Feljegyzések a börtönből – Wayand Tibor

Wayand Tibor neve számos ember számára ismerős lehet, ugyanis Kondor Vilmos: Bűnös Budapest című krimi regényében biztos találkozott ezzel a cseppet sem rokonszenves magándetektívvel. Habár annak ellenére, hogy a Bűnös Budapestben megismert detektív egy fiktív személyiség volt, a valódi Dr. Wayand Tibor (1890–1949) személyiségéhez sok hasonlóság fűzi, kezdve azzal, hogy mindkét Wayand egy igen komoly detektív hírnévnek örvendhetett a maga idejében.

A négysikerű regényt követően jogosan megfogalmazódhat az olvasó számára az a kérdés, hogy vajon ki volt valójában Wayand Tibor? A választ Varga Krisztián történész által szerkesztett s a Kronosz Kiadó és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által 2019-ben kiadott könyvben találhatjuk meg. Köztudott tény, hogy a második világháborút követően, 1945 és 1946 között a megszálló szovjet hatalom és a helyi politikai rendőrség mindent megtett annak érdekében, hogy elvégezze az úgymond „háború utáni politikai utómunkálatokat”. Ezek az úgynevezett „utómunkálatok” tulajdonképpen a megszállást és a front nyugatabbra való vándorlását követően szinte azonnal megkezdődtek. Céljuk pedig a régi rendszer, azaz a Horthy-korszakbeli politikai, illetve karhatalmi személyek szisztematikus előállítása és elítélése volt. Ez alól Wayand Tibor a politikai rendőrség detektívje sem számított kivételnek. Azonban a könyv címével ellentétben a kötet nem csak egy szimpla memoár.

A szerkesztő két részre bontotta a kötet strukturális felépítését. Az első rész az Üldözőkből üldözöttek címet viseli, melyben tartalmilag ugyan szerényebb, mint a második rész, ugyanakkor legalább annyira informatív. Mint minden könyv, ebben a kötetben is megvan a bevezető tanulmány feladata. Varga Krisztián bevezető tanulmányában felcsigázza az olvasó érdeklődését azzal, hogy ismerteti a kihallgatások módszertani funkcióját és annak rövid történeti múltját. Tanulmányából kiderül például, hogy a fogságban íródott vallomások már a középkorban is jelen voltak. A leghíresebb világutazó, Marco Polo (1254–1324) a genovai börtönben töltött ideje alatt (1298–1299) megírta saját vallomását, amelyet aztán rabtársainak felolvasott. Ugyanebbe a kategóriába sorolható Mihail Bakunyin (1814–1876) anarchista önvallomása is, amely I. Miklós orosz cár (1796–1855) ideje alatt íródott a cári Oroszországban valamikor az 1850-es években. Azonban nem szükséges messzire utaznunk, ugyanis Magyarország esetében az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlások alatt egyes honvédtisztek, mint pl. az aradi vértanúk, papír és penna segítségével feljegyzéseket, önvallomásokat írtak. Azonban az aradi tizenhármak által íródott vallomások módszertanilag nem számítottak a kihallgatások szerves részét képző dokumentumaként, így a későbbi ítélethozatalban nem töltöttek be befolyásoló szerepet. Később a kommunista államvédelem a népbírósági perek lezárta után sem mondott le e módszer alkalmazásáról. 1953 utáni rehabilitációs eljárások során például meglehetősen sok önvallomás született. Ugyan csak megállapítható az 1956-os forradalmárok esetében is. A Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Főosztálya erőszeretettel alkalmazta az elfogott forradalmárokkal szemben, majd ezen írásokat a rendőrség felhasználta az írója, illetve vélt vagy valós tettes társai ellen.

Varga Krisztián a kötet bevezető tanulmányában tisztázza az önvallomások történeti forráskezelésének helyes megközelítését is. Felhívja a figyelmet arra, hogy az önvallomások javarészt nem önként, hanem hatósági presszió hatására íródtak. Wayand önvallomásában érezhető ez a fajta „nyomatékosítás” ugyanis az önvallomásában részletes, már-már jelentés szerűen felsorolja az ismert, illetve az ügyekben érintett résztvevők teljes nevét. A Juhász-testvérek ügyében például Juhász Antal és testvére István a Politikai Rendészeti Osztály nyomására csak és kizárólag az önvallomásban látták az érdemleges kiutat. A vizsgálati fogságban tartott egykori csendőrnyomozók olykor már valótlan részleteket is beillesztettek az önvallomás szövegébe, amelyet a későbbiekben evidenciaként kezeltek más büntetőeljárásokban.  A bevezetőben természetesen a szerkesztő úr kitér az kötetben „főszerepet” játszó Wayand Tiborra is. Wayand Tibor Géza 1890-ben született Budapesten egy német családban, amely aktív részese volt a helyi katolikus-polgári közösségnek. Édesapja, Wayand Károly volt a Rákosszentmihályi Állami Népiskola igazgatója, édesanyja pedig ebben intézményben volt tanítói pozícióban. Az ifjú Wayand Tibor tanulmányai elvégeztével rövid ideig a helyi Ganz gyárban dolgozott, majd a Nagy Háború kitörését követően, honfitársaival együtt csatlakozott az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadseregébe. 1916-os orosz fogságba esését követően első ízben tapasztalta meg a 1917-es forradalmat, majd 1918-ban hazatérvén a háború és a fogság tapasztalataiból kiindulván kialakult rendről alkotott véleménye. E kialakult álláspontja befolyásolta politikai nyomozói szellemiségét egészen a második világháború utáni szovjet megszállásig.

Wayand Tibor, akit munkatársai csak „Csibinek” becéztek, 1920-tól kezdve a Budapesti Magyar Királyi Állami Rendőrség Főkapitányságának Politikai Nyomozó Főcsoportjában dolgozott. Munkakörének legfőbb fókusza a Tanácsköztársaság összeomlását követően a kommunizmus bűnöseinek felkutatása és előállítása volt, tehát tulajdonképpen részt vett a soron következő hatalom felszámoló munkálataiban, amihez az 1921. évi törvény III. tc. biztosította a jogi alapot.  A világháború alatt egy németbarát, bizonyos Hain Péter (1895–1946) detektívfelügyelő alá tartozott, ezzel megpecsételődött a háború utáni sorsa. 1945 májusában a dél-bajorországi Ramsdorfban esett amerikai hadifogságba, majd novemberben le is tartóztatták. Kihallgatása során mindent beismert, amit a Horthy-korszakban a kommunisták és illegális szervezkedései ellen elkövetett.

„Beismerem, hogy huszonkét évi működésemmel sok kárt okoztam a kommunista pártnak, az illegális mozgalmak felszámolásában erős szerepem volt. (30. oldal)”

Kérdés, hogy beismerésében mekkora szerepet játszott Péter Gábor (1906–1993) a PRO fejének személyes revansa, ugyanis az 1940-es híres alagi nyomozás során Wayand előállította Péter Gábort és feleségét Simon Jolánt. A népbírósági tanúvallomásában Péter szerint Wayand nem bántotta őt, azonban feleségét megverte. A Budapesti Népbíróság 1946 novemberében, a baloldaliakkal szemben tanúsított kíméletlenségért és a Szálasi-rendszer aktív kiszolgálásáért életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki rá. 1947-es december 31-én kihirdetett törvény értelmében, – amely lehetővé tette a háborús bűnösként már jogerősen elítélt személyek perorvoslatát – a népügyészség Wayand ellen 1948-ban súlyosbítási okból fellebbezést nyújtott be a Népbíróságok Országos Tanácsának (NOT), majd 1949. április 23-án háborús főbűnösként kötéláltali halálra ítélték.

Rákosi Mátyás (1892–1971) így írt erről: „Hain Péter és Wayand a felszabadulás után a kezünkbe került, miután hűen kiszolgálták a nyilasokat; mindkettő elnyerte méltó büntetését.” (32. oldal)

Dr. Wayand Tibor esetében több önvallomás született 1945 és 1946 során. Egyik ilyen kézzel írt, majd legépelt önvallomása az A-417-es jelzetet kapta, amely „Vajand (sic!) Tibor horthysta pol. dtv. visszaemlékezései” nevet kapta, s a V-135778-as számú vizsgálati dossziéban kapott végső helyet. A második önvallomása Schönherz Zoltán (1905–1942) előállításával hozható kapcsolatba, azonban e dokumentum dátum és aláírás nélküli így konkrétumokat nem tudunk róla. A harmadik és egyben a többinél terjedelmesebb, mintegy közel 160 oldalnyi kéziratot felölelő önvallomást a rendőrség külön kötetben rendezte, majd cím híján a korábbi V-135778-as számú dossziéba csatolták a többi önvallomás mellé. A dokumentumokról több piszkozat is készült, A-417/1 és A-795 jelzeten. Az utóbbit az A-1098/1 számmal ellátott dossziéba csatolták.

Az önvallomásban Wayand – a saját személyes történetének elmesélése mellett – részletesen kitér a Horthy-korszakbeli politikai rendőrség funkcionális működésére valamint annak strukturális felépítésére s aktív szolgálati ideje alatt végbemenő átszervezésekre. Innen lehet tudni, hogy például az 1920–1921-es politikai felszámoló munkálatok befejezését követően a rendőrség Politikai Főcsoportot, – amely a Bűnügyi Osztály alá tartozott – három csoportra, csoportonként 16-18 fő redukálták, habár a neve megmaradt, azonban innentől fogva az Államrendészeti Osztály alá tartozott. Az alárendeltség miatt a detektíveknek innentől nem volt sok beleszólásuk, a vezetői szerepet egy rendőrkapitány látta el. Wayand ebbe a főcsoportban kapta meg detektív állását 1922-től. A három detektívcsoport élén egy-egy detektív felügyelő állt: Hajdó János, Ökrös Ferenc és Rubos János. Többnyire illegális baloldali, tehát javarészt kommunista és szoc. dem. mozgalmak után nyomoztak, azonban előfordult, hogy jobboldali ügyeket is megkaptak. Ezeken a Rubos-csoport dolgozott. Későbbiekben a három csoport mellé létrehoztak egy negyedik csoportot, ez a csoport látta el a kormányzó személyének védelmét. A ’20-as évek végén a baloldallal foglalkozó csoport élére új vezetőket állítottak. innentől fogva Hetényi Imre és Hain Péter felelt a nyomozásokért. Az 1930-as években Hetényi a csoportot osztállyá „fejlesztette”, majd Országos PRO nevet kapta, azonban ez az osztály Wayandéktól teljesen független entitásként működött, többnyire vidéken. A második világháború előestéjén Sombor József főcsoportvezető alatt szolgált Wayand, mint a baloldali ügyekért felelős detektívnyomozó, Hain a jobboldali ügyekért felelt. 1944 során Hain lett a Politikai Osztály vezetője, majd új néven, immáron Állambiztonsági Rendészet néven a főkapitánytól függetlenül akart működni, s közvetlenül a BM alá akart tartozni. Az 1944-es év folyamán Hain saját szervezetét a Gestapo mintájára tervezte s ebben a szervezetben dolgozott a későbbiekben Wayand is, munkaköri feladata nem változott.

A strukturális felépítés mellett, Wayand önvallomásában részletezi a rendőrségi kihallgatások módszertanát. Részletesen kitér arra, hogy a rendőrség a csendőrséggel karöltve mikor és milyen esetekben hogyan járt el.

„Tényi közléséből tudom, hogy az őrs pincéjében (itt én egyetlen esetben sem voltam lent), gumibottal a talpakat, tenyereket, s némelyiknél a heréket ütötték.”(126. oldal)

„A munkácsi def-különítmény munkáját Aghy csendőr őrnagy irányította, az előállítottakkal főkent Lovász csendőr tiszthelyettes foglalkozott.[…] futottak be az egyes előállítottak vallomásai, ő tudta kinek, miről kell vallania. Ottlétem alkalmával éppen az egyik vezető kommunista funkcionáriussal foglalkozott (Micunak nevezte, tudom, hogy ügyvédjelölt volt). Ha jól emlékszem, Schönherz Budapestről Munkácsra szokott, s itt ez a Micu segédkezett elrejtésében. Lovász ezért faggatta. Micu azonban a kérdésekre teljesen értelmetlen válaszokat adott (teljes mertekben alkalmazkodott, illetve követte a konspiráció ide vonatkozó utasításait). Viselkedése felbőszítette Lovászt, s a vele együtt dolgozó csendőrnyomozókat, s megkezdtek a „talpalást”,majd gumibottal a tenyereit vertek. Amikor pedig Micu viselkedése változatlan maradt, egy hatalmas, téglákkal teli rakott hátizsákot (legálabb 55-60 kg) akasztottak a vállára, s így megterhelve körbe sétáltatták hosszú ideig, körbe-körbe biztattak a vallomástételre.” (127. oldal)

Ezeket a strukturális és módszertani információkat a későbbiekben a magyar politikai rendőrség felhasználta saját szervezetük fejlesztésére, tulajdonképpen egy útmutatóként alkalmazták ezeket. Wayand a feljegyzéseiben a Horthy-kor rendőrségi eseményeit igyekezett kronológiai sorrendben taglalni, továbbá az önvallomás hangsúlya a háború alatt nyomozásokra helyeződött. Az önvallomás során Wayand rengeteg nevet és nyomozási ügyet felsorolt, többek között Rákosi Mátyás, Péter Gábor vagy éppenséggel Rajk László (1909–1949) ügyét is megemlíti. Rajk ügye kifejezetten érdekes, mivel az eredeti dokumentumban a róla szóló bekezdések ki vannak emelve. Egyes elgondolások szerint, Wayand Rajkra vonatkozó részeit a későbbiekben a hatóság felhasználta, a MKP főtitkár-helyettese elleni nyomozása során a múltra vonatkozóan, mint terhelő bizonyíték. Azonban e terhelő bizonyíték keresése értelmetlen, mivel Rajk az önvallomás megírásakor még csak nem volt belügyminiszter.

A függelékben a kötet során előforduló rövidítések jegyzéke mellett az önvallomásban megemlített személyek rövid életrajzi adatai is helyet kaptak csakúgy, mint Cser István börtönben töltött ideje alatt kézzel írt Wayandról szóló vallomása is. Varga Krisztián a kötet szerkesztése során igyekezett javítani az esetlegesen előforduló helyesírási és központosítási hibákat, ugyanakkor az eredeti tagolásokat és Wayand utólagos változtatásait meghagyta. A szövegben előforduló nevek, események magyarázatára a szerkesztő jegyzetekkel egészítette ki, a kötet pedig egy angol nyelvű összefoglalással zárul.

Dr. Wayand Tibor két világháború közötti és a második világháború alatti politikai rendőrségbeli aktivitásáról szóló önvallomását, történelem mellett a kriminológia iránt érdeklődők számára is ajánlom.

Huang Chen

Az ismertetett kötet adatai: Önvallatás Wayand Tibor fogságban írt visszaemlékezései 1945–1946. Szerk. Varga Krisztián. Budapest–Pécs, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – Kronosz Kiadó, 2019. 293 oldal.

Ezt olvastad?

NATO 25 – Magyarország negyed évszázada a NATO-ban

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A

X