Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 6. rész: A király vikáriusai

Korábban ismertettük I. (Habsburg) Albert király halálát követő eseményeket. Bemutattuk, hogyan lett az országnak két törvényes uralkodója. Majd láthattuk I. (Jagelló) Ulászló támogatóinak névsorát az 1441-es dunántúli hadjáraton. Számba vettük, kik álltak Ulászló király mellett 1442 nyarán lengyel és magyar részről egyaránt. Bár a keservesen tető alá hozott 1442 decemberi béke Erzsébet királyné halálával szertefoszlott, rámutattunk, hogy Ulászló király Jan Jiškra zsoldosvezérrel igyekezett rövid időre békét kötni.

Miután északkeleten sikerült a fegyvereket elhallgattatni, a király Hunyadi Jánossal együtt megindította török elleni hadjáratát. A támadásnak több kedvező előjel ágyazott meg. A magyar-lengyel királynak számos támogatója akadt. A lényegében országát vesztett szerb despota, Brankovics György érthető módon minden török ellenes fellépést támogatott. Hunyadi János patronáltjától, István Tamás bosnyák trónkövetelőtől is remélhettek érdemi hozzájárulást. A Velencei Köztársaság pénzzel és hadfelszereléssel is támogatta a vállalkozást, a lengyel ifjú nemesek pedig szép számmal álltak hadba, hogy vitézségükkel kitűnjenek uralkodójuk előtt. Emellett II. Murádnak még Timur Lenk mongol fejedelem hódításainak örökségét is fel kellett számolnia. Az Oszmán Birodalom fejlődését több évtizedre visszavetette az 1402-es ankarai csatában elszenvedett vereség. Többek közt azért is, mivel a hatalmi vákuum újra létrehívott az Anatóliai-félszigeten egykor meghatározó államalakulatokat, mint például a Karamán Emírséget. I. Bajezid szultán utódainak, így II. Murádnak is létszüksége volt, hogy a keleti hadszintéren is oszmán fölényt alakítson ki. Az ellenséges haderők megosztottsága is a magyar hadjárat esélyeit növelte.

I. Ulászló király újkori ábrázolásának felhasználásával készült emlékérem előoldala.
Kép forrása: Numizmatyk24.pl

A szakirodalom szerint 25.000-30.000 főből álló keresztény koalíciós sereg 1443. október 11-én még Nándorfehérvárnál állomásozott, a következő napokban pedig benyomult az ellenség által ellenőrzött szerb területekre. Niš városáig nem ütközött komoly ellenállásba. Csak ez után következett a hadjárat egyetlen nagyobb ütközete, melyben Hunyadi János vezetésével a keresztény sereg legyőzte a ruméliai beglerbég összevont csapatait. A győzelem eredményeként a koalíciós csapatok előtt nyílt út állt Szófiáig, ami az Oszmán Birodalom balkáni területeinek fontos központja volt. A város elfoglalása után december 12-én még megpróbáltak áttörni az északabbra fekvő Zlatica-hágón, de heves ellenállásba ütköztek, ezért a király még december közepén a visszavonulás mellett döntött.

A hadjáratra felvonuló magyar csapatok elsősorban Hunyadi János erdélyi vajda alá tartozó királyi katonákból és a vajda familiárisaiból álltak. Ulászló ugyanis kénytelen volt jelentős erőket otthon hagyni. Bár Jiškra 1444 tavaszáig nem jelentett veszélyt, több északkeleti főúr birtokán maradt. Arra is volt esély, hogy a Dunántúlon az V. Lászlót támogató erők Cillei Ulrik támogatásával igyekeznek Ulászló pozícióit gyengíteni távollétében. Így a több nyugat-magyarországi család sem mozgósíthatta a török ellen csapatait. Félelmük be is igazolódott, néhai Rozgonyi János tárnokmester fiai János, Rénold és Osvát Kanizsa várát vették ostrom alá és kezdtek el ezzel egy több felvonásos magánháborút, melybe egyre több előkelő családot vontak be.

Bár ilyen jellegű szembenállásokról van tudomásunk, egész országrészekre kiterjedő belháború nem bontakozott ki ismét. Ez elsősorban annak eredménye, hogy Ulászló király vikáriusokat, helyetteseket állított. A vikáriusok voltak hivatottak a rend fenntartása érdekében nagyobb ügyekben ítélkezni, és a mindennapos kormányzati ügyekben dönteni. Az ítéletek tekintélye érdekében volt szükség több személy megbízására. A király nevében két főpap, Rozgonyi Simon egri püspök magyar királyi főkancellár és Szécsi Dénes esztergomi érsek bíboros, valamint két világi előkelő, Hédervári Lőrinc nádor és Tallóci Matkó horvát-dalmát-szlavón bán és Cetina grófja ítélkezhetett. Jól látszik, hogy elsősorban Ulászló hívei alkották a „testületet”, de az általánosabb elfogadottság érdekében a másik oldal támogatója, de egyúttal a magyar egyház vezetője, Szécsi érsek is megbízatást nyert. A vikáriusokra azért is volt szükség, mivel Ulászló még nem állította fel személyétől független kancelláriáját, ami általános ítéleteket hozhatott. Erre csupán 1444 nyarán kerül sor.

A vikáriusok által kiadott oklevelek közül csupán kettő maradt ránk. Nem sokkal Hunyadi János csapatainak Zlatica-hágónál történt visszaverése után, 1443. december 16-án kelt az egyik, majd két nappal később december 18-án a másik, de mindkettő Budán.

Ulászló király vikáriusai ítéletet hoznak Esztergom megye nemeseinek ügyében. Pátens formájú, papír anyagú, szöveg alá nyomott pecsétekkel megerősített oklevél 1443. december 13-ról. – Előoldal (1443D)
Eredeti: Prímási Levéltár, Esztergomi Székesfőkáptalan Magánlevéltára,
Acta radicalia 47. 1. 30. (MNL OL DF 237 766.)

A szöveg alatt egy sorban 4 db pecsétet nyomtak alá, és papírfelzettel fedték le. Az 1. és 2. pecsét vörös viaszba nyomott főpapi gyűrűspecsét. A 3. zöld viaszba ágyazott főúri pecsét, a 4. pedig erősen kopott vörös viaszú főúri pecsét. A pecsételők sorrendje megegyezik az intitulációban „vicarii generales”-ként felsoroltakkal: Szécsi Dénes, Rozgonyi Simon, Hédervári Lőrinc és Tallóci Matkó. A két nappal későbbi oklevelet (MNL OL DF 201 289.) Tallóci már nem erősítette meg. Így a fentebb látható oklevél az egyetlen ismert bizonyíték Ulászló vikáriusainak közös tevékenységére.

A vikáriusok közül az előző részben Rozgonyi Simon pecsétjét és személyét már ismertettük, most vegyük sorra három társát. A fentebb tárgyalt oklevélre Szécsi érsek ismertebb gyűrűs pecsétjét nyomták, ezért itt egy másik, kör alakú pecsétjét mutatjuk:

Szécsi Dénes esztergomi bíboros érsek prímás pecsétje 1447-ből. Kör alakú pecsétmezejében címerpajzs, benne kétfejű koronás sas. A pajzson kereszt nyugszik, bíbornoki kalappal. Folytonos vonalak közötti majusculás körirata: S[igillum] DIO[nusius] CARD[inalis] AR[chi] EPI[scopus] S[tr]IGONIEN[sis
Eredeti: Haus-, Hof- und Staatsarchiv AUR 1447. VI. 1. (MNL OL DF 287 192.)

Szécsi Dénes (1413–†1465) a Balog nemzetség felsőlendvai ágából származó Miklós tárnokmester fia volt. Tanulmányait a bécsi és a bolognai egyetemen végezte. 1438–39-ben a nyitrai, 1439–1440-ben az egri püspökség élén állt. 1439-től esztergomi érsek lett, 1440-től pedig bíboros. Három magyar királyt (V. László, I. Ulászló, Mátyás) koronázott meg. Három pápaválasztáson (V. Miklós, III. Callixtus, II. Pius) vett részt Rómában. Sokat tett az esztergomi érseki egyház újjáépítéséért, az 1440–50-es évek meghatározó politikai alakja volt. Mátyás királyt is hűen szolgálta, a tekintélyétől tartó király azonban leváltotta fő kancellári tisztességéből. Röviddel ezután, 1465-ben hunyt el.

Hédervári Lőrinc nádor pecsétje 1447-ből. Kör alakú pecsétmezőjében hatszor hasított címerpajzs, a Héder nemzetség címere. Minusculás körirata: S lavrenci de hed[e]rwar (…) palatin[ni].
Eredeti: Haus-, Hof- und Staatsarchiv AUR 1447. VI. 1. (MNL OL DF 287 192.)

Hédervári Lőrinc (1413–†1447) a Héder nemzetség Győr megyei ágából származó Hédervári család nádori ágának tagja volt. Apja, Miklós királynéi ajtónállómesterként ténykedett Borbála mellett, akit ebben a tisztségben fia váltott 1413-ban. Ispáni tisztségei mellett 1415-ben királynéi, majd 1428 és 1437 között királyi lovászmester lett. Zsigmond utolsó nádora 1437-től, a tisztséget haláláig betöltötte. Külön utas politikusnak tartják, a polgárháborúban végül I. Ulászló mellé állt.

Tallóci Matkó horvát-dalmát-szlavón bán és Cetina grófjának pecsétje 1442-ből. Kör alakú pecsétmezejében feltehetően címerpajzs, mely elmosódott. Minusculása körirata: S matthonis de tallouc regni cl[..]onie bani.
Eredeti: Haus-, Hof- und Staatsarchiv AUR 1442. VIII. 16. (MNL OL DF 258 234.)

Tallóci Matkó (1419–†1445) három testvérével együtt Raguzából került Zsigmond király szolgálatába. Tehetséges katona, testvéreivel együtt Zsigmond délvidéki támaszai. 1429-től Csanád, Krassó, Keve megye ispánja 1435-ig. 1435-től szlavón, 1436-tól dalmát-horvát bán is, amely tisztségeket haláláig betöltötte. Albert király alatt már vagyonos, befolyásos országnagy. A polgárháború alatt I. Ulászló támogatója, akitől a Cetina grófja címet nyerte 1442-ben. Élete végén Cillei Ulrikkal vívott csatát Szlavónia fölötti hatalomért.

A vikáriusok sikerrel teljesítették feladatukat. A király távollétében megőrizték a békét. A török ellenes hadjáratról Ulászló február elején tért vissza Budára. A „hosszú hadjárat” – mely nevét a megtett távolságról nyerte – inkább volt szimbolikus siker, mint valós katonai eredmény. Rámutatott a kétkedő európai udvarok számára: az oszmán törökök igenis legyőzhetők. Eme szimbólum erősítése véget Ulászló király fényes pompával vonult be Budára. Erről részletest leírást adott Antonio Bonfini, II. Ulászló király történetírója, aki A magyar történelem tizedei (Rerum Hungaricarum decades) Harmadik tized, Hatodik könyvének 60–75. sora között így ír a győztesek budai bevonolásáról:

(…) találkozott [ti. Buda városának elöljárói] a királlyal [Ulászló], akinek jobbján Corvinus [Hunyadi János] és Julián [Giuliano Cesarini bíboros], balján a despota haladt; őket követték a lovaskapitányok, a lófők, a vidám és büszke katonák, akik nemcsak a fejükön, hanem dárdájukon és lándzsájukon is koszorút viseltek. (…) A király előtt az előkelő foglyok hosszú sora haladt, legelöl a harámbasa, Ázsia kapitánya, legyőzője előtt megkötözötten. (…) Amikor pedig a városkapuhoz érkeztek, a mélyen vallásos Ulászló király, tudván, hogy a győzelemnek isten a szerzője, leszállt a lóról, gyalog ment be örvendezve a városba, és a győzelmi menettel mindenekelőtt az isteni anya bazilikáját [Nagyboldogasszony-templom] kereste föl. Miután minden oltárnál istentiszteletet tartottak, a király hálát adott mindenható védelmezőjének és az összes istennek, elhelyezte a templomban az ellenséges zászlókat meg a fegyverzsákmányt, és alul egy táblát függesztett ki, amelyen beszámolt a győzelemről, amelyet a mennyei kegyelem a törökök felett adott (…)” (Kulcsár Péter fordítása, 1995)

A hadjárat sikeréből Ulászló bel- és külpolitikai előnyt is kovácsolt. Áprilisban a Budán megtartott országgyűlésen egy sor olyan törvényt fogadtatott el magyar alattvalóival, ami elősegítette a királyi hatalom konszolidációját, és lezárhatta volna végleg a belháborút. Európa szerte reményteli felajánlásokat tettek, hogy a magyar király vezetésével egységes keresztény sereg űzze ki az oszmánokat a Balkánról. Ennek eredménye lett később a II. Muráddal kötött váradi egyezmény felmondása, és az 1444 őszi újabb hadjárat. Annak végén pedig a várnai csatavesztés, és Ulászló király halála. Következő részünkben a katasztrofális kimenetelű csatát követően vesszük fel a történet szálát. Cikksorozatunkat hamarosan folytatjuk, addig is további érdekességeket a pecséttan világából a Viaszba zárt történelem c. Facebook-oldalon találhatnak az érdeklődők.

 

(Megjegyzés: Az életrajzi leírásoknál a születési dátum nem ismerete miatt az első okleveles említést adtuk meg.)

 

Irodalom:

Tóth–Horváth–Neumann–Pálosfalvi, 2016. = Magyarország világi archontológiája, 1458–1526. I. Főpapok és bárók. Szerk. C. Tóth Norbert, Horváth Richárd, Neumann Tibor, Pálosfalvi Tamás. Bp., 2016.

Engel Pál, 1987. = Engel Pál: Zsigmond bárói: Rövid életrajzok. In: Művészet Zsigmond király korában 1387–1437, I–II. Szerk. Beke László, Marosi Ernő, Wehli Tünde. Bp.,1987. I. 114–129. II. 405–457.

Engel Pál, 2003A. = Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. In: Arcanum DVD könyvtár IV. Családtörténet, heraldika, honismeret. Bp., 2003.

Engel Pál, 2003B. = Engel Pál: Középkori magyar genealógia. In: Arcanum DVD könyvtár IV. Családtörténet, heraldika, honismeret. Bp., 2003.

Kubinyi András, 1993. = Kubinyi András: Szécsi Dénes bíboros prímás. In: Entz Géza nyolcvanadik születésnapjára. Szerk. Valter Ilona. Bp., 1993. 99–108.

Mályusz Elemér, 1980. = Mályusz Elemér: A négy Tallóci-fivér. Történelmi Szemle 23. (1980) 531–576.

Mályusz Elemér, 1994. = Mályusz Elemér†: Az első Habsburg a magyar trónon. Aetas 9. (1994) 3. szám 120–151.

Megpecsételt történelem 90. = Megpecsételt történelem: középkori pecsétek Esztergomból. Szerk. Hegedűs András. Esztergom, 2000.

Pálosfalvi Tamás, 2000. = Pálosfalvi Tamás: Cilleiek és Tallóciak: közdelem Szlavóniáért (1440–1448). Századok 134. (2000) 45–98.

Pálosfalvi Tamás, 2003. = Pálosfalvi Tamás: A Rozgonyiak és a polgárháború (1440–1444). Századok 137. (2003) 4. szám 897–928.

Pálosfalvi Tamás, 2012. = A ​Hunyadiak kora (1437–1490). Budapest, 2012. (Magyarország története 7.)

Tringli István, 2003. = Tringli István: Az újkor hajnala: Magyarország története 1440–1541. Bp., 2003.

Novák Ádám

Ezt olvastad?

Habsburg Albert halála és Hunyadi Mátyás trónra kerülése közötti időszak sajátossága, hogy számos ún. több- és sokpecsétes oklevél, levél került kibocsájtásra,