Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 5. rész: Szembenállás északon

Habsburg Albert halála és Hunyadi Mátyás trónra kerülése közötti időszak sajátossága, hogy számos ún. több- és sokpecsétes oklevél, levél került kibocsájtásra, melyek szövegei a politikatörténet régen ismert forrásai ugyan, pecsétjeit nem mindegyiknek ismerjük. Ezeket évek óta gyűjtjük, jelenleg hatvannyolc darabból áll fotógyűjteményünk. Jó részük eddig csak átiratban, vagy mikrofilmről ismert a történettudomány előtt. Cikksorozatunkban ezek közül választottunk tíz érdekesebb oklevelet, levelet, melyeket részletesen bemutatunk.  Ismertetjük továbbá húsz világi előkelő és tíz egyházi vezető pecsétképét, megadjuk az adott személy alapvető prozopográfiai adatait s a pecsétkép rövid leírását. A pecsétképek segítségével egyfajta „arcot” is adhatunk ezeknek a személyeknek. Ezzel „viaszba zárt” élettörténeteket nyithatunk fel, s tárhatunk az érdeklődő olvasóközönség elé.

Korábban ismertettük I. (Habsburg) Albert király halálát követő eseményeket, és egy levelet, melyből részben rekonstruálható volt az elhunyt király bizalmasaiból álló társaság. Bemutattuk, hogyan lett az országnak két törvényes uralkodója. Ezt követően láthattuk, kik támogatták I. (Jagelló) Ulászlót az 1441-es dunántúli hadjáraton. Számba vettük, kik álltak Ulászló király mellett 1442 nyarán lengyel és magyar részről egyaránt. A keservesen tető alá hozott 1442 decemberi béke Erzsébet királyné halálával szertefoszlott. Jan Jiškra a királyné halálát követően is megszállva tartotta az északkeleti vármegyéket és a bányavárosokat, továbbra is a gyermek V. László királyt, illetve annak gyámját, Habsburg Frigyest szolgálta. A körmöci és kassai pénzverdékben László király nevében veretett aranyforintot. Jan Długosz történetíró elbeszéléséből tudjuk, hogy Jiškra a Szepesség irányába terjeszkedett. Ennek közvetlen előzménye az volt, hogy Lengyelország felől meglepetésszerű támadást mértek a cseheket támogató Eperjesre. Jiškra seregének közeledtére a támadó lengyel csapatok Sárosból visszahúzódtak a Szepességbe, ám mielőtt váraikba érhettek volna nyílt ütközetre került sor. A lengyel seregek vezetői, Mikołaj Czajka z Jawor és Mikołaj Komorowski Jiškra fogságába kerültek. A győzelem után a cseh zsoldosvezér igyekezett Szepes megyében a lehetőségekhez mérten biztos bázist kialakítani. Ebben támaszkodhatott az őt támogató Lőcse és Késmárk városokra. Hatalmát kiterjesztette Berzevice várára és Perényi Miklós rihnói erősségét is sikeresen ostromolta. Feltehetően a célja az volt, hogy a Hernád völgyében húzódó kereskedelmi utat biztosítsa, mely Lőcsét, Iglót kötötte össze Kassával. A családi otthonát elvesztő Perényi Budára menekült, ahol Ulászlótól remélt segítséget.

Magyarország és szomszédsága a Hunyadiak korában
Kép forrása: Virágkor és pusztulás – Atlasz 47. oldal.

A királyi udvarban ekkor éppen készültek egy hadjáratra. Az offenzíva iránya azonban nem észak, hanem dél volt. Ugyanis Hunyadi János erdélyi vajda 1442 nyarán az Elő-Kárpátokban, a Jalomica felső folyásánál váratlan, és fényes győzelmet aratott az Erdélyre törő török sereg felett, s ez új lelkesedéssel töltötte el a török ellen szervezkedő európai hatalmak mellett az ifjú magyar királyt is. 1443 végére nagyszabású támadó hadjáratot szerveztek. Ulászló a gyorsan mozgósítható erőforrásait éppen ezért nem küldhette a Felső-Részek megvédésére. Legfőbb magyar támaszát a kancellárként is tevékenykedő Rozgonyi Simon egri püspököt bízta meg, hogy valamilyen módon biztosítsa hátországát a török hadjárat idejére. Rozgonyi a korábbi években már többször kísérletet tett Jiškra hatalmának megtörésére. Azonban ahogy korábban, így most sem támaszkodhatott a magyar király teljes haderejére és anyagi támogatására. Erre bizonyíték, hogy az északi hadjáratra a budai németektől kívánt húszezer aranyat kérni. Nem tudjuk, hogy a kért összeget megkapta-e, az bizonyos, hogy seregének összegyűjtése időt vett igénybe. Jól látszik ez abból is, hogy 1443. július 25-én még Budán tartózkodott, és csupán augusztus 15-én érkezett meg Szepesváraljára.

A magyar sereg kapitánya parancsot adott a szepesi káptalanban őrzött levéltár átszállítására Szepes várába. Azonban vagy a szállítás során, vagy azt követően, de a csehek csellel bevették a várat. Ha az erről hírt adó oklevélnek hihetünk, Rozgonyiék igen kellemetlen helyzetbe kerültek, hiszen a közeli erősségek közül Szepes és Rihnó vára is a csehek kezén volt, Lőcse és Késmárk pedig őket támogatta. Ebben a helyzetben Rozgonyi nyilván kerülni kívánta a nyílt fegyveres konfliktust. A fegyverszünet hangneme, és végzései szerint talán Jiškra lehetett fölényben, hiszen egyenrangú félként tárgyalhatott, és megtarthatta a status quo szerinti területek feletti jogot, beleértve a királyi jövedelmeket is. A rendelkezés szerint a fegyverek 1444. szeptember 29-ig hallgattak, és februárra béketárgyalásokat helyeztek kilátásba Esztergom és Buda környékén. A megállapodás keretében fogolycserére került sor és Rozgonyi bátyja, György egyik lányának kezét is felajánlották Jiškrának a békesség megtartása érdekében. A fegyverszünet aláírásakor Rozgonyi Simon püspökön kívül az alábbi magyar előkelők voltak jelen:

Pálóci László ajtónállómester, Pelsőci Bebek István királyi főkapitány, Szécsényi László nógrádi ispán, Homonnai Druget István, Ónodi Cudar Jakab, Pelsőci Bebek László, Nagymihályi László, serkei Lórándfi György gömöri ispán, Tornai Szilveszter tornai ispán, Perényi Miklós, Tarkői László liptói ispán, Sebesi István.

Jól látszik, hogy a megnevezettek egytől-egyig az északi, északkeleti országrészen birtokos családok tagjai, vagyis jólfelfogott érdekük volt kíséretükkel együtt részt venni ebben a hadjáratban. Sajnos a fegyverszüneti megállapodás nem maradt fenn eredetiben, így bár azt feltehetően a fent felsoroltak pecsétjükkel megerősítették, történettudományunk forrásává nem válhatott az irat. Szerencsénkre azonban a sereg jó része már egy héttel korábban a térségben állomásozott és 1443. augusztus 25-ről fennmaradt egy oklevél, melyben a lőcsei bíráknak szabad átvonulást biztosítottak a magyar sereg tagjai.

Pátens formájú, papír anyagú, szöveg alá nyomott pecsétekkel megerősített oklevél 1443. augusztus 25-ről. – Előoldal (1443A)
Eredeti: Štátny archívu v Prešove, Špecializované pracovisko Spišský archív v Levoči Lőcse város levéltára: Lőcse város tanácsa: Oklevelek II.1. Nr. 1. (MNL OL DF 282 582.)

A pátens formában, a szöveg alá nyomott pecsétekkel kiadott oklevelek esetében szinte kizárólagos a balról jobbra hierarchia szerint csökkenő sorban történt a pecsételés. Eddigi kutatásunk során ez az egy oklevél képez kivételt. Az oklevél erősen sérült, szakadozott (restaurált). A szöveg alá két sorban legalább kilenc darab pecsétet nyomtak eredetileg. Az első sorban nyolc pecsét nyoma vehető ki. A pecsételési rend ebben az esetben sajátos. Rozgonyi vörös viaszú, középen lévő pecsétje után – a másik két azonosítható pecsét elhelyezkedése alapján – a legvalószínűbb, hogy az oklevél intitulatiojában megnevezett személyek sorrendjében a pecséteket jobbra-balra-jobbra-balra nyomták alá. Az oklevél a későbbi fegyverszünetet megerősítők közül csupán Tarkői Lászlót és Sebesi Istvánt nem említi. Ez a koncentrikus körben hierarchiailag kifelé haladó pecsételési mód a legvalószínűbb rekonstrukció. Ezzel pedig a korszak egyedülálló emléke ez az oklevél. Sajnos azonban az oklevél nagy mértékben roncsolódott az évszázadok alatt. Az is a csodával határos, hogy a 16. században a lőcsei városi levéltárat is pusztító tűzvészt túlélte az oklevél. Ezért pecsétjeit kevésbé érdemes bemutatnunk, de a történésekben aktív szerepet vállalók közül három személy, máshol fennmaradt pecsétjét ismertetjük.

Rozgonyi Simon egri püspök pecsétje 1440-ből. A pecsét nyolcszög alakú mezejében címerpajzs, benne koronából kinövő jobbra néző, kitárt szárnyú hattyú. Körirata nincs.
Eredeti: Archiwum Główne Akt Dawnych Zbior Dok. Perg. Nr. 5575. (MNL OL DF 289 006.)

Rozgonyi Simon (1406–†1444) a Básztély nemzetség Rozgonyi ágának leszármazottja. Családja Zsigmond király alatt emelkedett fel. Apja, Rozgonyi Simon országbíróként a király fontos támasza volt. Tanulmányait Krakkóban, majd Bécsben végezte. 1412-től szebeni, 1419-től dömösi prépost. 1428-tól veszprémi püspöknek nevezték ki. Jog szerint magának követelte Erzsébet királyné koronázásának jogát, emiatt örök ellentét alakult ki a püspök és a királyné között. 1440-tő egri püspök, I. Ulászló király kancellárja, és legbuzgóbb támogatója. Több hadjáratot vezetett Giskra ellen, halálát a várnai csatában lelte.

Jan Jiškra sárosi ispán pecsétje 1444-ből.
Folytonos körvonallal szegélyezett pecsétmezejében álló címerpajzs, benne két keresztbe tett szarvasagancs. Minusculás körirata nehezen olvasható.
Eredeti: Archiv mesta Košice Supplementum Schramianum Nr. 19178. (MNL OL DF 271 267.)

Jan Jiškra (1400k.–†1469) cseh-morva származású zsoldosvezér, Jan Žižka huszita vezér tanítványa. Erzsébet királyné hívására 1440-ben vonult be csapataival Felső-Magyarországra. Sáros, Szepes, Abaúj, Zemplén megyék egyes részei fölött 1458-ig gyakorolt hatalmat Erzsébet, majd V. László nevében. Az 1440-es ’50-es évek belpolitikájának meghatározó alakja volt. Tehetséges hadvezér, I. Ulászló kapitányai és Hunyadi kormányzó is több ízben vezetett ellene hadjáratot sikertelenül. 1441-től hivatalosan viselte Sáros megye ispánjának címét, a 1445-ben a hét főkapitány egyikének választották. 1458-ban hatalmát megtörték, később Mátyást szolgálta.

Pálóci László országbíró pecsétje 1453-ból
Pecsétmezejében álló címerpajzs, benne koronából kinővő szakállas férfi bal kezében könyvet tart. Minusculás köriratának olvasata bizonytalan.
Eredeti: Haus-, Hof- und Staatsarchiv AUR 1453. IX. 13. (MNL OL DF 287 204.)

Pálóci László (1411–†1470) az északkeleti országrészben birtokos előkelő család sarja. Apja, Imre titkos kancellár, nagybátyjai közül Máté nádor, György pedig esztergomi érsek volt Zsigmond alatt. 1436-ban még csak Bereg megye ispánságát kapta, Albert alatt lett 1438-ban lovászmester, majd egy évvel később ajtónállómester. 1446-ban országbíró lett, mely tisztséget haláláig betöltötte. Jelentős északkeleti birtokos, a polgárháború alatt I. Ulászló támogatója. Diplomata, élete utolsó húsz évében megkerülhetetlen politikus. 1463-ban az egyik utolsó olyan báró, aki látta a Szent Koronát 1439-ben Visegrádon, ezért a Hunyadi Mátyás által Habsburg Frigyeshez küldött követség tagja lett.

A fegyverszüneti megállapodás eredményeképpen I. Ulászló biztosabb hátország tudatával indulhatott a török elleni hadjáratra. Az ún. hosszú hadjárat többek között ezért is lehetett sikeres vállalkozás. 1443 telén Jiškra is igyekezett sorait rendezni, elsősorban zsoldosai fizetséget igyekezett kusza kölcsönszerződések sorával előteremteni. Az országban átmeneti béke honolt, úgy tűnt Ulászlónak sikerül hatalmát megszilárdítania. Távollétében vikáriusokra bízta az ország irányítását. Következő részünkben ezen fontos személyek kilétére derítünk fényt. Cikksorozatunkat hamarosan folytatjuk, addig is további érdekességeket a pecséttan világából a Viaszba zárt történelem c. Facebook-oldalon találhatnak az érdeklődők.

 

Irodalom:

Atlasz = Virágkor és pusztulás. A kezdetektől 1606-ig. Magyarország története térképeken elbeszélve. I. kötet. Összeállította és szerkesztette Glatz Ferenc. A szövegeket írta: Engel Pál és Szakály Ferenc. Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 1996.

C. Tóth Norbert, 2013. = C. Tóth Norbert: A székes- és társaskáptalanok prépostjainak archontológiája 1387–1437. Bp., 2013. (Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 4.)

C. Tóth–Horváth–Neumann–Pálosfalvi, 2016. = Magyarország világi archontológiája, 1458–1526. I. Főpapok és bárók. Szerk. C. Tóth Norbert, Horváth Richárd, Neumann Tibor, Pálosfalvi Tamás. Bp., 2016.

Engel Pál, 1987. = Engel Pál: Zsigmond bárói: Rövid életrajzok. In: Művészet Zsigmond király korában 1387–1437, I–II. Szerk. Beke László, Marosi Ernő, Wehli Tünde. Bp.,1987. I. 114–129. II. 405–457.

Engel Pál, 2003A. = Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. In: Arcanum DVD könyvtár IV. Családtörténet, heraldika, honismeret. Bp., 2003.

Engel Pál, 2003B. = Engel Pál: Középkori magyar genealógia. In: Arcanum DVD könyvtár IV. Családtörténet, heraldika, honismeret. Bp., 2003.

Mályusz Elemér, 1994. = Mályusz Elemér†: Az első Habsburg a magyar trónon. Aetas 9. (1994) 3. szám 120–151.

Novák Ádám, 2016. = Hadi események és résztvevői a Felső Részeken 1440 és 1445 között – Azok a bizonyos „zavaros idők”. In: Középkori elfeledett csaták. Szerk. Pósán László–Veszprémy László. Budapest, Zrínyi kiadó, 2016. 310–330.

Pálosfalvi Tamás, 2002. = Pálosfalvi Tamás: Jan Jiskra és a felvidéki városok. In: Hadsereg, város, társadalom a 15. századtól 1918-ig [Armáda, mesto, spolonos od 15. storocia do roku 1918]. Pozsony, 2002. 31–39.

Pálosfalvi Tamás, 2003. = Pálosfalvi Tamás: A Rozgonyiak és a polgárháború (1440–1444). Századok 137. (2003) 4. szám 897–928.

Sugár István, 1984. = Sugár István: Az egri püspökök története. Bp., 1984.

Teleki József gróf, 1853–1857. = Teleki József gróf: Hunyadiak kora Magyarországon. X-XII. Okmánytár. Pest, 1853–1857.

Tóth-Szabó Pál, 1903. = Tóth-Szabó Pál: Giskra, különös tekintettel Abaújmegyére. Értekezések a történettudomány köréből 19. (1903) 307–372.

Tóth-Szabó Pál, 1917. = Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Bp., 1917.

Tringli István, 2003. = Tringli István: Az újkor hajnala: Magyarország története 1440–1541. Bp., 2003.

Miloslav Vach, 1949. = Miloslav Vach: Jan Jiskra z Brandýsa a jeho předkové. Časopis Společnosti přátel staroņitoností českých 57. (1949) 175–284.

Miloslav Vach, 1957. = Miloslav Vach: Jan Jiskra z Brandýsa a politický zápas Habsburků s Jagellovci o Uhry v letech 1440–1442. Historické štúdie 3. (1957) 172–227.

Novák Ádám

Ezt olvastad?

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt
Támogasson minket