióját. Pejin Attila a helytörténetírás helyi-nemzeti narratíváinak egymás mellett élésére, párhuzamosságaira hívta fel a figyelmet Zenta példáján keresztül. A szekció záróelőadását Somfay Örs távollétében Reisz T. Csaba tartotta meg, aki az Arcanum kezelésében álló digitális forrás-adatbázisok használatából tartott bemutatót.

Borbély Zoltán előadása

A konferencia tapasztalatait Gyáni Gábor foglalta össze az előadások után. Rámutatott, hogy a szimpózium világosan megmutatta, hogy a helytörténet több településtörténetnél. Ide sorolandó valamennyi olyan szakmai mű, amely egy adott, lakott földrajzi terület történetét mutatja be. Az előadásokban szó esett uradalom-, megye-, gyár-, iskola- vagy régiótörténetről is. Számos olyan téma is szóba került, ami Gyáni Gábor nyitóelőadásának szóhasználatával nem hely-, hanem helyi történetnek minősül, azaz olyan lokális problémákkal foglalkozott, amelyek csak mikroszinten kutathatók, országosan nem. Gyáni Gábor ebbe a kategóriába sorolta Szilágyi Adrienn, A. Halász Ágoston, Wéber Adrienn, Berecz Anita, Kaposi Zoltán, Klement Judit, Halász Imre és Borbély Zoltán előadásait. Ennél egy szinttel lejjebbi kutatási mélységet jelent, amikor az egyén és a hely kapcsolatát vizsgáljuk olyan kérdéseket felvetve, hogy milyen szerepe lehet az individuumnak a hely, a lokalitás, az egység működésében. Keszey András, Kiss Gergely, Lakner Lajos, Wéber Adrienn előadásai éppen ilyen típusú kérdésekre keresték a választ. Több régiótörténeti megközelítés is elhangzott. E régiók nem feltétlenül képeztek közigazgatási egységet (például Dél-Dunántúl, Partium, Kárpátalja vagy Felső-Magyarország), mégis valamilyenfajta egységként tekintünk rájuk. Ez is bizonyítja, hogy többféleképpen határozhatjuk meg a régió fogalmát. A hely attól is érdekessé válhat, ha nagyobb történelmi esemény részesévé válik, gondolva itt Pejin Attila vagy Pihurik Judit előadására. Előkerült olyan megközelítés is, amelyben a hely vagy település mint fizikai tényező jelent meg. Milyen épületállomány jellemzi, mi teszi ezeket a helyszíneket élővé, milyen a városi élet tárgyi kerete? Berecz Anita, Jakab-Ladó Ágota, Pilhoffer Mónika előadásai jó példák voltak e kérdéskör vizsgálatára. A helytörténet forrásainak kérdése is előkerült, gondolva Rácz György, Nagy Imre Gábor vagy Halász Imre prezentációira. Melyik korból milyen forrástípusok maradtak fenn, milyen nehézségek merülhetnek fel kutatásuk során, és milyen, helytörténetírásban is hasznosítható információkat találhatunk bennük?

Gyáni Gábor szót ejtett arról a problémáról is, hogy a határváltozások milyen hatással vannak a történetírásra. Ami egykor helytörténet volt, az mára lehet országos történet, de ami egykor országos történet volt, lehet mára hely- vagy régiótörténet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország története alatt ma általában az állam jelenlegi határokon belüli történetét értjük, s ehhez jön Erdély, Kárpátalja vagy a Felvidék története, de ezek már régiótörténetek, ha Magyarországról nézzük. Történetükkel azonban azok az országok is foglalkoznak, amelyekhez a trianoni békeszerződés csatolta őket, s a nemzeti történetírás mindig átértékeli az eseményeket saját nézőpontja alapján. A súlypontok tehát könnyen tolódhatnak el.

A második esti kerekasztal-beszélgetés. Fotó: Balogh Ádám

Csukovits Enikő zárszavában megköszönte a szervezők és az előadók munkáját, egyúttal kifejezte örömét, hogy ilyen nagy érdeklődés mutatkozott a tábor iránt, amely bizonyítja, hogy érdemes helytörténettel foglalkozni.

Érdemes megjegyezni, hogy a szimpóziumon számos olyan modern megközelítés is terítékre került, mint például a hálózatelmélet, az adatbázis-építés, a vizuális szemléltetés vagy az ismeretterjesztés fontossága. Így a konferencia módszertani szempontból is rendkívül tanulságosnak bizonyult. Az elhangzott előadások tartalma iránt mélyebben érdeklődőknek ajánlom figyelmébe az ingyenesen letölthető, gondosan megszerkesztett és részletes rezümékötetet, amely önmagában is bizonyítja, hogy a Magyar Történelmi Társulat milyen alapossággal szervezte meg a rendezvényt, amelyen – igaz, más témával, de – jövőre is várják az érdeklődőket.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Augusztus első napjaiban került megrendezésre immár második alkalommal az MTA–PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport által hagyományteremtő céllal életre keltett Fraknói Nyári