Ferenc József izraelita percepciója

Ferenc József zsidó közösségi percepcióját a judaizmus vallási hagyományai és a modern nemzeteszmékhez való viszonyulásuk kettőssége határozta meg. Ahogyan a magyar szimbolikus politikát 1848–49 emléke és a közjogi vita határozta meg a dualizmus idején, annak izraelita adaptációit 1868–69 és 1895 eseményei: az emancipáció, az eötvösi kongresszus és a recepció tematizálták.

A judaizmus vallási hagyományaiban a Világ Teremtője dicsőségének halvány evilági visszatükröződése a koronás fő. Egyúttal a társadalom rendjének és a zsidóság biztonságának letéteményese is. A koronás fő vallási értelmezései a judaizmus szétszóratás-értelmezéséből és az antik uralkodótisztelet judaizálásából eredtek. Ezek jól illeszkedtek a dualizmus idejének állampatrióta királytiszteletébe. A jelenséget árnyalta Európa modernizálódó társadalma, a rendi hagyományok és a modern nemzeteszmék párhuzamos jelenléte. A vallástörvény a király látásakor áldást ír elő: „Áldott vagy Te Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki dicsőségéből juttat a hús vér embernek.”


Kép forrása: Magyar Zsidó Levéltár

Schön József imakönyvsorozata az Osztrák-Magyar Monarchia elterjedt neológ izraelita imakönyveként héber-magyar változatban ünnepi imakönyveiben (machzoraiban) közölte Ferenc Józsefért, az uralkodóházért és a hazáért mondott könyörgést. Ez köznapi és szombati imakönyvekben (szidurokban) és női imakönyvekben (techinók) szintén fellehető volt. Az állam vagy az uralkodó jólétéért mondott szombati és ünnepi ima az Örökkévalóval folytatott párbeszédbe emelte be a nem-zsidó világi hatalomért mondott imát. Az istentiszteletek imái a szentélybéli áldozatokat helyettesítették. Az uralkodóért mondott ima ezért a zsidóság és a hatalom viszonyának fontos kifejeződése volt. Az egyiptomi és római nem-zsidó gyakorlatra építő, a 17. századtól megjelenő Hanoten tesuah szövegek változatai a közösség és a tágabb szociokulturális rendszer viszonyát mutatják. A felvilágosult abszolutista uralkodók sorában a Habsburg Birodalom területén II. József a zsidóságot „hasznos” alattvalókká akarta tenni. A bürgerliche Verbesserung gondolata hatotta át a zsidó felvilágosodás képviselőinek törekvéseit is. Ennek folyományaként jelent meg a 19. század közepére a modern nemzeteszmékkel, köztük az asszimilatív magyar nemzetkoncepcióval való kulturális és érzelmi azonosulás igénye. A 19. század elején a keresztény hatalomhoz való viszonyulást a szétszóratás (gálut) vallási hagyományai és a messiási idők várása határozta meg. A szétszóratás vallási hagyományaiban a mindenkori jelen efemer jellege és büntetés–megtérés–megváltás vonalon történő értelmezése az Örökkévaló által legitimált, isteni rendet megtestesítő uralkodó tiszteletét helyezte előtérbe. 1848–49 eseményei ezzel párhuzamosan a 19. század második felétől a magyar nemzettel való azonosulás, majd 1914–1918 „véráldozataival megpecsételt” egybeforrás jelképévé váltak. A függetlenségi szimbolikus politika, bár megjelent az izraelita közbeszédben, nem Ferenc József ellen irányult, hanem egy többszörös lojalitásrendszerben a magyar nemzethez tartozást volt hivatott kifejezni. A magyar izraelita szimbolikus politikát formáló rabbik és publicisták a kiegyezés alapjain álltak. Magyarországon a modern izraelita szimbolikus politika meghatározó tekintélye volt a neológ Löw rabbicsalád. Löw Immanuel gondozásában Szegeden Imádságok zsidók számára címmel 1903-ban megjelent imakönyv a királyért mondandó imaszöveg két magyar nyelvű megfogalmazását is közölte, egyiket az „1848-as” veterán rabbi Löw Lipót, másikat Löw Immánuel tollából. A közölt imaszövegekben a király: Ferenc József, a magyar nemzet és a haza összefonódó fogalmak voltak. Az uralkodó név- és születésnapján, valamint az uralkodócsalád életfordulós rítusaihoz tartozó istentiszteleteken számos rabbi zsinagógai szónoklata reflektált a szentírási hasonlóságokra és a kiegyezés eseményeire.

Kép forrása: Magyar Zsidó Levéltár

Löw Immanuel gyászbeszéde Ferenc József felett szintén a kortárs bibliai király képét rajzolta meg. „A mi nagy királyunk szerette az igazmondókat. Jeruzsálemi király címét viselte és Salamon tanításait követte. […] Fényes ékesség a szent korona: túlvilági fény árad ki belőle, amely hódolatra készt[et], de szeretetet, ragaszkodást, önfeláldozó rajongást a korona viselője kelt”. Ferenc Józsefhez való viszonyulást a vallási hagyományokon túl a zsidóság kései konfesszionalizálódásában játszott uralkodói szerepe és a belső irányzati viták során tett szimbolikus gesztusai határozták meg. A neológia és az orthodoxia saját intézményesülése mellett, az uralkodó érdemének tulajdonította a zsidóság társadalmi integrálását, a polgári egyenjogúsítást és a bevett felekezetté tételt is. Ferenc József így az izraelita értelmezésekben a zsidóságot védelmező, mélyen vallásos katolikus uralkodóvá lett. A magyar zsidóság Ferenc Józsefhez fűződő bensőséges viszonyának toposzára építve a katolikus uralkodócsalád és a birodalom gyászát egy sokkal ősibb, a modern európai középrétegek önképének egyik gyökeréig, a szentírási hagyományig ható gyásszal, a zsidók ókori gyászával övezte. „A Habsburgok hatszázéves gyászával temetik Bécsben a nagyszivü Habsburgot s szerte az országban, kis zsidó templomokban felsir a négyezeréves gyász. Ez a legméltóbb s a legméltóságosabb: ez kiséri legillőbben a király halottas kocsiját.”írta Kaczér Illés magyar zsidó író, újságíró. Ferenc József izraelita toposzai túlélték a Monarchia felbomlását.

Glässer Norbert

Kapcsolódó cikkek:

„A régi iskola utolsó európai uralkodója” – 100 éve halt meg Ferenc József

Meghalt a király. Éljen a király!

„Ferenc József királyunk”

IV. Károly-konferencia és koronafilm-vetítés Tihanyban

„Szembetűnőek az emlékezeti kánon és a történeti források közti eltérések” – interjú Glässer Norberttel

Ezt olvastad?

Ormos Mária akadémikus, történész professzor több tucat monográfiája és tanulmányainak százai révén a történetírás meghatározó személyisége lett, akinek neve országosan