Ferenc József és az Országház – egy szabálytalan kapcsolat

Az Országház nemcsak a magyar törvényhozás otthona volt, hanem millenniumi nemzeti emlékmű is. Hogyan viszonyult hozzá Ferenc József? És hogyan viszonyultak Ferenc Józsefhez az Országház alkotói? A mostani írás az előbbi kérdésre próbál választ adni.

Ferenc Józsefet az Országház építése a kezdetektől fogva érdekelte. Az, hogy az építéséről szóló 1884. évi XIX. törvénycikket 1884. május 22-én szentesítette, még a hivatali eljárás része volt. Néhány nappal később, május 26-án a budapesti Műegyetemen személyesen is megtekintette az épület első gipszmakettjét. A korabeli beszámoló szerint igen tetszett neki, és kijelentette, hogy

„az országház mindenesetre pompás, monumentális épületnek ígérkezik, mely a Dunáról és a várból tekintve első rangú látvány lesz”.

Az eset jelzi, hogy Ferenc József az épületet rögtön a királyi palota prizmáján keresztül is nézte, és kiolvashatók a jövő fejleményei: az Országház számára némiképpen a budai királyi palota riválisa lesz.

Az ünnepi országgyűlés a koronával (Ellinger Ede felvétele Új Idők, II. 1896. 25. sz. 617.)

A tervezési és építési folyamat részeként 1888-ban egy jóval nagyobb, 4×15 méteres makett is készült. A nagy szenzációt keltő modellt, illetve magát az építkezést Ferenc József két év múlva, 1890. június 9-én látogatta meg. Kérésének megfelelően minden ünnepélyes körülményt mellőztek, polgári ruhában kellett őt fogadni. Ez bizonyára nem az emberi szerénységnek, hanem inkább az épület eszmei lefokozásának a gesztusa volt. A helyszíni látogatás során az uralkodó a kivitelezés irányítóinak társaságában alaposan megnézte a terveket, a makettet, az építkezést és a kőfaragóműhelyt, és a látottakkal kapcsolatban elismerését fejezte ki. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy „a zárkő ünnepélyes letételét annak idejében eszközölni kegyes leend”. Az események sajátos menete folytán erre sosem került sor.

1896-ban, a magyar honalapítás ezredéves évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepsorozat alkalmával egyértelműen kiderült, hogy az uralkodó hozzáállása elutasító a hatalmas, a magyarságot dicsőítő épülethez, sőt a lelke mélyén egyáltalán a parlamentáris rendszerhez is. A program előirányozta, hogy az 1867-es koronázás évfordulóján, június 8-án történeti felvonulást rendeznek, melynek részeként a Szent Koronát a Várból az Országházba szállítják. Az ez alkalomból megtartandó parlamenti díszülést az ünnepségek csúcspontjának szánták.

Az ünnepélyes millenniumi felvonulás az Országház előtti téren, 1896. június 8. (MNM)

A korona ünnepét összesen négy napra tervezték, oly módon, hogy az utolsó napon kerül sor a díszülésre, az Országház tényleges felavatására. Az eseményt úgy koncipiálták, a millenniumi törvényt úgy fogalmazták meg, hogy az a király előtti hódolat formáját öltse. Ennek tükrében nem kevéssé visszás, hogy Ferenc József azt a döntést hozta, nem jelenik meg a díszülésen. Különösen kirívó az attitűd, hiszen számos épületet avatott fel uralkodása során, többet éppen a millenniumi ünnepségek idején. Az eljárás természetesen gesztusértékű. A magyar állameszme manifeszt megtestesülését, Magyarország törvényhozásának az otthonát, az akkori világ egyik legnagyobb és legdíszesebb épületét Ferenc József a jelek szerint nehezen tolerálta. Csak az a tudat vigasztalhatta, hogy épülő budai palotája – egyébként a magyarok akaratából – még annál is nagyobb lesz. Aligha véletlen, hogy a korona ünnepének keretében, 1896. június 6-án, két nappal az országgyűlés díszülése előtt tette le az új királyi palota alapkövét, melynek építése valójában több évvel korábban kezdődött.

Az uralkodó távolmaradási szándéka érthető módon érzékenyen érintette a magyarokat. Bánffy Dezső miniszterelnök a millenniumi törvény kapcsán előterjesztést írt Ferenc Józsefnek, amelybe az uralkodót burkolt formában elhatározása megváltoztatására kérte, ám eredménytelenül. Az országgyűlésen Ugron Gábor többek érzését fogalmazta meg, amikor kimondta:

„Mindnyájunkat mélyen sújtott az a hír, hogy június 8-án, midőn a képviselőház és a főrendiház együttes ülést fog tartani, nem lesz a nemzet oly szerencsés, hogy az ő uralkodója és királya a gyűlésen megjelenjék.”

A millenniumról szóló 1896. évi VII. törvénycikket mindenesetre márványtáblába vésték, és elhelyezték a kupolacsarnok egyik pillérének oldalán.

A koronát a főlépcsőházban viszik (Új Idők, II. 1896. 25. sz. 640.)

A korona ünnepére tehát úgy került sor, hogy Ferenc József nem ment el az Országházba. Az események 1896. június 5-én kezdődtek. Ezen a napon a királyi vár kápolnájából hintón, ünnepélyes menetben átszállították a regáliákat a Mátyás-templomba, oda, ahol 1867-ben a koronázás zajlott. Itt három napig láthatta azokat a közönség. Június 8-án, a koronázás évfordulóján 89 törvényhatóság bandériuma vonult ki, ami ezerfőnyi, festői megjelenésű lovasságot tett ki. A törvényhozás tagjainak egy része is lóra ült, régi magyar viseletben, történelmi fegyverzettel. Hozzájuk csatlakoztak a főpapok és magánemberek díszfogatai. A Vérmezőről indultak, fel a Várba, ahol Ferenc József és a királyi udvar előtt tisztelegtek. A menet ezután átvonult a Mátyás-templomhoz, ahol hintóba rakták a koronát és a jelvényeket; egy ahhoz hasonló hintóban foglaltak helyet a király megbízottjai és két koronaőr. A koronát szállító hintó előtt alabárdos koronaőrség haladt, a menet elejéhez egy század huszár, a végéhez honvédhuszárság csatlakozott. A menet a Margit hídon keresztül levonult a Lipót (a mai Szent István) körútra. Amerre elhaladtak, éljenző tömeg fogadta őket. Így érkeztek el az Országház elé. Az itt történtekről a Vasárnapi Ujság a következőképpen számolt be:

„Tíz óra óta érkeztek már az új országház főbejárata elé a hintók a képviselőkkel, főrendiházi tagokkal, kik mind díszmagyarban jelentek meg. Ezek a főbejárat előtt gyülekeztek. A diplomaták, a külföldi követek is egymás után érkeztek a részükre felállított tribünre, de később ők is bementek az országházba. A főhercegek és főhercegnők hintait azonban alig vette észre a közönség, mert mellékutcán hajtattak a parlament épület Margit-híd felőli oldalához s úgy mentek be az országházba.

A főbejárat pompás lépcsőzete már kész, ezenkívül még csak a kupolaterem kész, amely csupa márvány és szobor. Ott van a márványtábla is, abba belevésve az 1896. évi VII. törvénycikk, mely az ezredévről szól, s mely egyszersmind elrendeli, hogy a törvénycikk az új országházban június 8-án felolvastassék. A kerek teremnek templomszerű hatása van. Színes ablaküvegeken, a magasról szűrődik át a világosság. A bejárattal szemközt gyönyörű sátor alatt állítottak emelvényt a koronának; előtte az elnökség székei voltak: az oszlopközökben páholyokat rendeztek be. Az elnökök helyétől jobbra és balra a főhercegnők és udvarhölgyeik számára, másik két emelvényt pedig a közös és az osztrák miniszterek, valamint a külföldi diplomaták és hölgyeik számára tartottak fönn.

Fél 12 órára volt összehívva az országos ülés. Akkorra meg is érkeztek a főhercegek is, kik a főrendiház tagjai, s kik a részükre készített emelvényen állva várták be az egész ülés lefolyását. A főhercegnők pedig a páholyüléseket foglalták el. Mindnyájan díszmagyarban voltak öltözve.

A menet tizenegy óra után egy negyeddel ért a térre, elvonult az országház előtt, aztán befordult az Alkotmány utcába, ahol megállapodott. A főrendi és a törvényhatósági banderisták leszálltak a téren, s a hintók ott állapodtak meg. Az országház lépcsőzetén fedetlen fővel várták a korona megérkezését, melyet a kirendelt képviselők vittek fel. A széles lépcsőzeten végig hullámzott a koronát követő tömeg, csupa nagyságos és kegyelmes úr. A sisakos, alabárdos koronaőrök sorfalat állottak, míg a koronát és a többi jelvényt három bársony párnán fölvitték s elhelyezték a kupolás teremben.

Az országos díszülés rövid volt. Az elnöki helyet gr. Károlyi Tibor, a főrendiház alelnöke és Szilágyi Dezső, a képviselőház elnöke foglalták el; jegyzők voltak: Gyulai Pál a főrendi és Molnár Antal a képviselőház részéről.

Gr. Károlyi Tibor szép, hazafias beszéddel nyitotta meg az ülést, melynek egyetlen tárgya a honalapítás ezredéves emlékéről szóló törvény felolvasása, s a törvény azon rendelkezésének végrehajtása, hogy a törvényhozás hódolatát fejezi ki az uralkodó előtt. Szilágyi Dezső elnök hívta föl Gyulai Pál jegyzőt a törvény felolvasására, s végül ő fejezte be az ülést e szavakkal: „Éljen a király!” Az egész teremben visszhangzott ez a lelkes kiáltás.”

Képviselők és főrendiházi tagok várják a díszmenet és a korona érkezését a főbejáratnál (Vasárnapi Ujság, XLIII. 1896. 24. sz. 397.)

A díszülés után a menet a Lánchídon keresztül visszatért a Várba, visszavitték a koronázási jelvényeket a királyi palotába. A törvényhozás tagjai délután kettő után a királyi trónteremben gyűltek össze, és félkörben felsorakoztak a trón előtt. Ekkor megjelent a királyi pár az uralkodócsalád tagjaival és az udvari méltóságokkal. Az országgyűlés nevében Szilágyi Dezső beszédben üdvözölte a királyt. Ferenc József szintén beszéddel válaszolt, amelyben magasztalta a magyar nemzetet. Az uralkodó végül az ünnepség keretein kívül, június 14-én tekintette meg az Országházat, lényegében magánemberként, minden ceremónia mellőzésével.

A következő alkalommal akkor járt ott, amikor 1897-ben II. Vilmos német császár nevezetes budapesti látogatására sor került. A két uralkodó szeptember 21-én kereste fel az Országházat. A kortárs beszámoló szerint Vilmos császárnak igen tetszett az épület, melyről egyebek között a következőt mondta:

„Ezt igazán nem vártam, remeke az építőművészetnek.”

Arról nem szól a fáma, hogy Ferenc József is dicsérő szavakat mondott volna.

Ferenc József 1896. június 14-én elhagyja az Országházat (Vasárnapi Ujság, XLIII. 1896. 27. sz. 450.)

Az Országház épületébe 1902 nyarán és őszén költözött be az országgyűlés, ünnepélyes megnyitó nélkül. Sőt a helyzetet súlyosbította, hogy Ferenc József az ülésszakot eredetileg október 6-ra, a magyar gyásznapra akarta összehívni – lehet, hogy tudatos provokációként –, amit csak a képviselők felháborodása miatt változtattak 8-ra. Az ülésen ezt heves formában szóvá tették, ami mellett teljesen elsikkadt a tény, hogy a munkájukat az új épületben kezdték meg. A főrendiház első ülését december 22-én tartotta új üléstermében. Itt viszont az elnök, gróf Csáky Albin megadta az esemény súlyát, érdemben beszámolt az építés történetéről, az elején kimondva:

Nagy és emlékezetes napot ülünk mi ma, amikor véglegesen helyet foglalunk ebben a fényes palotában”.

A középületek elkészültéről zárókő ünnepélyes letételével vagy felavatással volt szokás megemlékezni. Ez több próbálkozás ellenére elmaradt, mindössze egy emléktáblát helyeztek el a kupolacsarnok egy másik pillérén 1904-ben. Szövege a korban szokásos obligát formulával kezdődött: „Őcsászári és apostoli királyi Felsége Ferencz József uralkodása alatt [épült]”, ami önmagában tagadhatatlan tény; ily módon az uralkodó valahogy mégis fémjelezte az épületet. Utójátékként megemlítendő, hogy amikor a nagy politikai válság után 1906 májusában Ferenc József a magyar országgyűlést beszédjével megnyitotta, azt nem az Országházban, hanem a budai vár tróntermében tette.

A magyaroknak szerény vígasz lehetett, de Ferenc József az elkészült bécsi Parlamentbe sem látogatott el. Annak ellenére sem, hogy azt a Parlamentet úgy tervezték, hogy a törvényhozás mindkét házának legyenek uralkodói helyiségei, beleértve egy-egy császári páholyt. A magyar Országház építői javára legyen írva, a parlamentarizmust nem sokra becsülő uralkodónak ilyesmit nem készítettek.

Sisa József

A cikket a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében közöljük

Az írás Sisa Józsefnek az Ars Hungarica 2018. évi 1. számában megjelent tanulmányán alapul.

Sisa József a BTK Ismerettárában korábban megjelent Steindl Imre és II. András esete – az Országház királyszobrairól című cikke az Országház szobrainak történetéről szól, kiemelve a kupolacsarnok egyik királyszobra, II. András alakja körül kialakult vitát.

Ezt olvastad?

Az 1880-as évek első felében az Országház létesítésének gondolata, illetve a tervpályázat és a kiválasztott terv a közérdeklődés középpontjában állt.