Exportáljuk a bronzkort: A Herman Ottó Múzeum “Más/Világ” – Lengyelországban

A miskolci Herman Ottó Múzeum régészei által készített nemzetközi vándorkiállítás célja, hogy bemutassa Borsod-Abaúj-Zemplén megye kora/középső és késő bronzkori kutatásainak legfrissebb eredményeit. Az Északkelet-Magyarország területén nagyjából i. e. 2300 és 900 között élt őseink világa rejtelmekkel teli. Ezeket a titkokat több oldalról körüljárva, tárlatunk középpontjában a számos lelőhelyet érintő, legmodernebb kutatási módszerek, valamint az eddigi eredmények különféle értelmezési lehetőségei állnak – természetesen az említett időszakokból származó legszebb leletekkel karöltve. A kiállítás július 21-től a lengyelországi Krosno Transzkárpáti Múzeumában látható.

A kiállítás-megnyitó lengyel plakátja

Mint ahogyan azt a kiállítás címe is előrevetíti, látogatóinkat egy izgalmas időutazásra hívjuk, ahol térben és időben velünk, régészekkel együtt gondolkodhat majd mindenki az emberi természet és kultúra különbségeiről – vagy épp hasonlóságairól. A Más/világ arra ösztönzi látogatóit, hogy újraértékelje mindazt, amit elődeink mindennapjairól (valóban „más ez a világ”?) és rítusairól, hiedelmeiről eddig gondolt (hogyan nézhetett ki a bronzkori „Másvilág”?). Reméljük hogy kiállításunk mindenkit arra sarkall majd, hogy a múlt legapróbb töredékeiből az egyetemes emberiség élő, színes mozaikját állítsa össze.

A kiállítás első termébe belépő látogatót a kora/középső bronzkori tell-kultúrák (kb. i. e. 2300-1400) világába kalauzoljuk. A tell arab eredetű szó, amely dombot jelent. Az európai régészetben olyan mesterséges halmokat jelölnek ezzel a szóval, amelyek azáltal jöttek létre, hogy az egykori közösségek generációról generációra ugyanazon a helyen építették újra településeiket. A dombok az idők során emberi tevékenységek maradványaiból jöttek létre: az összeomlott (vagy szándékosan lerombolt) épületek egymásra halmozódó maradványai egy folyamatosan emelkedő, rétegzett halmot hoztak létre.

A tellképzés egyfajta életstílus: több különböző tényező együttes jelenlétét igényli, úgymint meghatározott környezeti, klimatikus feltételek, az adott közösség társadalmi és gazdasági szervezettsége – de minden esetben egy embercsoport tudatos döntésének következménye. Teljesen bizonyos, hogy ezeket a településeket egy közös kognitív tartalom hívta életre, mely feltehetően összefonódott az ősökhöz való ragaszkodással, a hagyománytisztelettel és a települések önmagukon túlmutató jelentésével. Mindezek meghatározó fontosságúak lehettek az itt élők számára.

A kiállítás első felében a kora/középső bronzkori közösségeket érintő legújabb kutatási eredményeket mutatjuk be. Először is egy hosszú távú, az adott időszak településstruktúráit vizsgáló, roncsolásmentes régészeti kutatási programmal ismerkedhetnek meg a látogatók. Mindezek mellett bepillantást nyújtunk a négyezer évvel ezelőtti élet lehetséges formáiba is. A településszerkezetet, háztípusokat, használati tárgyakat és eszközöket, de még a gyermekjátékokat is összehasonlítjuk saját anyagi kultúránk megfelelő elemeivel. A következő állomáson maguk a középső bronzkori emberek elevenednek meg. Hogyan néztek ki? Mit viseltek? Hogyan készítették csodálatos bronztárgyaikat? A fém mint nyersanyag esetleg önálló jelentést is hordozott? A tell-kultúrák életének körüljárása után a kiállítás első termének egy kis szegmense a négyezer évvel ezelőtt Északkelet-Magyarországon élt közösségek temetkezési szokásait és túlvilágról alkotott lehetséges elképzeléseit mutatja be.

A második terembe érve a látogatók egy „más világban” találják magukat: a középső bronzkor szigorú szabályok szerint megalkotott, zárt mikrokozmosza eltűnik, és (szó szerint) teret enged a késő bronzkor világának (kb. i. e. 1400-900 BC). A kiállítás következő része az emberiség első globalizációs robbanása előtt tiszteleg, ahol a tér Európa-szerte kinyílik, a kulturális kapcsolatok egyre szerteágazóbbá, az emberi közösségek egyre mobilisabbá, a tárgyak pedig egyre univerzálisabbá válnak. A késő bronzkori közösségek korábban kiaknázatlan ökológiai zónákat vesznek birtokba, településhálózatuk sokkal inkább egy hierarchizált társadalom képét tükrözi. A magaslatokon erődítéssel kialakított „földvárak” mellett kiterjedt, nyílt színi és kisebb, tanyaszerű települések tűnnek fel. A mezőgazdálkodás hangsúlya az intenzívebb földművelés és nagyállattartás felé tolódik. Újfajta technológiai eljárások kerülnek bevezetésre mind a kerámia-, mind pedig a fémművesség terén. Megjelennek a két színűre égetett, fémedényeket utánzó, polírozott felületű kerámiák, a bronztárgyak pedig jóval kifinomultabb eljárásokkal készülnek.

Mindezek mellett a korszak tárgyainak nagy távolságokat átívelő elterjedése az, ami igazán szembeötlő. A Kárpát-medencében ekkortájt készített tárgyak párhuzamai olyan földrajzi távolságokban bukkannak fel, mint a mai Németország vagy Skandinávia területe. Ezekre az aprólékosan kidolgozott bronztárgyakra legtöbbször elrejtett kincsekként bukkannak a régészek: az értékes fémek a késő bronzkor folyamán addig még soha nem látott minőségben és mértékben kerülnek deponálásra. „Főnökök” viharos idők során elrejtett örökségei lennének ezek a kincsek, vagy esetleg győztes harcosok zsákmányaként értelmezhetőek? Bronzműves mesterek később felhasználandó nyersanyagkészletének tekintsük őket, vagy netán természetfeletti erőknek szánt felajánlásnak gondoljuk? Gyakorlatilag ahány lelet, annyi lehetséges magyarázat létezik.

A késő bronzkori „globalizálódási” folyamat a hamvasztásos temetkezési rítus elterjedésében is tetten érhető: a Kr. e. 1. évezred fordulója környékén hirtelen szinte mindenütt urnasíros temetők jelennek meg. Ezt a változást vajon értékelhetjük-e a halálról és a túlvilágról alkotott kép megváltozásaként? Összefüggésben áll-e ez a folyamat a tűz szerepének felértékelődésével, a fémműves technológiák fejlődésének következtében az elem feletti ellenőrzés fokozódásával? Az egész kérdést tovább árnyalja a mára már egyre nagyobb számban ismert, ún. „településen belüli temetkezések” problémája. Első pillantásra ezek a leletek különlegesnek, sőt deviánsnak tűnhetnek – de ha közelebbről szemléljük a jelenséget, egy sokkal érdekesebb kép bontakozik ki előttünk. Talán az élet, a halál és a köztes lét fogalmának újfajta értelmezése – vagy valami egészen más?

A bronzkori „Másvilág” titkai a kiállítás utolsó termében teljesednek ki igazán. Az elkülönített, sötét, misztikus kamrába egy különleges tárgy kerül. Rituálék keretein belül, a természetfelettivel való kommunikáció, vagy esetleg az iránta érzett tisztelet kifejezése céljából használhatták? Ez az utolsó helyszín ad majd alkalmat a legfontosabb kérdés feltevésére: Más/világ – valóban van különbség?

Herman Ottó Múzeum

Ezt olvastad?

Változatos tudományos programok kaptak helyet e heti kínálatunkban, rendkívül érdekes rendezvényeket ajánlunk a figyelmetekbe a határainkon innen és túlról is. Október