Feminista egyesületek, avagy a művelődés és az informális tanulás vidéki helyszínei

Ahhoz, hogy az első világháború kirobbanása előtt létrehozott vidéki feminista csoportok működéséről pontosabb képet kaphassunk, a következő kérdésekre kell választ találnunk: milyen szerepet játszottak az egyletek a korszak művelődésében? A szigorú forgatókönyv szerint lezajlott választmányi- és közgyűlések mellett sor került a szórakozásra és a kikapcsolódásra is? Csak a tagság körében váltak népszerűvé a feministák rendezvényei?

Közgyűlések, választmányi ülések

A budapesti anyaegyesületek vezetősége már A Nő és a Társadalom publikálásának kezdetétől nyomatékosan kérte a tagságtól, hogy „mindenkor elsősorban a hivatalos közleményeket olvassák el”. Ennek elsődleges oka abban állt, hogy a Nőtisztviselők Országos Egyesülete és a Feministák Egyesülete programjaikról szinte kizárólag a lap hasábjain informálták tagjaikat, meghívót pedig csupán néhány, különleges esetben küldtek szét. Ez egyrészről igen költségesnek bizonyult volna a feministák rendkívül szűkre szabott költségvetéséhez képest, másrészről pedig bizonyosan így akarták eszméik követőit arra ösztönözni, hogy a periodika érdekesebb publicisztikái és glosszái mellett az egyesületi rovatokat is végigolvassák. A polgári nőmozgalom megítélésével kapcsolatban bekövezett pozitív változásnak tudható be, hogy a háború előestéjére már a vidéki sajtótermékekben is rendszeresen közzétették a fiókegyesületek rendezvényeinek helyszínét és időpontját.

Egyesületi közlemények A Nő és a Társadalomban

E programok között elsőként az éves közgyűlést kell kiemelnünk, amelyen a helyi tagok mellett – a kölcsönösség elve alapján – a fővárosi csoportok is képviseltették magukat. Az 1914-ben Nyíregyházán létrehozott fiókegyesület első közgyűléséről a következőket olvashatjuk: „nemcsak a jelenlévők nagy száma keltette a kellemes meglepetést, hanem főleg az, hogy a társadalom minden rétege megmozdult, hogy megjelenésével kifejezésre juttassa rokonszenvét. Az előkelő dámák mellett saját keresetükből élő, gazdaságilag független nők; gazdag, s gondtalan életet élő földesasszonyok, bankdirektornék mellett szerény jövedelmű tisztviselőnők, nevelőnők stb. – az alispán mellett az egyszerű, de értelmes parasztgazda, kisiparos és – last not least – a különböző felekezetek papjai, testvéries egyetértésben.”

Egyesületi közlemények A Nő és a Társadalomban

Most pedig a Nőtisztviselők egyik legaktívabb vidéki csoportja, Temesvár példáján pillantsunk be a vidéki szervezetek éves üléseinek kulisszái mögé: A Nő és a Társadalom tudósítója elégedetten tárta az olvasók elé, hogy az 1914. június 28-án rendezett összejövetelen a tagság többsége megjelent. A résztvevők számát azonban vélhetőleg a fővárosi küldött Willhelm Szidónia előadása is emelte, amelyet a női hivatalnokok társadalmi megítéléséről tartott. A VI. évi rendszeres közgyűlés a gyakorlatnak megfelelően Lukács Margit elnöki üdvözletével vette kezdetét, aki megnyitó beszédében a társaság történetének főbb csomópontjait is ismertette. Ezt követően – más irányú kötelezettségeire hivatkozva – nyújtotta be lemondását, amelyet a közgyűlés elfogadott. Az előzetesen meghatározott napirendi pontoknak megfelelően Biedl Gizella titkári beszámolójára került sor. Ő a különböző profilú tanfolyamok mellett – amelyek eredményét egyébként kielégítőnek találta – az egyesületi év során tartott érdekesebb előadásokra is kitért. Az irodalmi estek mellett Dr. Sudár Mihály „Szerelem, házasság és idegesség” című referátumát, illetőleg a német származású Anna Lindemann látogatását említette meg, akinek előadása a helyi asszonyokat a Temesvári Feministák Egyesületének megalapítására ösztönözte. Ez pedig azt jelentette, hogy a településen 1914 tavaszától már két feminista csoport működött. A tisztújításon kívül megfogalmazták a szervezet jövőbeli céljait is:

Egyesületünk további törekvése az, hogy belső szervezetét megerősítve és a tagok között való összetartás és szolidaritás által szervezze a nőmozgalom derékhadát, amely gerince és támasztéka haladó törekvéseinknek.

Ekkor még nem sejthették, hogy az alig egy hónapon belül kirobbanó háború e célkitűzéseket teljes mértékben átrajzolja majd. A feministák a közgyűlés után is együtt maradtak, „a kedves vendég tiszteletére társas kirándulást rendeztek a Vadászerdőbe, ahol igen kellemesen töltötték (…) a délutánt.”

Szaktanfolyamok, pályaválasztási tanácsadás, állásközvetítés

Mind a fővárosi, mind pedig a vidéki egyesületek tevékenységében hangsúlyos szerepet töltött be a középfokú intézményes szakoktatás súlyos hiányosságainak pótlása is. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb problémák talán a nőtisztviselők és a kereskedelmi alkalmazottak képzésében mutatkoztak, ami magában hordozta azt is, hogy a női hivatalnokok érdekvédelmi szervezkedése gyermekcipőben járt. A néhány hónapos, esetleg fél éves kurzusok – vagy „zugtanfolyamok”, ahogy ezeket a feministák nevezték – a legcsekélyebb mértékben sem készítették fel a 13-14 éves lányokat a tisztviselői pálya nehézségeire: gyors- és gépírói, könyvelési, sőt még helyesírási ismereteik is hiányosak maradtak. Legtöbbjük német nyelvismerete – amely a korszak postai, távírdai alkalmazottai és telefonos kisasszonyai számára elengedhetetlen lett volna – szintén hézagos maradt. Ennek eredményeként hiába kerestek vidéki vállalkozások viszonylag kedvező fizetéssel női alkalmazottakat, számos állás betöltetlen maradt.

A budapesti feministák A Nő és a Társadalom hasábjain nyomatékosan felhívták a tagok figyelmét a német nyelv elsajátításának fontosságára: „a gazdasági életben határozott előnyben van az, aki több szakismerettel, s főleg több nyelvismerettel bír.” Éppen ezért „vétkezünk tehát önmagunk ellen, ha kényelemszeretetből, vagy rosszul értelmezett hazaszeretetből megfosztjuk magunkat a német nyelv nyújtotta számtalan előnytől.” A negatív tapasztalatokból okulva a fővárosiak már a kezdetektől ingyenes német társalgási órákat hirdettek, amelyeket heti rendszerességgel, általában péntek esténként tartottak. A vidékiek követték a budapesti mintákat: heti két alkalommal – minimális térítés ellenében, vagy indokolt esetekben ingyenesen – oktattak német nyelvet kezdőknek és haladóknak. A fél éves nyelvkurzusok ára öt korona körül mozgott, amely elenyészőnek tekinthető a korszak nőtisztviselői által havonta keresett 120-150 koronás átlagbérekhez viszonyítva. A német tanfolyamok mellett angol, francia és eszperantó kurzusokról is tudunk, amelyeket esetenként anyanyelvű oktatók, vagy a helyi gimnáziumok és felső leányiskolák tanárai vezettek. A tagok tovább képezhették magukat a jog és az államszámvitel, a könyvelés, valamint az üzleti levelezés és a gyorsírás területén is. Néhány városban szakszerűen elsajátíthatták az írógép szervizelésének módszereit, valamint mélyíthették tudásukat a magyar nyelvtan és a helyesírás tekintetében is. Utóbbival kapcsolatban Temesvár esetében mutatkoztak a legkedvezőbb eredmények, ahol a kurzus nőhallgatói sikeresen szerepeltek a városi helyesírási versenyen is. A fentiek mellett a Feministák Egyesülete az 1908-as évben retorikai tanfolyam indítását is kezdeményezte a vidéki központokban, s népszerűnek bizonyultak a Szombathelyen működő tornaórák is.

A feministák alapvetőnek tartották, hogy „a lányok ne üvegházi növényekként nőjenek fel, hanem öntudatos, erős akaratú és szociális érzékű egyéniségekké fejlődjenek.” Az évente rendezett pályaválasztási tanácsadások és értekezletek alkalmával előadások keretében igyekeztek meggyőzni a szülőket arról, hogy a pályaválasztás már nem csak a fiúk, hanem a leányok számára is megkerülhetetlen. Bátorították a szülőket arra, hogy lányaikat ipari pályákra adják. Ezzel kapcsolatban viszont számos alkalommal kihangsúlyozták, hogy az érvényesülés és a biztos kereset előfeltétele a megfelelő színvonalú szakképzés, amellyel kapcsolatban az érdeklődők gyakorlatias tanácsokat is kaphattak. A tanácsadó tevékenységgel szorosan összefüggött az állásközvetítés, amelyet a vidékiek szintén a budapesti minták alapján honosítottak meg. Ennek tekintetében ki kell emelnünk Trenner Dóra sikerét, aki Temesváron 1910-ben 25 nőnek segített állandó alkalmazást találni. Azonban ő is sajnálattal jelentette ki, hogy a legjobb állások a jelentkezők képzettségbeli hiányosságai miatt betöltetlenek maradtak.

További programok

A fentiekben vázolt tevékenységeken kívül a következő célkitűzések kaptak helyet az anyaegyesületek programjaiban: „tanácsadás és tájékoztatás, művelő, oktató és szórakoztató előadások rendezése, a társadalmi és természettudományi ismeretek terjesztése, (…) könyvtár fenntartása és üdülőtelep létesítése, különféle kedvezmények elérése.” A források alapján pedig egyértelműen megállapíthatjuk, hogy e célkitűzések összességében nemcsak a fővárosban, hanem a vidéki központokban is megvalósultak.

A tagdíjak befizetése fejében mindenki meghallgathatta a helyi értelmiség, vagy a fővárosból leutazó anyaegyesületek vezetőinek előadásait. Néhány alkalommal a nemzetközi nőmozgalom világszerte ismert élharcosai – pl. Carrie Chapman Catt, Cicely Corbett, vagy éppen Hans Dorn, a müncheni egyetem professzora – is ellátogattak egy-egy vidéki városba, bemutatva küzdelmük aktuális helyzetét és elért eredményeit. Azonban tévedés volna azt gondolnunk, hogy kizárólag a nőemancipációs problémák szolgáltatták a referátumok témáit: úti beszámolók és irodalmi estek mellett Nagyváradon egy alkalommal a hallgatóság például megismerhette a tejgazdaságok működését, valamint praktikus tippeket kaphatott a tejkezelés gyakorlati kérdéseiről is.

Az előadásokat többnyire az őszi-téli időszakban, esetenként ötórai teával egybekötve tartották, nyaranta gyakoribbnak bizonyultak a kötetlenebb szabadtéri összejövetelek. Az egyesületek tagjaik egészségének megőrzését is feladatuknak tartották, így a tornatanfolyamok és teniszfoglalkozások mellett rendszeresen szerveztek kirándulásokat és hosszabb-rövidebb gyalogtúrákat. Ezek előkészítésénél figyelembe kellett venni a tagság átlagos napi időbeosztását is (munka, háztartás vezetése, gyermeknevelés), semmiképp nem kívánták a hölgyeket hosszabb időre elvonni családi kötelezettségeik mellől. A szombathelyi eset, amikor a tagok hajnali ötkor indultak közös sétára a szabadba – s reggel nyolc órára már vissza is tértek a találkozási pontra – pl. egyáltalán nem tekinthető egyedülállónak.

A fővárosi szervezetek által a Balaton partján, illetve később a Tátrában berendezett üdülőtelepre is elutazhattak a vidéki tagok. A Nő és a Társadalom, valamint utódlapja, A Nő rendszeresen beszámoltak azon akciós vasúti jegyekről és fürdő-belépőkről, amelyek igénybe vételével a tagtársak jutányos áron nyaralhattak. 1914-ben, a siófoki fürdőtelep kiépülésének és a hazai turisták között egyre népszerűbbé válásának időszakában rendszeresen közölték az alábbi hirdetést: „A siófoki Balaton-fürdő igazgatósága június hónapban messzemenő kedvezményeket nyújt tagtársainknak úgy lakás, mint ellátás és fürdő tekintetében. Közelebbit érdeklődő tagtársaink az egyesület irodájában megtudhatnak.” A tengerparti nyaralásra vágyók igényeit is megpróbálták kielégíteni, többek között az Abbáziába kínált fürdőkedvezményekkel.

Évente rendeztek még bálokat a farsangi időszakban, továbbá hangversenyeket, színházi előadásokat – ahol a tagság vállalkozó szellemű tagjai feminista darabokat adtak elő –, s ún. „kedélyes esteket”. E rendezvényeken tiltották az alkoholfogyasztást, a bevételek pedig az egyesületi kasszát gazdagították. Néhány összejövetel vidéki viszonylatban igen tekintélyes jövedelemgyarapodást eredményezett a feministáknak, mint pl. az 1910-es temesvári jelmezestély, amelynek „tiszta haszna” 351 Koronára rúgott.

Mindegyik vidéki szervezet törekedett arra, hogy kisebb-nagyobb könyvtárat működtessen legalább heti két „hivatalos könyvtárórával”, amikor a tagok kölcsönözhettek, vagy csak leülhettek olvasni az egyesületi helyiségben. Míg a szegedi egyesület köteteinek száma 1914-ben alig közelítette meg a 200-at, addig a szombathelyiek egy szerencse folytán – a feloszlóban lévő Magántisztviselők és Kereskedelmi Ifjak helyi csoportja a feministáknál helyezte el a könyveit – több mint 2000 munkából álló bibliotékával rendelkeztek. Ez magyar viszonylatban rendkívül jelentős volt, azonban messze elmaradt pl. a Németországban szervezett kereskedelmi alkalmazottakat tömörítő egyesület – Kaufmännischer Verband der Weiblichen Angestellte [Női Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetsége] – eredményétől, ahol az összesen 7000 kötetet szakképzett könyvtárosok rendezték.

***

Az egyletek tehát a művelődés terén betöltött szerepük mellett fontosnak tartották azt is, hogy a tagság színvonalas szórakoztatásáról gondoskodjanak, igényes szabadidős programokat kínálva a tagok számára. Annak ellenére azonban, hogy a rendezvények többnyire látogatottak voltak, időnként eluralkodott a közöny a tagság egy részén. A feminista csoportok vezetői is tisztában voltak azzal, hogy a tagok leginkább a bálokat és a „kedélyes esteket” értékelik, hiszen ezeken a kötetlen beszélgetések mellett több fogásos vacsorákat szolgáltak fel, valamint táncra is sor került. Problémát okoztak még természetesen a be nem fizetett tagdíjak is, hiszen a programok megvalósítására ezek szolgáltatták a fő anyagi bázist.

A vidéki fiókegyesületek alapítása és működése így összességében rendkívül pozitívnak és előremutatónak értékelendő, egyrészről a polgárosodó városok társadalmi és gazdasági identitáskeresésének folyamatába illeszthető, másrészről pedig minden bizonnyal azt a célt szolgálta, hogy a nagyobb gazdasági centrumok egy-egy polgári egyesület révén országos vonatkozásban is megmutathassák magukat, s ezáltal – ha csak kis mértékben is – formálhassák a hazai, valamint a nemzetközi nőmozgalom fejlődési tendenciáit.

További olvasásra ajánljuk a Feminista szervezkedés vidéken az első világháború előtt és a Nemzetköziség a századforduló hazai feminista mozgalmában című kapcsolódó cikkeinket.

Ezt olvastad?

A Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület éves konferenciáját idén Gyöngyösön, az Esterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán rendezte
Támogasson minket