Fejvesztett haláltánc
Az ötödik pecsét Fábri Zoltán 1976-ban készült filmje, mely a második világháború záróakkordját mutatja be. A nyilas hatalomátvétel után játszódó alkotást a rendező számos történelmi filmje előzte meg, melyek szintén a szélsőjobboldal és a holokauszt történetét tematizálják: a Hannibál tanár úr (1956), a Nappali sötétség (1963) és az Utószezon (1966). Ma mégis Az ötödik pecsétet tekintjük a rendező legkiforrottabb alkotásának. Az alkotás történelmi hátterét az Anno Filmklub legutóbbi vetítésén Paksa Rudolf elemezte.
Egy jelenet Az ötödik pecsét című filmből – középen Őze Lajos (Kép forrása: vagy.hu)
A történész előadását rögtön azzal kezdte, hogy fantasztikus filmnek tartja Az ötödik pecsétet, bár azt nem meri egyértelműen kijelenteni, hogy ez volna Fábri Zoltán legsikerültebb alkotása. S bár néhány kisebb hiba felfedezhető benne (például az egyik jelenetben feltűnő rexasztal anakronizmus), ennek ellenére kevés olyan dolgot láthat a néző a vásznon, amely megzavarná a hitelességérzetét.
„Fábri öntörvényű rendező volt. Nem igazán lehet besorolni sehová.” – tette hozzá Paksa, megjegyezve, hogy Az ötödik pecsét alkotóját nem lehet kurzusfilmkészítőnek tekinteni – a rendező ebben is képes volt maradandó művészi értéket teremteni, s számos utalás és másodlagos jelentés található a műben. (Önmagában meglepő, hogy „átmehetett” a hetvenes évek rostáján.) Rendkívül feltűnő például a keresztény kultúrkörben értelmezhető elem: legfőképpen maga a cím, mely a mártírok égbekiáltó vérére utal. Paksa szerint ezzel Fábri a nyilasterror időszakát úgy értelmezi, mint amely egy szükségszerű, de átmeneti időszak volt a történelemben, s amely végső soron hozzájárult a nyilasok és a Horthy-éra bukásához és egy jobb világ születéséhez. Erre utalhat a történész szerint a filmvégi jelenet (a keresztre feszítésre emlékeztető beállítás). A filmben a szereplők újra és újra megkísértetnek, a példázatban szereplő Gyugyu tekinthető a keresztény kisember allegóriájának („tartsd oda a másik orcádat is”), s a hangulatot csak fokozzák a Bosch-képek bevillanásai.
Hieronymus Bosch : A Gyönyörök kertje (Kép forrása: Wikipedia)
Paksa felhívta a figyelmet arra, hogy Az ötödik pecsét kiválóan komponált filmművészeti alkotás – a történet a kocsmában kezdődik, a szereplők otthonaiban folytatódik, majd végül a nyilasházban fejeződik be. A kezdeti morális-filozófiai okfejtések így minden egyes karakter személyes környezetében (előbb baráti, majd családi körben), végül a film végén a vallatószobában mérettetnek meg. A történész szerint ha valaki első alkalommal látja Az ötödik pecsétet, érdemes a hatvanadik perc környékén megállítani azt, s eltöprengeni azon, vajon ki fog megfelelni fennen hirdetett elveinek, s ki válik önnönmaga árulójává. Paksa úgy véli, a szereplők végső döntése megjósolhatatlan – például „Béla kolléga” végül nem törik meg, holott még a börtönben is arról beszél, hogy a túlélés érdekében mindent meg kell tenni, mindennel meg kell alkudni.
Az előadó úgy látja, a film cselekménye háttérbe szorul, s sokkal feltűnőbb az a morális kérdés, mely köré Az ötödik pecsét szerveződik: vajon az egyéni vagy a közösségi érdek a fontosabb? A hetvenes évek kontextusában adja magát az értelmezés, hogy Tomóceusz Katatiki és Gyugyu történetében a „rabszolgatartó” és „kizsákmányoló” kapcsolatát lássuk, ugyanakkor Fábri (illetve az alapjául szolgáló Sánta Ferenc-regény) egy olyan olvasatot is ad, mely szerint a két allegorikus alakban a hatalom és a (keresztény) kisember alakját azonosíthatjuk. A kor ideológiájának világában ez nem jelenhetett meg, ám a rejtett értelmezési keret mégis ott van – s az egyéni boldogulás keresése során minden egyes szereplő más és más utat választ a filmben. Gyuricza látszólag cinikus fráter, de otthon morális lényként viselkedik, s valódi hőssé magasztosul, mikor kiderül róla, hogy zsidó gyerekeket bujtat. A film végén mégis ő válik árulóvá – igaz, a tények ismeretében (gondoskodnia kell az árvákról) ennek megítélése sem egyértelmű. „Béla kolléga” látszólag opportunista, kétkulacsos alak, s a néző joggal várja, hogy a film végén ő fog együttműködni kínzóival. Király úr a hedonista embertípus megtestesítője: hatalmas szexuális étvágy jellemzi, s képes húst szerezni szeretőjének az élelmiszerhiány idején. (Paksa szerint a film itt is hiteles történelmileg, hiszen 1942-től életbe lépett a jegyrendszer.) Király úr esetében feltűnő, hogy az utolsó jelenetekben végül nem a szenvedés elkerülését választja. Kovács Jánosnak már a neve is tökéletesen megfelel annak a típusnak, melyet képvisel: ő a kisember, „Gyugyu”, aki belső megfontolásból, erkölcsiségénél fogva kész vállalni a szenvedést.
Paksa Rudolf (jobbra) előadást tart
Paksa Rudolf előadásában kitért a film történelmi hátterére. Szerinte ügyes filmes megoldás, hogy a korszak szörnyűségeiről csak áttételesen szerez információt a néző. Az első jelenetekben a légiriadó hangjai és az utcai lépések zaja szűrődik csak be odakintről, aztán menekülőket és lövéseket hallunk, illetve értesülünk a házban lakó szomszéd elviteléről; a feszültségkeltés rendkívül hatásos elem a filmben, hiszen amit nem látunk a vásznon, olykor az a legfélelmetesebb és legrémisztőbb.
Az előadó a nyilasok jól sikerült ábrázolását is kiemelte. Jól megfigyelhető szerinte a filmben az elkövetők három szintje: a brutális (és egyébiránt a valóságban is létező)Maczák a kisnyilast testesíti meg, a tanáremberből lett végrehajtó a 30-as évek radikalizálódó egyetemistáira utal, a Latinovits által emlékezetesre formált ideológus pedig a terror szellemi vezéreként tűnik fel. Paksa szerint az ábrázolás bár rendkívül hiteles (egyenruhák, karlendítés, a fokozódó terror a szovjet ostromgyűrű bezárulása után), mégis az államszocialista történetírás meglehetősen sematikus nyomait viseli magán. Fábri filmje három módon, a fent említett három szinten láttatja a nyilasokat: primitívnek, törtetőnek és gonosznak. A valódi kép ennél összetettebb volt a történész szerint, bár egy filmben – különösen, ha az ennyire példázatos – érthető az ilyesfajta leegyszerűsítés.
Latinovits Zoltán a nyilas ideológus szerepében Az ötödik pecsét című filmben (Kép forrása: urania-nf.hu)
Paksa Rudolf kitért arra, hogy a film által sugalltakkal (Latinovits Zoltán feledhetetlen monológjával) ellentétben a nyilasoknak nem volt kiforrott vagy kidolgozott terrorelmélete. A történész elmondta, hogy az erőszak és az elkövetett gaztettek a legtöbbször spontán módon valósultak meg, olyan egyéni túlkapások keretében, melyekkel a nyilas kormányzat elnéző volt; más esetben hallgatólagosan támogatta azokat. A nyilasterror budapesti tombolását Paksa az „ösztönös terror” megnyilvánulásának tartja, mely egyfajta feszültséglevezetés volt a nyilasok számára. A „civilruhás nyilas” (Latinovits) ideológiai okfejtése egyébként inkább Lukács György és más kommunisták 1919-es terrorelméletét idézik.
A történész rámutatott arra is, hogy Az ötödik pecsét a holokausztábrázolás szempontjából is igen érdekes. Egyrészt a szereplők – és ez a korszak hiteles ábrázolása a filmben – számos információval rendelkeznek a zsidóság sorsát illetően, ám ezek egy része téves, s bizonyos dolgokat csak afféle szóbeszédnek titulálnak a karakterek, így mentve magukat a felelősség alól (másrészt ez a dezinformáció egyik következménye a korszakban). Paksa előadása végén elmondta, hogy a honi zsidóság üldöztetésének mikéntjét és következményeit a háború után, 1945-ben kezdték el vizsgálni, s a társadalmi kollaboráció kérdése nem vetődött fel, még a „kisnyilasok” is megbocsátást nyertek a hatalomtól.. Ráadásul a zsidóság nagy részét – a vidékieket – már a nyilas hatalomátvétel előtt deportálták, majd megsemmisítették. A hetvenes évek diskurzusa a következő volt: minden elkövetett bűnért a Horthy-kori elit és a kisszámúnak tekintett nyilasok tehetők felelőssé.
S Paksa szerint ez érhető tette a Fábri-filmen is: „Azt a kisembert látjuk a vásznon, akivel megtörténik a történelem.”
Vagyis bár a morális mérce megvan, de az átlagember nem volt képes megakadályozni a szörnyűségeket. S bár a történész szerint mindenkiben megvan az igény arra, hogy hatalmat gyakoroljon mások felett, illetve adott esetben alávesse magát egy erősebb hatalom akaratának, mégsem annyi pusztán a kérdés, hogy Tomóceusz Katatikik vagy Gyugyuk szeretnénk-e lenni, hanem hogy képesek vagyunk-e szembenézni a meghozott döntéssel és annak következményeivel.
Az Anno Filmklub következő vetítése 2017. február 1-jén lesz.
Ezt olvastad?
További cikkek
Egy régi polgár a népi demokráciában – Az Apám néhány boldog éve című film
Simó Sándor filmrendező (1934–2001) saját novellájából forgatta az Apám néhány boldog éve című filmjét, amelyben emléket állít egy korszaknak, az ún. népi demokrácia éveinek (1945–1948) és egy embertípusnak, a kisvállalkozó […]
Magyarország NATO-csatlakozásának története, 1988‒1999
2024. március 12-én mutatták be a HUN–REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Tanácstermében Békés Csaba és Kecskés D. Gusztáv könyvét. A „Magyarország NATO-csatlakozásának története, 1988‒1999” című kötet Magyarország NATO-csatlakozása 25. évfordulója […]
Tavaszi szakmai fórum az SZTE-n
2024. április 8-án és 10-én került megrendezésre Szegeden – a Báthory István Középiskolai Történelmi Tanulmányi Verseny kísérőrendezvényeként — a „Tavaszi Szakmai Fórum” elnevezésű ikerkonferencia az SZTE főépületében. Az SZTE BTK […]
Előző cikk
A „Lendület” Szent Korona kutatócsoport Bécsben – könyvbemutató a bécsi Collegium Hungaricumban
2017. január 27-én a bécsi magyar közönség is megismerhette a „Lendület” Szent Korona kutatócsoport legújabb könyveit a Bécsi Magyar Történeti Intézet által szervezett könyvbemutatón. A nagy létszámú hallgatóságot ifj. Bertényi […]