Emlékkonferencia Borsa Iván (1917−2006) születésének centenáriumán

2017. augusztus 23-án lett volna százesztendős Borsa Iván, a 20. századi magyar levéltárügy egyik legkiemelkedőbb alakja. A tiszteletére megrendezett konferencia célja a méltó megemlékezés mellett az is volt, hogy életútján keresztül számot vessünk többek közt azzal, hogy hogyan is tevékenykedne ma az új dolgokra mindig fogékony szakember.

       

„Minden intézményvezetőt büszkeséggel tölt el, ha olyan emberek dolgoznak ott, mint Borsa Iván.” – köszöntötte a résztvevőket Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója. Elmondta, hogy ugyan levéltárosi pályájának kezdetekor Borsa Iván még aktív volt, de mivel akkoriban még Budapest Főváros Levéltárában dolgozott, sajnos nem találkoztak. Eredetileg ő is a középkorral szeretett volna foglalkozni, ezért akkoriban a Borsa szerkesztette könyveket is használta. Nem volt egyedül ezzel, hiszen mindenki Borsához nyúlt vissza, neve fogalom volt. Bármilyen területhez is nyúlt, siker koronázta, mindig világszínvonalú munkát végzett. Zárásként hangsúlyozta, hogy „olyan kiművelt fők kellenek a levéltárba, mint ő”, de azt is kiemelte, hogy fontos, hogy a fiatalok is jelen legyenek a szakmában.

Szabó Csaba (Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár / Varga Máté)

A levezető elnöki feladatot Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatója látta el. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy őt kérték fel a konferencia levezetésére. Megemlítette, hogy 1989-ben hosszabb interjút készített Borsa Ivánnal, aki a történész-levéltáros olyan kiváló ötvözete volt, amely csak ritkán terem.

Az első előadást Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár országos levéltári főigazgató-helyettese, a konferencia szervezője tartotta A Levéltárak Országos Központja élén: 1950-1957 címmel. A kerekasztal-beszélgetésre utalva megjegyezte, hogy nem volt könnyű összeállítani a listát a még élő kollégák közül. Lakos János (MOL ny. főigazgató) az előadásra való felkérést örömmel fogadta, de nem sokkal később sajnálatos módon elhunyt. Emlékére egy perces néha csenddel emlékeztek.

Rácz György (Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár / Varga Máté)

Rácz György előadásából kiderült, hogy Borsa 1950-ben váratlanul lett Levéltárak Országos Központjának vezetője, a kiválasztás sokkal inkább szakmai mint politikai alapon történt. A LOK előzmény „szerve” a Levéltárak Országos Főfelügyelője egyszemélyes intézmény volt, élén Mérei Gyulával, aki sokat tett a levéltárak helyzetének javításáért. Borsa lényegében a Mérei által kiválasztott szakemberekkel (Bélay Vilnos, Vörös Károly, Fára József, Fügedi Erik) kezdte meg a munkát, az előadó feltételezése szerint éppen Fügedi irányíthatta Mérei figyelmét Borsára.  (Borsa Iván még kiválasztása előtt a LOK-ba segítette testvérét, Borsa Gedeont, akinek a főnökváltás után összeférhetetlenség miatt mennie kellett). A LOK működését összességében nagyon pozitívan értékelte, 12 pontban foglalta össze azt a szervezőmunkát, amely lényegében megteremtette a magyar levéltárügyet. Szólt Borsa 1957-es eltávolításának körülményeiről (56-os és 56 utáni szerepéről) és bemutatta azokat a mélyen emberi köszönőleveleket, amelyeket a régi (1948 előtti) megyei levéltári vezetőgárda küldött neki menesztésekor.

Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatója a párt és az állambiztonság szempontjából vizsgálta meg Borsa Iván tevékenységét. Mint elmondta, a források szűkösek és hiányosak, különösen az ötvenes, de a hatvanas évekre vonatkozóan is. Borsa nem volt érdemi ügy vagy érdemi személy az ötvenes évek állambiztonsága számára. Kiemelt egy 1951-es fegyelmit, amely a szerzetesrendek feloszlatásával és az egyházi levéltárak állami átvételével volt kapcsolatos. Ekkor a zirci apátság is állami irányítás alá került, ezért Veszprémbe kellett szállítani az ottani anyagot. Az átvételig mintegy két hónap telt el. Ebben az időszakban a LOK-nak nem volt felügyelete az iratok fölött. Ez alatt feltörték a lepecsételt anyagot és feldúlták az iratokat. Veszprémben, az első leltárazás során kiderült, hogy eltűntek a legértékesebb iratok. Ezek később sem kerültek elő, hiába lett rendőrségi ügy az esetből. Az iratok csupán fotómásolatokon maradtak meg. Fegyelmi vizsgálat indult a minisztériumban Borsa ellen, miszerint nem megfelelően látta el munkáját. Az eljárás végén szóbeli megrovást kapott. Később pártvizsgálat is zajlott vele kapcsolatban. Úgy gondolták, nem volt elég alapos a korábbi vizsgálat, amelynek során megállapították, hogy nem tudják felhasználni a reakció elleni harcban a levéltárban folyó munkát.

Cseh Gergő Bendegúz (Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár / Varga Máté)

Az ’56-os események szolgáltattak még némi anyagot, amikor fegyverrel akarták kényszeríteni Borsáékat iratok átadására. Később kihallgatták a levéltárban dolgozókat, így kiderült, hogy Borsa valójában megvédte az ottani anyagot. Antall József és Borsa Iván a későbbiekben levelezett egymással, ami azt mutatja, hogy Antall nem vett részt ebben a fegyveres akcióban. Egy 1962-es jelentés szerint Borsa teljes mértékben semleges állambiztonsági szempontból, bár azt tudni kell, hogy Ember Győző és Borsa Iván is az állambiztonság szerint katolikus világnézetűek voltak, amely miatt reakciósként voltak elkönyvelve. A források hiánya vagy szórványossága is beszédes lehet. Ha valaki előkerül egy iratban, akkor biztosan le is ellenőrizték. Komoly ügy Borsa személyével kapcsolatban nem volt.

Reisz T. Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára címzetes főigazgatója Rácz György előadásának fonalát felvéve a mormon-projektet mutatta be a közönségnek. A levéltár létrejöttének 200. évfordulójára készültek 1956-ban. Ezen év tavaszán Borsa felhívta Mandl Sándorné figyelmét a Der Archivar mormonokról szóló cikkére, amelynek nyomán közös munka indult 1960-ban. Az előadás egyik megragadó része volt az a dia, amelyen Borsa sorai olvashatóak Mandlnénak: „Hátha lehet belőle valamit kihozni.” A mormonok eszközt és az anyagiakat, a levéltár „humán erőforrást” biztosított, így az egyházi levéltárak vonatkozó anyaga digitalizálásra került. Az igazán fontos, terepen lévő munkát az egyházi levéltári dolgozók végezték: a munka során évente 600 000-es nagyságrendű felvételt adtak át. Borsa Iván 12 100 forint eszmei újítási jutalomban részesült ezen akció beindításáért 1961-ben, ami akkor 4 havi fizetést jelentett. 1957 tavaszán egy korszerű iratrestauráló műhely és egy fotólaboratórium létrehozásának ötlete fogalmazódott meg Borsában, amely az újítás iránti nyitottságát mutatta. Az előadásban láthattunk eddig publikálatlan képeket a levéltár 56-os égéséről is.

Reisz T. Csaba (Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár / Varga Máté)

Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára levéltárosa Borsa gimnáziumi éveivel kezdte Egy volt piarista diák és az egyházi levéltárak című előadását, amelyben kiemelte, hogy a fiatal történészpalánta a magyar cserkészet egyik jeles alakjaként már idejekorán magába szívhatta a szervezőkészséget és precizitást, amely a későbbiekben annyira jellemezte őt. Kiváló tanárai és osztálytársai voltak, Fügedi Erik egy évfolyammal járt fölötte. Önképző körökben nem szerepelt, viszont a cserkészcsapatban ott volt: 1932-től őrvezető, az érettségi után pedig segédtiszt lett. 1937-ben biciklitúrát szervezett Hollandiába, amely még inkább mutatja, hogy már fiatalon is mekkora szervezőkészséggel rendelkezett.

Koltai András (Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár / Varga Máté)

1945 után is hasznát vette ezen képességének. Legfőbb feladata a megmaradt iratanyagok összegyűjtése és a levéltár újjáépítése volt. Magyarország elkerülte a szovjet példát, a levéltár továbbra is a kultuszminisztérium alatt maradt, ellentétben a keleti blokk többi államával szemben, ahol a belügy alá kerültek. A második világháborús pusztítások a levéltári anyagokon is megmutatkoztak, több helyen is napokig égtek az iratok. A fő áldozatok közé tartoztak a könyvtárak is. A már korábban említett zirci anyag még viszonylag épen vészelte át ezt az időszakot, azonban nem biztos, hogy 1950-ben az államosítás után szenvedte el a legnagyobb kárt, mivel 1944-45-ben is jelentős veszteségeket szenvedett. Ekkor kezdődött, majd 1957 folytatódott az egyházi levéltári anyagok számbavétele, alapleltározása. Fontos szemléletváltás ment végbe ekkor, mivel nem csupán őrizni, hanem kutathatóvá is kellett tenni ezeket az anyagokat, mutatókat kellett készíteni hozzájuk. Borsa mindvégig figyelemmel kísérte az egyházi anyagokat, első tanulmányai is ebben a témakörben íródtak.

Albrechtné Kunszeri Gabriella, a Magyar Országos Levéltár volt főosztályvezetője az ’56-os pusztítás képeivel kezdte beszédét. Kijelentette, hogy a korszerű levéltári védelem megteremtésére példátlan mértékű fejlesztés indult be ekkor, amely Borsa Iván nevéhez fűződik. 1957 elején kezdődött el az anyag első rendezése a károk után. Az iratállomány mintegy 25 %-a semmisült meg, a kimentett 100 iratfolyókilométer egy része használhatatlanná vált a szárítás után. Borsa körlevélben tájékoztatta a külföldi levéltárakat a veszteségről. Segítséget kért irat- és állagmegőrzés, valamint restaurálás céljából, de érdemi támogatást csak Jugoszláviából kapott. A mikrofilmek használatát fontosnak tartotta, mivel az iratok állagmegőrzése is céljai közé tartozott. Az érintetteket végül sikerült meggyőznie, így megkapta a kért anyagi segítséget. Borsa erőfeszítéseinek köszönhetően a magyar levéltárügy a nemzetközi élvonalba került. Európa legkiválóbb intézményei is átvették módszereit a levéltári restaurátori képzést illetően.

Körmendy Lajos, a Magyar Országos Levéltár volt főigazgató-helyettes Borsa Iván nemzetközi kapcsolatairól tartott előadást. Kiemelte, hogy Borsa szakmai elhivatottsága, személyisége is nagyon fontos ebben a témában. Szakmai életútja és a magyar levéltárügy szempontjából jelentős előrelépésnek tekinthető a nemzetközi elismertség. Közismert, hogy mennyire nyitott, fogékony volt az új dolgok iránt. A mikrofilm volt ekkor, az ötvenes években az az eszköz, amely segítségével meg lehetett őrizni az anyagokat az utókornak. Ma körülbelül tízezer irat érhető el csak mikrofilmen, mivel az eredeti már megsemmisült. A nemzetközi kapcsolatépítést rendkívül nehéz helyzetben kellett folytatnia. Trianon a levéltári anyagok elvesztését is jelentette, erre jelentett megoldást számára a mikrofilm. Feltett szándéka volt, hogy a magyar vonatkozású anyagok meglegyenek itthon. 1956-ban a 200. évforduló és a Nagy Imre-féle enyhülés miatt megjelentek a nyugati levéltárosok Magyarországon. Hét év múlva nemzetközi levéltári konferencia került megrendezésre, többek között Kádár elszigeteltségének enyhítése céljából. „Erkölcs nélkül nincs közösség.” Borsa Iván e tekintetben is kimagaslott kortársai közül.

Kohút Sára (Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár / Varga Máté)

Kohút Sára, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főosztályvezető-helyettese a mikrofilmtárról tartott előadást, vázolta kialakulásának főbb pontjait. A MOL 1935-ben alkalmazta először a mikrofilmes eljárást. 1948-ban egy nagy teljesítményű kamera segítségével folytatódott a munka, amely révén lehetővé vált a másolás az iratok károsodása nélkül. Az előadó a mikrofilmtár Borsa kora alatti gyarapodását diagramokon szemléltette. Az 1959, 1961 és 1971-es adatokat tartalmazó dia kiválóan mutatta be a mormon projekt előtti, alatti, majd utáni állapotokat, amelynek végére több mint másfélmillió felvétel készült el. 1971-től egészen 2010-ig további dinamikus emelkedés figyelhető meg, ezt követően lassult a feldolgozás mértéke. A feldolgozott anyagok szerint a levéltár Hungarica állománya jelentősen megemelkedett a korszakban, ami Borsa kiváló nemzetközi kapcsolatainak is köszönhető volt.

C. Tóth Norbert (MTA-HIM-SZTE-MNL) A forráskiadó történész című előadásában arra kereste a választ, hogy Borsa történészi vagy inkább forráskiadó munkát végzett-e. 1943-ban A nagykállói Károlyi család levéltára I-II. című munkájában regesztákat és névmutatókat, 1945-ben a Turóc megyei oklevéltár a kezdetektől 1391-ig címűben kéziratban maradt munkája után 1946-ban a Kölcsey-levéltár ragesztázása kapcsán útmutatót írt a kivonatolásról. Miért tartotta fontosnak a regesztázást? Egyrészt az állományvédelem miatt, másrészt pedig a levéltári kutatás elősegítése is fontos szempontként szerepelt nála. A levéltári anyag mutatózása csak egy lépés a regesztázástól, amit nem levéltáros feladatnak szánt, mivel szerinte ez a számítógép dolga lenne. A forráskiadás a hivatali munkából való kikapcsolódást is jelentette számára. A szó szoros értelmében nem volt történész. A Szentpétery-féle kritikai kiadás, a Zsigmondkori Oklevéltár, a családi levéltárak és Somogy megye történeti forrásainak kiadása fűződik nevéhez. Hogyan lehet tovább folytatni a megkezdett munkát? Be kell fejezni a Zsigmondkori Oklevéltárat, befejezni a félbemaradt oklevéltárakat; folytatni a regesztázást, ami a kereshetőséget, az adattár-építést, végső soron az állományvédelmet szolgálja.

C. Tóth Norbert (Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár / Varga Máté)

Csukovits Enikő, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója kiemelte, hogy Borsa tudományos pályafutása nyugdíjas éveiben teljesedett ki. Nagyon szeretett volna többet is tanítani, mint ami megadatott neki. 1949-53-ban latin oklevélolvasási gyakorlatokat tartott az ELTE-n, tanítványai között volt Gerics Józsefet is, aki szerinte már akkor jobban tudott latinul mint ő. Később Sinkovics István felkérte előadónak a levéltár szakon, ahol 1978-80-ban paleográfiai előadásokat tartott. A kilencvenes években, már túl a nyolcvanadik évén a Pázmányon tanított. Az előadó két éven át dolgozott Borsa munkatársaként és ő is „oktatásban részesült” ez volt az ő „privát doktori iskolája”. Borsa szigorú ember hírében állt. Szakmai körökben nem egyszer hangzott el a kérdés: „Hallom fiam, Rettegett Ivánnál dolgozol, hogy bírod?” A munkához, amit akkor végeztek, alig volt segédanyag. A közös munka során mesélt a Mályusz-iskoláról, a háború utáni évekről, Pásztor Lajosról és a vatikáni levéltárról, Jakó Zsigmondról és Kolozsvárról. A munka egy kezdő történész számára kimeríthetetlen kincsesbánya volt mellette. Az előadó számára izgalmas adatokat Borsa egy külön szürke füzetbe gyűjtötte, amit később Csukovits Enikő örökölt meg. Megbízható, alapos és sokoldalú tudás jellemezte, amely a nap huszonnégy órájában érzékelhető volt rajta a folyamatos megújulás képessége mellett.

Tringli István, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa Borsa Ivánról, mint történészről beszélt. Borsa élete túlnyomó részét hivatalnokként töltötte. Az előadó vázolta Borsa fiatalkorát. Kiemelte, hogy a ’30-as évek kutatásai, kutatási lehetőségei jobbak voltak, mint a ’20-as években. Az újkori kutatások mellé felzárkóztak a középkoriak, illetve a kormányzattörténettel volt célszerű foglalkozni. Közigazgatási reformok lázában égett a 20. század eleje, a kormányzattörténettel foglalkozók azt kutatták, hogyan történt mindez a múltban. Aki a ’30-as évek második felében járt Budapesten egyetemre, az már megtapasztalhatta ezt a fajta változást. Borsa hamar állást kapott (1939-ben végzett), majd miután kitört a háború, a kijutott ösztöndíjasokat is hazarendelték. Erdély története iránt is megnőtt az érdeklődés, amit az ezirányú kutatások számának növekedése is jelzett. Borsa kormányzattörténettel és segédtudományokkal foglalkozott, Szentpéteryhez írta disszertációját (1940). Fontos kijelenteni, hogy számára a diplomatika mindig segédtudomány maradt.  Mályusszal élete végéig jó kapcsolatot ápolt, de társadalomtörténeti munkája kevés jelent meg. Két kedvenc témája a megye és a hiteleshely volt, arra kereste a kérdést, hogy hogyan működött egy oklevélkiadó szerv. Legkorábbi művei között az erdélyi vajdákról szólót mind a mai napig elővesszük, használhatjuk.

Rácz György második előadása Borsa és a középkori gyűjtemény kapcsolatát vizsgálta. Megemlítette, hogy ez a projekt volt az első, mai értelemben vett digitalizálási projekt az Országos Levéltárban. Diplomatikai Levéltárral való első találkozásának az lett a következménye, hogy alapjaiban rendezte át a gyűjteményt 1948-ban. Még Ember Győző főigazgatósága előtt történt mindez, mivel Ember feltehetően már nem engedte volna meg ezt a fajta átrendezést. Amikor 1957-ben eltávolították a LOK éléről, ő régi „kulcsszámba” történő visszahelyezését kérte és kapta meg: 1957. október. 1. – 1958. január. 8. között újra a DL-ben dolgozott. Nagyon fontos törekvése volt az 50-es évektől kezdve, hogy a máshol őrzött 1526 előtti anyagokról mikrofilmmásolatok készüljenek. Ebből lett a Diplomatikai Fényképgyűjtemény. Az előadás bemutatta a középkori adatbázis rövid történetét az ötlettől a megvalósulásig, annak ellenére, hogy sem az akkori referens, sem a főigazgató nem támogatta ebben.

A rendezvény végén hármas könyvbemutatóra került sor (Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár / Varga Máté)

A színvonalas előadásokkal teli, szokatlanul nagy létszámú konferenciát egy kerekasztal-beszélgetés zárta, amelynek keretein belül Gecsényi Lajos moderálásával Ress Imre (MTA BTK TTI) és Soós László (MOL ny. főosztályvezető) elevenítették fel a Borsa Iván-korabeli állapotokat és az ünnepelt alakját. A rendezvény végén hármas könyvbemutatóra került sor, amelyen az ismertetett kötetek mindenképpen a Borsa Iván-i úton továbbhaladó kutatások eredményeinek tekinthetőek, hiszen a forráskiadás és az egyháztörténet is különösen közel álltak a jeles történész-levéltáros szívéhez. Arany Krisztina a Zsigmondkori oklevéltár 1426-os kötetét, Körmendi Tamás pedig Szőcs Tibor Damus pro memeoria-oklevelek című forráskiadványát, Fedeles Tamás pedig C. Tóth Norbert későközépkori egyházi archontológiáját mutatta be a közönségnek.

Arany Krisztina (Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár / Varga Máté)

Miski Péter

A cikk az Újkor.hu és a Magyar Nemzeti Levéltár közötti együttműködés keretében született.

Ezt olvastad?

A hidegháború (1945–1990) időszakában Magyarország a Szovjetunió befolyási övezetébe tartozott. 1948-ra hazánkban szovjet típusú berendezkedés épült ki, amely 1989-ig állt
Támogasson minket