Ferenc József és az Országház – egy szabálytalan kapcsolat

Az Országház nemcsak a magyar törvényhozás otthona volt, hanem millenniumi nemzeti emlékmű is. Hogyan viszonyult hozzá Ferenc József? És hogyan viszonyultak Ferenc Józsefhez az Országház alkotói? A mostani írás az előbbi kérdésre próbál választ adni.

Ferenc Józsefet az Országház építése a kezdetektől fogva érdekelte. Az, hogy az építéséről szóló 1884. évi XIX. törvénycikket 1884. május 22-én szentesítette, még a hivatali eljárás része volt. Néhány nappal később, május 26-án a budapesti Műegyetemen személyesen is megtekintette az épület első gipszmakettjét. A korabeli beszámoló szerint igen tetszett neki, és kijelentette, hogy

„az országház mindenesetre pompás, monumentális épületnek ígérkezik, mely a Dunáról és a várból tekintve első rangú látvány lesz”.

Az eset jelzi, hogy Ferenc József az épületet rögtön a királyi palota prizmáján keresztül is nézte, és kiolvashatók a jövő fejleményei: az Országház számára némiképpen a budai királyi palota riválisa lesz.

Az ünnepi országgyűlés a koronával (Ellinger Ede felvétele Új Idők, II. 1896. 25. sz. 617.)

A tervezési és építési folyamat részeként 1888-ban egy jóval nagyobb, 4×15 méteres makett is készült. A nagy szenzációt keltő modellt, illetve magát az építkezést Ferenc József két év múlva, 1890. június 9-én látogatta meg. Kérésének megfelelően minden ünnepélyes körülményt mellőztek, polgári ruhában kellett őt fogadni. Ez bizonyára nem az emberi szerénységnek, hanem inkább az épület eszmei lefokozásának a gesztusa volt. A helyszíni látogatás során az uralkodó a kivitelezés irányítóinak társaságában alaposan megnézte a terveket, a makettet, az építkezést és a kőfaragóműhelyt, és a látottakkal kapcsolatban elismerését fejezte ki. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy „a zárkő ünnepélyes letételét annak idejében eszközölni kegyes leend”. Az események sajátos menete folytán erre sosem került sor.

1896-ban, a magyar honalapítás ezredéves évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepsorozat alkalmával egyértelműen kiderült, hogy az uralkodó hozzáállása elutasító a hatalmas, a magyarságot dicsőítő épülethez, sőt a lelke mélyén egyáltalán a parlamentáris rendszerhez is. A program előirányozta, hogy az 1867-es koronázás évfordulóján, június 8-án történeti felvonulást rendeznek, melynek részeként a Szent Koronát a Várból az Országházba szállítják. Az ez alkalomból megtartandó parlamenti díszülést az ünnepségek csúcspontjának szánták.

Az ünnepélyes millenniumi felvonulás az Országház előtti téren, 1896. június 8. (MNM)

A korona ünnepét összesen négy napra tervezték, oly módon, hogy az utolsó napon kerül sor a díszülésre, az Országház tényleges felavatására. Az eseményt úgy koncipiálták, a millenniumi törvényt úgy fogalmazták meg, hogy az a király előtti hódolat formáját öltse. Ennek tükrében nem kevéssé visszás, hogy Ferenc József azt a döntést hozta, nem jelenik meg a díszülésen. Különösen kirívó az attitűd, hiszen számos épületet avatott fel uralkodása során, többet éppen a millenniumi ünnepségek idején. Az eljárás természetesen gesztusértékű. A magyar állameszme manifeszt megtestesülését, Magyarország törvényhozásának az otthonát, az akkori világ egyik legnagyobb és legdíszesebb épületét Ferenc József a jelek szerint nehezen tolerálta. Csak az a tudat vigasztalhatta, hogy épülő budai palotája – egyébként a magyarok akaratából – még annál is nagyobb lesz. Aligha véletlen, hogy a korona ünnepének keretében, 1896. június 6-án, két nappal az országgyűlés díszülése előtt tette le az új királyi palota alapkövét, melynek építése valójában több évvel korábban kezdődött.

Az uralkodó távolmaradási szándéka érthető módon érzékenyen érintette a magyarokat. Bánffy Dezső miniszterelnök a millenniumi törvény kapcsán előterjesztést írt Ferenc Józsefnek, amelybe az uralkodót burkolt formában elhatározása megváltoztatására kérte, ám eredménytelenül. Az országgyűlésen Ugron Gábor többek érzését fogalmazta meg, amikor kimondta:

„Mindnyájunkat mélyen sújtott az a hír, hogy június 8-án, midőn a képviselőház és a főrendiház együttes ülést fog tartani, nem lesz a nemzet oly szerencsés, hogy az ő uralkodója és királya a gyűlésen megjelenjék.”

A millenniumról szóló 1896. évi VII. törvénycikket mindenesetre márványtáblába vésték, és elhelyezték a kupolacsarnok egyik pillérének oldalán.

A koronát a főlépcsőházban viszik (Új Idők, II. 1896. 25. sz. 640.)

A korona ünnepére tehát úgy került sor, hogy Ferenc József nem ment el az Országházba. Az események 1896. június 5-én kezdődtek. Ezen a napon a királyi vár kápolnájából hintón, ünnepélyes menetben átszállították a regáliákat a Mátyás-templomba, oda, ahol 1867-ben a koronázás zajlott. Itt három napig láthatta azokat a közönség. Június 8-án, a koronázás évfordulóján 89 törvényhatóság bandériuma vonult ki, ami ezerfőnyi, festői megjelenésű lovasságot tett ki. A törvényhozás tagjainak egy része is lóra ült, régi magyar viseletben, történelmi fegyverzettel. Hozzájuk csatlakoztak a főpapok és magánemberek díszfogatai. A Vérmezőről indultak, fel a Várba, ahol Ferenc József és a királyi udvar előtt tisztelegtek. A menet ezután átvonult a Mátyás-templomhoz, ahol hintóba rakták a koronát és a jelvényeket; egy ahhoz hasonló hintóban foglaltak helyet a király megbízottjai és két koronaőr. A koronát szállító hintó előtt alabárdos koronaőrség haladt, a menet elejéhez egy század huszár, a végéhez honvédhuszárság csatlakozott. A menet a Margit hídon keresztül levonult a Lipót (a mai Szent István) körútra. Amerre elhaladtak, éljenző tömeg fogadta őket. Így érkeztek el az Országház elé. Az itt történtekről a Vasárnapi Ujság a következőképpen számolt be:

„Tíz óra óta érkeztek már az új országház főbejárata elé a hintók a képviselőkkel, főrendiházi tagokkal, kik mind díszmagyarban jelentek meg. Ezek a főbejárat előtt gyülekeztek. A diplomaták, a külföldi követek is egymás után érkeztek a részükre felállított tribünre, de később ők is bementek az országházba. A főhercegek és főhercegnők hintait azonban alig vette észre a közönség, mert mellékutcán hajtattak a parlament épület Margit-híd felőli oldalához s úgy mentek be az országházba.

A főbejárat pompás lépcsőzete már kész, ezenkívül még csak a kupolaterem kész, amely csupa márvány és szobor. Ott van a márványtábla is, abba belevésve az 1896. évi VII. törvénycikk, mely az ezredévről szól, s mely egyszersmind elrendeli, hogy a törvénycikk az új országházban június 8-án felolvastassék. A kerek teremnek templomszerű hatása van. Színes ablaküvegeken, a magasról szűrődik át a világosság. A bejárattal szemközt gyönyörű sátor alatt állítottak emelvényt a koronának; előtte az elnökség székei voltak: az oszlopközökben páholyokat rendeztek be. Az elnökök helyétől jobbra és balra a főhercegnők és udvarhölgyeik számára, másik két emelvényt pedig a közös és az osztrák miniszterek, valamint a külföldi diplomaták és hölgyeik számára tartottak fönn.

Fél 12 órára volt összehívva az országos ülés. Akkorra meg is érkeztek a főhercegek is, kik a főrendiház tagjai, s kik a részükre készített emelvényen állva várták be az egész ülés lefolyását. A főhercegnők pedig a páholyüléseket foglalták el. Mindnyájan díszmagyarban voltak öltözve.

A menet tizenegy óra után egy negyeddel ért a térre, elvonult az országház előtt, aztán befordult az Alkotmány utcába, ahol megállapodott. A főrendi és a törvényhatósági banderisták leszálltak a téren, s a hintók ott állapodtak meg. Az országház lépcsőzetén fedetlen fővel várták a korona megérkezését, melyet a kirendelt képviselők vittek fel. A széles lépcsőzeten végig hullámzott a koronát követő tömeg, csupa nagyságos és kegyelmes úr. A sisakos, alabárdos koronaőrök sorfalat állottak, míg a koronát és a többi jelvényt három bársony párnán fölvitték s elhelyezték a kupolás teremben.

Az országos díszülés rövid volt. Az elnöki helyet gr. Károlyi Tibor, a főrendiház alelnöke és Szilágyi Dezső, a képviselőház elnöke foglalták el; jegyzők voltak: Gyulai Pál a főrendi és Molnár Antal a képviselőház részéről.

Gr. Károlyi Tibor szép, hazafias beszéddel nyitotta meg az ülést, melynek egyetlen tárgya a honalapítás ezredéves emlékéről szóló törvény felolvasása, s a törvény azon rendelkezésének végrehajtása, hogy a törvényhozás hódolatát fejezi ki az uralkodó előtt. Szilágyi Dezső elnök hívta föl Gyulai Pál jegyzőt a törvény felolvasására, s végül ő fejezte be az ülést e szavakkal: „Éljen a király!” Az egész teremben visszhangzott ez a lelkes kiáltás.”

Képviselők és főrendiházi tagok várják a díszmenet és a korona érkezését a főbejáratnál (Vasárnapi Ujság, XLIII. 1896. 24. sz. 397.)

A díszülés után a menet a Lánchídon keresztül visszatért a Várba, visszavitték a koronázási jelvényeket a királyi palotába. A törvényhozás tagjai délután kettő után a királyi trónteremben gyűltek össze, és félkörben felsorakoztak a trón előtt. Ekkor megjelent a királyi pár az uralkodócsalád tagjaival és az udvari méltóságokkal. Az országgyűlés nevében Szilágyi Dezső beszédben üdvözölte a királyt. Ferenc József szintén beszéddel válaszolt, amelyben magasztalta a magyar nemzetet. Az uralkodó végül az ünnepség keretein kívül, június 14-én tekintette meg az Országházat, lényegében magánemberként, minden ceremónia mellőzésével.

A következő alkalommal akkor járt ott, amikor 1897-ben II. Vilmos német császár nevezetes budapesti látogatására sor került. A két uralkodó szeptember 21-én kereste fel az Országházat. A kortárs beszámoló szerint Vilmos császárnak igen tetszett az épület, melyről egyebek között a következőt mondta:

„Ezt igazán nem vártam, remeke az építőművészetnek.”

Arról nem szól a fáma, hogy Ferenc József is dicsérő szavakat mondott volna.

Ferenc József 1896. június 14-én elhagyja az Országházat (Vasárnapi Ujság, XLIII. 1896. 27. sz. 450.)

Az Országház épületébe 1902 nyarán és őszén költözött be az országgyűlés, ünnepélyes megnyitó nélkül. Sőt a helyzetet súlyosbította, hogy Ferenc József az ülésszakot eredetileg október 6-ra, a magyar gyásznapra akarta összehívni – lehet, hogy tudatos provokációként –, amit csak a képviselők felháborodása miatt változtattak 8-ra. Az ülésen ezt heves formában szóvá tették, ami mellett teljesen elsikkadt a tény, hogy a munkájukat az új épületben kezdték meg. A főrendiház első ülését december 22-én tartotta új üléstermében. Itt viszont az elnök, gróf Csáky Albin megadta az esemény súlyát, érdemben beszámolt az építés történetéről, az elején kimondva:

Nagy és emlékezetes napot ülünk mi ma, amikor véglegesen helyet foglalunk ebben a fényes palotában”.

A középületek elkészültéről zárókő ünnepélyes letételével vagy felavatással volt szokás megemlékezni. Ez több próbálkozás ellenére elmaradt, mindössze egy emléktáblát helyeztek el a kupolacsarnok egy másik pillérén 1904-ben. Szövege a korban szokásos obligát formulával kezdődött: „Őcsászári és apostoli királyi Felsége Ferencz József uralkodása alatt [épült]”, ami önmagában tagadhatatlan tény; ily módon az uralkodó valahogy mégis fémjelezte az épületet. Utójátékként megemlítendő, hogy amikor a nagy politikai válság után 1906 májusában Ferenc József a magyar országgyűlést beszédjével megnyitotta, azt nem az Országházban, hanem a budai vár tróntermében tette.

A magyaroknak szerény vígasz lehetett, de Ferenc József az elkészült bécsi Parlamentbe sem látogatott el. Annak ellenére sem, hogy azt a Parlamentet úgy tervezték, hogy a törvényhozás mindkét házának legyenek uralkodói helyiségei, beleértve egy-egy császári páholyt. A magyar Országház építői javára legyen írva, a parlamentarizmust nem sokra becsülő uralkodónak ilyesmit nem készítettek.

Sisa József

A cikket a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében közöljük

Az írás Sisa Józsefnek az Ars Hungarica 2018. évi 1. számában megjelent tanulmányán alapul.

Sisa József a BTK Ismerettárában korábban megjelent Steindl Imre és II. András esete – az Országház királyszobrairól című cikke az Országház szobrainak történetéről szól, kiemelve a kupolacsarnok egyik királyszobra, II. András alakja körül kialakult vitát.

Ezt olvastad?

Az Eszterházy Károly Egyetemen 2015 és 2020 között működött „A dualizmus kori magyar országgyűlések tagjainak feltárása és társadalomtörténeti elemzése” címet