Hetvenéves az ENSZ Emberi Jogok Alapokmánya avagy az emberi jogok és nagyhatalmi érdekek kérdése a posztmodern világban

 

 

 

 

Ezópusnak a mottóban említett sok vitát kavaró, több mint kétezer-ötszáz éves szabadság-filozófiai bölcsességét a 21. század fogyasztói társadalmának tapasztalatai alapján újfent sokan megkérdőjelezhetik, hiszen napjaink túlzásba vitt konszumerizmusának egyik negatív következményeképp ma már sokkal több áldozatot követel világunkban az egészségtelen táplálkozásból adódó túlsúlyosság és cukorbetegség, mint az alultápláltság vagy éhínség. Ugyanakkor, az ókori görög bölcs meseíró – aki felszabadított rabszolgából lett szabad emberként igazán egyedi élettapasztalattal és kiváló filozófiai éleslátással bírt – örök kérdést feszegetett Számosz szigeti házában mélázgatva: több-e az ember, mint hús-vér fogyasztó, dolgozó, szaporodó biológiai ember-állat, avagy értelemmel, szellemmel, lélekkel felruházott isteni teremtmény, aki öntudattal, önérzettel, lelkiismerettel és bizonyos alapvető jogokkal rendelkezik például az állatvilághoz, illetve más embertársaihoz viszonyítva?  Ez a kardinális kérdés azóta is sokakat foglalkoztat, ugyanakkor az ókori Athén demokratikus választási rendszere, és a szabad polgárok megbecsülésén, jogain alapuló közéleti berendezkedés globálisan mondhatni csak jó két évezreddel később New Yorkban teljesedett ki, az Egyesült Nemzetek Szövetségének 1948. decemberi történelmi jelentőségű Közgyűlésének határozata nyomán.

A szabadság mibenléte illetve a sokat hangoztatott emberi jogok fontossága és értelmezése kis túlzással élve szinte országonként változik évszázadok óta. Következésképp, visszatérő jogfilozófiai kérdés, hogy egyáltalán beszélhetünk-e egyetemes emberi jogok létezéséről vagy ezek csupán a nyugati világ klasszikus liberális politikai gondolkodásának termékei illetve jórészt a nyugati nagyhatalmak politikai legitimációs erőforrásaiként működnek-e. E mélyreható, moralizáló, politikai filozófiai kérdésekre nyilvánvalóan nem sikerül majd választ találni a következő oldalakon, ugyanakkor megpróbálunk egy kis eszme- és politikatörténeti betekintést nyújtani e felettébb sokrétű és megosztó nemzetközi jogi, politikai témába az alapvető és egyetemes emberi jogok kérdéskörét illetően.

Egyezmények és jogok

Az ENSZ ember jogi chartája számos kardinális jelentőségű nemzetközi dokumentum, alapszerződés, államközi keretegyezmény kidolgozásában szerepelt követendő mintaként illetve alapelvi később szervesen beépültek számos fejlettnek és demokratikusnak mondható ország jog és intézményrendszerébe. Ezek közül a legfontosabb és legnagyobb horderejű dokumentumnak tekinthetjük az 1950. november 4-én Rómában elfogadott Emberi jogok európai egyezményét, amely a nemzetközi európai jogvédő szervezet, az Európa Tanács alapdokumentuma lett, illetve a később létrejövő Európai Gazdasági Közösségek és az Európai Unió vaskos joganyagának az acquis-nak is az egyik legfontosabb keretegyezményeként jegyzik. Másrészt, a magasztos jogelvek felsőbb dimenziójából a valóság talajára visszatérve és az emberi jogi alapdokumentum hatályát, érvényességét és a különféle országok, társadalmak hétköznapi életében való gyakorlati alkalmazhatóságát, megnyilvánulásait vizsgálva a Freedom House nevű amerikai jogvédő szervezet felmérései alapján kijelenthetjük, hogy az említett emberi jogok érvényesülése csupán az emberiség harmadát érintik, többnyire pozitív formában. Ebből a sajátosan nyugati szellemiségű civilizációs és jogfilozófiai kontextusból kiindulva, az ENSZ közel 200 tagállama közül 2017-ben sajnálatos módon csupán mindegy 55 tagállam volt szabadnak, jogkövetőnek és demokratikusnak tekinthető, míg a fennmaradó 140 állam – ahol az alapvető emberi jogok a napi gyakorlatban nem érvényesülnek – csak kis részben vagy egyáltalán nem minősíthető szabad és demokratikus berendezkedésű országnak.

E ponton szükséges szólnunk a világpolitika alakulását magyarázó nemzetközi kapcsolatok elméleti rendszereiről. A neorealista iskola követői például, a hatalmi államérdeken alapuló anarchiába-hajló nemzetközi rendszerben hisznek, míg a konstruktivizmus (dán, brit teoretikus) elkötelezettjei szerint a szemlélődő ember és az állami szereplők által megalkotott és érzékelt kvázi másodlagos valóságban élünk. Mindezen rendszerek szerint a világban, az emberi jogok globális hatálya és érvényre juttatása tulajdonképpen másodlagos vagy inkább harmadlagos politikai marketingtényező és elhanyagolható érdekérvényesítési szempont az ENSZ-szel ellentétben igazi politikai nagyhatalmat gyakorló országok – az Egyesült Államok, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, India – és a globalizált üzleti világot irányító és jelentősen befolyásoló multinacionális vállalatok számára. Hogy a valóságban is megfogható legyen ez az elméleti megállapítás elég, ha csak a világ demokratikus országainak szoros üzleti, kereskedelmi és politikai kapcsolataira gondolni Kínával, a globális szuperhatalmi státusra törekvő keleti óriással, ahol az egyéni és kollektív emberi jogok durva és intézményesített megsértése a napi államhatalmi gyakorlat része, különösképp Tibet illetve az Ujgur Autonóm Tartomány területén. Továbbá, hogy az üzleti életben tapasztalható elvi visszásságokról is szót ejtsünk, többek között a Google és anyacége az Alphabet a kínai internet virtuális terének totális állami kontrolljába is besegít a Nagy Kínai Tűzfal támogatásával és az internetes adatforgalom szűrésével, természetesen hatalmas üzleti részesedés fejében. Ugyanakkor a jogvédő kritikusok jogosan tesznek szemrehányást a cégvezetők felé, hogy üzleti filozófiájuk, amerikai értékrendjük alapján egyértelműen jelezhetnék a kínai hatóságok felé, hogy nem vesznek részt az emberi jogok ilyen kiütköző megsértését gyakorló állami projektben.

Hammurápi törvényoszlopa Kr.e kb.1750-ből, Párizs, Louvre Múzeum (Forrás: wikimedia.org)

Jogok az idők kezdetén

Visszatérve az ember jogainak az ősi múltba vetülő alapjaihoz, az írott történelem állítása szerint az ókori Babilónia lakói szembesülhettek először jogaik és kötelezettségeik írásos, kodifikált, kihirdetésével legendás uralkodójuk, Hammurápi király jóvoltából több mint 3700 évvel ezelőtt, amely szerint természetesen a „király törvényeit be kell tartani és a rosszakaró és erőszakos embereket ki kell irtani az ország felemelkedése és tündöklése érdekében!”.

A velük kortárs ókori Egyiptom fáraóinak kinyilvánítottan isteni eredetű törvényei a béke és a rend megtartása mellett már utalást tettek a „jóravaló emberek” jogainak fontosságára és tiszteletben tartására is. Az ókori egyiptomi, babilóniai majd perzsa és görög jogok és törvények gyűjteményének közös eszmei vonása az illető állam saját polgárainak, a dolgozó és adózó alattvalók jogainak nyilvánvaló elsőbbsége és felsőbbrendűsége a külföldiek, idegenek jogaihoz képest, akiktől gyakran még az alapjogot, az élethez való jogot is könnyedén elvitatták vagy megtagadták. Vagyis az egyéni emberi jogok csak oly mértékben érvényesültek amennyiben a kizárólagosságra törekvő államhatalom stabilitását és védelmét szolgálták. Gyakorlatban a 21. században is, napjaink államainak jelentős részében sok szempontból még mindig az ókori mintát követik az államhatalom és az azt működtető szűk körű politikai elit elsőbbségének érvényre juttatásának érdekében.

Az egyéni és közösségi öntudat és jogalapok megnyilvánulásai között is érdekes momentum a napjainkig fennmaradt dél-afrikai néptörzsek ősi emberképének, szemléletmódjának továbbélése az ún. ubuntu emberi közösség önértékelése és jogainak megállapítása révén. Az ősi afrikai felfogás szerint az individuális ember létét, státusát következésképp a létezésével járó jogokat is csak a többi emberhez, a közösséghez kapcsolódó viszonyrendszer tükrén keresztül lehet meghatározni és érvényesíteni. Vagyis egy közösségből kitaszított ember sem jogokkal sem emberi minőséggel nem rendelkezhet, még saját életével sem. Nyilvánvalóan, mindezekhez képest, az ENSZ emberi jogi chartáját is meghatározó európai jogfilozófia jóval individualistábbnak és humanistábbnak bizonyul, amelyre nagyban hatott az ókori görög hagyomány, politikai filozófia és római jogrendszer akárcsak a középkori keresztény emberkép és különösképp az egyén sorsszerű elrendeltségnek (predesztináció) és dolgos jócselekedeteknek illetve felelősségnek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonító individualista protestantizmus.

John Locke angol filozófus, 1632–1704 (Forrás: wikipedia.org)

Eszmék gyűrűjében

Az Emberi Jogok Nyilatkozatát sok kritikai észrevétel érte már az évtizedek során, amelyek közül visszatérő elem a túlzottan angolszász jogrendszerbe, politikai filozófiába és civilizációba való beágyazottságának kritikája. Kétségtelenül sok jogfilozófiai, etikai alapelv és szempont visszaköszön az ENSZ Chartában főképp John Locke és eszmetársai által fémjelzett 17. századi klasszikus angol liberalizmus empirikus és racionális természetjogra hivatkozó szellemi örökségéből, vagy Edmund Burke angol konzervatív politikai filozófiájától, a már libertarianizmusba[1] hajló, felvilágosult individualista Thomas Paine eszmeiségéig.

A locke-i protestáns, racionális filozófia is tulajdonképpen arra az ősrégi kérdésre kereste a választ, amely végigvonul a nyugati civilizáció gondolati fejlődésén és eszmetörténetén, nevezetesen, hogy „Honnan vannak az embernek egyáltalán ismeretei a világról” illetve „Miképpen élhet az ember helyesen” (vagyis a mélyen vallásos Locke szerint „Istennek tetsző és embertársainak is elfogadható módon”)?  A vallástürelem fontossága és a kulturális sokféleségből eredő szokások és hagyományok sokszínűsége úgyszintén a racionálisabb és az isteni eredetű egyetemes természetjog-alapú gondolkodást erősítette. Ez a gondolati rendszer visszatérő elemként jelentkezik úgy Locke felfogásában, mint az ő eszmeiségét továbbvivő angolszász politikai rendszerek alakítóiban, különösképp az Egyesült Államok vezetői esetében. Ez az eszmerendszer és jogfilozófia, természetesen visszaköszön az ENSZ chartában is, elsősorban a szellemi alkotójának jogfelfogása és szellemisége révén.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát 1948. december 10-én az újonnan megalakult Egyesült Nemzetek Szövetségének Közgyűlése fogadta el New Yorkban John Peters Humprey kanadai jogászprofesszor törzsszövege alapján, patrónusa, Eleanor Roosevelt amerikai First Lady hathatós háttértámogatásával. A népszerű vélekedés szerint a második világháború borzalmai és a „vesztes” hatalmak, elsősorban a náci Németország és a Japán Császárság által elkövetett emberiesség elleni háborús rémtettek adtak morális, jogi és politikai alapot a győztes hatalmaknak – elsősorban az Egyesült Államoknak – a nyilatkozat és az egyetemes alapelv megfogalmazására és egyhangú elfogadtatására. A politika visszás alaptermészete és a győztes hatalmak megnyilvánulásai folytán az ENSZ emberi jogi nyilatkozatáról való szavazáson a szovjet blokkhoz tartozó tagállamok és az iszlám sária jogrendszerét alkalmazó szélsőséges vahabita befolyás alatt álló Szaúd-Arábia egyértelműen tartózkodott, vagyis inkább ellenezte, mint támogatta a rövid, de annál jelentősebb jogi alapelv gyűjteményt. A sors furcsa fintora és a politikai játszmák folytán, napjainkban az ENSZ Nők Helyzetét Figyelő Bizottságát pont az a Szaúd-Arábia elnököli 2017. áprilisa 19. óta – természetesen egy férfi képviselő révén – ahol a nők politikai, jogi és társadalmi státusa enyhén szólva álságos és vitatható, még a többi muszlim országhoz képest is. Az ominózus és botrányossá váló ENSZ nőjogi bizottsági határozatot 47 tagállam, köztük 3 európai uniós ország, például Belgium is támogatta, amely számos hátsó szándékú politikai érdekegyeztetésre és spekulációra engedett következtetni a gyakran hangoztatott nyugati értékek és alapelvek ellenében.

Az ENSZ alapokmányában kifejezett jogok, irányelvek gyűjteménye 30. cikkelyben részletezi mindazokat az európai filozófiai eredetű, a természetjogból származtatott jogelveket, amelyeknek sarkalatos pontjai közül kiemelendő, hogy ezek a jogok egyetemesek, örökérvényűek és az emberi természetből fakadóan elidegeníthetetlenek. Ezek az alaptételek az elmúlt évtizedek során a jogfilozófiai viták és a nemzetközi kapcsolatok értelmezési keretében, a politikai filozófiai diskurzus tárgyát képezik. Különösképp az alapelvek kulturális beágyazottságának kérdésköre, a civilizációs alapú jogi normák sokszínűsége folytán, amelyek sokféle akár egymásnak is ellentmondó értelmezési keretet biztosítanak. Például, Samuel Huntington világhíres amerikai politológus civilizációs konfliktus-elmélete, nyilvánvaló és szembetűnő módon az egyetemesnek kikiáltott emberi jogok megítélésében, gyakorlati alkalmazhatóságának sokféleségében ütközik ki. Elég csupán összevetni e sokrétű elképzelés radikálisan eltérő értelmezését a nyugat- és kelet-európai, kínai, indiai, afrikai politikai kultúráiban vagy épp a muszlim országok teokratikus jogrendszerében, s gyorsan nyilvánvalóvá válnak a döbbenetes mentalitásbeli különbségek és a párhuzamos jogi univerzumok világa, ahol – idézve Irving Kristol, az amerikai neokonzervatívok egyik szellemi vezérének elhíresült mondatát – a valóság kijózanítólag „arcon csapja az idealista liberálisokat”.

A fent említett lockei és ezópusi alapkérdésekre nyilvánvalóan nagyon sokféle válasz született már az évszázadok során, ellenben ezek a filozofikus kérdések a nyugati civilizáció legerősebb hatalmának, az Egyesült Államok protestáns vallási eredetű szekuláris hitvallásának, etikájának és eszmerendszerének is a középpontjában állnak évszázadok óta. A számos irányzattal és politikai megnyilvánulási formával rendelkező amerikai kiválasztottság és sorsszerű, isteni gondviselés és küldetéstudat – az exceptionalism és a manifest destiny – eszmeisége révén az Egyesült Államoknak jutott a feladat, hogy irányt mutasson a világnak, hogy „fényesen tündöklő város legyen a hegyen” (shining City upon a Hill), illetve az örökérvényűnek és akár globális hatályúnak tekintett amerikai állampolgári és emberi alapjogok érvényesítésével követendő példát mutasson a világnak. Ez a gondolat és vallásos eredetű politikai eszmerendszer jelentős mértékben meghatározta az amerikai wilsoniánus, az emberi és önrendelkezési kollektív jogok hangsúlyozására látszólag nagy hangsúlyt fektető kora 20. századi külpolitikai elképzeléseket, amelyek aztán a maguk eltorzított formájában visszaköszöntek az első világháborút lezáró, Párizs körüli békediktátumok megalkotása során is.

A hidegháborúban, az 1960-as években erőre kapott neokonzervatív expanzionista amerikai eszmerendszer, különösen a republikánus kormányzatok hatalmi befolyása révén, újra zászlajára tűzte az amerikai demokrácia és értékek, illetve az emberi jogok hangsúlyos terjesztését a világban, akár a nyers erő, fegyveres érdekérvényesítés révén is. Ugyanakkor, mindezek mellett, gyanítható módon az amerikai nagyhatalmi és kereskedelmi érdekek, kiváltképp az elsődleges fontosságú erőforrások feletti uralom megszerzésének kérdése szinte minden 20. századi konfliktus hátterében felfedezhető. 

Az 1948-as nagy ívű és történelmi jelentőségű ENSZ határozat sok tekintetben a nyugati politikai gondolkodás és jogfilozófia betetőzésének is tekinthető, habár jelentőségéhez képest mondhatni elenyésző hatással volt az emberiség életkörülményeire és társadalmi, politikai fejlődésére. Az ENSZ mint a legnagyobb nemzetközi és nemzetek feletti világszervezet, szuverén államhatalom és fegyveres kényszerítő erő nélkül, tulajdonképp egy nagyra nőtt, túl bürokratikus „béna kacsa” szervezetnek – a washingtoni szakzsargonban lame duck-nak vagyis igazi hatalom nélküli, de még hivatalban lévő elnöknek – tekinthető, amely csak a puha meggyőzés diplomáciai egyeztetések erejével képes működni, eltekintve attól a nagyon kevés tényleges békekikényszerítő fegyveres beavatkozástól, amelyek úgyszintén a Biztonsági Tanában helyett foglaló nagyhatalmak erőteljes érdekszférái mentén történtek.

Az ENSZ és az emberi jogok intézményének fentebb is említett klasszikus liberális, idealista kritikusai – e sajátosan globalista és egyetemes kizárólagosságra törekvő jogi keretrendszer paradigmájából kiindulva – jogosan tesznek szemrehányást az ENSZ kvázi kormányaként működő Biztonsági Tanácsnak, és főképp annak 5 állandó tagállamának, amiért évekig tétlenül szemléltek olyan égbekiáltó emberi jogi kihágásokat és emberiesség elleni háborús bűncselekményeket mint a kongói, közép-afrikai, szudáni, szomáliai vagy ruandai polgárháborúk népirtásai, amelyek során összesen közel 25 millió ember vesztette életét. A sors iróniája folytán mindezek a szörnyű jelenkori rémtettek egy negyedrangú fontosságú földrészen, nevezetesen Afrikában történtek, ahol nagyhatalmi érdek nem indokolta a beavatkozást és az ENSZ tehetetlen és pártoskodó hozzáállása még inkább súlyosbította a helyzetet az 1980-as és 1990-es években. Ugyancsak szégyenfoltnak tekinthető a délszláv háborúban az ENSZ által „biztonságos városnak” nyilvánított boszniai Srebrenica tragédiája, ahol a holland vezetésű ENSZ békefenntartó misszió tehetetlensége 1995 júliusában tömegmészárláshoz, több, mint 8 ezer muszlim bosnyák férfi halálához vezetett. Továbbá, mondhatnánk, hogy az 1999-es koszovói NATO beavatkozás is valójában önhatalmú amerikai „emberi jogi, népirtást megelőzendő” katonai intervenció volt, az ENSZ BT-beli orosz és kínai döntésblokkoló vétója ellenében. A népirtás (geonocídium), etnikai tisztogatás (ethnic cleansing) és hasonló fajsúlyú emberiesség elleni bűncselekmények kategorizálását, tiltását és szankcionálását is csupán 1968-ban fogalmazták meg és nyilvánítottak soha el nem évülőnek, de csupán az 1998-as ún. római statútum révén került nemzetközileg is kodifikálásra 120 ENSZ tagállam egyetértésével.

ENSZ konferencia a migráció szabályozásáról, Marrakesh, Marokkó, 2018. december 10. (Forrás: wikipedia.org)

Láthattuk, hogy az 1948-ban megfogalmazott hangzatos és magasztos emberi jogi alapelvek felettébb korlátozottan érvényesülnek a világban, sőt még a demokratikus berendezkedésére oly büszke, a világ legrégebbi írott alkotmányával rendelkező Egyesül Államokban is csak részlegesen jutnak kifejezésre a napi joggyakorlatban vagy politikában. A joggyűjtemény mellé úgyszintén az Egyesült Államok zaklatott politikai és lelkiállapotú 1960-as évtizedében kapott erőre a faji és szexuális emancipációs mozgalom, kvázi eszmei forradalom, amely erőteljes baloldali, liberális politikai háttértámogatással rövid időn belül a törvényhozásban és a jogrendszerben is jelentős képviseletre lelt és az alapvető emberi jogok kelléktárába is felküzdötte magát. Az erőteljes amerikai, brit, kanadai politikai, társadalmi és média lobbi-csoportok révén a sokat emlegetett faji, szexuális ésgender(társadalmi nemek tanulmányozása) témák kérdéskörei a posztmodern 21. században már oly mértékben beépültek a főáramú, közgondolkodást is alakító médiába, illetve a jogalkotás rendszerébe, hogy politikai húzóerővé váltak és gyakran képesek elhomályosítani, háttérbe szorítani az alapvető emberi jogok, vagy az etnikai, nemzeti kisebbségi jogainak érvényesítését is. Ezekhez kapcsolódik a 2018. december 10-i marrakeshi kormányközi ENSZ-konferencia ajánlás-gyűjteménye, amelyben a globális migráció rendezett, szervezett és biztonságos rendszerének létrehozását, illetve a több tíz millió migráns jogainak nemzetközi jogi szabályozását szándékoztak kodifikálni. A nemzetközi konferencia témája és szándéka óriási vitát és kormányválságot is eredményezett több európai tagállamban, hiszen a kritikusok szerint a migrációt nemzetközi emberi jogként is próbálják meghatározni, ami több nemzetállam számára már elfogadhatatlan.

Mindezek fényében megállapítható, hogy az emberi jogok 1948-as megfogalmazása átalakult, kibővült és mondhatni felhígult, illetve többnyire szépen hangzó alapelv gyűjtemény maradt, amelyre gyakran lehet hivatkozni, de annál kevésbé alkalmazni. Az ezópuszi kérdés mindmáig aktuális marad, hiszen úgy tűnik a világ lakosságának jelentős része inkább él biztonságban, viszonylag jóllakottan, de jogfosztottan, mint öntudatosan, szegényebben, de szabadon.

Zárszóként, lehet, hogy destruktívnak ellenben ugyancsak jogosnak tűnik a konzervatív politikai gondolkodók és eszmetörténészek ironikus és kijózanító ítélete az emberiség gondolkodásának és erkölcsi színvonalának kiábrándító állapotáról az egyre pusztítóbb és embertelenebb háborús bűncselekmények és békebeli atrocitások ismeretében, amelyek éles kontrasztban és ellentmondásban állnak a különféle civilizációs csúcsteljesítmények és a 196 ENSZ tagállam jogi és társadalmi vívmányainak túlbecsült és sokat hangoztatott kultuszával.

Csutak Zsolt

Felhasznált szakirodalom:

Council of Europe: Compass: Manual for Human Rights Education. Strasbourg, France, 2015.:https://www.coe.int/en/web/compass/what-are-human-rights-letöltés ideje:2018.12.10.

Coogle, Adam: https://www.hrw.org/news/2017/04/28/how-was-saudi-arabia-voted-un-womens-panel#letöltés ideje:2018.01.25.

ENSZ: Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. https://www.ohchr.org/EN/UDHR/Documents/UDHR_Translations/hng.pdfletöltés ideje:2018.12.04.

ENSZ Kormányközi Konferencia a Migrációról, Marakesh, 2018.12.10-11.:http://www.un.org/en/conf/migration/statements.shtmlletöltés ideje: 2018.12.15.

Freedom House: Szabadság, jogbiztonság, demokrácia a világban 2017. https://freedomhouse.org/report/freedom-world/freedom-world-2018letöltés ideje:2018.12.10.

Locke, John: Második értekezés a polgári kormányzatról. Polis, Kolozsvár, 1999.

Nossel, Susanne: „Google is handing the Future of the Internet to China” in Foreign Policy2018.09.10.: https://foreignpolicy.com/2018/09/10/google-is-handing-the-future-of-the-internet-to-china/letöltés ideje: 2018.12.01.

Strauss, Leo; Cropsey, Joseph (szerk.): A politikai filozófia története. Európa, Budapest, 1994.

Paine, Thomas: Az ember jogai.  Budapest, Osiris, 1995.

[1] A libertariánus politikai eszme az egyén felelősségét hirdeti az államtól való függéssel szemben. Követői hisznek mind a piac, mind az állampolgárok teljes szabadságában.

Ezt olvastad?

1230 évvel ezelőtt, 793. június 8-án egy különös hajó kötött ki Northumbria partvidékén, egészen pontosan a Szent Szigeten. Lindisfarne kolostora
Támogasson minket