„Felemelő érzés volt végre éles helyzetekben megélni az álmomat” – interjú Sujtó Attilával

Sujtó Attila történelmet és angolt tanít az KTM Újbuda Gimnáziumban, mellette az Újkor.hu Naptár és Aktuális rovatait vezeti. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett, ahol a kari, majd az egyetemi hallgatói érdekképviselet elnökeként is tevékenykedett. Sujtó Attilával életéről, munkájáról, tanári feladatairól és az Újkor.huról Szőts-Rajkó Kinga beszélgetett.

Az Újkor.hu 2014 nyarán indult, idén öt éves lesz. Szeretnénk, ha olvasóink jobban megismerhetnének minket, ezért interjú-sorozatot indítottunk, hogy megszólaltassuk szerkesztőségünk tagjait. A sorozat első részeként főszerkesztőnk, Szőts Zoltán Oszkár szólalt meg. Másodikként Mozgókép rovatunk vezetőjét, Árvai Tündét, harmadikként Lapozó rovatunk vezetőjét, Novák Ádámot, negyedikként Oktatás rovatunk vezetőjét, Fekete Bálintot ismerhették meg jobban. Korábban pedig Szőts-Rajkó Kingával és Katona Csabával olvashattak beszélgetéseket.

Sujtó Attila

Újkor.hu: Hogyan kezdtél el érdeklődni a történelem iránt?

Sujtó Attila: Az első, sorsszerű találkozásom a történelemmel az óvodai ballagásom utáni családi esemény volt, ahol kaptam egy gyerekeknek szóló képes lexikont, amit teljesen véletlenszerűen az aradi vértanúk szócikknél csaptam fel és családtagjaimat kérdezgettem, hogy ismerték-e őket. Ez még talán betudható véletlennek, de az már semmiképp, hogy amikor alsó tagozatban, a kötelező délutáni napköziben az osztályfőnök tanítónénink rendszeresen a magyar történelemről mesélt nekünk. Ez olyannyira hatással volt rám, hogy rendszeres nézője lettem a Rendhagyó történelemóra című tévéműsornak – ha nem tudtam megnézni, fel kellett VHS-re venni, illetve saját elhatározásból megtanultam a magyar királyokat sorrendben, uralkodási évszámukkal együtt. Ennek később az egyetemen nagy hasznát vettem.

A másik nagy élményt, ami a köztem és a történelem között lévő szerelem kibontakozásához vezetett, a nagyszüleimnél töltött nyári szünetek jelentették. Ők egy román határ melletti kis faluban, Geszten éltek, amely kicsinysége ellenére híres a Tisza-család kastélyáról és az Arany János-emlékházról. Az idősebb falubeliek rengeteg anekdotát meséltek a grófékról, amiket élvezettel hallgattam, és a történetek nagyon megmozgatták a fantáziámat. Nagyon sokat olvastam utána a témának, egy-egy nagyobb családi eseménykor előszeretettel tartottam „idegenvezetést” az érdeklődő családtagoknak a Tiszákról és Arany Jánosról. A témát természetesen a középiskolai magyar- és történelemórákon is rendszeresen elsütöttem.

Ezután egyértelmű volt, hogy az egyetemen történelem szakra menj?

A középiskolában megmaradt a történelem iránti szerelem, de nem volt egyértelmű, hogy ezzel menjek majd tovább. Az érettségi után kétévnyi útkeresést (-tévesztést?) követően jelentkeztem az ELTE BTK történelem szakára azzal a határozott elképzeléssel, hogy egy nap majd történelemre szeretném okítani a csillogó szemű diákságot. Az egyetemen aztán én is csillogó szemű nebulóként vettem részt az előadásokon és szemináriumokon, folyamatosan megerősödve döntésem helyességében. A szakon sok fantasztikus tanáregyéniséggel volt szerencsém találkozni, de név szerint nem tudnék kiemelni senkit, mert mindegyik kurzus hozzátett valamit ahhoz, ahogyan ma gondolkodom a történelemről.

Milyen történelmi téma vagy korszak érdekel a legjobban?

Klasszikus kérdés a történelem kapcsán, amitől én egy kicsit mindig zavarban éreztem magam. Mindig irigykedtem azokra, akik egyből rávágták, hogy az ókori Róma vagy a második világháború. Nálam ez közel sem volt – és a mai napig sem – annyira egyértelmű. Úgy szoktam fogalmazni, hogy nekem nincs ilyen értelemben vett „becsípődésem”, minden korszakból vannak olyan témák, amelyek a szívemhez közelebb állnak, és vannak, amelyek kevésbé. Pont ezért is nem vonzott a történészi szakma, ezzel ellentétben történelemtanárként hasonlóan kell képben lenni minden korszakot illetően, nagy egészében kell átlátni a történelmi folyamatokat. Ez valahogy mindig közelebb állt hozzám.

Milyen témából írtad a szakdolgozatodat?

Az alapszakos szakdolgozatomat a 19. századi angol társadalomtörténetből írtam, azon belül is Oscar Wilde és a viktoriánus-kor szexuálisan túlfűtött, de kifelé prüdériába kényszerített világát vizsgáltam. Az inspirációmat a középiskolai színjátszókörökön feldolgozott színdarabok adták, több alkalommal is volt szerencsém Wilde-ot játszani, színpadra állítottuk A boldog herceget és később a Bunbury-t. Magával ragadott Wilde könnyed, ugyanakkor mélyre karcoló humora és hihetetlen érzékenysége a társadalmi problémákra. Sokat olvastam az életéről, filozófiájáról és a korszak történetéről, a téma szinte kiáltott a feldolgozásért. Minden pillanatát élveztem a szakdolgozatírásnak. A tanári mesterképzésben már eltávolodtam a történelemtől, ott angol szakmódszertani témában írtam a szakdolgozatom.

Mit tartasz a legfontosabb publikációdnak?

Annak ellenére, hogy kiváló kritikát kaptam a Wilde-os szakdolgozatomra, nagyképűségnek érezném azt magas tudományos színvonalú munkának minősíteni. A legfontosabb publikációmnak egy egészen közelmúltbeli írásomat tekintem. Egyetemi éveim alatt tevékeny részese és alakítója voltam a hallgatói közéletnek, aktívan részt vettem a hallgatói önkormányzat munkájában, az abban eltöltött több mint öt év alatt vezettem a kari és az egyetemi érdekképviseletet is. A hallgatói önkormányzatok magyarországi megalakulásának 30. évfordulója alkalmából felkértek egy tanulmány megírására, melynek témájául a 2012-2013-as téli hallgatói tüntetéseket választottam. Nagy kihívás volt, mert nem a klasszikus értelemben vett forrásokból dolgoztam, hanem online híroldalak tudósításait és az érintett hallgatói szervezeteknek, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának és a Hallgatói Hálózatnak a korabeli Facebook-posztjait dolgoztam fel, rekonstruálva a máig utolsó olyan megmozdulást, mely a felsőoktatási hallgatóktól indult, és országos össztársadalmi demonstráció lett belőle.

Az egyetem után el tudtál helyezkedni a szakmádban? Mit csinálsz a munka mellett?

A történelem-angol tanári diplomám megszerzése óta most júniusban zártam a második tanévemet egy budai középiskolában, ahol mindkét tárgyat van szerencsém tanítani, történelmet ebben a tanévben először. Felemelő érzés volt végre éles helyzetekben megélni az álmomat, amiért annak idején a tanári pálya mellett döntöttem. Izgalmas kihívás volt a mai valóságtól távolinak tűnő korszakok (őskor és ókor) történetét közelebb hozni a diákokhoz, ezért sokszor a tanmenet kárára tartottunk olyan órát, amikor egy-egy több ezer éves eseményt vagy fogalmat helyeztük mai párhuzamba vagy próbáltuk meg értelmezni 21. századi keretek között.

A kevés szabadidőmben a tanítás és az Újkor.hu mellett önkéntes alapon részt veszek a Közös Halmaz Alapítvány munkájában is, amely kifejezetten a 20. századi magyar történelmi traumák feldolgozását tűzte ki célul. Tanárként leginkább az oktatási projektekben veszek részt, aminek keretében középiskolás csoportoknak tartunk másfél órás interaktív foglalkozásokat, valamelyik történelmi traumát a középpontba helyezve. Ez mindig hatalmas tapasztalat, a középiskolások sok esetben olyan élményeket osztanak meg egymással, és olyan kérdéseket fogalmaznak meg, amitől az emberen – jó értelemben véve – végigfut a hideg. Bizakodásra ad okot a generáció gondolkodása a demokráciáról és a múltfeldolgozásról.

Mikor csatlakoztál az Újkor.hu szerkesztőségéhez?

Az Újkor.hu szerkesztőségéhez 2017 novemberében csatlakoztam, az Aktuális rovat és a Naptár szerkesztése tartozik hozzám. Már előtte is rendszeres olvasója, később az Oktatás rovat visszatérő írója lettem a portálnak. Szőts Zoltán Oszkár főszerkesztőt és Fekete Bálintot, a már említett Oktatás rovat vezetőjét pedig még az egyetemi éveimből ismerem. Főszerkesztő úrral együtt „elnökösködtünk”, ő a kari doktorandusz, én pedig a hallgatói érdekképviseletnek voltam vezetője. Hatalmas élmény a szerkesztőséghez tartozni, ahol olyan csapat tagja lehetek, akik szakmájuknak és szakterületüknek már fiatalon elismert kutatói és művelői. A saját rovatom kapcsán szuper látni azt, hogy országszerte mennyi a tudományos igényességű kezdeményezés és új nézőpont. Érezhetően nagy az igény a tartalmas párbeszédre, ami nemcsak az adott korszak kutatóit foglalkoztatja, hanem sokakat, akik csak szabadidejükben foglalkoznak a történelemmel.

Miért fontos az Újkor.hu szerinted? Mit jelent számodra ez a portál?

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy az újság szerkesztőségének tagja lehetek, mert úgy érzem, hogy olyan missziót teljesítünk, amire a történelem iránt felületesen és tudományos alapossággal érdeklődő közönség is nyitott. Óriási dolognak tartom, hogy folyamatos az érdeklődés az írásaink iránt, sokszor tartalmas vitákat generálnak, platformot teremtve kutatók és érdeklődők között. Nagy értéknek tartom továbbá a portálunk nyitottságát, azt, hogy az egyetemi hallgatóktól kezdve a doktorjelölteken át a neves professzorokig szinte bárkinek jelenhet meg írása a honlapon, és az állandó szerzőink köre folyamatosan bővül. Számomra az Újkor.hura írni, vagy a rovattal foglalkozni olyan tevékenység, ami több mint hobbi, de mégsem tudok rá munkaként tekinteni az érzelmi kötődés miatt. Boldoggá tesz, hogy valami olyasminek lehetek része, ami valódi értéket teremt. Bármivel is foglalkozzak, nekem ez mindig elsődleges szempont.

A rengeteg elfoglaltság mellett jut időd kikapcsolódni?

Kevés szabadidőmet leginkább a menyasszonyommal töltöm, találkozom a barátaimmal, vagy sportolok. Az iskolában elstartolt a nyári szünet, de a nyelviskolában nincs pihenés, nyáron is több csoporttal merülünk alá az angol nyelv rejtelmeibe.

Mik a terveid a továbbiakban?

Egyelőre a nyári vakáció százszázalékos kihasználásánál messzebbi dolgokra nem tudok gondolni. 😊

Szőts-Rajkó Kinga

Ezt olvastad?

Sonia Horn orvos és történész, a Habsburg Birodalom kora újkori orvostörténetének elismert kutatója, 2007 és 2012 között előbb a bécsi